Szász János polgármester beszédében méltatta az ünnep fontosságát, és többek között a következőket mondta:
„Ilyenkor augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön első, államalapító, szent királyunkra, hazánk fővédőszentjének életére és uralkodására emlékezünk. I. Szent István a kereszténységet hozta el, megalapította a keresztény magyar államot. Szent királyunk államot teremtett népének, hazát a magyaroknak.
Rávezette a magyarokat arra az útra, amelyen azóta is járunk: a kereszténység útjára. E napon István király és az államalapítás mellett az életet jelentő új kenyeret is ünnepeljük.
Az ember legalapvetőbb élelmiszere, a kenyér az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja. Az augusztus 20-ai állami ünnepen a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezzük ki, hogy az élet és a haza összekapcsolódik.
Az új lisztből készült kenyér az ünnepi asztal ékessége lett, és jelképévé vált az államiság ünnepének.”
Kiemelt vendégként volt jelen Bartos Mónika, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora, aki köszöntötte a jelenlévő vendégeket, majd beszédében elmondta, hogy ez a mai ünnep rólunk szól, az életünkről.
Neki Petőfiszállás olyan, mintha hazajönne, mert sok szép időt, órát töltött már itt, és mindig jó érzéssel jön Petőfiszállásra.
Akárhányszor a faluba érkezik, mindig van valami új dolog, új fejlesztés, új elgondolás, még akkor is, amikor a világjárvány van.
Beszédében szólt államalapító Szent István életéről is, a király emberi oldalát mutatta be, kiemelte a lelkesedés, az akaraterő, a hit fontosságát.
Az ünnepi beszédek után átadásra került a „Petőfiszállás Községért” kitüntető cím.
Ezt a díjat Petőfiszállás Község Önkormányzata 2013. évben hozta létre köszönetként azok részére, akik kiemelkedően sokat tettek településünkért.
Most az elismerést Dr. Tóth Zsolt Olivér, Petőfiszállás háziorvosa kapta. Ezzel köszönte meg a település a doktor úr 34 óta tartó orvosi szolgálatát.
Posztumusz díjként adományozta a kitüntetést a képviselő-testület P. Temesvári Károly Benedek néhai pálosszentkúti szerzetes részére, aki hosszú éveken keresztül plébánosként is szolgálta településünk lakóit.
A „Petőfiszállás fejlődéséért” kitüntető címet a Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ az emberekért, a közösségért végzett munkájáért kapta. A képviselő testület ebben az elismerésben részesítette a Pálosszentkúti Plébániát is.
Az itt szolgálatot teljesítő pálos atyák mind tevékenyen részt vettek a falu közösségi életében, a kegyhely fejlesztésével a település fejlődését is szolgálják.
A díjak átadását szentmise követte, melyet Pál Csaba celebrált.
A szentmisén a Pálosszentkúti Szkóla énekelt.
Az augusztus 20-ai ünnep kihagyhatatlan része a kenyérszentelés.
A nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött kenyeret a pálos atyák áldották meg, majd Szász János polgármester és Bartos Mónika országgyűlési képviselő szegték meg.
Ezután a szentelt kenyeret a jelenlévők között szétosztották.