 | Moys Zoltán: Ne feledjük, inkább tanuljunk a történelemből: a baloldali agitátorok és politikusok mindig egy szép, új világot ígértek, de amint megkaparintották a hatalmat, kivétel nélkül mindig vért, terrort és nyomort zúdítottak a megszállt nemzetekre |
– A GUPVI orosz mozaikszó, magyarul a Hadifogoly- és Internáltügyi Főigazgatóság volt, amely Lengyelország megtámadásának másnapján jött létre a Szovjetunióban, és ezerkilencszázhatvanig működött. Míg az intézménynév kiterjedt, begyakorolt bürokráciára utal, úgy tudom, malenkij robotra hurcolt hadifogoly lehetett szinte bárkiből a Vörös Hadsereg által elfoglalt országokban.
– A filmben is elhangzik, hogy volt, akit néhány perces igazoltatásra állítottak meg, vagy azt mondták, néhány napos jóvátételi munkára viszik, de valójában vagonokba rakták a foglyokat, és munkatáborokba vitték őket a Szovjetunió belsejébe. Voltak, akik már út közben meghaltak, mások a lágerek nehéz fizikai munkái és a gyenge ellátmány következtében sohasem térhettek haza. Voltak, akiket azért vittek el, mert német ajkúak voltak, másokat pedig indok nélkül, de mindezek történelmi-politikai hátteréről két történész, Dupka György és Bognár Zalán beszél a filmben. Játékfilmszerű jelenetekben is megelevenedik majd a történelem. Mintegy egymillió ember tragédiájáról szól a film.
– Hogyan készült?
– A Megbékélésért Polgári Egyesület kezdeményezésére született meg, amely szervezet elnöke, Fehér Tibor és Suskó Margit. Az elnök asszony egyéves volt, amikor elvitték a bátyját, akit soha többé nem látott, és ez a veszteség az egész életére hatással volt. Mindketten fontosnak tartották, hogy erről a máig alig ismert tragikus történelmi időszakról hiteles, minden korosztályt megszólító film szülessen. Segítségükkel az utolsó utáni pillanatban találtunk még olyan idős embereket, akiket annak idején nagyon fiatalon, tizenévesen hurcoltak el a Szovjetunióba, de hála a Gondviselésnek, túlélték a borzalmakat, és hazatértek.
– „A lélek csak akkor nyugszik meg a túlvilágon, ha akad valaki a földön, aki az élete igazságát kimondja” – szól a film mottója. Mire utal?
– Arra, hogy miután hazatértek a túlélők, megbélyegzettség és elhallgattatás lett az osztályrészük. Még a családtagoknak sem mondhatták el, mi történt velük. És a sok százezer áldozatról sem lehetett beszélni. Az eltelt idő nem ad feloldozást. Hiába próbálják a kommunisták máig köztünk élő utódai, a múltat nem hagyhatjuk végképp eltörölni. Kötelességünk, ha megkésve is, de méltó módon megemlékezni az áldozatokról, és itt a földön is igazságot szolgáltatni nekik.
– Volt lehetősége beszélgetni is ezekkel a poklot megjárt emberekkel. Mi volt az, ami leginkább megragadta az általuk mondottakból?
– Az, hogy annak ellenére, ami velük történt, nem fertőződtek meg haraggal és gyűlölettel, még a legkegyetlenebb fogvatartóik felé sem tanúsítottak bosszúvágyat. Inkább nagy szeretettel beszéltek egymásról, a rabtársaikról, és a hitüket sosem vesztették el. Talán ez is vezette haza őket, valamint segített aztán feldolgozni a feldolgozhatatlant.
– Mi lehetett az igazi cél a deportálásokkal?
– Ahogy Dupka György történész is fogalmazott, a rabszolgatartó társadalmakban legalább „jól táplálták” a rabszolgákat, hogy minél hatékonyabban dolgozzanak. De ezekben a koncentrációs táborokban nem a jó kondíció volt a cél, hanem a fizikai megsemmisítés. Hogy az elhurcoltakból minél kevesebben maradjanak életben. Ezért is nevezhetjük ezeket a lágereket haláltáboroknak.
– Most már olyan generációk nőnek fel, amelyek nem tudják, milyen volt a szocializmus, és nem találkozhatnak már olyan emberrel sem, akit malenkij robotra vittek. Mi az, amit soha nem feledhetünk el a kommunizmussal kapcsolatban, amit azoknak is tudniuk kell, akik soha nem éltek totalitárius rendszerekben.
– Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a globális értékválság miatt – a liberalizmus farvizén – újra helyzetbe kerültek a baloldali, neomarxista vagy nyíltan kommunista eszmék. Ahol állami szinten nem valósult meg soha a kommunizmus, ott nem fogják fel, miért nem jópofa dolog a vörös csillagos sapka vagy a Che Guevara-póló. Százmillió áldozatuk van a baloldali ideológiákon alapuló rendszereknek. Tömeggyilkosokról beszélünk, akiknek a szelleme máig itt kísért, új köntösben, de ugyanazzal a szellemi orientációval és céllal. Ne feledjük, inkább tanuljunk a történelemből: a baloldali agitátorok és politikusok mindig egy szép, új világot ígértek, de amint megkaparintották a hatalmat, kivétel nélkül mindig vért, terrort és nyomort zúdítottak a megszállt nemzetekre.
Kelet- és Közép-Európa népei a huszadik században már megtapasztalták, mi történik, ha rabul ejti őket a bolsevizmus. Hazánkban szinte nincs olyan család, amelyben valaki ne lett volna a magyarországi szocialisták-kommunisták áldozata. Ha nem ölték meg, akkor börtönbe zárták, elhurcolták, elüldözték az országból, elvették a földjét, házát, magántulajdonát, megakadályozták a továbbtanulásban, a hivatása, hite gyakorlásában. Ezt soha nem felejthetjük el, és figyelmeztetnünk kell a felnövekvő nemzedéket is: most még nem nyílt, fizikai erőszakkal, de a szellemi-lelki térben hasonlóan agresszíven támad ez az istentelen, anyagelvű szélsőbaloldali eszme. Ezt a hagyományos értékeket felforgatni szándékozó ideológiát a csírájában kell elfojtani, ha nem akarjuk, hogy megismétlődjön a nem is olyan távoli múlt.
Magyar Hírlap
– A filmben is elhangzik, hogy volt, akit néhány perces igazoltatásra állítottak meg, vagy azt mondták, néhány napos jóvátételi munkára viszik, de valójában vagonokba rakták a foglyokat, és munkatáborokba vitték őket a Szovjetunió belsejébe. Voltak, akik már út közben meghaltak, mások a lágerek nehéz fizikai munkái és a gyenge ellátmány következtében sohasem térhettek haza. Voltak, akiket azért vittek el, mert német ajkúak voltak, másokat pedig indok nélkül, de mindezek történelmi-politikai hátteréről két történész, Dupka György és Bognár Zalán beszél a filmben. Játékfilmszerű jelenetekben is megelevenedik majd a történelem. Mintegy egymillió ember tragédiájáról szól a film.
– Hogyan készült?
– A Megbékélésért Polgári Egyesület kezdeményezésére született meg, amely szervezet elnöke, Fehér Tibor és Suskó Margit. Az elnök asszony egyéves volt, amikor elvitték a bátyját, akit soha többé nem látott, és ez a veszteség az egész életére hatással volt. Mindketten fontosnak tartották, hogy erről a máig alig ismert tragikus történelmi időszakról hiteles, minden korosztályt megszólító film szülessen. Segítségükkel az utolsó utáni pillanatban találtunk még olyan idős embereket, akiket annak idején nagyon fiatalon, tizenévesen hurcoltak el a Szovjetunióba, de hála a Gondviselésnek, túlélték a borzalmakat, és hazatértek.
– „A lélek csak akkor nyugszik meg a túlvilágon, ha akad valaki a földön, aki az élete igazságát kimondja” – szól a film mottója. Mire utal?
– Arra, hogy miután hazatértek a túlélők, megbélyegzettség és elhallgattatás lett az osztályrészük. Még a családtagoknak sem mondhatták el, mi történt velük. És a sok százezer áldozatról sem lehetett beszélni. Az eltelt idő nem ad feloldozást. Hiába próbálják a kommunisták máig köztünk élő utódai, a múltat nem hagyhatjuk végképp eltörölni. Kötelességünk, ha megkésve is, de méltó módon megemlékezni az áldozatokról, és itt a földön is igazságot szolgáltatni nekik.
– Volt lehetősége beszélgetni is ezekkel a poklot megjárt emberekkel. Mi volt az, ami leginkább megragadta az általuk mondottakból?
– Az, hogy annak ellenére, ami velük történt, nem fertőződtek meg haraggal és gyűlölettel, még a legkegyetlenebb fogvatartóik felé sem tanúsítottak bosszúvágyat. Inkább nagy szeretettel beszéltek egymásról, a rabtársaikról, és a hitüket sosem vesztették el. Talán ez is vezette haza őket, valamint segített aztán feldolgozni a feldolgozhatatlant.
– Mi lehetett az igazi cél a deportálásokkal?
– Ahogy Dupka György történész is fogalmazott, a rabszolgatartó társadalmakban legalább „jól táplálták” a rabszolgákat, hogy minél hatékonyabban dolgozzanak. De ezekben a koncentrációs táborokban nem a jó kondíció volt a cél, hanem a fizikai megsemmisítés. Hogy az elhurcoltakból minél kevesebben maradjanak életben. Ezért is nevezhetjük ezeket a lágereket haláltáboroknak.
– Most már olyan generációk nőnek fel, amelyek nem tudják, milyen volt a szocializmus, és nem találkozhatnak már olyan emberrel sem, akit malenkij robotra vittek. Mi az, amit soha nem feledhetünk el a kommunizmussal kapcsolatban, amit azoknak is tudniuk kell, akik soha nem éltek totalitárius rendszerekben.
– Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a globális értékválság miatt – a liberalizmus farvizén – újra helyzetbe kerültek a baloldali, neomarxista vagy nyíltan kommunista eszmék. Ahol állami szinten nem valósult meg soha a kommunizmus, ott nem fogják fel, miért nem jópofa dolog a vörös csillagos sapka vagy a Che Guevara-póló. Százmillió áldozatuk van a baloldali ideológiákon alapuló rendszereknek. Tömeggyilkosokról beszélünk, akiknek a szelleme máig itt kísért, új köntösben, de ugyanazzal a szellemi orientációval és céllal. Ne feledjük, inkább tanuljunk a történelemből: a baloldali agitátorok és politikusok mindig egy szép, új világot ígértek, de amint megkaparintották a hatalmat, kivétel nélkül mindig vért, terrort és nyomort zúdítottak a megszállt nemzetekre.
Kelet- és Közép-Európa népei a huszadik században már megtapasztalták, mi történik, ha rabul ejti őket a bolsevizmus. Hazánkban szinte nincs olyan család, amelyben valaki ne lett volna a magyarországi szocialisták-kommunisták áldozata. Ha nem ölték meg, akkor börtönbe zárták, elhurcolták, elüldözték az országból, elvették a földjét, házát, magántulajdonát, megakadályozták a továbbtanulásban, a hivatása, hite gyakorlásában. Ezt soha nem felejthetjük el, és figyelmeztetnünk kell a felnövekvő nemzedéket is: most még nem nyílt, fizikai erőszakkal, de a szellemi-lelki térben hasonlóan agresszíven támad ez az istentelen, anyagelvű szélsőbaloldali eszme. Ezt a hagyományos értékeket felforgatni szándékozó ideológiát a csírájában kell elfojtani, ha nem akarjuk, hogy megismétlődjön a nem is olyan távoli múlt.
Magyar Hírlap