Mivel nem térhetünk vissza az önellátó középkori társadalomba, a gazdasági önszerveződést pedig a mindig gyorsabban és többet esztelen elve hajtja, a termelés és elosztás világát kiegyensúlyozottá csak összehangolt intézkedések tehetik.
Mostanában egyre többen érzik úgy, hogy a Covid–19-járvány korszakhatárt jelez. A rendhagyó közgazdász, Paul Craig Roberts felteszi a kérdést: de milyen világ jön? Ő már 2006-ban felismerte és kimondta, hogy a termelést veszélyes az Egyesült Államokból külföldre kiszervezni. Most sem hallgat: a globalizmus maga a halálos ítélet, mondja. S állítja ezt egy olyan nagyhatalom földjén, amelyik a világ szemében épp a világözönt terjesztő erő, a legfőbb mozgatója és élvezője a földgolyón elharapódzó „kis gömböcnek”. Roberts a legfőbb bajnak azt látja, hogy a tényleges hatalommal rendelkezőkre a csoportönzés jellemző. Ezért mondja, hogy az Egyesült Államok annyira megosztottá vált, hogy immár jelentését vesztette a közérdek szolgálata.
A magánkezekben levő amerikai egészségügyi rendszert még ebben a helyzetben is a profit hajtja. (Ez lenne nálunk is, ha nem tudtuk volna fenntartani a magánosítás rohamaival szemben az egységes társadalombiztosítást.) Az ország leállása miatti dühödt lázadás híreit hallván mesébe illően hangzik, hogy volt idő, amikor az amerikai társadalom közösség volt. „Olvasztótégely” – mondtuk mi, mert befogadott és amerikaivá tett minden érkezőt. Ezt mára lerombolta az identitáspolitika bálványa. Olyan lázálomba illő fogalmak szerint, mint a gender, egymással viaskodó csoportokra szakította a társadalmat.
A világjárvány, szemléltető oktatásként, bemutatja mindenkinek, hogy az áruk, szolgáltatások, emberek és mindenek felett: a tőke szabad forgalma – amelyeket az EU hittétellé is emelt – sérülékeny. Az érthetetlenül, bütykös alakjáról „koronásnak” elkeresztelt vírus leállítja az egyre gyorsuló és egyre tömegesebbé váló nagy szaladozást. „Maradj otthon!” – parancsolja, és ezzel az egész rendszer megbicsaklik. Hiszen, ha nem megy a cserebere, akkor megszakadnak a láncolatok, s nem folyik a pénzfolyam sem.
A világgazdaság gyors lefékezése után különlegesen nehéz lesz újraindítása. Ilyenkor jönnek a kitaposott út bölcsei tanácsaikkal. Gordon Brown volt brit miniszterelnök például felveti, hogy a járvány elleni fellépés érdekében „átmeneti világkormányzásra” van szükség. A Bank of America mágusai az Egyesült Államok jegybankjaként működő Fedet sürgetik, hogy vegye át a tőkepiacok fölötti irányítást, végső hitelezőként. A nagybankárok üdvöskéje, Macron francia elnök arra biztat, hogy az Egyesült Államok és Kína békéljen meg a járvány miatt, s akkor ő majd ráveszi Putyint az együttműködésre. Holott épp azt látjuk, hogy a világrendszerben nincs is ura a helyzetnek. Ami kéne: összeadni tapasztalatokat, együttműködést kiépíteni. Közben ezzel ellenkezőleg: a világ országai és a nagy cégek egymás hátában lihegnek, eszük ágában sincs lemondani a nagy kaszálásról és a megkaparintható többlethatalomról.
A tökéletesnek tartott liberális demokráciák nagy táborában összhang csak akkor van, ha egy-egy fekete bárányt kell megbélyegezni. Az Egyesült Államok hírközlése ontja a Kína-ellenes vádakat, mint például, hogy a vírus mesterséges eredetű, hogy Kína fegyverként használja gyógyszeriparát, hogy értéktelen a Nyugatnak küldött kínai segítség, különben is drága pénzért adják, s fokozandó a feszültséget, azt is bedobják a hírekbe, hogy a járvány közben illegálisan (kisteljesítményű) atomfegyver-kísérleteket folytat.
Nálunk, Európában sem jobb a helyzet. A segítőkészség nem cikk. Ahogy korábban a franciák visszazavarták a határon Olaszországba az Afrikából érkező (és kvóta szerint, ugye, emberiességi okokból befogadandó) migránsokat, ugyanolyan lelketlenül képesek most a németek és franciák is lefoglalni maguknak – tulajdonképpen elragadni – a Svájc által megvásárolt eszközöket, árukat is. A magát Európa nagy szervezőjének láttató Macront pedig nyilván Franciaország érdekei vezérlik, amikor azt ajánlja, hogy – a populisták visszaszorítása érdekében (!) – az EU közös kockázatvállalású kötvényeket bocsásson ki a nehéz helyzetben lévő országok megsegítésére.
Merkel viszont azzal népszerűsíti magát Németországban, hogy ellenáll az EU déli tagállamainak megmentését követelő hangoknak. Ebbe a sorba illik, hogy amikor a lisszaboni szerződéssel egymáshoz gubancolt Európai Unió parlamentje több hónapos késés után megszavaz egy állásfoglalást a koronavírus-világjárvány és következményei elleni összehangolt fellépésről, azonnal, oda nem tartozó módon megvádolja a magyar és a lengyel kormányt. A szövegből nem tudható, hogy Németországban miért nem fenyeget diktatúra, amikor ott is időhatár nélkül léptek be a jogkorlátozások, épp úgy, mint nálunk. És talán mégsem a járvány elleni küzdelemhez tartozik a magyar kormány elítélése a transznemű és interszexuális személyek jogaival kapcsolatban? (Vagy egy másik, szellemi járványra is gondoltak egyúttal? Azt is ide kapcsolták?)
A neves amerikai elemzőnek, George Friedmannek feltűnt, hogy uniónk már a Brexit figyelmeztetését is elengedte a füle mellett. Vajon most észreveszi-e, hogy amikor a járványtól függetlenül is egy nagy gazdasági ciklus leszálló ágában voltunk, következett be a józan ész sutba dobásával kezelt újkori népvándorlás, a parttalan bevándorlás és most a járvány.
Mivel nem térhetünk vissza az önellátó középkori társadalomba, a gazdasági önszerveződést pedig a mindig gyorsabban és többet esztelen elve hajtja, a termelés és elosztás világát kiegyensúlyozottá csak összehangolt intézkedések tehetik. Szükség van a helyi államra és szükség lenne az államok közti jó együttműködésre. Az idő sürgetésével a társult államok vezetői újra meg újra megkísérelnek áttörni a brüsszeli irodák betonfalán. Nagy kérdés, hogy a megmozdítható pénz a károk helyreállítására és az országok felzárkóztatására lesz-e fordítható, avagy tovább fokozza a pénzügyi kiszolgáltatottságot. Ám ahogy a világnézetileg alapozott, ostoba támadásokat látom, attól tartok: a földgolyóra kiterjedő pénzhatalom tényleg „begolyózott”.
Szerencsére mi, magyarok képesek vagyunk a bajban összefogni. A sok megpróbáltatásunk megtanított arra, hogy segítsük egymást a bajban. Kodolányi János regényében, a Vízözönben szemléletesen mutatja meg, hogy a bibliai Noé előképét, Utnapistimet a Bárka építésért meg nem értés övezte. Ám példája arra tanít: a kitartó közös építkezés segít csak át a vészen.
(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)
Forrás: Magyar Hírlap
A magánkezekben levő amerikai egészségügyi rendszert még ebben a helyzetben is a profit hajtja. (Ez lenne nálunk is, ha nem tudtuk volna fenntartani a magánosítás rohamaival szemben az egységes társadalombiztosítást.) Az ország leállása miatti dühödt lázadás híreit hallván mesébe illően hangzik, hogy volt idő, amikor az amerikai társadalom közösség volt. „Olvasztótégely” – mondtuk mi, mert befogadott és amerikaivá tett minden érkezőt. Ezt mára lerombolta az identitáspolitika bálványa. Olyan lázálomba illő fogalmak szerint, mint a gender, egymással viaskodó csoportokra szakította a társadalmat.
A világjárvány, szemléltető oktatásként, bemutatja mindenkinek, hogy az áruk, szolgáltatások, emberek és mindenek felett: a tőke szabad forgalma – amelyeket az EU hittétellé is emelt – sérülékeny. Az érthetetlenül, bütykös alakjáról „koronásnak” elkeresztelt vírus leállítja az egyre gyorsuló és egyre tömegesebbé váló nagy szaladozást. „Maradj otthon!” – parancsolja, és ezzel az egész rendszer megbicsaklik. Hiszen, ha nem megy a cserebere, akkor megszakadnak a láncolatok, s nem folyik a pénzfolyam sem.
A világgazdaság gyors lefékezése után különlegesen nehéz lesz újraindítása. Ilyenkor jönnek a kitaposott út bölcsei tanácsaikkal. Gordon Brown volt brit miniszterelnök például felveti, hogy a járvány elleni fellépés érdekében „átmeneti világkormányzásra” van szükség. A Bank of America mágusai az Egyesült Államok jegybankjaként működő Fedet sürgetik, hogy vegye át a tőkepiacok fölötti irányítást, végső hitelezőként. A nagybankárok üdvöskéje, Macron francia elnök arra biztat, hogy az Egyesült Államok és Kína békéljen meg a járvány miatt, s akkor ő majd ráveszi Putyint az együttműködésre. Holott épp azt látjuk, hogy a világrendszerben nincs is ura a helyzetnek. Ami kéne: összeadni tapasztalatokat, együttműködést kiépíteni. Közben ezzel ellenkezőleg: a világ országai és a nagy cégek egymás hátában lihegnek, eszük ágában sincs lemondani a nagy kaszálásról és a megkaparintható többlethatalomról.
A tökéletesnek tartott liberális demokráciák nagy táborában összhang csak akkor van, ha egy-egy fekete bárányt kell megbélyegezni. Az Egyesült Államok hírközlése ontja a Kína-ellenes vádakat, mint például, hogy a vírus mesterséges eredetű, hogy Kína fegyverként használja gyógyszeriparát, hogy értéktelen a Nyugatnak küldött kínai segítség, különben is drága pénzért adják, s fokozandó a feszültséget, azt is bedobják a hírekbe, hogy a járvány közben illegálisan (kisteljesítményű) atomfegyver-kísérleteket folytat.
Nálunk, Európában sem jobb a helyzet. A segítőkészség nem cikk. Ahogy korábban a franciák visszazavarták a határon Olaszországba az Afrikából érkező (és kvóta szerint, ugye, emberiességi okokból befogadandó) migránsokat, ugyanolyan lelketlenül képesek most a németek és franciák is lefoglalni maguknak – tulajdonképpen elragadni – a Svájc által megvásárolt eszközöket, árukat is. A magát Európa nagy szervezőjének láttató Macront pedig nyilván Franciaország érdekei vezérlik, amikor azt ajánlja, hogy – a populisták visszaszorítása érdekében (!) – az EU közös kockázatvállalású kötvényeket bocsásson ki a nehéz helyzetben lévő országok megsegítésére.
Merkel viszont azzal népszerűsíti magát Németországban, hogy ellenáll az EU déli tagállamainak megmentését követelő hangoknak. Ebbe a sorba illik, hogy amikor a lisszaboni szerződéssel egymáshoz gubancolt Európai Unió parlamentje több hónapos késés után megszavaz egy állásfoglalást a koronavírus-világjárvány és következményei elleni összehangolt fellépésről, azonnal, oda nem tartozó módon megvádolja a magyar és a lengyel kormányt. A szövegből nem tudható, hogy Németországban miért nem fenyeget diktatúra, amikor ott is időhatár nélkül léptek be a jogkorlátozások, épp úgy, mint nálunk. És talán mégsem a járvány elleni küzdelemhez tartozik a magyar kormány elítélése a transznemű és interszexuális személyek jogaival kapcsolatban? (Vagy egy másik, szellemi járványra is gondoltak egyúttal? Azt is ide kapcsolták?)
A neves amerikai elemzőnek, George Friedmannek feltűnt, hogy uniónk már a Brexit figyelmeztetését is elengedte a füle mellett. Vajon most észreveszi-e, hogy amikor a járványtól függetlenül is egy nagy gazdasági ciklus leszálló ágában voltunk, következett be a józan ész sutba dobásával kezelt újkori népvándorlás, a parttalan bevándorlás és most a járvány.
Mivel nem térhetünk vissza az önellátó középkori társadalomba, a gazdasági önszerveződést pedig a mindig gyorsabban és többet esztelen elve hajtja, a termelés és elosztás világát kiegyensúlyozottá csak összehangolt intézkedések tehetik. Szükség van a helyi államra és szükség lenne az államok közti jó együttműködésre. Az idő sürgetésével a társult államok vezetői újra meg újra megkísérelnek áttörni a brüsszeli irodák betonfalán. Nagy kérdés, hogy a megmozdítható pénz a károk helyreállítására és az országok felzárkóztatására lesz-e fordítható, avagy tovább fokozza a pénzügyi kiszolgáltatottságot. Ám ahogy a világnézetileg alapozott, ostoba támadásokat látom, attól tartok: a földgolyóra kiterjedő pénzhatalom tényleg „begolyózott”.
Szerencsére mi, magyarok képesek vagyunk a bajban összefogni. A sok megpróbáltatásunk megtanított arra, hogy segítsük egymást a bajban. Kodolányi János regényében, a Vízözönben szemléletesen mutatja meg, hogy a bibliai Noé előképét, Utnapistimet a Bárka építésért meg nem értés övezte. Ám példája arra tanít: a kitartó közös építkezés segít csak át a vészen.
(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)
Forrás: Magyar Hírlap