Az Amerikai Egyesült Államok különleges egységének katonái a közelmúltban végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet alapítójával és első számú vezetőjével, Abu Bakr al-Bagdadival. A történteket maga Donald Trump is nagy szavak kíséretében, örömmámorban úszva kommentálta Twitter-oldalán.
Az amerikai és a világsajtót is rohamléptekben járta be a világ első számú közellenségének haláláról szóló hír. Azonban a békésebb világ eljövetelét hirdető, a gonosz feletti győzelem örömódáját zengő kommentárok áradatában itt-ott a kétkedés hangjai is felhangzottak. Nagy kérdés, vajon miért? Mi az oka, hogy vannak kétkedők? Egyáltalán, mi történt, és mit is eredményezhet globális szinten egy terroristavezér halála?
Az elmúlt években gyakorlatilag a fél világ terrorellenes szolgálatainak, titkosszolgálatainak, valamint minden szakosított intézményének tevékenysége ki volt hegyezve az Iszlám Állam híres-hírhedt vezetőjének kézre kerítésére. Rendkívüli nemzetközi összefogás, hihetetlen óraszámú közös munka eredményeként sikerült végül azonosítani Szíriában azt a helyet, ahol a magát Ibrahim kalifának nevező bűnöző, Abu Bakr al-Bagdadi rejtőzött. Az amerikai katonai rajtaütés során kelepcébe kerülő terroristavezér pedig, látva, hogy menekülésre nincs esélye, végül felrobbantotta önmagát, két feleségét és három gyermekét. És ezzel, az évek óta csapást csapásra halmozó, korábban Szíriában és Irakban is egyértelmű katonai vereséget szenvedő Iszlám Államnak, és az általa jelentett terrorveszélynek is vége – vagy mégsem?
Az esemény tényleges súlyát jól mutatják Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök al-Bagdadi halála kapcsán mondott szavai: „Ez mérföldkő, de a hadjárat még előttünk van”. És valóban, az Iszlám Állam aktivistái és a szervezet ideológiája elleni harc még koránt sem ért véget, sőt inkább egy új, a korábbiaknál jóval nehezebben kezelhető és veszélyesebb szakaszába lépett. Ennek oka pedig a következő.
Először is, a szervezet első számú vezetőjének likvidálása a hazatérő harcosok újabb hullámát indíthatja meg. A kalifa halála ugyanis olyan hatalmi vákuumot eredményezhet, amelynek hatására sok, korábban a terrorszervezethez csatlakozó egyén érezheti magát bizonytalan helyzetben, aminek okán a hazatérés mellett dönthet. Ezáltal azonban kiképzett, harcedzett és fanatikus radikális terroristák tömegei szóródhatnak szét a világban, beteges ideológiájukat terjesztve, állandó és potenciális terrorveszélyt jelentve az emberiségre. A terror további terjedésének megakadályozása ezáltal újabb és újabb kihívások elé állítja a terrorelhárításban részt vevő, a biztonságért felelős szolgálatokat.
A hazatérő harcosokkal kapcsolatosan mind többször hangzik el az a vélemény, hogy jóval kisebb veszélyt rejtenek magukban, mint azt az elhárítás hangoztatja. Azonban ne felejtsük el, hogy amikor valaki eljut a radikalizációnak arra a fokára, hogy egy terrorszervezethez csatlakozik, és annak soraiban harcol, az azért nem olyan, mint elnyomni egy csikket. Azt a tényt, hogy valaki terrorista volt, nem lehet elbagatellizálni.
A terroristák reszocializációja, visszaillesztése a társadalomba ugyanis nem megoldott! Több állam rendelkezik ugyan kezdetleges programokkal a radikalizálódott személyek, illetve a hazatérő harcosok integrációjára vonatkozóan, azonban ezek sikeressége korántsem bizonyított.
Így azonban a hazatérő harcosokra mint egy-egy alvó sejtre kell tekintenünk, mint az Alien filmek pusztító lényének tojásaira, amelyek békésen nyugszanak, azonban a kedvező pillanatban a társadalom testének legmélyére hatolva felfalják és szétrobbantják azt. Mivel pedig az Iszlám Állam harcosai a világ minden tájáról érkeztek a kalifa zászlaja alá, így gyakorlatilag az eddigi jól körülírható veszélyforrás helyett a hazatérő harcosok egy globális hálózati végpontokkal rendelkező gyilkos fegyvert képeznek a terrorista közösség jövőbeni vezetőinek kezében.
A másik biztonsági problémát az okozza, hogy az Iszlám Állam vezetőjének likvidálását követően megindulhat egyfajta hatalmi harc, amely a terrortámadások számának növekedését hozhatja magával, és várhatóan két formában is megjelenhet. Egyfelől lehetséges, hogy az Iszlám Államon belül egyes érdekkörök újabb és újabb terrorakciókkal kívánják bizonyítani, hogy ők a legméltóbbak al-Bagdadi örökségére. Másfelől azzal is számolni kell, hogy az Iszlám Állammal rivalizáló terrorszervezetek megpróbálnak benyomulni a korábban a kalifa által irányított közösség fennhatósága alá eső területekre, továbbá globális terrorcselekmények sorozatával bizonyítani, hogy alkalmasak az Iszlám Állam helyett interkontinentális terrorfenyegetést megjeleníteni.
Így vagy úgy, egy biztos, az izraeli miniszterelnöknek igaza van, az Iszlám Állam és a terrorizmus elleni harc nem ért véget, sőt még csak igazi áttörést sem sikerült elérni, mindössze érzékeny veszteséget sikerült okozni a terroristáknak, csúf sebet ejteni a terrorizmus arcán. A háború folytatódik, és várhatóan a küzdelem a korábbiaknál jóval nagyobb lesz, több kárt fog okozni és több emberéletet fog követelni.
A feladat egyértelmű, a békés világ értékeiben hívő közösségeknek lankadatlan figyelemmel és kitartással, közösen kell folytatniuk a terrorellenes globális fellépést. A cél eléréséhez al-Bagdadi likvidálásával fontos mérföldkőhöz értünk, azonban a nehéz terepen át vezető út végét, a terrorizmus megfékezését, még számos kanyar rejti előlünk.
A szerző a Nemzeti Fórum biztonságpolitikai szakértője
Magyar Hírlap
Az elmúlt években gyakorlatilag a fél világ terrorellenes szolgálatainak, titkosszolgálatainak, valamint minden szakosított intézményének tevékenysége ki volt hegyezve az Iszlám Állam híres-hírhedt vezetőjének kézre kerítésére. Rendkívüli nemzetközi összefogás, hihetetlen óraszámú közös munka eredményeként sikerült végül azonosítani Szíriában azt a helyet, ahol a magát Ibrahim kalifának nevező bűnöző, Abu Bakr al-Bagdadi rejtőzött. Az amerikai katonai rajtaütés során kelepcébe kerülő terroristavezér pedig, látva, hogy menekülésre nincs esélye, végül felrobbantotta önmagát, két feleségét és három gyermekét. És ezzel, az évek óta csapást csapásra halmozó, korábban Szíriában és Irakban is egyértelmű katonai vereséget szenvedő Iszlám Államnak, és az általa jelentett terrorveszélynek is vége – vagy mégsem?
Az esemény tényleges súlyát jól mutatják Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök al-Bagdadi halála kapcsán mondott szavai: „Ez mérföldkő, de a hadjárat még előttünk van”. És valóban, az Iszlám Állam aktivistái és a szervezet ideológiája elleni harc még koránt sem ért véget, sőt inkább egy új, a korábbiaknál jóval nehezebben kezelhető és veszélyesebb szakaszába lépett. Ennek oka pedig a következő.
Először is, a szervezet első számú vezetőjének likvidálása a hazatérő harcosok újabb hullámát indíthatja meg. A kalifa halála ugyanis olyan hatalmi vákuumot eredményezhet, amelynek hatására sok, korábban a terrorszervezethez csatlakozó egyén érezheti magát bizonytalan helyzetben, aminek okán a hazatérés mellett dönthet. Ezáltal azonban kiképzett, harcedzett és fanatikus radikális terroristák tömegei szóródhatnak szét a világban, beteges ideológiájukat terjesztve, állandó és potenciális terrorveszélyt jelentve az emberiségre. A terror további terjedésének megakadályozása ezáltal újabb és újabb kihívások elé állítja a terrorelhárításban részt vevő, a biztonságért felelős szolgálatokat.
A hazatérő harcosokkal kapcsolatosan mind többször hangzik el az a vélemény, hogy jóval kisebb veszélyt rejtenek magukban, mint azt az elhárítás hangoztatja. Azonban ne felejtsük el, hogy amikor valaki eljut a radikalizációnak arra a fokára, hogy egy terrorszervezethez csatlakozik, és annak soraiban harcol, az azért nem olyan, mint elnyomni egy csikket. Azt a tényt, hogy valaki terrorista volt, nem lehet elbagatellizálni.
A terroristák reszocializációja, visszaillesztése a társadalomba ugyanis nem megoldott! Több állam rendelkezik ugyan kezdetleges programokkal a radikalizálódott személyek, illetve a hazatérő harcosok integrációjára vonatkozóan, azonban ezek sikeressége korántsem bizonyított.
Így azonban a hazatérő harcosokra mint egy-egy alvó sejtre kell tekintenünk, mint az Alien filmek pusztító lényének tojásaira, amelyek békésen nyugszanak, azonban a kedvező pillanatban a társadalom testének legmélyére hatolva felfalják és szétrobbantják azt. Mivel pedig az Iszlám Állam harcosai a világ minden tájáról érkeztek a kalifa zászlaja alá, így gyakorlatilag az eddigi jól körülírható veszélyforrás helyett a hazatérő harcosok egy globális hálózati végpontokkal rendelkező gyilkos fegyvert képeznek a terrorista közösség jövőbeni vezetőinek kezében.
A másik biztonsági problémát az okozza, hogy az Iszlám Állam vezetőjének likvidálását követően megindulhat egyfajta hatalmi harc, amely a terrortámadások számának növekedését hozhatja magával, és várhatóan két formában is megjelenhet. Egyfelől lehetséges, hogy az Iszlám Államon belül egyes érdekkörök újabb és újabb terrorakciókkal kívánják bizonyítani, hogy ők a legméltóbbak al-Bagdadi örökségére. Másfelől azzal is számolni kell, hogy az Iszlám Állammal rivalizáló terrorszervezetek megpróbálnak benyomulni a korábban a kalifa által irányított közösség fennhatósága alá eső területekre, továbbá globális terrorcselekmények sorozatával bizonyítani, hogy alkalmasak az Iszlám Állam helyett interkontinentális terrorfenyegetést megjeleníteni.
Így vagy úgy, egy biztos, az izraeli miniszterelnöknek igaza van, az Iszlám Állam és a terrorizmus elleni harc nem ért véget, sőt még csak igazi áttörést sem sikerült elérni, mindössze érzékeny veszteséget sikerült okozni a terroristáknak, csúf sebet ejteni a terrorizmus arcán. A háború folytatódik, és várhatóan a küzdelem a korábbiaknál jóval nagyobb lesz, több kárt fog okozni és több emberéletet fog követelni.
A feladat egyértelmű, a békés világ értékeiben hívő közösségeknek lankadatlan figyelemmel és kitartással, közösen kell folytatniuk a terrorellenes globális fellépést. A cél eléréséhez al-Bagdadi likvidálásával fontos mérföldkőhöz értünk, azonban a nehéz terepen át vezető út végét, a terrorizmus megfékezését, még számos kanyar rejti előlünk.
A szerző a Nemzeti Fórum biztonságpolitikai szakértője
Magyar Hírlap