 | Annak ellenére, hogy Macron francia elnök érzékeny szimattal mindent elkövet, hogy átvehesse a német Merkeltől az európai irányító szerepét, láthatjuk, hogy Napóleon világbirodalmi kísérlete óta erre nincs francia esély |
Még akkor sem, ha a Brexit kiszorította a belső játszmából a Brit-szigetek országát.
Németországnak ugyan két világháborúban tört bele a bicskája Európa erőszakos egyesítésébe, de mivel még győztes ellenségeinek is szükségük volt rá, így hát fordított egy nagyot Clausewitz klasszikus mondásán, amely szerint a háború nem más, mint a politika folytatása más eszközökkel – és katonailag az Egyesült Államok árnyékába húzódván, újjáépített gazdasági erejével az Európai Unió vezető hatalmává nőtte ki magát. Merkel politikai súlya ezért lehetett akkora, hogy Európa nevében intézkedhetett.
Így történt ez a görög pénzügyi válságban, de akkor is, amikor kapta magát, és megegyezett Erdogannal a migránsválság csökkentéséért. (Az Európai Bizottság pedig legfeljebb annyit tehetett, hogy a maga részéről nem teljesítette a rá kiszabott, Merkel vállalta feltételeket.) Ez a germán túlsúlyú Nyugat-Európa nem szereti tagjai önállóskodását, különösen ha azok újabban csatlakozottak. Kohl kancellár még hálás volt a magyaroknak a német egyesítés előremozdításáért, de utána fordult a széljárás. A vezető német médiából ömlik a rágalom rólunk. Ömlik olyan ügyek kapcsán is, amelyeket joggal sajátnak tekintünk.
Mi azt mondjuk: ha ti fel akartok venni kölcsönt, mi nem akadályozzuk meg. Ha be akartok fogadni sodródó közel-keleti és afrikai tömegeket, az is a ti dolgotok (amíg minket kihagytok). Bár a covidjárvány halálos árnyékában bürokratikusan, tisztességtelenül és felelőtlenül oldottátok meg a közös vakcinarendelést, de mi magunkra vonatkozólag gyorsan betömtük a szakadékot – sőt fölös készleteinkkel készek vagyunk másokon is segíteni. És igen: mi nem szólunk bele a ti családpolitikátokba, de gyermekeinket a magunk családjaiban akarjuk nevelni.
Mondjuk, ám hiába. A „nagyok” tudják, hogy nemcsak a rossz, de a jó példa is ragadós. Tartanak attól, hogy a magyar gyakorlat vonzóvá válhat az európaiak többsége számára. No, ezt megelőzendő kell mindent elkövetniük a világözön erőinek azért, hogy kiiktassák a „magyar gócot”. Persze, az is kitapintható, hogy a német követelés mögött más erő is áll. Érzékelhető egy máig élő történelmi alku: a németek megteremthették saját anyagi jólétüket, de lemondtak a nemzet gondolatáról, tulajdonképpen a német jövőjükről. (A biológia szintjén jelzi ezt az elfogyó gyermekszám.) Mégis tartani lehet tőlük: azt láthattuk, hogy már országuk egyesítése is milyen viszolygást keltett a nyugati térfélen. Németország erősödhet, de kézben kell tartani.
Merkel Németországának színfalai mögött és fölött tehát van irányító erő. Az Adenauer kezdette aranykor végefelé meg is indultak ilyen jelzések. Gondolok például a Deutsche Bank elnöke elleni halálos merényletre 1989-ben. Azután ezek a jelenségek sokasodtak. Ilyen figyelmeztetés lehet a BMW és a Volkswagen gazdasági erejét megroppantó óriási bírság is.
Az a meghökkentő hír is elérte a jámbor újságolvasót, hogy nyilvánvalóvá vált Merkel telefonjának amerikai lehallgatása 2002 és 2013 között. Ennek fényében válik érthetővé az a vergődés, amit a merkeli politika mutat: a kancellár először 2010-ben kimondja, hogy a multikulti megbukott, majd 2015-ben korlátlan befogadást hirdet együtt szelfizve a bezúduló migránsokkal, utána pedig elrohan Törökországba: leállítandó az érkező emberáradatot.
Merkel annak a politikusnak a mintaképe, aki taktikailag jól reagál – a következményekkel pedig nem törődik. (Jó példa erre az atomenergia-termelés sietős leállítása is Németországban.) Ezért írta róla már 2018-ban a Die Weltben Stefan Aust, hogy Merkel „minden probléma anyja”: a német politika felelőseként és cselekvőképtelensége okán.
A magyarok iránti hála pedig feledendő. Ezt láthatjuk megnyilvánulni például az Európai Parlament csahosainál és épp a néppárti frakcióvezető, Manfred Weber ellenünk fordulásában is. Persze, ebben a fordulatban fontos szerepe volt annak, hogy – ahogy Merkel a CDU-t átkapcsolta a másik oldalhoz, úgy – Weber feladata volt az Európai Néppárt balra tolása.
Minden arra mutat, hogy a másik germán, a holland Mark Rutte esetlenül csak kibökkente a lényeget: Magyarországot térdre kell kényszeríteni. Legdöntőbb eszköz ebben a pénz, persze. Heiko Maas német külügyminiszter szerint Magyar- és Lengyelország vétófenyegetése „túszul ejtette” az uniót, és a javasolt válasz erre az EU-kifizetések politikai feltételekhez kötése. De azért a jövő évi választás előtt megrengetőnek gondolták a látványszervezést is. A müncheni Allianz Arénába érkező magyar szurkolók rendőri zaklatása, a magyar himnusz éneklésének megzavarása már az új csodafegyver, a gendermánia megnyilvánulása volt.
Azután jött július 7., az EP-ülés minket megcélzó vitanapja. Már a hivatalba lépő szlovén elnökség megdolgozása is ennek előkészítésére szolgált. Végül pedig magán a vitanapon az EB elnöke, Ursula von der Leyen csatlakozott a támadókhoz. Szégyenteljesnek nevezte a gyermekvédő törvényt, és módosítását igényelte ennek a kifejezetten nemzeti hatáskörben meghozott intézkedésnek. Ha pedig már egy hétgyermekes német nagymama is be kívánja vinni a genderpropagandát az óvodákba és elemikbe, akkor itt megint a német történelemben annyira jellemző korlátvesztés sejlik fel.
Ez a magyarellenesség azonban németellenesség is. Nemrég vettem a hírt, hogy egy germán tévécsatorna „neutralizált híradóműsort” kíván megvalósítani! Idézem a brüsszeli Politicót: „A Németországban közölt hírek ezentúl gendersemlegesebbek lesznek, nyolc vezető német, osztrák és svájci hírügynökség hétfői [június 21-i] bejelentése szerint.” Ez azt is jelenti, hogy át alakítják a német nyelvtant és törlik a nemeket. Úgy ahogy Amerikában a szoborrongálók átalakítanák a történelmet, és törölnék a fehér embert.
Eddig is láthattuk, hogy Németország vakon sodródik. Márpedig ha Németország elvész, összeomolhat egész Európa. Ezért volt nagy jelentősége a német újraegyesítésben vállalt magyar felelősségnek. És ezért történt, hogy most miniszterelnökünk – átnyúlva a torzító hazugságok és hírletiltások gátjain – közvetlenül a németül olvasó nagyközönséghez fordult a Bild újságban fizetett hirdetés formájában megjelentetvén Magyarország javaslatait az Európai Unió jövőjéről.
(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)
Magyar Hírlap
Németországnak ugyan két világháborúban tört bele a bicskája Európa erőszakos egyesítésébe, de mivel még győztes ellenségeinek is szükségük volt rá, így hát fordított egy nagyot Clausewitz klasszikus mondásán, amely szerint a háború nem más, mint a politika folytatása más eszközökkel – és katonailag az Egyesült Államok árnyékába húzódván, újjáépített gazdasági erejével az Európai Unió vezető hatalmává nőtte ki magát. Merkel politikai súlya ezért lehetett akkora, hogy Európa nevében intézkedhetett.
Így történt ez a görög pénzügyi válságban, de akkor is, amikor kapta magát, és megegyezett Erdogannal a migránsválság csökkentéséért. (Az Európai Bizottság pedig legfeljebb annyit tehetett, hogy a maga részéről nem teljesítette a rá kiszabott, Merkel vállalta feltételeket.) Ez a germán túlsúlyú Nyugat-Európa nem szereti tagjai önállóskodását, különösen ha azok újabban csatlakozottak. Kohl kancellár még hálás volt a magyaroknak a német egyesítés előremozdításáért, de utána fordult a széljárás. A vezető német médiából ömlik a rágalom rólunk. Ömlik olyan ügyek kapcsán is, amelyeket joggal sajátnak tekintünk.
Mi azt mondjuk: ha ti fel akartok venni kölcsönt, mi nem akadályozzuk meg. Ha be akartok fogadni sodródó közel-keleti és afrikai tömegeket, az is a ti dolgotok (amíg minket kihagytok). Bár a covidjárvány halálos árnyékában bürokratikusan, tisztességtelenül és felelőtlenül oldottátok meg a közös vakcinarendelést, de mi magunkra vonatkozólag gyorsan betömtük a szakadékot – sőt fölös készleteinkkel készek vagyunk másokon is segíteni. És igen: mi nem szólunk bele a ti családpolitikátokba, de gyermekeinket a magunk családjaiban akarjuk nevelni.
Mondjuk, ám hiába. A „nagyok” tudják, hogy nemcsak a rossz, de a jó példa is ragadós. Tartanak attól, hogy a magyar gyakorlat vonzóvá válhat az európaiak többsége számára. No, ezt megelőzendő kell mindent elkövetniük a világözön erőinek azért, hogy kiiktassák a „magyar gócot”. Persze, az is kitapintható, hogy a német követelés mögött más erő is áll. Érzékelhető egy máig élő történelmi alku: a németek megteremthették saját anyagi jólétüket, de lemondtak a nemzet gondolatáról, tulajdonképpen a német jövőjükről. (A biológia szintjén jelzi ezt az elfogyó gyermekszám.) Mégis tartani lehet tőlük: azt láthattuk, hogy már országuk egyesítése is milyen viszolygást keltett a nyugati térfélen. Németország erősödhet, de kézben kell tartani.
Merkel Németországának színfalai mögött és fölött tehát van irányító erő. Az Adenauer kezdette aranykor végefelé meg is indultak ilyen jelzések. Gondolok például a Deutsche Bank elnöke elleni halálos merényletre 1989-ben. Azután ezek a jelenségek sokasodtak. Ilyen figyelmeztetés lehet a BMW és a Volkswagen gazdasági erejét megroppantó óriási bírság is.
Az a meghökkentő hír is elérte a jámbor újságolvasót, hogy nyilvánvalóvá vált Merkel telefonjának amerikai lehallgatása 2002 és 2013 között. Ennek fényében válik érthetővé az a vergődés, amit a merkeli politika mutat: a kancellár először 2010-ben kimondja, hogy a multikulti megbukott, majd 2015-ben korlátlan befogadást hirdet együtt szelfizve a bezúduló migránsokkal, utána pedig elrohan Törökországba: leállítandó az érkező emberáradatot.
Merkel annak a politikusnak a mintaképe, aki taktikailag jól reagál – a következményekkel pedig nem törődik. (Jó példa erre az atomenergia-termelés sietős leállítása is Németországban.) Ezért írta róla már 2018-ban a Die Weltben Stefan Aust, hogy Merkel „minden probléma anyja”: a német politika felelőseként és cselekvőképtelensége okán.
A magyarok iránti hála pedig feledendő. Ezt láthatjuk megnyilvánulni például az Európai Parlament csahosainál és épp a néppárti frakcióvezető, Manfred Weber ellenünk fordulásában is. Persze, ebben a fordulatban fontos szerepe volt annak, hogy – ahogy Merkel a CDU-t átkapcsolta a másik oldalhoz, úgy – Weber feladata volt az Európai Néppárt balra tolása.
Minden arra mutat, hogy a másik germán, a holland Mark Rutte esetlenül csak kibökkente a lényeget: Magyarországot térdre kell kényszeríteni. Legdöntőbb eszköz ebben a pénz, persze. Heiko Maas német külügyminiszter szerint Magyar- és Lengyelország vétófenyegetése „túszul ejtette” az uniót, és a javasolt válasz erre az EU-kifizetések politikai feltételekhez kötése. De azért a jövő évi választás előtt megrengetőnek gondolták a látványszervezést is. A müncheni Allianz Arénába érkező magyar szurkolók rendőri zaklatása, a magyar himnusz éneklésének megzavarása már az új csodafegyver, a gendermánia megnyilvánulása volt.
Azután jött július 7., az EP-ülés minket megcélzó vitanapja. Már a hivatalba lépő szlovén elnökség megdolgozása is ennek előkészítésére szolgált. Végül pedig magán a vitanapon az EB elnöke, Ursula von der Leyen csatlakozott a támadókhoz. Szégyenteljesnek nevezte a gyermekvédő törvényt, és módosítását igényelte ennek a kifejezetten nemzeti hatáskörben meghozott intézkedésnek. Ha pedig már egy hétgyermekes német nagymama is be kívánja vinni a genderpropagandát az óvodákba és elemikbe, akkor itt megint a német történelemben annyira jellemző korlátvesztés sejlik fel.
Ez a magyarellenesség azonban németellenesség is. Nemrég vettem a hírt, hogy egy germán tévécsatorna „neutralizált híradóműsort” kíván megvalósítani! Idézem a brüsszeli Politicót: „A Németországban közölt hírek ezentúl gendersemlegesebbek lesznek, nyolc vezető német, osztrák és svájci hírügynökség hétfői [június 21-i] bejelentése szerint.” Ez azt is jelenti, hogy át alakítják a német nyelvtant és törlik a nemeket. Úgy ahogy Amerikában a szoborrongálók átalakítanák a történelmet, és törölnék a fehér embert.
Eddig is láthattuk, hogy Németország vakon sodródik. Márpedig ha Németország elvész, összeomolhat egész Európa. Ezért volt nagy jelentősége a német újraegyesítésben vállalt magyar felelősségnek. És ezért történt, hogy most miniszterelnökünk – átnyúlva a torzító hazugságok és hírletiltások gátjain – közvetlenül a németül olvasó nagyközönséghez fordult a Bild újságban fizetett hirdetés formájában megjelentetvén Magyarország javaslatait az Európai Unió jövőjéről.
(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)
Magyar Hírlap