 | Nagy nemzetközi figyelem mellett zajlott Vlagyivosztokban Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Kim Dzsongun észak-koreai vezető egyeztető jellegű találkozója |
A legtöbb figyelem a Koreai-félsziget atommentesítésének lehetőségével kapcsolatos esetleges előrelépésre esett. Látható azonban, hogy a megbeszélésen szóba került további témakörök, valamint már a találkozó szimpla tényének jelentősége is jóval nagyobbnak tűnik.
Utoljára államfői szintű találkozó 2011-ben volt a két szomszédos állam között, most ugyanakkor mind a két vezetőnek fontossá és sürgőssé vált az egyeztetés. Vlagyimir Putyin hazai népszerűségének csökkenésével párhuzamosan továbbra is meg kell küzdenie azzal a ténnyel, hogy Oroszország globális jelentősége csökken, miközben mélypontra zuhantak az orosz–amerikai, illetve az orosz–NATO-kapcsolatok. Az orosz elnök célja így egyértelmű: Phenjan és Washington egyeztetéseinek zátonyra futását követően egyfajta kiegyenlítő hatalmi erőként pozicionálni Oroszországot a térségben. Nagy előrelépés volna ez, hiszen az elnök kiemelt feladatnak tekinti, hogy országát visszahelyezze a geopolitikai hatalmi térképre.
Kevés szó esik ugyanakkor a gazdasági megállapodások geopolitikai és biztonságpolitikai jelentőségéről. Kim és Putyin tárgyalásain kiemelt szerepet játszott az Oroszországot Dél-Koreával összekötő, Észak-Koreát átszelő gáz- és kőolajvezeték és vasútvonal kérdése. Érdemes felfigyelni arra, hogy az észak-koreai és amerikai tárgyalások megakadályozásával egy időben kerül ismét terítékre az évtizedes elfektetésben lévő beruházás ötlete. Világosan kirajzolódik annak a ténye, hogy amennyiben a tervezetnek csak egy része is megvalósul, az alapvetően alakítja át a félsziget gazdasági és hatalmi viszonyait.
Mely országoknak válhat előnyére, illetve melyeknek hátrányára a kapcsolatok ilyen jellegű fejlesztése? Oroszország és Észak-Korea egyértelműen a nyertese lehet a viszonyrendszer ilyen irányú szélesítésének. Putyin azon túl, hogy hatalmi befolyást szerezhet Moszkvának a régióban, egyben új piacokat is nyithat országa számára. A tervezett beruházások megnyithatják az orosz ásványkincsek előtt a rendkívüli nyersanyagéhséggel rendelkező dél-koreai piacot, a világ tizenkettedik legnagyobb gazdaságát. Putyin ezzel nemcsak diverzifikálhatja az orosz nyersanyagok piacra jutási lehetőségeit, költséghatékony, alternatív beszerzési lehetőséget is kínálhat Szöul számára. Észak-Korea a tranzitdíjak, illetve a kiépítési lehetőség biztosításával összefüggő díjakon felül egyfajta sérthetetlenségi biztosítékot is kapna azáltal, hogy területén halad át a vezetékrendszer. Dél-Korea szempontjából egyértelmű pozitívumokat hordozna a beruházás, hiszen új nyersanyagbeszerzési lehetőséghez jutna, miközben a Korea-közi kapcsolatokat is fejleszthetné. Talán ennél a ténynél is fontosabb lehet Szöul számára a tervezett vasútvonal kiépítése. Az új sínpár a Koreai-félsziget déli részét kötné össze a transzszibériai vasúttal, így lehetőség nyílna arra, hogy a dél-koreai termékek szárazföldön jussanak Európába. A szállítási idő rövidülése és a szállítási költségek csökkenése növelné a dél-koreai termékek európai versenyképességét.
Az egyezség egyértelmű vesztese Washington volna. Az Amerikai Egyesült Államok befolyásolási képessége a Koreai-félszigeten jelentősen csökkenne. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok Szöullal szembeni fellépési potenciálja is visszaesne, hiszen térségbeli fő szövetségese, Dél-Korea korábbi orientációi alapvetően változnának meg. Az említett következmények azt eredményeznék, hogy az Egyesült Államok jelentős pozíciókat veszítene Oroszországgal és Kínával szemben.
Nagy valószínűséggel negatív reakciókat váltana ki a kínai vezetésből is a tervezett beruházások megvalósulása. Kína gyakorlatilag Észak-Korea egyetlen jelenlegi partnerállama, ez az állapot viszont a tranzitvezetékek és a vasútvonal hatására kevésbé volna fenntartható. A Putyin–Kim Dzsongun-találkozón ugyan konkrét egyezségek nem születtek, azonban a fent vázolt következményeket eredményező beruházások lehetőségének elvi fenntartása is rendkívül kellemetlenül érintheti a régióban érdekeltségekkel rendelkező államok vezetőit.
Végkövetkeztetésként elmondhatjuk: Putyin és Kim a legfőbb sikerként magát a találkozó létrejöttét könyvelheti el, amelynek szimbolikus értéke jelentősen erősíti mind a két vezető bel- és külpolitikai pozícióját.
A szerző egyetemi adjunktus, a Nemzeti Fórum biztonságpolitikai szakértője.
Magyar Hírlap
Utoljára államfői szintű találkozó 2011-ben volt a két szomszédos állam között, most ugyanakkor mind a két vezetőnek fontossá és sürgőssé vált az egyeztetés. Vlagyimir Putyin hazai népszerűségének csökkenésével párhuzamosan továbbra is meg kell küzdenie azzal a ténnyel, hogy Oroszország globális jelentősége csökken, miközben mélypontra zuhantak az orosz–amerikai, illetve az orosz–NATO-kapcsolatok. Az orosz elnök célja így egyértelmű: Phenjan és Washington egyeztetéseinek zátonyra futását követően egyfajta kiegyenlítő hatalmi erőként pozicionálni Oroszországot a térségben. Nagy előrelépés volna ez, hiszen az elnök kiemelt feladatnak tekinti, hogy országát visszahelyezze a geopolitikai hatalmi térképre.
Kevés szó esik ugyanakkor a gazdasági megállapodások geopolitikai és biztonságpolitikai jelentőségéről. Kim és Putyin tárgyalásain kiemelt szerepet játszott az Oroszországot Dél-Koreával összekötő, Észak-Koreát átszelő gáz- és kőolajvezeték és vasútvonal kérdése. Érdemes felfigyelni arra, hogy az észak-koreai és amerikai tárgyalások megakadályozásával egy időben kerül ismét terítékre az évtizedes elfektetésben lévő beruházás ötlete. Világosan kirajzolódik annak a ténye, hogy amennyiben a tervezetnek csak egy része is megvalósul, az alapvetően alakítja át a félsziget gazdasági és hatalmi viszonyait.
Mely országoknak válhat előnyére, illetve melyeknek hátrányára a kapcsolatok ilyen jellegű fejlesztése? Oroszország és Észak-Korea egyértelműen a nyertese lehet a viszonyrendszer ilyen irányú szélesítésének. Putyin azon túl, hogy hatalmi befolyást szerezhet Moszkvának a régióban, egyben új piacokat is nyithat országa számára. A tervezett beruházások megnyithatják az orosz ásványkincsek előtt a rendkívüli nyersanyagéhséggel rendelkező dél-koreai piacot, a világ tizenkettedik legnagyobb gazdaságát. Putyin ezzel nemcsak diverzifikálhatja az orosz nyersanyagok piacra jutási lehetőségeit, költséghatékony, alternatív beszerzési lehetőséget is kínálhat Szöul számára. Észak-Korea a tranzitdíjak, illetve a kiépítési lehetőség biztosításával összefüggő díjakon felül egyfajta sérthetetlenségi biztosítékot is kapna azáltal, hogy területén halad át a vezetékrendszer. Dél-Korea szempontjából egyértelmű pozitívumokat hordozna a beruházás, hiszen új nyersanyagbeszerzési lehetőséghez jutna, miközben a Korea-közi kapcsolatokat is fejleszthetné. Talán ennél a ténynél is fontosabb lehet Szöul számára a tervezett vasútvonal kiépítése. Az új sínpár a Koreai-félsziget déli részét kötné össze a transzszibériai vasúttal, így lehetőség nyílna arra, hogy a dél-koreai termékek szárazföldön jussanak Európába. A szállítási idő rövidülése és a szállítási költségek csökkenése növelné a dél-koreai termékek európai versenyképességét.
Az egyezség egyértelmű vesztese Washington volna. Az Amerikai Egyesült Államok befolyásolási képessége a Koreai-félszigeten jelentősen csökkenne. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok Szöullal szembeni fellépési potenciálja is visszaesne, hiszen térségbeli fő szövetségese, Dél-Korea korábbi orientációi alapvetően változnának meg. Az említett következmények azt eredményeznék, hogy az Egyesült Államok jelentős pozíciókat veszítene Oroszországgal és Kínával szemben.
Nagy valószínűséggel negatív reakciókat váltana ki a kínai vezetésből is a tervezett beruházások megvalósulása. Kína gyakorlatilag Észak-Korea egyetlen jelenlegi partnerállama, ez az állapot viszont a tranzitvezetékek és a vasútvonal hatására kevésbé volna fenntartható. A Putyin–Kim Dzsongun-találkozón ugyan konkrét egyezségek nem születtek, azonban a fent vázolt következményeket eredményező beruházások lehetőségének elvi fenntartása is rendkívül kellemetlenül érintheti a régióban érdekeltségekkel rendelkező államok vezetőit.
Végkövetkeztetésként elmondhatjuk: Putyin és Kim a legfőbb sikerként magát a találkozó létrejöttét könyvelheti el, amelynek szimbolikus értéke jelentősen erősíti mind a két vezető bel- és külpolitikai pozícióját.
A szerző egyetemi adjunktus, a Nemzeti Fórum biztonságpolitikai szakértője.
Magyar Hírlap