 | A nemzetek a tradícióikhoz való viszonyukkal egyúttal jövőképet és a mindennapokra kiterjedő életformát is választanak maguknak. A hungarikumokkal, nemzeti értékeinkkel a magyar életformát védjük. |
A vidéki infrastruktúra fejlesztése mellett kiemelt cél a faluközösségek, a vidéki életforma megerősítése. A zártkerti revitalizációs program egyszerre szolgálja a táj védelmét, segíti az öngondoskodást, fenntartja a biológiai sokszínűséget és összefogja a közösséget – mondta lapunknak V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos.
– Hogyan kapcsolódott be a vidékpolitikába?
– Egy kis Vas megyei faluban, Oszkón töltöttem a gyerekkoromat a posztparaszti világ hanyatlásának idején. Ellentmondásos időszak volt ez, hiszen egyfelől látszott már a 70-es, 80-as években, hogy a falu kizárólagos agrárkaraktere gyengül. Egyre kevesebb ember dolgozott helyben, az agráriumban. Ugyanakkor a háztáji virágzott. Nem a szocializmus miatt, hanem annak ellenére.
Alig volt ház, ahol ne lett volna egy-két disznó az ólban, tyúkok az udvarban, nyulak a ketrecben, ne művelték volna a zöldségeskertet, a gyümölcsöst, a szőlőt. Aki akarta, az kemény munkával kiegészíthette jövedelmét. Ez a minta máig hat. Meggyőződésem, hogy az, hogy vidéken, falun támogatják leginkább a Fideszt, és azonosulnak leginkább Orbán Viktor munkaalapú társadalmával, ebből következik. A munkát vagy segélyt kérdésre itt egyértelmű a válasz.
– A rendszerváltoztatást követően azért volt néhány vargabetű a vidékpolitikában…
– Az Antall-kormány jó szándékkal fordult a vidék felé. Az én környezetemben – kevés kivételtől eltekintve – a gazdák mai gazdaságukat a kárpótlással alapozták meg.
– Aztán visszajöttek a szocialisták…
– No meg a liberálisok. Leépítések, intézménybezárások, megszorítások sorvasztották a falvakat a ’98 előtti és a 2002 utáni országlásuk idején is. Az észjárásukra jellemző leghírhedtebb mondatot Mihályi Pétertől hallottuk, aki „középkori hagyománynak”, „életképtelennek” nevezte a háromszáz fő alatti falvakat, aki szerint nem megmenteni kell ezeket, hanem onnan elköltözni.
– Miben változott 2010 után a vidékpolitika?
– Először is rögzítettük, hogy a falu nem csupán az egészséges és jó minőségű élelmiszerek előállításának terepe, hanem a teremtett világ része is, amelynek az agrárium a „karbantartója”. Harmadrészt pedig az ott lakók élettere a maguk gazdasági, szociális, kulturális igényeivel együtt. A szocialistáktól megörökölt, az EU által jóváhagyott vidékfejlesztési program nem hagyott nagy mozgásteret, de azért néhány hangsúlyváltásra büszkék lehetünk. Pályázatokat írtunk ki helyi piacok, vágópontok létesítésére.
A helyi termékek térnyerése – mondhatni reneszánsza – ekkor kezdődött. Javaslatom révén szabaddá vált a pálinkafőzés magánszemélyek számára is, ami szabadságélményt és a saját termék előállításának örömét hozta meg a félkész és késztermékek világában. Nagyobb becsülete lett a kertben termett gyümölcsnek, de ez az új lehetőség ráirányította a figyelmet a már feledésbe merült tájfajtákra is. Egyszerűsített, illetékmentes eljárást dolgoztunk ki arra, hogy a tüskéskörte, cigányalma és társaik felkerülhessenek a nemzeti fajtajegyzékre, így a faiskolákban is megvásárolhatók legyenek.
A falu nemcsak méretében különbözik a várostól, sajátos kultúráját érdemes megőrizni. Mindezen intézkedések révén egy kicsit jobban éreztük magunkat a bőrünkben, de ezek még nem voltak elégségesek. Orbán Viktor jól látta, hogy a vidék felemelkedését nem várhatjuk csupán az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaptól és más EU-s programok vidéki „vetületeitől”. Így született meg a Magyar Falu Program.
– Amely különböző fejlesztéseket tesz lehetővé a kistelepülések számára.
– Mindenekelőtt az uniós eljárások lassúságára, bürokratizáltságára kínált megoldást, reflektálva a falvak igényeire. Mert egyszerre kell bölcsődét építeni és felújítani a ravatalozót. A közfoglalkoztatottak számának örvendetes csökkenésével gépesíteni kell a közterületek karbantartását, szükség van falugondnoki buszra, játszótérre és a középületek megújítására is. Aprófalvas körzet képviselőjeként örömmel jelenthetem, hogy a szociálliberálisok által életképtelennek tartott kistelepüléseken nő a népesség.
Észre kell venni, hogy megváltozott a falu. Az infokommunikáció térnyerésével, a személygépkocsi-állomány növekedésével, a cégek profi logisztikai tevékenységével a városi munkahelyek elérhetőbbekké váltak. A falusi csok révén is egyre többen ismerik fel, hogy lakóhelyként ideá-lis helyek a községek. A Magyar Falu Programmal az államigazgatás kiválóan vizsgázott: előfinanszírozással, valós igényekre reflektálva, gyors döntésekkel biztosít soha nem látott mértékű fejlesztési forrást a falvaknak.
– Ezen múlik csupán a vidék sorsa, hogy egy nemzeti kormány több pénzt ad a vidéknek, mint elődjei?
– Fontos persze, hogy a gazdasági növekedés és a hangsúlyok áthelyezése miatt több forrás jut vidékre, de legalább ennyire fontos, hogy a kormányzat és személy szerint a miniszterelnök ért a néplélekhez. Tudja, hogy ahhoz, hogy településeink megmaradjanak karakteresen magyarnak, nem elég a falusi infrastruktúra fejlesztése.
– Mire gondol?
– A Magyar Falu Program is figyelmet fordít a közösségek megerősítésére, de más programok is ezt szolgálják. A Nemzeti Együttműködési Alap pályázatai mellett két másik, hozzám közel álló – a zártkertekre vonatkozó és a hungarikumokat, nemzeti értékeinket népszerűsítő – program is ezt szolgálja. A zártkerti programból 2017 óta 670 pályázó jutott 9,3 milliárd forint forráshoz. Ezt a programot inkább a falusi szőlőhegyek programjának hívom. Az országban körülbelül három balatonnyi, 200 ezer hektár zártkert van, amelynek jelentős része gondozatlan. Vannak helyek, ahol a szőlőkaró már benn van az erdőben, a területet a természet visszavette.
Máshol meg virágzik ez a tájfenntartó, öngondoskodást biztosító, rekreációt nyújtó posztparaszti kultúra. Elsősorban ott, ahol biztosított a huszonegyedik századi infrastruktúra. Ezért a pályázatban útra, kútra, villanyvezetékre, vadkerítésre kaphattak forrást az önkormányzatok. De támogattuk azt is, ha emellett a pályázó egy boronafalú pincét, hegyi keresztet, képszéket vagy kápolnát is fel kívánt újítani. Ösztönöztük, hogy őrizzék meg a tájfajta gyümölcsfákat és telepítsenek hasonlókat. Mert ez így együtt egy szerves kultúra.
Ezáltal ez a program a tájvédelmet is szolgálja, hiszen a szőlők, gyümölcsösök mozaikos világa nélkül szegényebb lenne a magyar táj. Ösztönzi az öngondoskodást, szolgálja a biológiai sokszínűséget, és legfőképp támogatja a szőlőhegyi gazdaközösségeket.
– A hungarikumok világa mennyire kapcsolódik az agráriumhoz, a vidékhez?
– Ha egy nemzet meg akarja rajzolni karakterét, akkor természetesen az elsők között jelöli meg, hogy milyen különleges ételei, italai vannak, milyen állatok veszik körül, milyen természeti szépségekkel, szokásokkal büszkélkedhet. Így teszünk mi, magyarok is. A hungarikumok több mint harmada kötődik a vidékhez: a tokaji aszútól a kuvaszig, a cifraszűrtől a bajai halászléig. De nem csak az értékpiramis csúcsán van ez így: a települési, megyei értéktárak hasonlóképp mutatják be a magyar életérzést, életformát reprezentáló értékeket. Egy laska- vagy lecsófesztivál – amellett, hogy jól érzik magukat az emberek – a falu identitását erősíti. Itt mindenki, a közfoglalkoztatott is a közösség része.
A falu az infrastrukturális fejlesztésekkel egyre inkább leküzdi a hátrányait, a közösségépítéssel megerősíti az előnyeit. Hagyományaink, szokásaink megőrzése fontosabb, mint valaha. Az egész világon kultúrharc folyik. A nemzetek a tradícióikhoz való viszonyukkal jövőképet választanak maguknak. Jövőképet és a mindennapokra kiterjedő életformát. Mi a hungarikumokkal, nemzeti értékeinkkel a magyar életformát védjük. Úgy látom, nem eredménytelenül.
– Indul a 2022. április 3-i országgyűlési választáson?
– Természetesen, hetedszer.
– Egy kis Vas megyei faluban, Oszkón töltöttem a gyerekkoromat a posztparaszti világ hanyatlásának idején. Ellentmondásos időszak volt ez, hiszen egyfelől látszott már a 70-es, 80-as években, hogy a falu kizárólagos agrárkaraktere gyengül. Egyre kevesebb ember dolgozott helyben, az agráriumban. Ugyanakkor a háztáji virágzott. Nem a szocializmus miatt, hanem annak ellenére.
Alig volt ház, ahol ne lett volna egy-két disznó az ólban, tyúkok az udvarban, nyulak a ketrecben, ne művelték volna a zöldségeskertet, a gyümölcsöst, a szőlőt. Aki akarta, az kemény munkával kiegészíthette jövedelmét. Ez a minta máig hat. Meggyőződésem, hogy az, hogy vidéken, falun támogatják leginkább a Fideszt, és azonosulnak leginkább Orbán Viktor munkaalapú társadalmával, ebből következik. A munkát vagy segélyt kérdésre itt egyértelmű a válasz.
– A rendszerváltoztatást követően azért volt néhány vargabetű a vidékpolitikában…
– Az Antall-kormány jó szándékkal fordult a vidék felé. Az én környezetemben – kevés kivételtől eltekintve – a gazdák mai gazdaságukat a kárpótlással alapozták meg.
– Aztán visszajöttek a szocialisták…
– No meg a liberálisok. Leépítések, intézménybezárások, megszorítások sorvasztották a falvakat a ’98 előtti és a 2002 utáni országlásuk idején is. Az észjárásukra jellemző leghírhedtebb mondatot Mihályi Pétertől hallottuk, aki „középkori hagyománynak”, „életképtelennek” nevezte a háromszáz fő alatti falvakat, aki szerint nem megmenteni kell ezeket, hanem onnan elköltözni.
– Miben változott 2010 után a vidékpolitika?
– Először is rögzítettük, hogy a falu nem csupán az egészséges és jó minőségű élelmiszerek előállításának terepe, hanem a teremtett világ része is, amelynek az agrárium a „karbantartója”. Harmadrészt pedig az ott lakók élettere a maguk gazdasági, szociális, kulturális igényeivel együtt. A szocialistáktól megörökölt, az EU által jóváhagyott vidékfejlesztési program nem hagyott nagy mozgásteret, de azért néhány hangsúlyváltásra büszkék lehetünk. Pályázatokat írtunk ki helyi piacok, vágópontok létesítésére.
A helyi termékek térnyerése – mondhatni reneszánsza – ekkor kezdődött. Javaslatom révén szabaddá vált a pálinkafőzés magánszemélyek számára is, ami szabadságélményt és a saját termék előállításának örömét hozta meg a félkész és késztermékek világában. Nagyobb becsülete lett a kertben termett gyümölcsnek, de ez az új lehetőség ráirányította a figyelmet a már feledésbe merült tájfajtákra is. Egyszerűsített, illetékmentes eljárást dolgoztunk ki arra, hogy a tüskéskörte, cigányalma és társaik felkerülhessenek a nemzeti fajtajegyzékre, így a faiskolákban is megvásárolhatók legyenek.
A falu nemcsak méretében különbözik a várostól, sajátos kultúráját érdemes megőrizni. Mindezen intézkedések révén egy kicsit jobban éreztük magunkat a bőrünkben, de ezek még nem voltak elégségesek. Orbán Viktor jól látta, hogy a vidék felemelkedését nem várhatjuk csupán az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaptól és más EU-s programok vidéki „vetületeitől”. Így született meg a Magyar Falu Program.
– Amely különböző fejlesztéseket tesz lehetővé a kistelepülések számára.
– Mindenekelőtt az uniós eljárások lassúságára, bürokratizáltságára kínált megoldást, reflektálva a falvak igényeire. Mert egyszerre kell bölcsődét építeni és felújítani a ravatalozót. A közfoglalkoztatottak számának örvendetes csökkenésével gépesíteni kell a közterületek karbantartását, szükség van falugondnoki buszra, játszótérre és a középületek megújítására is. Aprófalvas körzet képviselőjeként örömmel jelenthetem, hogy a szociálliberálisok által életképtelennek tartott kistelepüléseken nő a népesség.
Észre kell venni, hogy megváltozott a falu. Az infokommunikáció térnyerésével, a személygépkocsi-állomány növekedésével, a cégek profi logisztikai tevékenységével a városi munkahelyek elérhetőbbekké váltak. A falusi csok révén is egyre többen ismerik fel, hogy lakóhelyként ideá-lis helyek a községek. A Magyar Falu Programmal az államigazgatás kiválóan vizsgázott: előfinanszírozással, valós igényekre reflektálva, gyors döntésekkel biztosít soha nem látott mértékű fejlesztési forrást a falvaknak.
– Ezen múlik csupán a vidék sorsa, hogy egy nemzeti kormány több pénzt ad a vidéknek, mint elődjei?
– Fontos persze, hogy a gazdasági növekedés és a hangsúlyok áthelyezése miatt több forrás jut vidékre, de legalább ennyire fontos, hogy a kormányzat és személy szerint a miniszterelnök ért a néplélekhez. Tudja, hogy ahhoz, hogy településeink megmaradjanak karakteresen magyarnak, nem elég a falusi infrastruktúra fejlesztése.
– Mire gondol?
– A Magyar Falu Program is figyelmet fordít a közösségek megerősítésére, de más programok is ezt szolgálják. A Nemzeti Együttműködési Alap pályázatai mellett két másik, hozzám közel álló – a zártkertekre vonatkozó és a hungarikumokat, nemzeti értékeinket népszerűsítő – program is ezt szolgálja. A zártkerti programból 2017 óta 670 pályázó jutott 9,3 milliárd forint forráshoz. Ezt a programot inkább a falusi szőlőhegyek programjának hívom. Az országban körülbelül három balatonnyi, 200 ezer hektár zártkert van, amelynek jelentős része gondozatlan. Vannak helyek, ahol a szőlőkaró már benn van az erdőben, a területet a természet visszavette.
Máshol meg virágzik ez a tájfenntartó, öngondoskodást biztosító, rekreációt nyújtó posztparaszti kultúra. Elsősorban ott, ahol biztosított a huszonegyedik századi infrastruktúra. Ezért a pályázatban útra, kútra, villanyvezetékre, vadkerítésre kaphattak forrást az önkormányzatok. De támogattuk azt is, ha emellett a pályázó egy boronafalú pincét, hegyi keresztet, képszéket vagy kápolnát is fel kívánt újítani. Ösztönöztük, hogy őrizzék meg a tájfajta gyümölcsfákat és telepítsenek hasonlókat. Mert ez így együtt egy szerves kultúra.
Ezáltal ez a program a tájvédelmet is szolgálja, hiszen a szőlők, gyümölcsösök mozaikos világa nélkül szegényebb lenne a magyar táj. Ösztönzi az öngondoskodást, szolgálja a biológiai sokszínűséget, és legfőképp támogatja a szőlőhegyi gazdaközösségeket.
– A hungarikumok világa mennyire kapcsolódik az agráriumhoz, a vidékhez?
– Ha egy nemzet meg akarja rajzolni karakterét, akkor természetesen az elsők között jelöli meg, hogy milyen különleges ételei, italai vannak, milyen állatok veszik körül, milyen természeti szépségekkel, szokásokkal büszkélkedhet. Így teszünk mi, magyarok is. A hungarikumok több mint harmada kötődik a vidékhez: a tokaji aszútól a kuvaszig, a cifraszűrtől a bajai halászléig. De nem csak az értékpiramis csúcsán van ez így: a települési, megyei értéktárak hasonlóképp mutatják be a magyar életérzést, életformát reprezentáló értékeket. Egy laska- vagy lecsófesztivál – amellett, hogy jól érzik magukat az emberek – a falu identitását erősíti. Itt mindenki, a közfoglalkoztatott is a közösség része.
A falu az infrastrukturális fejlesztésekkel egyre inkább leküzdi a hátrányait, a közösségépítéssel megerősíti az előnyeit. Hagyományaink, szokásaink megőrzése fontosabb, mint valaha. Az egész világon kultúrharc folyik. A nemzetek a tradícióikhoz való viszonyukkal jövőképet választanak maguknak. Jövőképet és a mindennapokra kiterjedő életformát. Mi a hungarikumokkal, nemzeti értékeinkkel a magyar életformát védjük. Úgy látom, nem eredménytelenül.
– Indul a 2022. április 3-i országgyűlési választáson?
– Természetesen, hetedszer.