A Zöld Út Caritas 1992-ben alakult, Pesterzsébeten. 1994-től tevékenykedik a civil szervezet, munkája azonban messze túlmutat a kerület határain: a szomszédos településeken és a határokon túl is segítenek. Alapító tagja és elnöke Bánó Miklós. Most, a járványhelyzetben még fokozottabb segítő munkát végeznek az önkéntes alapon dolgozó tagok.
-A koronavírus megjelenése óta Pesterzsébeten arcmaszkot osztunk, segítünk az idős embereknek bevásárolni, illetve szükség esetén élelmiszercsomaggal is támogatjuk őket – számolt be munkájukról Bánó Miklós, hozzátéve, hogy a jelenlegi helyi viszonyok meghatározó módon alakítják ki feladatukat, amit mindannyian társadalmi munkában végeznek.
-A Vírus megjelenése óta a kijárási korlátozás is közbeszólt a kijelölt feladatok ellátásában. Az itt élők sorsát figyelemmel kísérve most Pesterzsébet lehet a fő mozgásterünk – persze eddig sem hanyagoltuk el a helyi dolgokat.
Bánó Miklós hozzátette, mint lokálpatrióta önkormányzati képviselőnek feladata Pesterzsébet érdekeit szolgálni. A Fidesz frakció tagjai egyhavi tiszteletdíjukat ajánlották fel, amit átutaltak az önkormányzat számlájára a vészhelyzet kiadásainak csökkentése érdekében.
Remélem, jó példával szolgálunk azoknak, akik hasonló felajánlásokat tennének.
A Zöld Út Caritas elérhető a Facebookon és Messengeren, illetve Bánó Miklóson keresztül: [email protected], +3620/8026232