A politikai funkcionális analfabétákat tömörítő Párbeszéd egyik oszlopos tagja, Barabás Richárd arra kérte Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy vegyen részt a Pride fedőnevű LMBTQ-ralin. Novák Katalin méltóságteljesen kezelte le a viccnek gyenge, bunkóságnak erős meghívást, egyszerűen nem véve tudomást róla. |
Sokan mondják, hogy ez a helyes megoldás. Egyszerűen nem kell tudomást venni róluk. Van azonban egy kis bökkenő.
Egyrészt az, hogy ha nem veszünk róluk tudomást, ezzel csak azt érjük el, hogy évről évre emelik a tétet, egyre elképesztőbb ötletekkel állnak elő, és egyre elképesztőbb dolgokat próbálnak lenyomni a normális többség torkán. Aztán Budapesten kívül előbb-utóbb vidéken is megjelennek, ahogyan tették ezt a tavalyi évben Pécsen.
Másrészt tisztában kell lennünk azzal, hogy a Budapest Pride és annak minden rendezvénye – beleértve magát a felvonulást – törvényellenes. A gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló, 2021. évi LXXIX. törvény (az úgynevezett gyermekvédelmi törvény) ugyanis egyértelműen fogalmaz: „E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”
Márpedig a Pride kifejezetten ezt teszi: megjeleníti és népszerűsíti a homoszexualitást, a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést és a nem megváltoztatását, és – tekintettel arra, hogy a felvonulásra hét végén, fényes nappal, a belvárosban kerül sor – mindez kifejezetten elérhető 18 éven aluliak számára. Éppen ezért a Pride mellett nem elnézni, hanem személyes véleményem szerint – az ugyanezen dolgokat megjelenítő és népszerűsítő szivárványos zászlónak közterületeken és középületeken való elhelyezésével együtt – a leghatározottabban tiltani kell.
Amennyiben Magyarország kormánya, és a törvények végrehajtásáért felelős egész intézményrendszer – beleértve a Belügyminisztériumot és az alá tartozó rendőrséget – az idei évben is engedélyezi a Budapest Pride megtartását, akkor véleményem szerint nem szerez érvényt Magyarország hatályos törvényének. Sőt: mivel a felvonulás megtartásához rendőrségi engedély szükséges, a rendőrség engedélyezés esetén kifejezetten egy törvény által tiltott tevékenység gyakorlására ad engedélyt. Törvénytisztelő magyar állampolgárként elvárom, hogy a végrehajtó hatalom a hatályos törvényeket mindenkivel, így az LMBTQ-lobbival is tartassa be, és ennek megfelelően tiltsa be a Budapest Pride felvonulást!
Magyar Nemzet