 | A mából visszatekintve már úgy tűnhet, hogy a nyolcvanas évektől a vezetés tudta, nekik leáldozott. Mi viszont azzal a tudattal éltünk, hogy addig minden ellenzékiséget letörtek – mondta lapunknak Kelemen András korábbi külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke. |
– Hogyan emlékszik vissza a rendszerváltoztatás körüli évekre? Milyen volt akkoriban az országban a közhangulat?
– Negyven év gyötrelem után bizony a fásultság volt jellemző. Fontos volt egyrészt a reményt élesztgetni, másrészt a hatalommal való szembefordulásból adódó veszélyérzetet csökkenteni a lakosságban. Ezért mondtuk, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) nem kormánypárti, de nem is ellenzéki. Holott a lendületet az ellenzékiség adta.
– Mennyire volt veszélyes ezerkilencszáznyolcvannyolc-nyolcvankilenc táján egy rendszer ellenében megvalósuló civil szervezkedés, véleményalkotás vagy véleményképviselet?
– A mából visszatekintve már úgy tűnhet, hogy a nyolcvanas évektől a vezetés tudta, nekik leáldozott. Mi viszont azzal a tudattal éltünk, hogy addig minden ellenzékiséget letörtek, s hogy Márai nyomán kimondhatjuk, hogy nincs veszélyesebb azoknál, akik már nem az eszmét, hanem a koncot féltik.
– Mennyire rejtett veszélyeket az MDF alapítása? Figyelték önöket?
– Akkor Székesfehérvárott éltem és dolgoztam. Indulásul ezerkilencszáznyolcvannyolc október tizennegyedikére összehívtam egy városi politikai összejövetelt. A Történeti Hivatalból jóval később kikértem a reám vonatkozó titkosszolgálati jelentéseket. Ezek alapján is tudható, hogy követtek és figyeltek.
– Hogyan találkozott Lezsák Sándorral? És miként segített a találkozás létrejöttében Tollas Tibor?
– Lezsák Sándorral való kapcsolatfelvételre az akkor a müncheni Nemzetőr című havi lapot szerkesztő Kecskési Tollas Tibor bizta-tott. Valahányszor szakmai konferencián – vagy a harmincnapos útlevéllel – megfordulhattam Nyugaton, közvetlen kapcsolatba léptem vele. Előfordult, hogy csupán Ausztriára volt érvényes vízumom, akkor Tibor elém jött a német–osztrák határállomásra, és ott beszélgettünk. Lezsák Sándorral azután rendszeresen, bár konspiráltan találkoztam.
– Ön öt cikluson keresztül volt parlamenti képviselő, valamint külügyi államtitkár is. Hogy emlékszik vissza a Szovjetunió szétesésének idejére? Milyen egyéb külpolitikai ügyek kerültek akkoriban még a kormány látómezejébe?
– A Szovjetunió szétesésekor elsőként reagáltunk a függetlenedő államok megjelenésére. A volt gyarmatbirodalom új államaival úgy vettük fel a kapcsolatot, hogy Oroszországgal sem romlott a viszonyunk. Antall József mondása szerint: ha az oroszok leveszik a kezünkről a bilincset, akkor tudunk velük kezet fogni. Ezerkilencszázkilencvenháromban nagy küldöttséget vittem a volt szovjet Közép-Ázsiába. Levezényeltem
a köztársasági elnök oroszországi útját és tárgyalását Jelcin elnökkel. Következett az orosz elnök látogatása nálunk, melynek során a parlamentünkben országa nevében bocsánatot kért az ötvenhatos forradalmunk eltiprásáért. Magyarország nevében felvettem a kapcsolatot a közel-keleti arab államok vezetőivel. Ugyanakkor megkezdtük a lépéseket az euroatlanti világba (NATO, EU) való betagozódásunkra. Mindemellett ápoltam a kapcsolatot az elszakított magyarság szervezeteivel.
– Kétezernégy óta a Lakitelek Munkacsoport, majd az abból születő Nemzeti Fórum Egyesület tagja, alelnöke. Milyen érzésekkel tekint vissza a csaknem két évtizedes munkára? Mire a legbüszkébb?
– Paradox módon büszke vagyok arra, hogy elsők között hívtam fel a figyelmet a Dávid Ibolya elnökségével kezdődő MDF-es pálfordulásra. (Ezért voltam a legelső az eltávolítottak között.) Az eredeti nemzetépítő törekvéseinket továbbvivő Lakitelek Munkacsoport, majd Nemzeti Fórum építésének ügye a szívemhez nőtt. Ezért fogadtam el az alelnökséget még akkor is, amikor kilátásba helyeztek nekem egy nagyköveti állást. Amit vállaltunk: olyan emberek csoportba szervezése, olyan képzések szervezése, amelyek lehetővé teszik a tájékozott magyarok összefogását a jövőben.
– A Lakitelek Népfőiskola számos rendezvényén vett részt, melyik a legemlékezetesebb az ön számára?
– Magyarország egy külső hatásoknak kitett ország, Európa pedig egy kicsiny félszigete egy hatalmas kontinensnek. Ezért különösen fontosnak tartom a lakiteleki programokban megjelenő keleti nyitást, a fordítói táborokat. A főiskolai képzés otthonos környezetben zajlik, lehetőséget nyújtva a hagyományos létrend megélésére.
– A közelmúltban megjelent Túlélési ösztön kötet egyik szerzője. Mely írása került a könyvbe és miért?
– Amint olvasóink tapasztalhatják, viszonylag rendszeresen írok véleménycikkeket, külpolitikai elemzéseket és problémafeltáró írásokat ide és más honlapokra, s az Életünk folyóiratba. A Túlélési ösztön hat nemzeti fórumos szerző kétezertizenöt és kétezerhuszonegy között megjelent írásaiból válogatott kötet. A benne szereplő tizenöt írásom esetében arra törekedtem, hogy lehetőleg széles körű tematikát mutasson be. Harcos múltamból fakadóan azonban úgy vélem, hogy ostorcsapásaimon is átüt a remény, A feltámadás előérzete – ahogy egyik cikkem címe kimondja.
Velkei Tamás
Kelemen András (1940. május 17.) pszichiáter, politikus, publicista, volt külügyi államtitkár, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja (1988), a Nemzeti Fórum alelnöke, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje (2020), öt cikluson át volt országgyűlési képviselő (1990–2010).
Magyar Hírlap
– Negyven év gyötrelem után bizony a fásultság volt jellemző. Fontos volt egyrészt a reményt élesztgetni, másrészt a hatalommal való szembefordulásból adódó veszélyérzetet csökkenteni a lakosságban. Ezért mondtuk, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) nem kormánypárti, de nem is ellenzéki. Holott a lendületet az ellenzékiség adta.
– Mennyire volt veszélyes ezerkilencszáznyolcvannyolc-nyolcvankilenc táján egy rendszer ellenében megvalósuló civil szervezkedés, véleményalkotás vagy véleményképviselet?
– A mából visszatekintve már úgy tűnhet, hogy a nyolcvanas évektől a vezetés tudta, nekik leáldozott. Mi viszont azzal a tudattal éltünk, hogy addig minden ellenzékiséget letörtek, s hogy Márai nyomán kimondhatjuk, hogy nincs veszélyesebb azoknál, akik már nem az eszmét, hanem a koncot féltik.
– Mennyire rejtett veszélyeket az MDF alapítása? Figyelték önöket?
– Akkor Székesfehérvárott éltem és dolgoztam. Indulásul ezerkilencszáznyolcvannyolc október tizennegyedikére összehívtam egy városi politikai összejövetelt. A Történeti Hivatalból jóval később kikértem a reám vonatkozó titkosszolgálati jelentéseket. Ezek alapján is tudható, hogy követtek és figyeltek.
– Hogyan találkozott Lezsák Sándorral? És miként segített a találkozás létrejöttében Tollas Tibor?
– Lezsák Sándorral való kapcsolatfelvételre az akkor a müncheni Nemzetőr című havi lapot szerkesztő Kecskési Tollas Tibor bizta-tott. Valahányszor szakmai konferencián – vagy a harmincnapos útlevéllel – megfordulhattam Nyugaton, közvetlen kapcsolatba léptem vele. Előfordult, hogy csupán Ausztriára volt érvényes vízumom, akkor Tibor elém jött a német–osztrák határállomásra, és ott beszélgettünk. Lezsák Sándorral azután rendszeresen, bár konspiráltan találkoztam.
– Ön öt cikluson keresztül volt parlamenti képviselő, valamint külügyi államtitkár is. Hogy emlékszik vissza a Szovjetunió szétesésének idejére? Milyen egyéb külpolitikai ügyek kerültek akkoriban még a kormány látómezejébe?
– A Szovjetunió szétesésekor elsőként reagáltunk a függetlenedő államok megjelenésére. A volt gyarmatbirodalom új államaival úgy vettük fel a kapcsolatot, hogy Oroszországgal sem romlott a viszonyunk. Antall József mondása szerint: ha az oroszok leveszik a kezünkről a bilincset, akkor tudunk velük kezet fogni. Ezerkilencszázkilencvenháromban nagy küldöttséget vittem a volt szovjet Közép-Ázsiába. Levezényeltem
a köztársasági elnök oroszországi útját és tárgyalását Jelcin elnökkel. Következett az orosz elnök látogatása nálunk, melynek során a parlamentünkben országa nevében bocsánatot kért az ötvenhatos forradalmunk eltiprásáért. Magyarország nevében felvettem a kapcsolatot a közel-keleti arab államok vezetőivel. Ugyanakkor megkezdtük a lépéseket az euroatlanti világba (NATO, EU) való betagozódásunkra. Mindemellett ápoltam a kapcsolatot az elszakított magyarság szervezeteivel.
– Kétezernégy óta a Lakitelek Munkacsoport, majd az abból születő Nemzeti Fórum Egyesület tagja, alelnöke. Milyen érzésekkel tekint vissza a csaknem két évtizedes munkára? Mire a legbüszkébb?
– Paradox módon büszke vagyok arra, hogy elsők között hívtam fel a figyelmet a Dávid Ibolya elnökségével kezdődő MDF-es pálfordulásra. (Ezért voltam a legelső az eltávolítottak között.) Az eredeti nemzetépítő törekvéseinket továbbvivő Lakitelek Munkacsoport, majd Nemzeti Fórum építésének ügye a szívemhez nőtt. Ezért fogadtam el az alelnökséget még akkor is, amikor kilátásba helyeztek nekem egy nagyköveti állást. Amit vállaltunk: olyan emberek csoportba szervezése, olyan képzések szervezése, amelyek lehetővé teszik a tájékozott magyarok összefogását a jövőben.
– A Lakitelek Népfőiskola számos rendezvényén vett részt, melyik a legemlékezetesebb az ön számára?
– Magyarország egy külső hatásoknak kitett ország, Európa pedig egy kicsiny félszigete egy hatalmas kontinensnek. Ezért különösen fontosnak tartom a lakiteleki programokban megjelenő keleti nyitást, a fordítói táborokat. A főiskolai képzés otthonos környezetben zajlik, lehetőséget nyújtva a hagyományos létrend megélésére.
– A közelmúltban megjelent Túlélési ösztön kötet egyik szerzője. Mely írása került a könyvbe és miért?
– Amint olvasóink tapasztalhatják, viszonylag rendszeresen írok véleménycikkeket, külpolitikai elemzéseket és problémafeltáró írásokat ide és más honlapokra, s az Életünk folyóiratba. A Túlélési ösztön hat nemzeti fórumos szerző kétezertizenöt és kétezerhuszonegy között megjelent írásaiból válogatott kötet. A benne szereplő tizenöt írásom esetében arra törekedtem, hogy lehetőleg széles körű tematikát mutasson be. Harcos múltamból fakadóan azonban úgy vélem, hogy ostorcsapásaimon is átüt a remény, A feltámadás előérzete – ahogy egyik cikkem címe kimondja.
Velkei Tamás
Kelemen András (1940. május 17.) pszichiáter, politikus, publicista, volt külügyi államtitkár, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja (1988), a Nemzeti Fórum alelnöke, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje (2020), öt cikluson át volt országgyűlési képviselő (1990–2010).
Magyar Hírlap