A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés júniusi ülésén döntött úgy, hogy a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány ügyvezető igazgatóját, Lezsák Sándornét Bács-Kiskun Megyéért Díjjal tünteti ki. Az elismerést olyan személyeknek adományozzák, akik kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálják a megye érdekeit és javát. A díjat a szeptember 12-én, szombaton 10 órakor Kalocsán, a Bács-Kiskun Megyei Napok keretében tartott ünnepi közgyűlésen adják át. A kitüntetettet munkájáról, terveiről, mindennapjairól kérdeztük. |
Férjével együtt megálmodója volt a népfőiskolának. Felidézné, hogy milyen gondolatok, vágyak motiválták ezt az elhatározást?
Az elmúlt másfél évszázadban a hazai és az európai társadalmakban a népfőiskolák jellemzően olyan időkben jöttek létre, amikor az adott ország veszélyben érezte hazáját, népe sorsát. A népfőiskolák olyan helyek, ahol az emberek társra találnak, olyan közösségek szerveződnek, amelyek nemzeti öntudatban, szellemiekben, lelkiekben megerősítik, tanítják egymást. Segítik az eligazodást az élet ügyes-bajos dolgaiban. Ezen gondolatok jegyében indítottuk útjára 1991 őszén ezt a felnőttképzési intézményt. Az akkori négyhektáros területet árverésen értékesítette a Nyárlőrinci Szőlészeti és Borászati Állami Gazdaság. 1992 tavaszán kezdődött a meglévő épületek átalakítása és bővítése, amely eredményeként nemcsak oktatótermekkel, de szállással és étkeztetési lehetőséggel vártuk a leendő hallgatókat. Az élő magyar nemzet erejét kellett és kell felmutatnunk, mozgósítanunk munkánk során.
Az alapítás óta folyamatosan fejlődött, bővült a népfőiskola. Az eddig megvalósultakból mire a legbüszkébb?
Több mindenre is büszke vagyok. A népfőiskola olyan személyiségfejlesztő, közösségépítő hely, ahol rendszeres és változatos képzéssel, nevelő környezettel hangoljuk össze a történelmi haza örökségét, a haladás eszméjét a közjó szolgálatával. Munkánkat 2003-ban Magyar Örökség Díjjal ismerték el. E díj mellett büszke vagyok a Kárpát-medencei Értékfeltáró Kollégiumainkra. Ezt a programot 2014-ben indítottuk mintegy 1000 főiskolás és egyetemista részvételével. Hat év alatt a felmérésben részt vett 560 Kárpát-medencei település, amelynek anyagát 22 dvd-vel ellátott könyvben jelenítettük meg, ezek ma már a Youtube-on is megnézhetők. 51 ezer embert szólítottunk meg, a felmérést végző egyetemisták 20 ezer kérdőívet töltöttek ki, amelyeket ki is értékeltünk. Harmincnégy egyetemmel és főiskolával dolgoztunk együtt szerte a Kárpát-medencében. A munka során életre szóló barátságok köttettek a felmérést végző fiatalok és a helyiek között, erősítve az összetartozás érzését. Természetesen büszke vagyok munkatársaimra, akikkel együtt gondolkodva, munkálkodva érjük el azt, hogy hallgatóink, vendégeink szívesen térnek vissza hozzánk.
Konkrétan milyen feladatok hárulnak Önre a működtetésben, azaz hogyan telik el egy átlagos napja? A napi teendők mellett jut idő a családi életre is?
Huszonöt éve vagyok a Népfőiskola Alapítvány ügyvezető igazgatója. Feladatom az alapító okiratban megfogalmazott célok és feladatok megvalósítására, betartattatására ügyelni, a kuratórium által elfogadott szakmai program irányítása. 2013 óta a 30 milliárdos, kiemelt kormányzati beruházást projektvezetőként irányítom. A jelenleg nálunk dolgozó 150 embernek munkáltatója vagyok. Végzem a személyes ügyintézést, a napi levelezést, vezetem a tárgyalásokat, a heti munkatársi értekezleteket, részt veszek a beruházás heti kooperációin. Feladatom megoldást találni a váratlanul felmerülő kérdésekre, problémákra is. Rák csillagjegyben születtem, számomra legfontosabb a család, az otthon melegének biztosítása. Háztartást vezetek, zöldséges- és virágoskertem van, hétvégeken sütök-főzök, a spájzunkban befőttek, lekvárok és savanyúságok sorakoznak. Házunkat kuvasz őrzi, macskák felelnek az egérmentes padlásért. Számomra az otthon, a kert, a természet közelsége jelenti a teljes kikapcsolódást. Nyolc unokánk közül négyen kertszomszédaink, ők tartanak engem fiatalon, no meg a néptánc.
Kizártnak tartom, hogy nincsenek további célok, elképzelések. Meg lehet tudni ezekről valamit?
Mindent megteszünk az önfenntartás érdekében. Ezt szolgálja a beruházás. Legfőbb célunk az építkezés befejezése 2022-ben. Jelenleg nyolc beruházási projekt fut: a Bibliaház, a Népfőiskolai Hálózat irodaházának kialakítása, a Hungarikum Kiállítóház és Csillagda, nyitott és zárt fürdő és gyógyászat, külső és belső úthálózat, parkolók kialakítása és parkosítás, a Hungarikum Szálló építése, a szennyvízhálózat bővítése. Ősszel felújítjuk a konferenciatermünket és elkezdődnek a rendezvényház építésének munkálatai is. A népfőiskola szakmai munkájában folyamatosan dolgozunk a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat kiépítésén, az Értékfeltáró Kollégiumok ezek előkészítését szolgálják. Munkánkról, turisztikai és sportszolgáltatásainkról részletes tájékoztatást adunk honlapunkon: www.nepfolakitelek.hu oldalon.
s. r.
Félegyházi Közlöny