Megkezdődhet a település határába tervezett természetvédelmi látogatóközpont építése. A létesítmény 880 millió forintból épül fel, várhatóan 2022 tavaszáig. A beruházás a Rába-mente természeti értékeinek interaktív bemutatásán kívül a térségbe irányuló vízi és kerékpáros turizmust is kiszolgálja majd. |
Csákánydoroszló határában, a Rába-parton tartott sajtótájékoztatón jelentették be tegnap, hogy többévnyi előkészítő munka után elkezdődhet végre az új látogatóközpont építése.
Dr. Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója bevezetőjében elmondta, hogy régi tervük valósul meg az új létesítmény felépítésével. Egyrészt a Rába és annak ártere bővelkedik természeti értékekben, másrészt egyre nő a vízi turizmus jelentősége. A fejlesztéshez az igazgatóság jó partnerre lelt a csákánydoroszlói Kormorán Kenu Egyesületben. A látogatóközpont kiindulópontja lesz majd ökoturisztikai programoknak, és helyet adhat közösségi rendezvényeknek is.
V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő elmondta, nagy öröm számára, hogy ez a fejlesztés végre eljutott a megvalósítás küszöbére. A Rába partjára tervezett látogatóközpont azon projektek közé tartozik, amelynek esetleges meghiúsulását személyes kudarcként élte volna meg. Véleménye szerint ez a térség legötletgazdagabb infrastruktúra-fejlesztése.
– A természetet meg kell védeni, de a természetvédelem talán legfontosabb feladata, hogy kivigyük az embereket a természetbe, mert fontos az érzékenyítés – mondta V. Németh Zsolt. – Ehhez az egyik legjobb módszer a vízi turizmus, amelyhez a Rába természetes szakaszai kiváló lehetőséget adnak A sodrásban lévő kenus ugyanis más látószögből látja a világot. Szinte beleolvad a természetbe. Látja gyönyörűségeit és sérülékenységét is.
A terveket és a pályázatot is többször kellett átalakítani. Már megtörtént a munkaterület átadása, hamarosan kezdődhet az építkezés. Várhatóan 2022 tavaszán vehetik birtokba a látogatók a létesítményt.
Bálint László, a Kormorán Kenu Egyesület elnöke köszönetét fejezte ki, hogy a civil szervezet aktív részese lehet a projektnek. Elmondta: nem új keletű a kapcsolat a nemzeti park munkatársaival. Számos alkalommal szálltak vízre közösen – a természeti értékek felmérése és a Rábán úszó szemét eltakarítása céljából.
VAOL