Cseke Péter: „A színház közösségi szertartás”

​Nagyon fontos lenne, hogy magyar musicalek szülessenek, magyar hősökről és példaképekről

A színháznak mintegy kétezer-ötszáz éves múltja van, nagyon szép jelene és ennél is szebb jövője lesz – fogalmazott lapunknak Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója. A Kossuth-díjas színművésszel és rendezővel egyebek mellett arról beszélgettünk, hogyan vészelte át a társulat a járványhelyzetet, miért vállalta el a Szent Erzsé­bet­ről szóló musical rendezését, illetve miért nem híve az online színháznak.

– Tavaly év elején egy interjúban a járványt háborús állapothoz hasonlította. Hogyan értékeli visszatekintve az elmúlt egy évet?

– Nyilvánvalóan elég drasztikus hasonlat volt ez, amiben benne volt az is, hogy egy láthatatlan, megfoghatatlan ellenség tört ránk. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk meg, legalábbis az én generációm biztosan nem. Úgy gondolom, nemesen küzdöttünk, mindent megtettünk azért, hogy uralni tudjuk a helyzetet, és hogy legyőzzük ezt a vírust. A magyar emberek felelősségteljesen viselkednek, betartják azokat a szabályokat és tanácsokat, amelyeket a kormány megfogalmaz. Bízom benne, hogy a vírus gyen-gülni fog.

– Egy alkalommal úgy fogalmazott, színházigazgatóként az a feladata, hogy a társulatban mindenkinek jó legyen. Egy ilyen szituációban mennyire kivitelezhető ez?

– A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat jelenleg mintegy százhetven ember alkotja, mostanra már a társulat több mint kilencven százaléka be van oltva. A járvány kirobbanásakor a vezetőséggel nap mint nap komoly tárgyalásaink, beszélgetéseink voltak arról, hogy mi a helyes lépés. Leálljunk vagy ne? Tudunk próbálni vagy sem? Mit kommunikáljunk? Hogyan kezeljünk olyan helyzeteket, amelyeket egyelőre nem tudtunk megoldani? Az mindenképpen jó döntés volt, hogy rögtön beszereztünk mindhárom színházunkba légtisztító berendezéseket, amelyek nagy biztonságot adtak a próbáink alatt, és így nyugodt szívvel hirdethettük a nézőknek, hogy aki hozzánk érkezik előadásra, nem érheti baj.
Ez is hozzájárult, hogy amikor már közönség előtt tudtunk játszani, akkor a kecskemétiek nagyon bátran jöttek, és jönnek, hiszen telt házakkal játszunk ma is mind a három helyen.

– Egyesek szerint a karantén alatt az emberek megtanultak színház, mozi és koncertek nélkül élni, míg mások szerint ellenkezőleg, épp most kezdtük csak el értékelni, milyen fontos szerepet tölt be az életünkben a kultúra. Ön hogy látja?

– Mindenképpen ez utóbbit vallom. Miután a közönségforgalmi területeinket le kellett zárnunk, folyamatosan próbáltunk, és mindvégig odafigyeltünk, hogy megfelelően szolgáljuk ki a nézőket online formában. Aminek egyébiránt nem vagyok a híve, de ebben az esetben a legfontosabb az volt, hogy ne engedjük el a közönség kezét. Szerintem ők és mi is azt tanultuk meg, hogy ez egy lehetséges forma, de a színház végső soron közösségi szertartás: ott születik meg minden este, amikor együtt játszik a nézőtér a színpaddal. Ezt így vagy úgy lehet helyettesíteni, pótolni azonban nem. Mert abban a pillanatban, hogy újra lehetett jönni, egyszerűen áradt a közönség. A színháznak mintegy kétezer-ötszáz éves múltja van, nagyon szép jelene és ennél is szebb jövője lesz.

– Mi volt a legemlékezetesebb pillanat az elmúlt évből?

– A színházunk százhuszonötödik évfordulója. Az ünnep jó alka­lom volt, hogy a közösség megmutassa egy elképzelt száznegyven éves elődnek, hogy hová is fejlődött ez a kis ékszerdoboz, ahogy mi nevezzük. Hogy mi lett abból, amit a városatyák egykor megálmodtak, és azt mondták, márpedig Kecskeméten legyen kőszínház. A város színházszerető közössége biztosan átérezte a jelentőségét.

– Hogyan ünnepeltek?

– Elsősorban az Elisabeth című musicalünkkel. Véleményem szerint csodálatos, nem mindennapi előadás született. Valójában az egész évadot a jubileumnak szenteltük, számos közönségkedvenccel, köztük például vidám előadásokkal, krimivel és fiataloknak szóló klímamesével is.

– Április nyolcadikán mutatják be Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musicalt az Erkel Színházban. Mi fogta meg a darabban, miért vállalta el a rendezést?

– Múlt év márciusában kaptam egy telefont Lezsák Sándortól, aki elég szűkszavúan elmondta, hogy készülnek egy musicalbemutatóra Szent Erzsébetről Zsuffa Tünde regénye alapján, a dalokat Szikora Róbert szerezte, és hogy lenne-e kedvem megrendezni. Ilyen helyzetekben általában kérek egy kis időt, mert szeretem előbb elolvasni a darabot, meghallgatni a dalokat. Itt valahogy a Jóisten úgy vezérelt, hogy azonnal igent mondtam. Ebben értelemszerűen segített, hogy nagyra tartom mindhárom szerzőtársamat.

– Vagyis az alkotók személye volt döntő?

– Ők is részesei voltak ennek az igennek természetesen, és persze az is, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet az egyik legnagyobb szentünk. Nem beszélve arról, hogy négy és fél éves korától kint élt Thüringiában, ezért a németek hajlamosak saját szentjüknek tekinteni. Boldog voltam, amikor Tünde azt mondta, azért írta a regényt, hogy visszahozzuk őt a magyar szentek közé.

– Mit gondol, miért fontos, hogy ez a musical most elkészülhet?

– Hogy éppen most készül, nem véletlen. A pandémiás helyzet mintha ráébresztett volna minket arra, hogy máig vannak szentjeink, akik másokért áldozzák az életüket. Csak nem mindig vesszük őket észre. Ez a darab is erre próbál rávilágítani, hogy igenis vannak szentek, akiket meg kell becsülnünk.

– A szereplőválogatásnál olyan színészeket próbáltak választani, akik a fiataloknak példaképei a való életben is. Miért épp a fiatalokat célozták meg?

– Manapság, úgy érzem, hogy kevés a példakép az ifjúság előtt. Szent Erzsébet személye erre teljes mértékben alkalmas. Egy csodálatos asszony volt, aki bár mindössze huszonnégy évesen halt meg, mégis teljes életet élt ez idő alatt családanyaként, feleségként. Ő igazi példakép.

– Ez egy elég jól meghatározott cél. Nincsenek kétségei, hogy erre vajon a musical-e a legalkalmasabb műfaj?

– Egyre több színház kezd zenés darabokat játszani mostanság. Nagyon fontos lenne, hogy magyar musicalek szülessenek, magyar hősökről, példaképekről. Sajnálattal teszem hozzá, hogy egyelőre nincs színháza a magyar musicalnek. Reménykedjünk, hogy hamarosan lesz, mert ez a jövő műfaja.

– Mi ennek az oka?

– A nézők jelentős része kikapcsolódni, szórakozni jár a színházba. Látványos történeteket, nagy színészi egyéniségeket szeretne látni. A musical egy totális műfaj. Magyarországon sok nagyszerűen éneklő és táncoló, kiváló fiatal színész van, akiknek teret kell adni.

– Ha már színészek, nemrég mutatták be a szereposztást. Elégedett? Sikerült megvalósítani az elképzeléseit?

– Teljes mértékben. A magyar musicaljátszás legkiválóbb-jait nyertük meg ehhez a darabhoz. Az előadás két, egyenértékű szereposztásban készül, vagyis nincs első vagy második számú. Összesen tizennyolc szerep van a darabban.

– Mit vár ettől az évtől? Mikor mondhatja, hogy elégdett?

– Május vége óta folyamatosan játszunk, szóval akkor lennék elégedett, ha július végétől augusztusig tudnék adni egy kis szünetet a társulatomnak, hogy fellélegezzenek, pihenjenek, feltöltődjenek, és a következő évadot teljes erővel, kreativitással és tehetséggel tudják elkezdeni.

– Tavaly végzett a Kaposvári Egyetemen az osztálya. Milyen érzés volt útjukra engedni őket?

– Nagyon boldog öt évet töltöttem az osztályommal, és rettenetesen sajnáltam, hogy éppen egy ilyen pandémiás időszakban kerültek ki a magyar színházművészet jeles tagjai közé.

– Hogy viselték?

– Nehezen. Szerencsére mindannyiuknak sikerült elhelyezkedniük Budapesten, illetve különböző vidéki teátrumokban.

– Tervezi, hogy újabb osztályt vállal?

– Szóba került már ennek a lehetősége, de jelen pillanatban még nem tudok konkrétumokkal szolgálni.

– Harmadik ciklusát tölti Kecskeméten. Gondolkodik a folytatáson?

– Egyelőre azt gondolom, hogy nem kell ezen rágódnom. A szerződésem jövő január végéig tart. Ha majd kiírják a pályázatot, elkezdhetek töprengeni, hogyan tovább.