Rekordszámú versenyző részvételével rendezték meg a 12. Tőserdő Kupát a Lakitelek Népfőiskolán a napokban. A gombfoci bajnokságon hatvanöt hazai és határon túli versenyző mérte össze tudását, köztük több világbajnok és országos bajnok állt az asztal mellé – tudtuk meg Nagy Sándor főszervezőtől, aki sajnálattal számolt be arról is, hogy mára megkopott a gombfoci népszerűsége, a sportág ugyanis egyre kevesebb fiatalt vonz. Ellenben száz évvel ezelőtt gyerekek, felnőttek egyaránt nagy gombfoci lázban égtek.
A főszervezőtől megtudtuk, a gombfoci eredeti magyar játék, ezért szeretnék, ha bekerülne a hungarikumok sorába. Megjelenése az 1920-as évekig nyúlik vissza, népszerűsége a labdarúgással együtt növekedett. Nagy Sándor azt is elmondta, akkoriban a labdarúgó edzők mágneses korongok segítségével táblákon vázolták fel a meccs stratégiáját a játékosoknak. Ebből fejlődött ki – immár speciális asztalon, speciális gombokkal játszva – a mai gombfoci. Eleinte azonban kabát gombokat állítottak csatasorba, az újságokból vágták ki a focisták fényképeit és ragasztották rá a gombokra, felruházva ezzel a futballisták tulajdonságaival. A futballkedvelők a nagy rangadókat játszották újra a gombfoci pályán kedvenc csapatukkal. A gombozás népszerűsége évről-évre nőtt, országszerte klubok alakultak, majd felmerült az igény egy közös bajnokság szervezésére. Az 50-es évek végén klubvezetőt választottak, játékszabályt alkottak és megszervezték az első Budapest bajnokságot. Az évek múlásával az eszközök kifinomultak, specializálódtak. A gombozás 1989-ben lett hivatalosan sportág, megalakult a Magyar Asztali-labdarúgó Sportszövetség. 2002-ben pedig megalakult a nemzetközi szövetség is, és elnevezését versenyszerű gombfociról szektorlabdára változtatták. Jelenleg 5 földrész 22 országában játszák. A legnagyobb esemény a négy évente megrendezett világbajnokság, amelyet eddig mindig a magyar csapat nyert meg – összegezte Nagy Sándor.
Petőfi Népe
Petőfi Népe