Állítja a rektorhelyettes, nem azt és nem úgy mondta Szőregen, ahogy az a megyei lapban megjelent. Exkluzív interjú a szeged.hu oldalán.
Mi történt akkor Szőregen?
Az elmúlt hetekben nagyon sok nyilatkozat hangzott el pró és kontra egy beszélgetésről, amelyen én is részt vettem. Az álláspontom az, hogy az ott történtek teljes tisztázáshoz szükség van arra, hogy a Délmagyarország a teljes, vágatlan hanganyagot közrebocsássa. Ebből lehet megítélni, hogy én ott, mint kérdező, mit mondtam, vagy mit nem mondtam. A saját emlékeim nem sok jót sejtetnek: az egyetem nemzetköziesítéséről beszéltem, nem a nemzetiesítéséről. Ezt nem lehetett félreérteni, mert arról beszéltem, hogy a mi érdekünk az, hogy minél több külföldi hallgatót fogadjunk. És közben a mi hallgatóink is minél nagyobb számban kapcsolódjanak be különböző külföldi kutatásokba. Az igaz viszont, hogy beszéltem olyan tantárgyfejlesztésekről, programokról, amelyek a nemzeti örökség megóvását szolgálják. Szerintem ez minden egyetemnek a feladata. Alig hinném, hogy van olyan kollégám, aki ezt nem így gondolja. A legfőbb kifogásom a Délmagyarország tudósítása ellen, hogy én háromszor is nagyon nyomatékosan hangsúlyoztam, hogy az egyetem nem politikai közösség, az egyetemet a politika szétszakíthatja. Az egyetem oktatók, kutatók és gyógyítók közössége. Ezt olyan sokszor elmondtam, hogy a közönség soraiból az egyik résztvevő visszakérdezett: „Értem én, hogy a rektorhelyettes úr azt mondja, az egyetem ne politizáljon, de az oktatók politizálhatnak?” Míg elmondta ezt, közbevágtam, és azt mondtam, „így van.” Erre azt kérdezte másodjára, „az egyetemi dolgozók politizálhatnak?” Erre megismételtem: „az egyetem oktatók, kutatók és gyógyítók közössége.” Majd azt is mondtam, ez – már a politizálás – a szegedi egyetem oktatóira nem jellemző. Biztos, vannak kivételek. Azt állítom, hogy a Délmagyarország az én ott elmondott szövegemből egyoldalúan kiemelt részeket. Ezt a nagyon fontos gondolatot, amit háromszor is elmondtam, nem emelték ki. Pedig abban bíztam, rájönnek, hogy ez fontos, és esetleg megemlíthették volna.
Mondott „érdekességeket” az önkormányzattal kapcsolatban is...
Nem beszéltem arról, hogy az önkormányzat harminc éve semmibe veszi az egyetemet. Ilyen mondat a számat nem hagyta el. Az igaz, hogy kritizáltam az önkormányzatot, a városvezetést. Ez igaz. Az is igaz, hogy a tüntetések kapcsán, amikor egyébként védtem a tüntetőknek a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, akkor kifogásoltam, hogy a jegyző nem tesz semmit az ügy érdekében (Zakar azt kifogásolta, hogy a tüntetések miért rendre a Dugovics téren a rektori hivatal előtt vannak, miért nem szabályozza ezt valahogy Szeged – gszl). Másnap fölhívott Mózes Ervin, hogy nem tud tenni semmit, mert olyanok a jogszabályok. Ennek utánanéztem, és egy napon belül, abban a bizonyos Facebook-posztomban, a címzetes főjegyző esetében elismertem, hogy tévedtem. Fenntartom ugyanakkor azt az állításomat, hogy szerencsétlen dolognak tartom mindig az állami egyetemtől tizenöt centiméterre tüntetni, ezt fenntartom. Az egyetemen nagy felháborodást váltott ki ez a tudósítás. Aláírásgyűjtéstől kezdve minden indult. Óvatosan felhívom mindenkinek arra a figyelmét, hogy az egyetem szervezeti és működési szabályzatának 32. pontja, amit az aláírók kifogásolnak, hogy megsértettem az egyetem világnézeti semlegességét, az a pont arról szól, hogy a hallgatókat nem szabad világnézeti – elnézést a megfogalmazásért – nézeteiknek a megvallására kényszeríteni. Ha ilyen kérdések kiderülnek, akkor azt sokoldalúan kell bemutatni. De ezen a rendezvényen egyébként nem voltak hallgatók. Eleve van egy kis probléma az alapesettel. Itt idézik is az aláírók a Délmagyarországot, hogy szükség van a vallás és az egyetem egységére. Na, ilyet én nem mondtam. Részben azért, mert egyháztörténettel sokat foglalkozom, részben meg azért, mert egy kicsit az az érzésem, hogy a vita arról folyik, hogy én teljesen... Izé vagyok, vagy csak félig. Az izé helyére...
Majd én behelyettesítem az izé helyére a hülyét.
Igen. Igen, de kimondom én is, hogy arról folyik a vita, teljesen hülye vagyok, vagy csak félig. Ez engem eléggé megviselt. Kétszer elmondtam, ahhoz, hogy Szeged fejlődését lendületes pályára állítsuk, szükség van az önkormányzat, az egyetem és az egyházmegye együttműködésére. Ezt mondtam. Ezt a Délmagyarország valahogy úgy írta le, hogy szükség van az egyetem és a vallás egységére, ha jól idézem. Ez nem ugyanaz az állítás. Engem a szavaimért lehet kritizálni. Mindenkinek jogában áll, hogy nem ért velem egyet ebben a kérdésben. De hangsúlyozom, az szmsz-ünk 32. pontját nem sértettem meg. És mélyen föl vagyok háborodva, mert úgy emlékszem, mégiscsak én hordom a hallgatókat meglehetősen sok templomba, többek között a zsinagógába is, mégiscsak én magyarázom nekik, milyen szép ez a sokszínű egyházi tér, mégis én vagyok az, aki római katolikus létemre egyedül tagja vagyok a református egyház doktori kollégiumának is. Tehát úgy az egész sérti a tudományos munkásságomat.
Nekem ebben a bizonyos írásban az egyik legabszurdabb rész az volt, amikor amiatt háborodott föl, hogy nincsenek benne a városi naptárban sem. Tényleg zavarja ez a dolog? Tényleg fönnakad ilyenen?
Igen, mondtam. Az is igaz, hogy itt fejlesztésekről beszéltem, és azt is mondtam, igen, ez tükrözi, hogy milyen is a partnerségi viszony. Úgy gondolom, egy ilyen kiadványba beleférhetne az egyetem. De megint az a baj, hogy az újság leírta tényszerűen, hogy mondtam, de azt már nem említette, hogy ingatlanokról beszéltem, hogy az ELI Sceince Park állami tulajdon és az egyetem kezelésében van, és hát ez, hogy mondjam, gyakran zárójelbe kerül a város kommunikációjában. Ezekből a gondolatokból lett kiemelve a naptár. Közben maguk meg azt írták, visszavonulót fújtam. Nem tudok hova visszavonulni. (Visszatáncolásról írtunk – gszl) Az egyetemnek az az érdeke, hogy ez a vita, vagy nevezzük akárminek ezt az ügyet, lezáruljon. Ez nem a konstruktív munka terepe, hanem annak a terepe, hogy valaki megsértődik, aztán valaki még keményebben visszaválaszol, és így tovább. Ez hosszú távon akár nagyon rossz hatást is kiválthat. Úgy fogalmazott az egyik kollégám, óvatosabban kellett volna eljárnom. Ezt a kritikát elfogadom, bár szerintem enyhítő körülmények azért vannak. Például, hogy nem mondtam a fentieket. De igaz, egy olyan kommunikációra kell átállnunk, ami figyelembe veszi azt, hogy Szeged egy speciális politikai helyzetben van Magyarországon. Különben, őszintén megvallom, hogy nem gondoltam, hogy ennyire elkezdődött már a választási harc. Még előttünk az európai parlamenti választás is, azt sem tudom, mikor lesz az önkormányzati választás, valamikor ősszel, gondolom. Hogy egy ilyen beszélgetésből ekkora vihar lesz, hogy mindenki átveszi, tiltakozások indulnak, nem gondoltam.
szeged.hu, gszl
Az elmúlt hetekben nagyon sok nyilatkozat hangzott el pró és kontra egy beszélgetésről, amelyen én is részt vettem. Az álláspontom az, hogy az ott történtek teljes tisztázáshoz szükség van arra, hogy a Délmagyarország a teljes, vágatlan hanganyagot közrebocsássa. Ebből lehet megítélni, hogy én ott, mint kérdező, mit mondtam, vagy mit nem mondtam. A saját emlékeim nem sok jót sejtetnek: az egyetem nemzetköziesítéséről beszéltem, nem a nemzetiesítéséről. Ezt nem lehetett félreérteni, mert arról beszéltem, hogy a mi érdekünk az, hogy minél több külföldi hallgatót fogadjunk. És közben a mi hallgatóink is minél nagyobb számban kapcsolódjanak be különböző külföldi kutatásokba. Az igaz viszont, hogy beszéltem olyan tantárgyfejlesztésekről, programokról, amelyek a nemzeti örökség megóvását szolgálják. Szerintem ez minden egyetemnek a feladata. Alig hinném, hogy van olyan kollégám, aki ezt nem így gondolja. A legfőbb kifogásom a Délmagyarország tudósítása ellen, hogy én háromszor is nagyon nyomatékosan hangsúlyoztam, hogy az egyetem nem politikai közösség, az egyetemet a politika szétszakíthatja. Az egyetem oktatók, kutatók és gyógyítók közössége. Ezt olyan sokszor elmondtam, hogy a közönség soraiból az egyik résztvevő visszakérdezett: „Értem én, hogy a rektorhelyettes úr azt mondja, az egyetem ne politizáljon, de az oktatók politizálhatnak?” Míg elmondta ezt, közbevágtam, és azt mondtam, „így van.” Erre azt kérdezte másodjára, „az egyetemi dolgozók politizálhatnak?” Erre megismételtem: „az egyetem oktatók, kutatók és gyógyítók közössége.” Majd azt is mondtam, ez – már a politizálás – a szegedi egyetem oktatóira nem jellemző. Biztos, vannak kivételek. Azt állítom, hogy a Délmagyarország az én ott elmondott szövegemből egyoldalúan kiemelt részeket. Ezt a nagyon fontos gondolatot, amit háromszor is elmondtam, nem emelték ki. Pedig abban bíztam, rájönnek, hogy ez fontos, és esetleg megemlíthették volna.
Mondott „érdekességeket” az önkormányzattal kapcsolatban is...
Nem beszéltem arról, hogy az önkormányzat harminc éve semmibe veszi az egyetemet. Ilyen mondat a számat nem hagyta el. Az igaz, hogy kritizáltam az önkormányzatot, a városvezetést. Ez igaz. Az is igaz, hogy a tüntetések kapcsán, amikor egyébként védtem a tüntetőknek a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, akkor kifogásoltam, hogy a jegyző nem tesz semmit az ügy érdekében (Zakar azt kifogásolta, hogy a tüntetések miért rendre a Dugovics téren a rektori hivatal előtt vannak, miért nem szabályozza ezt valahogy Szeged – gszl). Másnap fölhívott Mózes Ervin, hogy nem tud tenni semmit, mert olyanok a jogszabályok. Ennek utánanéztem, és egy napon belül, abban a bizonyos Facebook-posztomban, a címzetes főjegyző esetében elismertem, hogy tévedtem. Fenntartom ugyanakkor azt az állításomat, hogy szerencsétlen dolognak tartom mindig az állami egyetemtől tizenöt centiméterre tüntetni, ezt fenntartom. Az egyetemen nagy felháborodást váltott ki ez a tudósítás. Aláírásgyűjtéstől kezdve minden indult. Óvatosan felhívom mindenkinek arra a figyelmét, hogy az egyetem szervezeti és működési szabályzatának 32. pontja, amit az aláírók kifogásolnak, hogy megsértettem az egyetem világnézeti semlegességét, az a pont arról szól, hogy a hallgatókat nem szabad világnézeti – elnézést a megfogalmazásért – nézeteiknek a megvallására kényszeríteni. Ha ilyen kérdések kiderülnek, akkor azt sokoldalúan kell bemutatni. De ezen a rendezvényen egyébként nem voltak hallgatók. Eleve van egy kis probléma az alapesettel. Itt idézik is az aláírók a Délmagyarországot, hogy szükség van a vallás és az egyetem egységére. Na, ilyet én nem mondtam. Részben azért, mert egyháztörténettel sokat foglalkozom, részben meg azért, mert egy kicsit az az érzésem, hogy a vita arról folyik, hogy én teljesen... Izé vagyok, vagy csak félig. Az izé helyére...
Majd én behelyettesítem az izé helyére a hülyét.
Igen. Igen, de kimondom én is, hogy arról folyik a vita, teljesen hülye vagyok, vagy csak félig. Ez engem eléggé megviselt. Kétszer elmondtam, ahhoz, hogy Szeged fejlődését lendületes pályára állítsuk, szükség van az önkormányzat, az egyetem és az egyházmegye együttműködésére. Ezt mondtam. Ezt a Délmagyarország valahogy úgy írta le, hogy szükség van az egyetem és a vallás egységére, ha jól idézem. Ez nem ugyanaz az állítás. Engem a szavaimért lehet kritizálni. Mindenkinek jogában áll, hogy nem ért velem egyet ebben a kérdésben. De hangsúlyozom, az szmsz-ünk 32. pontját nem sértettem meg. És mélyen föl vagyok háborodva, mert úgy emlékszem, mégiscsak én hordom a hallgatókat meglehetősen sok templomba, többek között a zsinagógába is, mégiscsak én magyarázom nekik, milyen szép ez a sokszínű egyházi tér, mégis én vagyok az, aki római katolikus létemre egyedül tagja vagyok a református egyház doktori kollégiumának is. Tehát úgy az egész sérti a tudományos munkásságomat.
Nekem ebben a bizonyos írásban az egyik legabszurdabb rész az volt, amikor amiatt háborodott föl, hogy nincsenek benne a városi naptárban sem. Tényleg zavarja ez a dolog? Tényleg fönnakad ilyenen?
Igen, mondtam. Az is igaz, hogy itt fejlesztésekről beszéltem, és azt is mondtam, igen, ez tükrözi, hogy milyen is a partnerségi viszony. Úgy gondolom, egy ilyen kiadványba beleférhetne az egyetem. De megint az a baj, hogy az újság leírta tényszerűen, hogy mondtam, de azt már nem említette, hogy ingatlanokról beszéltem, hogy az ELI Sceince Park állami tulajdon és az egyetem kezelésében van, és hát ez, hogy mondjam, gyakran zárójelbe kerül a város kommunikációjában. Ezekből a gondolatokból lett kiemelve a naptár. Közben maguk meg azt írták, visszavonulót fújtam. Nem tudok hova visszavonulni. (Visszatáncolásról írtunk – gszl) Az egyetemnek az az érdeke, hogy ez a vita, vagy nevezzük akárminek ezt az ügyet, lezáruljon. Ez nem a konstruktív munka terepe, hanem annak a terepe, hogy valaki megsértődik, aztán valaki még keményebben visszaválaszol, és így tovább. Ez hosszú távon akár nagyon rossz hatást is kiválthat. Úgy fogalmazott az egyik kollégám, óvatosabban kellett volna eljárnom. Ezt a kritikát elfogadom, bár szerintem enyhítő körülmények azért vannak. Például, hogy nem mondtam a fentieket. De igaz, egy olyan kommunikációra kell átállnunk, ami figyelembe veszi azt, hogy Szeged egy speciális politikai helyzetben van Magyarországon. Különben, őszintén megvallom, hogy nem gondoltam, hogy ennyire elkezdődött már a választási harc. Még előttünk az európai parlamenti választás is, azt sem tudom, mikor lesz az önkormányzati választás, valamikor ősszel, gondolom. Hogy egy ilyen beszélgetésből ekkora vihar lesz, hogy mindenki átveszi, tiltakozások indulnak, nem gondoltam.
szeged.hu, gszl