Mérföldkő, hogy már a Népfőiskola Alapítványhoz tartozunk: most ugyanis lehetőségünk nyílt arra, hogy az archívumunkat külön szervezeti egységgé alakítsuk, ezzel közelebb kerülve ahhoz, hogy a közeljövőben levéltári rangra emelhessük – mondta lapunknak Nyári Gábor történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) főigazgatója, aki a januári fenntartóváltás mellett a kinevezése óta eltelt egy év tapasztalatairól és a tervekről is beszámolt.
Január elsejével a RETÖRKI a Népfőiskola Alapítványhoz kerül nonprofit gazdasági társaságként. Milyen előnyök származnak ebből?
A váltásnak volt egy szakmai, illetve egy szimbolikusnak tekinthető oldala. Ez utóbbival kezdeném: Lakitelek a rendszerváltó folyamatok ikonikus helyszíne, amely valamilyen módon minden 1990 előtti demokratikus ellenzéki csoporthoz kapcsolódik.
Kézenfekvő, hogy egy olyan kutatóintézet, amely elsődlegesen a rendszerváltással foglalkozik, kötődjön ehhez a helyszínhez. A szakmai indokok pedig részben épp ebből a történelmi, szimbolikus kapocsból adódnak. A Népfőiskolával és a helyszínnel a hátunk mögött sok ajtó nyílhat ki mind idehaza, mind külföldön.
Például?
Még több érintett személyt szólaltathatunk meg, további források kerülhetnek archívumunkba. Emellett pedig lehetőségünk nyílik arra, hogy szorosabb együttműködést alakítsunk ki a Népfőiskola Alapítványhoz tartozó további szervezetekkel, legyen szó a Nemzeti Művelődési Intézetről, az Antológia Kiadóról vagy épp a Dunaversitas Egyesületről. Ennek jegyében az idei évben már közösen szervezzük a 20. Lakiteleki Filmszemlét, Sára Sándor emlékének szentelve.
Az Antológia Kiadó eddig is több kiadványukat jelentette meg. Az elmúlt hét évben a Népfőiskola Alapítvány és az intézet között milyen kapcsolat volt?
A RETÖRKI 2013-as alapításától kezdve a Népfőiskola Alapítvány egyik legfontosabb szakmai partnere. Nem titok, hogy elnöke, Lezsák Sándor részt vett az intézet létrehozásában, az archívumunk alapját az általa letétben elhelyezett dokumentumok adták, illetve Lakiteleken található a levéltárépületünk is.
Hogyan hat a változás az intézet mindennapjaira?
Nem befolyásolja a mindennapi munkát: a központunk ugyanúgy Budapesten marad, mivel a saját kutatóink számára biztosítanunk kell a munkavégzéshez elengedhetetlenül szükséges levéltárak, könyvtárak és egyéb gyűjtemények elérését, valamint a külsős kutatók számára archívumunk szolgáltatásait.
A szervezet szempontjából viszont mérföldkő a váltás. Most ugyanis lehetőségünk nyílt arra, hogy az archívumunkat, amely eddig „csak” egy osztályként működött, külön szervezeti egységgé alakítsuk, ezzel közelebb kerülve ahhoz, hogy a közeljövőben levéltári rangra emelhessük.
Mennyire egyeztethető össze az intézet profiljával huszadik századi történelmünk kutatása, eredményeinek bemutatása, amire az utóbbi hónapokban szintén hangsúly került?
A rendszerváltás időszaka, illetve az ekkor végbemenő események fontossága nem érthető meg, ha huszadik századi történelmünket nem egybefüggő, egymáshoz kötődő folyamatokként kezeljük. Véleményem szerint ehhez vissza kell mennünk egészen 1918-ig, az első világháborús vereségig, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásáig, amelyet magyar szempontból a vérzivataros huszadik század kiindulópontjának tekinthetünk.
Csak akkor tudjuk igazán megérteni, hogy a rendszerváltás, minden hibája ellenére, a szabadságot és a demokráciát hozta el nekünk, ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyenek voltak előtte a kommunista diktatúra évtizedei. Az intézet célja és feladata, hogy mindezeket a folyamatokat vizsgálja, bemutassa.
Mit tart a legfontosabb témáknak?
Röviden erre azt felelném, hogy az előbb is említett összefüggések miatt, mindent. Nyilván mi ezeket az eseményeket elsősorban olyan módon vizsgáljuk, hogy milyen hatással voltak a rendszerváltásra, melyek a kapcsolódási pontok.
A RETÖRKI főigazgatójaként mik voltak az első év tapasztalatai? A járványhelyzethez hogyan tudott alkalmazkodni az intézet?
Tavaly január 1-jén kezdtem meg a munkát a RETÖRKI-ben, és alig pár hét múlva már a világjárvánnyal küzdöttünk. Ennek ellenére, úgy gondolom, hogy összességében kifejezetten jól teljesített az intézet, és ez elsősorban a kollégáimnak köszönhető, akiknek nagyon hálás vagyok, hogy ilyen körülmények között is igencsak kitettek magukért.
Egyébként a járványtól függetlenül épp elkezdtük kialakítani azokat a technikai körülményeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a munkatársaink távolról is elérhessék a munkájukhoz szükséges anyagokat. A tesztelés viszont már élesben ment. A járvány alatt igyekeztünk mi is minél hangsúlyosabban megjelenni a digitális térben, többek között mindenki számára ingyenesen elérhetővé tettük eddig megjelent köteteinket a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon.
Sikerült ezzel fiatalabb generációkat elérni, megszólítani?
A tavalyi év legnagyobb intézeti projektje a RETÖRKI Kronológia – A rendszerváltás mérföldkövei tematikus honlap, valamint az ebből megjelenő kötet létrehozása volt. A Kronológiát kifejezetten úgy alakítottuk ki, hogy hatvankét szócikk, illetve az ezekhez tartozó dokumentumok, fotók, videók segítségével a rendszerváltás gerincét mutassuk be olyan módon, ami a mai fiatalokat is megfogja, ezzel mélyítve tudásukat és árnyalva a történelmünkről alkotott képüket.
Eddig pozitívak a visszajelzések, illetve a statisztikák alapján egy-egy látogató hosszú perceket tölt el a honlapon, ami azt jelenti, hogy érdekli a tartalom. Emellett még a pandémia első időszakában, az érettségi előtt tettük közzé a Rendszerváltástól rendszerváltásig című videósorozatunkat, amelynek tizenkét, egyenként negyedórás epizódjaiban Magyarország huszadik századi történelmét igyekeztünk bemutatni, ezzel segítve a digitális tanrendre átálló diákokat.
Az intézet Rendszerváltó Archívum című folyóirata megújult keretek között, digitális formában is elérhető. Milyen tartalommal, hol és milyen időközönként jelenik ez meg?
Évente négy szám jelenik meg, mindegyik egy-egy témára összpontosítva. A tavalyi évben megújult a folyóirat arculata, de még fontosabb, hogy a szerkezete is. Létrehoztuk az elismert szakemberekből álló szerkesztőbizottságot, illetve új rovatokat indítottunk útjára.
Büszkék vagyunk arra, hogy tavaly szerzőink között köszönthettük Kásler Miklós miniszter urat, aki a trianoni békediktátum utáni talpra állásról osztotta meg gondolatait. Az idei évben is négy lapszám fog megjelenni, amelyek közül kettőt szeretnék kiemelni.
A júniusi szám a harminc évvel ezelőtti szovjet csapatkivonás apropóján fogja vizsgálni a megszállás végét, illetve a Szovjetunió szétesését, míg az októberi lapszámot az ötvenhatos forradalom hatvanötödik évfordulójának szenteljük. A lap elérhető a honlapunkon digitális formában, illetve ingyenesen juttatjuk el a legtöbb könyvtárba, közgyűjteményekbe, kutatóhelyekre, egyetemekre.
Milyen konkrét terveik, elképzelései vannak az idei esztendőre?
Az idei évben amellett, hogy folytatjuk a már megkezdett egyéni és csoportos kutatásainkat, elsősorban a fentebb említett két évfordulóra, a Szovjetunió szétesésére és a forradalom évfordulójára koncentrálunk. Utóbbi kapcsán úgy szeretnénk tovább fejleszteni a Kronológiát, hogy kifejezetten a forradalom és a rendszerváltás kapcsolatát vizsgálva jelentetünk meg újabb szócikkeket, illetve kötetet.
A mostani és a következő év igazán nagyszabású projektje az a hatkötetesre tervezett forráskiadvány-sorozat, amely egyebek mellett az MSZMP Politikai Bizottságának 1989-es, szó szerinti jegyzőkönyveit fogja tartalmazni. De azon is dolgozunk, hogy további ismeretterjesztő munkáinkkal a társadalom minél szélesebb rétegeihez juthassunk el.
Magyar Hírlap