Mert nem a nosztalgiákból, nem is önmarcangolásból építkezik a nemzet, hanem a jól felismert feladatvállalásból.
Tisztelt Nemzeti Fórum!
Kedves Barátaim!
Akik közülünk már harminc évvel ezelőtt is – és még inkább ’87-ben, ’88-ban – felnőttként élték át vagy maguk is alakították az eseményeket, azok kaptak a sorstól két-három emlékezetes esztendőt. Mert nem minden nemzedéknek adatik meg, hogy részese, részben alakítója is legyen a történelemnek. Akkor az egész történelmi freskót nem mi festettük, de egy fontos részlete a mi kezünk nyomát őrzi. Egyetlen évszázadban másodszor fordult elő, hogy a nemzet öntudatra ébredt és cselekedett. Mondhatnám, büszkék lehetünk rá – de szerényebben inkább azt mondom: jó érzéssel emlékezhetünk arra, hogy ezt az öntudatra ébredést elsősorban és elsőként a Magyar Demokrata Fórum képviselte. Most nem vérrel megpecsételve, mint ’56-ban. De szép, lázas időszak volt az, a reformkor eszméit, és Kölcseyvel szólva: „paroxizmusát” idéző. Történelmi emlékezetünkben vérvesztes, levert szabadságharcainkkal, tudtuk és hangoztattuk is, hogy nincs a magyarságnak több elvesztegetni való vére. Sok hazai és nemzetközi tényezőn múlott, hogy rendszerváltó akaratunk végül is győzött, és nem volt szükség barikádokra sem. Olyan mérkőzés volt az, amit nem véletlenül nyert meg az MDF.
Ám aki akkor még nem látta, nem érezte, ma már tudhatja, hogy a most ünnepelt 1989-es év elhozta ugyan a szabadságot, de megfelelő műhelyekben készült már – vagy talán készen is volt – a nagy projekt, hogy a préda jó kezekben legyen. Az első és a második Lakiteleki Találkozó, a Jurta-színházi fórumok, az Ó utcai barakk-székházi sürgés-forgás, a még emelkedett tónusú tüntetések, köztük a legelső nagy, százezres tüntetés a falurombolás és a zsarnoki rendszer ellen, amely ezt lehetővé tette – csak ezeknek az emlékeknek a révén maradt még szellemi-erkölcsi elemózsia abban a tarisznyában, amelyet az embernek hordania kell élete végéig.
Ám jöttek azután a csalódások. Egyre inkább ezek terhelték meg a tarisznyát. Az országét, a családokét, az egyénekét. Az MDF is másfelé igazodott, más szándékok nyomvonalán, más hagyományokra próbált építkezni, egyre távolodva a lakiteleki eredeti szándékoktól és ideáktól, euroatlanti mámorban és nyugati diktátumok közepette. Így folytatódott a nemzeti vagyon elherdálása, a szerencsétlen kárpótlás, az igazságtételi törvény elsikkasztása, az ukrán alapszerződés aláírása stb. Összességében súlyos veszteségek, gazdasági és erkölcsi téren egyaránt.
Be is következett hamarosan az első nagy vereség, mindjárt az első önkormányzati választáson. Hiába próbálkozott később elnökként Für Lajos és Lezsák Sándor kiigazítással, eljött Dávid királynő tündöklésének és bukásának az ideje, de még a tündöklés közepette személyeiben is kizárták az MDF-et az MDF-ből, és a Magyar Demokrata Fórum sorsa ezzel végleg megpecsételődött.
Ekkor született egy újabb MDF, Nemzeti Fórum néven. Egyfajta újrakezdés volt ez. Bölcs döntés volt, hogy akkor ez az alakulat nem erőltetett egy új párttá válást. Ehelyett otthonra lelt a Fidesz–KDNP-pártszövetség keretében egyesületként. Így tudott hatni a kormányzati politikára is, melynek irányultságában, napi küzdelmeiben és programjaiban ott munkál az is, ami gondolatokban és szándékokban már érlelődött a lakiteleki induláskor és előbb. Aki nem hiszi, nézzen csak utána például Fekete Gyula, Csoóri Sándor, Csurka István több évtizedes küzdelmeinek: a családokért, a népesség gyarapodásáért, a demokráciáért, a magyarságért itthon és a Kárpát-medencében.
Tisztelt Barátaim! Most, amikor a Nemzeti Fórum képviselőcsoportot alakít a nagy frakción belül, és szervezi az MDF baráti körét, túl a köszöntésen, melyre Lezsák Sándor kért, úgy vélem, szólnom kell néhány szót a feladatról is. Mert nem a nosztalgiákból, nem is önmarcangolásból építkezik a nemzet, hanem a jól felismert feladatvállalásból.
A feladat adódik, felismerni sem nehéz. Valamennyien látjuk a gennyes keléseket Európa testén, ha nyugatra tekintünk. Itthon körülnézni sem kell, hiszen naponta százszor hallhatjuk, láthatjuk történelmünk alighanem legszínvonaltalanabb és a hatalom vágyától már teljesen elbódult ellenzékét. Néha szórakoztatnak attrakcióikkal, de nem árt erősen figyelni, mert ők ugyan kicsik és jelentéktelenek, de nyugati támogatóik nagyok és erősek.
Nagy vagyonok halmozódtak a kezükben, kormányokat és nemzetközi szervezeteket irányítanak. Ebben a helyzetben a Nemzeti Fórum az ellenállásban, a meghasonlás elleni küzdelmében és a nemzetépítés napi munkájában lehet a kormányzat segítségére: szellemi munkával, erkölcsi tartással, támogató állásfoglalással, és ha kell, megfontolt bírálattal.
Ehhez kívánok erőt, sikert az ország javára!
A köszöntő elhangzott 2019. március 2-án a Nemzeti Fórum Egyesület országos gyűlésén
Bíró Zoltán, az MDF alapító elnöke, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója
Magyar Hírlap
Kedves Barátaim!
Akik közülünk már harminc évvel ezelőtt is – és még inkább ’87-ben, ’88-ban – felnőttként élték át vagy maguk is alakították az eseményeket, azok kaptak a sorstól két-három emlékezetes esztendőt. Mert nem minden nemzedéknek adatik meg, hogy részese, részben alakítója is legyen a történelemnek. Akkor az egész történelmi freskót nem mi festettük, de egy fontos részlete a mi kezünk nyomát őrzi. Egyetlen évszázadban másodszor fordult elő, hogy a nemzet öntudatra ébredt és cselekedett. Mondhatnám, büszkék lehetünk rá – de szerényebben inkább azt mondom: jó érzéssel emlékezhetünk arra, hogy ezt az öntudatra ébredést elsősorban és elsőként a Magyar Demokrata Fórum képviselte. Most nem vérrel megpecsételve, mint ’56-ban. De szép, lázas időszak volt az, a reformkor eszméit, és Kölcseyvel szólva: „paroxizmusát” idéző. Történelmi emlékezetünkben vérvesztes, levert szabadságharcainkkal, tudtuk és hangoztattuk is, hogy nincs a magyarságnak több elvesztegetni való vére. Sok hazai és nemzetközi tényezőn múlott, hogy rendszerváltó akaratunk végül is győzött, és nem volt szükség barikádokra sem. Olyan mérkőzés volt az, amit nem véletlenül nyert meg az MDF.
Ám aki akkor még nem látta, nem érezte, ma már tudhatja, hogy a most ünnepelt 1989-es év elhozta ugyan a szabadságot, de megfelelő műhelyekben készült már – vagy talán készen is volt – a nagy projekt, hogy a préda jó kezekben legyen. Az első és a második Lakiteleki Találkozó, a Jurta-színházi fórumok, az Ó utcai barakk-székházi sürgés-forgás, a még emelkedett tónusú tüntetések, köztük a legelső nagy, százezres tüntetés a falurombolás és a zsarnoki rendszer ellen, amely ezt lehetővé tette – csak ezeknek az emlékeknek a révén maradt még szellemi-erkölcsi elemózsia abban a tarisznyában, amelyet az embernek hordania kell élete végéig.
Ám jöttek azután a csalódások. Egyre inkább ezek terhelték meg a tarisznyát. Az országét, a családokét, az egyénekét. Az MDF is másfelé igazodott, más szándékok nyomvonalán, más hagyományokra próbált építkezni, egyre távolodva a lakiteleki eredeti szándékoktól és ideáktól, euroatlanti mámorban és nyugati diktátumok közepette. Így folytatódott a nemzeti vagyon elherdálása, a szerencsétlen kárpótlás, az igazságtételi törvény elsikkasztása, az ukrán alapszerződés aláírása stb. Összességében súlyos veszteségek, gazdasági és erkölcsi téren egyaránt.
Be is következett hamarosan az első nagy vereség, mindjárt az első önkormányzati választáson. Hiába próbálkozott később elnökként Für Lajos és Lezsák Sándor kiigazítással, eljött Dávid királynő tündöklésének és bukásának az ideje, de még a tündöklés közepette személyeiben is kizárták az MDF-et az MDF-ből, és a Magyar Demokrata Fórum sorsa ezzel végleg megpecsételődött.
Ekkor született egy újabb MDF, Nemzeti Fórum néven. Egyfajta újrakezdés volt ez. Bölcs döntés volt, hogy akkor ez az alakulat nem erőltetett egy új párttá válást. Ehelyett otthonra lelt a Fidesz–KDNP-pártszövetség keretében egyesületként. Így tudott hatni a kormányzati politikára is, melynek irányultságában, napi küzdelmeiben és programjaiban ott munkál az is, ami gondolatokban és szándékokban már érlelődött a lakiteleki induláskor és előbb. Aki nem hiszi, nézzen csak utána például Fekete Gyula, Csoóri Sándor, Csurka István több évtizedes küzdelmeinek: a családokért, a népesség gyarapodásáért, a demokráciáért, a magyarságért itthon és a Kárpát-medencében.
Tisztelt Barátaim! Most, amikor a Nemzeti Fórum képviselőcsoportot alakít a nagy frakción belül, és szervezi az MDF baráti körét, túl a köszöntésen, melyre Lezsák Sándor kért, úgy vélem, szólnom kell néhány szót a feladatról is. Mert nem a nosztalgiákból, nem is önmarcangolásból építkezik a nemzet, hanem a jól felismert feladatvállalásból.
A feladat adódik, felismerni sem nehéz. Valamennyien látjuk a gennyes keléseket Európa testén, ha nyugatra tekintünk. Itthon körülnézni sem kell, hiszen naponta százszor hallhatjuk, láthatjuk történelmünk alighanem legszínvonaltalanabb és a hatalom vágyától már teljesen elbódult ellenzékét. Néha szórakoztatnak attrakcióikkal, de nem árt erősen figyelni, mert ők ugyan kicsik és jelentéktelenek, de nyugati támogatóik nagyok és erősek.
Nagy vagyonok halmozódtak a kezükben, kormányokat és nemzetközi szervezeteket irányítanak. Ebben a helyzetben a Nemzeti Fórum az ellenállásban, a meghasonlás elleni küzdelmében és a nemzetépítés napi munkájában lehet a kormányzat segítségére: szellemi munkával, erkölcsi tartással, támogató állásfoglalással, és ha kell, megfontolt bírálattal.
Ehhez kívánok erőt, sikert az ország javára!
A köszöntő elhangzott 2019. március 2-án a Nemzeti Fórum Egyesület országos gyűlésén
Bíró Zoltán, az MDF alapító elnöke, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója
Magyar Hírlap