A több mint harminc tizedikes jelentkező csapat közül 13 csoport vett részt a május 22-i elődöntőben. A csapatok az alábbi településekről érkeztek: Dunaföldvár, Dunaszerdahely, Kalocsa, Miskolc, Mohács, Munkács, Pápa, Pécs, Perbenyik, Szeged, Szolnok, Szolnok, Tokaj.
Az előadásokat szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Béres Tünde, az Agrárminisztérium munkatársa, Gyurán Ágnes, a Felvidéki Magyar Nemzetrész Értéktár Bizottság titkára, Hévizi Róbert, a Nemzeti Művelődési Intézet Fehérliliom Népfőiskolájának vezetője és Resóczki Vázsonyi Csilla, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa.
A nap végére szoros küzdelem okán mind a tizenhárom csapat továbbjutott a másnapi döntőbe.
A döntőben a versenyző csapatok a saját környezetükből mutattak be egy-egy számukra fontos értéket. A második feladat egy hungarikumokról szóló totó volt. A verseny során összesen több mint kétszáz pontot gyűjthettek a csapatok.
A három legjobb helyezést elért 10. osztályos csapat:
I. helyezett: Földvárikumok (Dunaföldvár)
II. helyezett (holtverseny): Kreateam (Szolnok)
II. helyezett (holt verseny): Paprikás Csajok (Kalocsa)
Az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának különdíjában pedig a szolnoki Kreateam csapat részesült.
A négy korosztály első három helyezést elért csapata augusztus végén egy hungarikum kiránduláson vesz majd részt a Hungarikum Ligetben, az Agrárminisztérium és a lakiteleki Népfőiskola szervezésében.
A következő év hungarikum vetélkedőjének felhívását november végén tesszük közzé honlapunkon.