Az utóbbi időben egyértelművé vált, hogy a Kínai Népköztársaság, Teng Hsziao-ping útmutatását követve, a ritkaföldfémek gyakorlatilag egyedüli exportőrévé vált. Vagyis, szinte kizárólagosan felügyelheti az elektronikai termékek, a félvezetők, illetve a különféle hadiipari felszerelések gyártásában kulcsfontosságú alapanyagok globális kereskedelmét. Ennek a ténye viszont egyértelművé tette azt is, hogy Kína megkerülhetetlen, világméretű hatalmi tényezővé vált. Aztán hirtelen érkezett egy bejelentés Japánból.
Az egyik nemzetközileg legelismertebb tudományos folyóiratban, a Nature-ben közölt tanulmány szerint, japán felségterületen felfedeztek egy ritkaföldfém lelőhelyet, amely tizenhatmillió tonna kitermelhető mennyiséget tartalmaz az értékes nyersanyagokból. Vagyis, a jelenlegi felhasználási szint mellett, számos nyersanyag esetében több mint hétszáz évre biztosíthatja a globális igényeket. Amennyiben viszont a felfedezés, és az annak nyomán készült számítások igaznak bizonyulnak, akkor ez a jelentős gazdasági változásokon túl kiemelkedő, világszintű biztonsági átalakulást is eredményezhet. Ha az amerikai érdekszférába tartozó Japán valóban hozzájut ahhoz a természeti kincshez, amelynek létezéséről a tanulmány írói értekeznek, akkor alapvetően változhat meg a jövőben az elektronikai és hadiipari eszközök előállítási képességének háttere. Ennek a ténye viszont új konfliktusok sorát eredményezheti, amelyek közül talán a legjelentősebb Kína új helyzete. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy Peking, a ritkaföldfém-kereskedelem terén, évtizedeken át zajló kemény munka eredményeként kiharcolt kulcspozícióját csak úgy egykönnyen feladná.
Kína globális hatalmi kulcspozíciójának ugyanis egyik legjelentősebb háttéreleme a ritkaföldfémek kereskedelme terén betöltött kulcspozíció. Amennyiben ez sérül, úgy a kínai állam gazdasági, politikai, társadalmi, katonai és nemzetbiztonsági érdekei is sérülnek.
A fentiek bármilyen szintű megvalósulásához azonban elengedhetetlen, hogy a hihetetlen mennyiségű ritkaföldfém-készlet megléte valósnak bizonyuljon. Azonban ez még mindig csak a lehetőség meglétét biztosíthatja, hiszen annak kitermeléséről még nem esett szó. Amit még nem tudni, hogy milyenek a kitermelési lehetőségek? Márpedig az első, igazán lényeges kérdés eleve az, hogy a kitermelés megvalósítható-e? Kibányászható-e az ásványkincs, illetve mennyire rentábilis ez a tevékenység? Hiába ugyanis a nyersanyagból rendelkezésre álló óriási készlet, azonban annak ténye a kitermelés jelenlegi lehetősége nélkül csak esetleges stratégiai lehetőség marad.
Csakhogy a kitermelhetőség mindig csak egy szintje a vizsgálandó köröknek, a másik kérdéskör ugyanis, hogy az adott államnak, jelen esetben Japánnak valóban érdeke-e a bányászati tevékenység megkezdése.
A válasz erre a kérdésre is lehet nem, hiszen attól, hogy rentáblis a kitermelés, még egyáltalán nem biztos, hogy Tokiónak megéri a befektetés, amelynek révén a tevékenység megkezdhető és folytatható. És ebben az összefüggésben nem csak kategorikusan a gazdasági vonatkozásokra kell gondolni. Lényeges szempont ugyanis, hogy a ritkaföldfémek kinyerése egy rendkívül környezetszennyező folyamat, olyannyira, hogy az egyik meghatározó ok volt, amiért az Egyesült Államokban, az elmúlt évtizedek során gyakorlatilag teljes mértékben leállíttatták a kitermelést. Vajon, a bálnavadászat révén amúgy is a nemzetközi környezetvédők kereszttüzében álló japán kormányzat vállalná egy ilyen horderejű ügy végigvitelét?
Nem elhanyagolható Tokió esetleges döntése kapcsán az a fentebb már említett tény sem, hogy mit is fog szólni ehhez Kína. A két ország között a közismert történelmi tényekből kifolyólag híres-hírhedten feszült a viszony. Így, nem kérdéses, hogy Pekingben minimum barátságtalan, de inkább ellenséges lépésként kezelnék, ha Tokió úgy gondolná, hogy megkezdi a Kína piaci egyeduralmát veszélyeztető kitermelést. Márpedig a térség két rivális államának egyébként is kiélezett kapcsolatát további esetleges sérüléseknek kitenni igen veszélyes lehet, nem csak a két ország közvetlen viszonyrendszerét tekintve, hanem a szűkebb és a tágabb térség, valamint a globális biztonság szempontjait figyelembe véve sem. A fenti összefüggésben pedig már érdekes lehet, hogy a kínai–amerikai kereskedelmi háború jelenlegi elsődleges kárvallottjának tekinthető Washington mit is szól a kitermelés lehetőségéhez. Végezetül pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a leglényegesebb: vajon tényleg ott van-e, és abban a mennyiségben az ásványi kincs, ahogyan azt a japán kutatók állítják, vagy esetleg más kutatók – akár Washingtonból – a ritkaföldfémek meglétét cáfolni tudnák?
A szerző a Nemzeti Fórum biztonságpolitikai szakértője
Magyar Hírlap
Kína globális hatalmi kulcspozíciójának ugyanis egyik legjelentősebb háttéreleme a ritkaföldfémek kereskedelme terén betöltött kulcspozíció. Amennyiben ez sérül, úgy a kínai állam gazdasági, politikai, társadalmi, katonai és nemzetbiztonsági érdekei is sérülnek.
A fentiek bármilyen szintű megvalósulásához azonban elengedhetetlen, hogy a hihetetlen mennyiségű ritkaföldfém-készlet megléte valósnak bizonyuljon. Azonban ez még mindig csak a lehetőség meglétét biztosíthatja, hiszen annak kitermeléséről még nem esett szó. Amit még nem tudni, hogy milyenek a kitermelési lehetőségek? Márpedig az első, igazán lényeges kérdés eleve az, hogy a kitermelés megvalósítható-e? Kibányászható-e az ásványkincs, illetve mennyire rentábilis ez a tevékenység? Hiába ugyanis a nyersanyagból rendelkezésre álló óriási készlet, azonban annak ténye a kitermelés jelenlegi lehetősége nélkül csak esetleges stratégiai lehetőség marad.
Csakhogy a kitermelhetőség mindig csak egy szintje a vizsgálandó köröknek, a másik kérdéskör ugyanis, hogy az adott államnak, jelen esetben Japánnak valóban érdeke-e a bányászati tevékenység megkezdése.
A válasz erre a kérdésre is lehet nem, hiszen attól, hogy rentáblis a kitermelés, még egyáltalán nem biztos, hogy Tokiónak megéri a befektetés, amelynek révén a tevékenység megkezdhető és folytatható. És ebben az összefüggésben nem csak kategorikusan a gazdasági vonatkozásokra kell gondolni. Lényeges szempont ugyanis, hogy a ritkaföldfémek kinyerése egy rendkívül környezetszennyező folyamat, olyannyira, hogy az egyik meghatározó ok volt, amiért az Egyesült Államokban, az elmúlt évtizedek során gyakorlatilag teljes mértékben leállíttatták a kitermelést. Vajon, a bálnavadászat révén amúgy is a nemzetközi környezetvédők kereszttüzében álló japán kormányzat vállalná egy ilyen horderejű ügy végigvitelét?
Nem elhanyagolható Tokió esetleges döntése kapcsán az a fentebb már említett tény sem, hogy mit is fog szólni ehhez Kína. A két ország között a közismert történelmi tényekből kifolyólag híres-hírhedten feszült a viszony. Így, nem kérdéses, hogy Pekingben minimum barátságtalan, de inkább ellenséges lépésként kezelnék, ha Tokió úgy gondolná, hogy megkezdi a Kína piaci egyeduralmát veszélyeztető kitermelést. Márpedig a térség két rivális államának egyébként is kiélezett kapcsolatát további esetleges sérüléseknek kitenni igen veszélyes lehet, nem csak a két ország közvetlen viszonyrendszerét tekintve, hanem a szűkebb és a tágabb térség, valamint a globális biztonság szempontjait figyelembe véve sem. A fenti összefüggésben pedig már érdekes lehet, hogy a kínai–amerikai kereskedelmi háború jelenlegi elsődleges kárvallottjának tekinthető Washington mit is szól a kitermelés lehetőségéhez. Végezetül pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a leglényegesebb: vajon tényleg ott van-e, és abban a mennyiségben az ásványi kincs, ahogyan azt a japán kutatók állítják, vagy esetleg más kutatók – akár Washingtonból – a ritkaföldfémek meglétét cáfolni tudnák?
A szerző a Nemzeti Fórum biztonságpolitikai szakértője
Magyar Hírlap