Budapestről hozott hírt a CNN 2006. szeptember 20-án este. Ekkor már negyedik napja folyt a tömegtiltakozás, mivel kiszivárgott, hogy Gyurcsány Ferenc tavasszal Őszödön zárt körben bevallotta, hogy egyáltalán nem kormányzott, és trükkök százait vetette be, hogy ezt elfedje. A magyarok felháborodtak, és a Kossuth téren, majd város- és országszerte is fellángoló tüntetéseken azt követelték, hogy távozzék a hazugságra épülő kormány.
A CNN pedig, mint a híráram fősodrának egyik erőssége, ezt a címet adta tudósításának: „Pezsdítő a magyarok naivitása.”
Az amerikai világpolitika azon értetlenkedett, hogy miért kelt Magyarországon ekkora felháborodást az a hétköznapi jelenség, hogy a politikusok hazudnak.
Hát igen. Bizonyára akadnak még arra a Colin Powellre emlékezők, aki az ENSZ-ben egy üvegcsét mutatott fel, azt állítván, hogy a lépfene kórokozója, iraki anthraxpor van benne. Ezzel próbált nyomatékot adni annak az amerikai álláspontnak, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel készül támadásra, és ezért ennek katonailag elébe kell vágni. Ép elméjű embernek nyilvánvaló volt, hogy ez csupán ostoba színjáték: még az Egyesült Államok fődiplomatájának sem engedték volna halálos méreg bevitelét a Nemzetek Közösségébe.
A magyar nemzeti oldal – akkor ellenzékben – megérezvén a hamisság bűzét, tiltakozott is az iraki háborúban való részvételünk ellen. (Azóta már láttunk olyat is, hogy az állítólag szakszerűen megmérgezett orosz ellenzéki Navalnij nemcsak hogy túléli ezt a támadást, de kiengedik Németországba állapotát ellenőrizni…)
És itt érdemes a CNN értetlenkedését helyrerakni. Ép lelkű ember nem szereti a hazugságot. Ám köznapi értelemben ez a szó csupán annyit jelent, hogy valaki valamilyen (néha éppen kíméletes) okból közlésében eltér a valóságtól. Viszont 2006 őszén mi mindnyájan – már a szovjet korszakban is elviselhetetlen – rendszerszintű politikai hazugság ellen lázadtunk fel. Ezt nevezem „hazugságpolitikának”.
A CNN amikor azon csúfolódik, hogy a magyarok nem tudják: a politikusok bizony hazudnak, akkor szándéka ellenére nem tudatlanságunkat gúnyolja, hanem ragaszkodásunkat erkölcsi értékekhez. Amíg nem fogadod el, sőt nem emeled trónra a bűnt, addig lehet, hogy bár elköveted; viszont meg tudod bánni; és igyekszel szabadulni tőle. Ha ez megszűnik, és hazug módon dicséred, akkor a rombolás erői veszik át az uralmat. S ha visszaemlékezünk szabadságharcunk ötvenedik évfordulójának kordonos, kardlapos, vízágyús, szemkilövős pokoli „megünnepeltetésére”, akkor is ez történt.
Akkor itt; s most ott, Amerikában. A büntetlenül hagyott, sőt földicsért antifa és Black Lives Matter-csoportok által elkövetett utcai zavargások után bekövetkezett egy tőrőlmetszett „false flag” támadás a Capitolium ellen. A „hamis zászló”, ahogy az amerikaiak mondják, itt azt jelentette, hogy a Trump elnököt megdöntő „mély állam” által megszervezett, de Trump szavazóira ráfogott merénylet jó alkalmat teremtett a rendszerszerű megtorlásra.
Ez olyanféle antiterrorizmus, mint amilyen hamis az antifa (=antifasiszta) elnevezés az utcai rohamosztagokra. Pedig némi józan ész is elég volna ahhoz, hogy a zavargások elengedői tarthassanak attól, hogy bár harci kutyáik a republikánusok ellen lettek bevetve, de talán mégsem érdemes a demokrata irányítóknak az antifát és a BLM-t támogatniuk, mert ezek az egész amerikai társadalmat fenyegető erők. (Az újságíró Andy Ngo joggal aggódik azon, hogy valójában a demokráciát akarják lebontani.)
Amikor a hírközlő szervek annyira örülnek Washington DC katonai megszállásának az új elnök megválasztásakor, akkor ez ugyanúgy rossz példát mutat, mint amikor letiltják a csevegőoldalak Trump-párti üzeneteit. Veszélyes, mert elfogadtatni akar egy erőszakos módszert a közvélemény elhallgattatására. És emellett folyik a megtévesztés, a fogalmak átértelmezése.
Orwell 1984 című híres regénye tudatosította olvasóiban, hogy a Gondolatrendőrséget működtető államban a háború békét jelent, a szabadság valójában szolgaságot, és a tudatlanság erőnek minősül. Egykor abban a hiszemben ismerkedtünk meg Orwell totális állama működésével, hogy a keleti önkényuralmak lényegét mutatja be. Ma már nem vagyok ebben biztos, ahogy tapasztalom, hogy a „szabad média” minősíti a hagyományos értékek melletti érvelést a liberális államra nézve fenyegetésnek – és ezért elnyomni törekszik.
Ne mondja senki, hogy Amerika egy másik világ; messze tőlünk. Az ott ténylegesen uralkodó „mély állam” hóna alá kapja uniónkat. A népakaratot megbuheráló kettős mércét minden közös ügyünkben érezhetjük. Most leginkább a bevándoroltatott harmadik világbeli tömegek kérdésének kezelésében. Határvédelmünk az illetékes uniós szervet,
a Frontexet annyira zavarja, hogy tüntetőleg kivonul az országból.
A brüsszeli követelmény egyszerű, és biztosan nem nyerne többséget semmilyen szavazáson. Így szól: akik jogellenesen érkeznek (és nem is menekültek!), azoknak feltétel nélkül nyissunk kaput, és lássuk el anyagi javakkal minden ellentételezés – és a beilleszkedés – igénye nélkül. Ugyanakkor viszont a nemzeti kisebbségek hagyják békén kívánságaikkal a magas Európai Bizottságot; foglalkozzék velük kénye-kedve szerint az ellenérdekelt többségi állam.
A rombolás erőit fékezné, ha meghallgatnák a népet. Csakhogy az tényleg demokratikus megoldás volna. Ahogy nem sikerült megszavaztatni az európai alkotmányszerződést, úgy biztos, hogy világrészünk népeinek közös bölcsessége gátat szabna az ellenőrizetlen migrációnak, s helyére tenné vissza a nemi eltévelyedések trónra emelését is.
Olvasom, hogy legutóbb Ausztráliában a hatóságok elvettek egy gyereket a szüleitől, mert a szülők nem voltak hajlandók a gyereket hormonterápiában részesíteni, hogy lányból fiúvá váljon. És a szülőket vádolják visszaéléssel a hatóságok! Nálunk az ilyen erők egyelőre még csak azt pedzegetik, hogy a kisgyermekek megkeresztelését kéne tilalmazni. (Vagyis kivennék a szülők kezéből
a nevelésüket).
Évtizedeken keresztül hallhattuk a legtürelmetlenebbek szájából, hogy nem vagyunk eléggé türelmesek, toleránsak. Most pedig láthatjuk, hogyan fonódik össze a hazugságpolitika az erőszakkal. Ha beletörődsz a megvezettetésedbe, akkor, amikor már húsbavágó lesz a helyzet, és tiltakoznál, falnak szorítottan veszed észre, hogy működik a világirányító erőszak, félresöpörve az általa álságosan istenített demokráciát. Mi pedig aligha tehetünk egyebet, minthogy kitartunk amellett, hogy a király szemmel láthatóan meztelen. De ha így teszünk, akkor talán segíthetünk is visszaöltöztetésében.
(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)
A CNN pedig, mint a híráram fősodrának egyik erőssége, ezt a címet adta tudósításának: „Pezsdítő a magyarok naivitása.”
Az amerikai világpolitika azon értetlenkedett, hogy miért kelt Magyarországon ekkora felháborodást az a hétköznapi jelenség, hogy a politikusok hazudnak.
Hát igen. Bizonyára akadnak még arra a Colin Powellre emlékezők, aki az ENSZ-ben egy üvegcsét mutatott fel, azt állítván, hogy a lépfene kórokozója, iraki anthraxpor van benne. Ezzel próbált nyomatékot adni annak az amerikai álláspontnak, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel készül támadásra, és ezért ennek katonailag elébe kell vágni. Ép elméjű embernek nyilvánvaló volt, hogy ez csupán ostoba színjáték: még az Egyesült Államok fődiplomatájának sem engedték volna halálos méreg bevitelét a Nemzetek Közösségébe.
A magyar nemzeti oldal – akkor ellenzékben – megérezvén a hamisság bűzét, tiltakozott is az iraki háborúban való részvételünk ellen. (Azóta már láttunk olyat is, hogy az állítólag szakszerűen megmérgezett orosz ellenzéki Navalnij nemcsak hogy túléli ezt a támadást, de kiengedik Németországba állapotát ellenőrizni…)
És itt érdemes a CNN értetlenkedését helyrerakni. Ép lelkű ember nem szereti a hazugságot. Ám köznapi értelemben ez a szó csupán annyit jelent, hogy valaki valamilyen (néha éppen kíméletes) okból közlésében eltér a valóságtól. Viszont 2006 őszén mi mindnyájan – már a szovjet korszakban is elviselhetetlen – rendszerszintű politikai hazugság ellen lázadtunk fel. Ezt nevezem „hazugságpolitikának”.
A CNN amikor azon csúfolódik, hogy a magyarok nem tudják: a politikusok bizony hazudnak, akkor szándéka ellenére nem tudatlanságunkat gúnyolja, hanem ragaszkodásunkat erkölcsi értékekhez. Amíg nem fogadod el, sőt nem emeled trónra a bűnt, addig lehet, hogy bár elköveted; viszont meg tudod bánni; és igyekszel szabadulni tőle. Ha ez megszűnik, és hazug módon dicséred, akkor a rombolás erői veszik át az uralmat. S ha visszaemlékezünk szabadságharcunk ötvenedik évfordulójának kordonos, kardlapos, vízágyús, szemkilövős pokoli „megünnepeltetésére”, akkor is ez történt.
Akkor itt; s most ott, Amerikában. A büntetlenül hagyott, sőt földicsért antifa és Black Lives Matter-csoportok által elkövetett utcai zavargások után bekövetkezett egy tőrőlmetszett „false flag” támadás a Capitolium ellen. A „hamis zászló”, ahogy az amerikaiak mondják, itt azt jelentette, hogy a Trump elnököt megdöntő „mély állam” által megszervezett, de Trump szavazóira ráfogott merénylet jó alkalmat teremtett a rendszerszerű megtorlásra.
Ez olyanféle antiterrorizmus, mint amilyen hamis az antifa (=antifasiszta) elnevezés az utcai rohamosztagokra. Pedig némi józan ész is elég volna ahhoz, hogy a zavargások elengedői tarthassanak attól, hogy bár harci kutyáik a republikánusok ellen lettek bevetve, de talán mégsem érdemes a demokrata irányítóknak az antifát és a BLM-t támogatniuk, mert ezek az egész amerikai társadalmat fenyegető erők. (Az újságíró Andy Ngo joggal aggódik azon, hogy valójában a demokráciát akarják lebontani.)
Amikor a hírközlő szervek annyira örülnek Washington DC katonai megszállásának az új elnök megválasztásakor, akkor ez ugyanúgy rossz példát mutat, mint amikor letiltják a csevegőoldalak Trump-párti üzeneteit. Veszélyes, mert elfogadtatni akar egy erőszakos módszert a közvélemény elhallgattatására. És emellett folyik a megtévesztés, a fogalmak átértelmezése.
Orwell 1984 című híres regénye tudatosította olvasóiban, hogy a Gondolatrendőrséget működtető államban a háború békét jelent, a szabadság valójában szolgaságot, és a tudatlanság erőnek minősül. Egykor abban a hiszemben ismerkedtünk meg Orwell totális állama működésével, hogy a keleti önkényuralmak lényegét mutatja be. Ma már nem vagyok ebben biztos, ahogy tapasztalom, hogy a „szabad média” minősíti a hagyományos értékek melletti érvelést a liberális államra nézve fenyegetésnek – és ezért elnyomni törekszik.
Ne mondja senki, hogy Amerika egy másik világ; messze tőlünk. Az ott ténylegesen uralkodó „mély állam” hóna alá kapja uniónkat. A népakaratot megbuheráló kettős mércét minden közös ügyünkben érezhetjük. Most leginkább a bevándoroltatott harmadik világbeli tömegek kérdésének kezelésében. Határvédelmünk az illetékes uniós szervet,
a Frontexet annyira zavarja, hogy tüntetőleg kivonul az országból.
A brüsszeli követelmény egyszerű, és biztosan nem nyerne többséget semmilyen szavazáson. Így szól: akik jogellenesen érkeznek (és nem is menekültek!), azoknak feltétel nélkül nyissunk kaput, és lássuk el anyagi javakkal minden ellentételezés – és a beilleszkedés – igénye nélkül. Ugyanakkor viszont a nemzeti kisebbségek hagyják békén kívánságaikkal a magas Európai Bizottságot; foglalkozzék velük kénye-kedve szerint az ellenérdekelt többségi állam.
A rombolás erőit fékezné, ha meghallgatnák a népet. Csakhogy az tényleg demokratikus megoldás volna. Ahogy nem sikerült megszavaztatni az európai alkotmányszerződést, úgy biztos, hogy világrészünk népeinek közös bölcsessége gátat szabna az ellenőrizetlen migrációnak, s helyére tenné vissza a nemi eltévelyedések trónra emelését is.
Olvasom, hogy legutóbb Ausztráliában a hatóságok elvettek egy gyereket a szüleitől, mert a szülők nem voltak hajlandók a gyereket hormonterápiában részesíteni, hogy lányból fiúvá váljon. És a szülőket vádolják visszaéléssel a hatóságok! Nálunk az ilyen erők egyelőre még csak azt pedzegetik, hogy a kisgyermekek megkeresztelését kéne tilalmazni. (Vagyis kivennék a szülők kezéből
a nevelésüket).
Évtizedeken keresztül hallhattuk a legtürelmetlenebbek szájából, hogy nem vagyunk eléggé türelmesek, toleránsak. Most pedig láthatjuk, hogyan fonódik össze a hazugságpolitika az erőszakkal. Ha beletörődsz a megvezettetésedbe, akkor, amikor már húsbavágó lesz a helyzet, és tiltakoznál, falnak szorítottan veszed észre, hogy működik a világirányító erőszak, félresöpörve az általa álságosan istenített demokráciát. Mi pedig aligha tehetünk egyebet, minthogy kitartunk amellett, hogy a király szemmel láthatóan meztelen. De ha így teszünk, akkor talán segíthetünk is visszaöltöztetésében.
(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)