Végre nem csak mi, vidéki gazdálkodók küzdünk erdőtelepítéssel a globális felmelegedés ellen, gondoltam magamban, amikor az idei őszi erdőtelepítés befejeztével, öt hektár (ötvenezer négyzetméter) új erdő létrehozatala és hektáronként 4500, azaz összesen 22 500 facsemete elültetése után átázva és átfázva beálltam otthon a forró zuhany alá.
Igaz, éreztem némi ellentmondást a zöldcélok és a Blahán elültetett fák száma között, mert bár magam is vallom a manapság oly divatos „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” jelszót, de nyolcvan facsemete elültetése egy világvárosban még lokális cselekvésnek is elég soványnak tűnik. Ez nagyjából egy hétvégi ház gyümölcsöskertjének a nagyságrendje (három embernek egy kézi gödörfúróval felszerelkezve egynapos munka), de már egy falusi utcafásítás keretében is nagyságrendekkel több növényt ültetnek el. Nem beszélve az én 22 500 facsemetémről, amivel – ha nyolcvan facsemete elég a zöld főpolgármesterséghez – én akár zöld amerikai elnök is lehetnék.
Persze, tudom, az általam elültetett egyéves csemeték kisebbek, mint a Blahán elültetett fák, de húsz év múlva már éppen semmi különbség nem lesz köztük, és az enyémekből még mindig lesz az öt hektáron néhány ezer darab, szemben a Blahán lévő nyolcvannal. Ha egyáltalán megmarad mind a nyolcvan, ami erősen kérdéses, mert ha jól láttam, többet is egy öreg fa közvetlen közelében sikerült elültetni, ahol az újonnan ültetett kis fák semmire sem fognak menni.
Nem akarok abba a hibába esni, hogy okoskodom, hogy mit és hogyan lehetett volna másként csinálni, azért van a fővárosi vezetés, hogy intézze a főváros dolgait, és felőlem olyan betonsivatagot csinálnak a Blaha Lujza térből, amilyet akarnak – és amilyet a budapestiek megengednek nekik. Csak kéretik azt az ordas hazugságot nem beleordítani minden nap az éterbe, hogy „mi vagyunk a zöldek”, nem hazudni zöldnek a néhány fával tarkított térbetont, zöldfelületnek a néhány négyzetméternyi, éppen nem lebetonozott puszta földet. Mert az egésznek semmi köze nincsen semmiféle zöldgondolathoz. Tudom persze, hogy a politikai kommunikációnak nem feltétlenül kell összhangban lenni a valósággal, de azért nem árt, ha a kettő legalább köszönőviszonyban van egymással. A Blaha Lujza tér felújítása kapcsán viszont még ezt a köszönőviszonyt sem lehet felfedezni.
Ez a felújítás nem más, mint a globális multivilágból jól ismert „greenwashing”, amikor súlyosan környezetszennyező cégek agresszív zöldkommunikációval és néhány fa elültetésével egyfajta fügefalevélként próbálják elfedni környezetromboló tevékenységüket az avatatlan közönség szeme elől. A fővárosi önkormányzat és a főpolgármester lassan két éve ilyen fügefalevélként használja a Blaha Lujza tér felújítását. Nos, 505 nap után végre mindenki számára kiderült, hogy mi van a fügefalevél mögött: az igen tetemes mennyiségű szén-dioxid-kibocsátásért felelős térköveknek az egykori Corvin áruház előtti területen történő elhelyezésén kívül egy nagy semmi.
Magyar Nemzet
Igaz, éreztem némi ellentmondást a zöldcélok és a Blahán elültetett fák száma között, mert bár magam is vallom a manapság oly divatos „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” jelszót, de nyolcvan facsemete elültetése egy világvárosban még lokális cselekvésnek is elég soványnak tűnik. Ez nagyjából egy hétvégi ház gyümölcsöskertjének a nagyságrendje (három embernek egy kézi gödörfúróval felszerelkezve egynapos munka), de már egy falusi utcafásítás keretében is nagyságrendekkel több növényt ültetnek el. Nem beszélve az én 22 500 facsemetémről, amivel – ha nyolcvan facsemete elég a zöld főpolgármesterséghez – én akár zöld amerikai elnök is lehetnék.
Persze, tudom, az általam elültetett egyéves csemeték kisebbek, mint a Blahán elültetett fák, de húsz év múlva már éppen semmi különbség nem lesz köztük, és az enyémekből még mindig lesz az öt hektáron néhány ezer darab, szemben a Blahán lévő nyolcvannal. Ha egyáltalán megmarad mind a nyolcvan, ami erősen kérdéses, mert ha jól láttam, többet is egy öreg fa közvetlen közelében sikerült elültetni, ahol az újonnan ültetett kis fák semmire sem fognak menni.
Nem akarok abba a hibába esni, hogy okoskodom, hogy mit és hogyan lehetett volna másként csinálni, azért van a fővárosi vezetés, hogy intézze a főváros dolgait, és felőlem olyan betonsivatagot csinálnak a Blaha Lujza térből, amilyet akarnak – és amilyet a budapestiek megengednek nekik. Csak kéretik azt az ordas hazugságot nem beleordítani minden nap az éterbe, hogy „mi vagyunk a zöldek”, nem hazudni zöldnek a néhány fával tarkított térbetont, zöldfelületnek a néhány négyzetméternyi, éppen nem lebetonozott puszta földet. Mert az egésznek semmi köze nincsen semmiféle zöldgondolathoz. Tudom persze, hogy a politikai kommunikációnak nem feltétlenül kell összhangban lenni a valósággal, de azért nem árt, ha a kettő legalább köszönőviszonyban van egymással. A Blaha Lujza tér felújítása kapcsán viszont még ezt a köszönőviszonyt sem lehet felfedezni.
Ez a felújítás nem más, mint a globális multivilágból jól ismert „greenwashing”, amikor súlyosan környezetszennyező cégek agresszív zöldkommunikációval és néhány fa elültetésével egyfajta fügefalevélként próbálják elfedni környezetromboló tevékenységüket az avatatlan közönség szeme elől. A fővárosi önkormányzat és a főpolgármester lassan két éve ilyen fügefalevélként használja a Blaha Lujza tér felújítását. Nos, 505 nap után végre mindenki számára kiderült, hogy mi van a fügefalevél mögött: az igen tetemes mennyiségű szén-dioxid-kibocsátásért felelős térköveknek az egykori Corvin áruház előtti területen történő elhelyezésén kívül egy nagy semmi.
Magyar Nemzet