Balassagyarmat városa és a Bethlen Gábor Alapítvány közös emlékezőestet tartott kedden a trianoni békeszerződés aláírásának 99. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján. Az eseményen adták át az idei Teleki Pál-érdemérmeket.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, az alapítvány kuratóriumának elnöke a balassagyarmati városháza dísztermében azt mondta, a Teleki Pál-érdemérem legyen igazságtétel is azoknak, akiket talán nem nevesítenek, de szerte a Kárpát-medencében tisztességgel tették a dolgukat az elmúlt évtizedekben, 1990 előtt és 1990 után.
A Bethlen Gábor Alapítvány 2004 óta adja át érdemérmet, amelyen a Teleki Pál volt miniszterelnöktől kölcsönzött mottó olvasható: „merjünk magyarok lenni!”. Olyan embereket és intézményeket tüntetnek ki, akik, illetve amelyek tevékenységük során ezt tartják szem előtt.
Vasy Géza irodalomtörténésznek, egyetemi tanárnak, Szőcs Zoltán írónak és a Magyar Szemle folyóirat képviselőjének adták át az érmeket kedden. Díjazta az alapítvány Menyhárt Józsefet, a Magyar Közösség Pártja elnökét, valamint az Egyesült Államokban élő Kékessy Györgyöt és feleségét, Kékessy-Isaz Gertrúdot is, mivel sokat tettek a magyar kultúra, a magyar hagyományok megőrzéséért. A házaspár későbbi időpontban veszi át az elismerést.
Vasy Gézát méltatva Lezsák Sándor azt mondta, életútját a kitartás bátorsága jellemzi, nemcsak értette, hanem szervezte is az irodalmat.

Szőcs Zoltánnak Bíró Zoltán kurátor adta át az érmet, kiemelve az író intellektuális bátorságát, míg Bakos István kurátor azt hangsúlyozta, hogy a Magyar Szemle 1992-es újjászervezése óta a magyar nemzetpolitika és kultúra erősítésére törekszik.
Az esten Tevely Arató György történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága hivatalának munkatársa azt mondta: Trianon óta is sorjáznak a magyar történelemben azok az útvesztők, amelyek az egyéni hősiesség felemelő példái ellenére kényszerpályára állították az országot és a nemzetet.
Amíg a belső ellentétekre, a szolidaritás hiányára „nem találunk a közbeszédben engesztelő, közösségteremtő választ, vagyis nem európai módon, következetesen és igazságosan kapcsoljuk össze önrendelkezésünk és önazonosságunk kérdését, addig nem férünk hozzá Trianon erkölcsi értelmű kiigazításának egyre égetőbb kérdéséhez sem” – jelentette ki.
Medvácz Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a balassagyarmatiak minden év június 4-én megemlékezést tartanak az Országzászlónál, kiemelve: Balassagyarmat a Civitas Fortissima városa, a legbátrabb város cím birtokosa, mivel 1919 januárjában visszafoglalták a várost a megszálló csehszlovák katonaságtól.
Az emlékezőest résztvevői a városházáról az Országzászlóhoz vonultak, ahol mécseseket gyújtottak.
hirado.hu