 | Az elmúlt hetekben nagy hullámokat vert az Állami Számvevőszék egy tőle eddig elég szokatlan témájú kutatási beszámolója. Ebben ugyanis a szűk szakmai feladatokon túlterjeszkedve a társadalomban jelentkező egyik nagy aránytalanságra kívánta felhívni a közfigyelmet. |
Az elemzés érzékeny területet érint, alcímének témamegjelölése szerint: „A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők túlreprezentáltságának tényezői és gazdasági-társadalmi hatásai”. A címe pedig az olvasók nagy része számára magyarázatot is igényel: „’Pink education’ jelenség Magyarországon?!” Az angol szaknyelvből átvett kifejezés arra utal, hogy a szokványosan rózsaszínnel jelzett női nem szerepe az oktatás-nevelés területén közel kizárólagossá vált hazánkban. A kérdő- és felkiáltójel kettőssége pedig a számtalan megnyílt területre utal, amit ez a megközelítés felvet.
Amint az várható volt, a magát függetlennek és objektívnek becéző hazai sajtó rá is ugrott a prédára. Kormányszagot érezve mindjárt magának a tárgynak a felvetését is kifogásolták. Mert hogyan mer a számvevőszék átlépni a szakmája kerítésén és belegázolni a társadalomtudományok virágos mezejébe?
Ám mindenekelőtt kapjuk össze dióhéjban, miket is állít ez a tanulmány? A hétszáz szülő és pedagógus részvételével lefolytatott kérdőíves kutatás arra irányult, hogy a hazai oktatási rendszer egyenlő esélyeket biztosít-e a fiúknak és a lányoknak, valamint ebben a pedagógus szakma elnőiesedésének szerepét vizsgálta. Abból a köztapasztalati tényből kiindulva, hogy az oktatói pályán messze túlnyomó többségben nők dolgoznak, azt állítja, hogy ennek kedvezőtlen hatásai vannak. A fiútanulók nehezebben illeszkednek be, mert a tanárnői elvárásoknak a leányok tudnak eredményesebben megfelelni. Tudjuk, hogy vannak tipikusan férfiszakmák, de ezek közé ma már nem tartozik az oktatás. Különösen elégtelen mértékű a reál szakos tanárképzés (amely inkább a fiúkat vonzaná): eleve kevesen jelentkeznek, nagy a lemorzsolódás is, és sokan végül nem az oktatás területén keresnek maguknak munkát. Az érdeklődés szerinti nemi elkülönülés már a középiskolában elkezdődik. Állítja továbbá, hogy a folyamatot csak erősíti, hogy a tanárokban – legtöbbször nem is tudatosulva – működik a tanulók nemi hovatartozásának képe (megítélésbeli sztereotípiaként). Ennek alapját az a tapasztalat adja, amelyet kutatások is igazolnak, hogy a fiúknál a teljesítmények Gauss-görbéje laposabb, mint a lányoknál. Vagyis a leányok között több az átlagos, a fiúk között több a szélsőségesen gyenge és kiemelkedő teljesítmény. Lehet, hogy ez kapcsolatos az iskolaérettségben megmutatkozó nemi eltéréssel: a fiúknál a korán kezdett iskolaiteljesítmény-elvárás gyakran okoz lemorzsolódáshoz vezető magatartási és tanulásbeli zavarokat. Foglalkozik az elemzés a munkaerőpiaci igényekhez való alkalmazkodás örökzöld kérdésével, és megpendít egy népesedésre is kiható gondot: a tanárnők (vagy tágabban a diplomás nők) pártalálásának, így családalapításának nehézségét.
Ez az elemzés olyan volt, mint egy vízbe dobott nagy kő. (Ezért jelent meg lelki szemeim előtt Szilágyi István regényének címe: Kő hull apadó kútba.) Ellenzéki napilap így fogadta: „Jól illeszkedik az Orbán-kormány filozófiájába az Állami Számvevőszék idén júliusban publikált ’Pink education’ jelenség Magyarországon?! című elemzése.” Mert ugyan micsoda férfisovinizmus (a készítők túlnyomó része nő!) kell ahhoz, hogy a nők „túlreprezentáltságáról” beszéljünk e területen?! Pedig a tanulmány hozza a kemény adatokat: például hogy 2021-ben a közoktatásban 82 százalék a nőoktatók aránya. (Persze diplomatikusabb lett volna úgy fogalmazni, hogy alulreprezentáltak a férfiak. De a lényeg ugyanaz.) A legtöbb támadás azért a feltételezésért érte az elemzést, hogy az aránytalanul sok diplomás nő miatt csökken a pártalálás és így a gyermekvállalás esélye. (Mivel a diplomás nők diplomás társat igyekeznek találni.) Azonban mélyen igaz az ÁSZ-anyag azon megállapítása, hogy a nők igazi érdeke az, hogy a férfiak sikeresek legyenek. Így tehát rossz értelmezés azzal támadni a szövegét, hogy állítása szerint demográfiai válságot okoznak a képzett nők.
Az ÁSZ fel akarta hívni a figyelmet a jövőnket fenyegető egyik jelenségre. Bele mert nyúlni a felbolydult kaptárba, hiszen a nemiséggel – s különösen a társadalmi nemmel – kapcsolatos kérdések, állítások és viták sűrűjében ehhez kellett némi elszántság. Kissé sokat markolt, hiszen a népesedés, a genderizmus és az oktatás nagy kérdései mind-mind külön kifejtést igényelnek. Felfogásom szerint az oktatás női túlsúlya megváltoztatására megfelelő ösztönzők kidolgozására volna szükség, amelyek rendszere egyben az oktatás-nevelés szintjét is emelni képes. Az egyes munkakörök női vagy férfi jellegének kialakulásában pedig nem mellőzhető a társadalom történeti folyamatainak szemrevételezése (a háborús férfihiánytól a szakmák eltartóképességéig). S ha már egyszer leszögeztük, hogy számunkra az apa férfi, az anya nő, akkor a demográfiai kérdések is a közös tehervállalás alapján oldhatók meg. Ennek a lehetőségeit kell kutatnunk.
Bedő Imre, épp a Férfiak Klubjának alapítója mondta ki, hogy a demográfiai válság megoldása a férfiak kezében van. A nők többsége egy gyermeket akar, mert úgy gondolja, hogy egy gyermekkel még el tud futni, és a második, harmadik gyermeket akkor meri vállalni, ha az első születése után nem marad egyedül, ha egy stabil, biztonságot adó férfi áll mellette. Míg a nők gyermekük születése pillanatban anyává válnak, mert egy védtelen csecsemőről kell minden pillanatban gondoskodniuk, addig a férfiak apává válása nem ilyen magától értetődő. Megalapozott véleménye szerint a fiatalok akkor vállalnak gyermeket, ha hisznek abban, hogy együtt fogják felnevelni.
A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke
Magyar Hírlap
Amint az várható volt, a magát függetlennek és objektívnek becéző hazai sajtó rá is ugrott a prédára. Kormányszagot érezve mindjárt magának a tárgynak a felvetését is kifogásolták. Mert hogyan mer a számvevőszék átlépni a szakmája kerítésén és belegázolni a társadalomtudományok virágos mezejébe?
Ám mindenekelőtt kapjuk össze dióhéjban, miket is állít ez a tanulmány? A hétszáz szülő és pedagógus részvételével lefolytatott kérdőíves kutatás arra irányult, hogy a hazai oktatási rendszer egyenlő esélyeket biztosít-e a fiúknak és a lányoknak, valamint ebben a pedagógus szakma elnőiesedésének szerepét vizsgálta. Abból a köztapasztalati tényből kiindulva, hogy az oktatói pályán messze túlnyomó többségben nők dolgoznak, azt állítja, hogy ennek kedvezőtlen hatásai vannak. A fiútanulók nehezebben illeszkednek be, mert a tanárnői elvárásoknak a leányok tudnak eredményesebben megfelelni. Tudjuk, hogy vannak tipikusan férfiszakmák, de ezek közé ma már nem tartozik az oktatás. Különösen elégtelen mértékű a reál szakos tanárképzés (amely inkább a fiúkat vonzaná): eleve kevesen jelentkeznek, nagy a lemorzsolódás is, és sokan végül nem az oktatás területén keresnek maguknak munkát. Az érdeklődés szerinti nemi elkülönülés már a középiskolában elkezdődik. Állítja továbbá, hogy a folyamatot csak erősíti, hogy a tanárokban – legtöbbször nem is tudatosulva – működik a tanulók nemi hovatartozásának képe (megítélésbeli sztereotípiaként). Ennek alapját az a tapasztalat adja, amelyet kutatások is igazolnak, hogy a fiúknál a teljesítmények Gauss-görbéje laposabb, mint a lányoknál. Vagyis a leányok között több az átlagos, a fiúk között több a szélsőségesen gyenge és kiemelkedő teljesítmény. Lehet, hogy ez kapcsolatos az iskolaérettségben megmutatkozó nemi eltéréssel: a fiúknál a korán kezdett iskolaiteljesítmény-elvárás gyakran okoz lemorzsolódáshoz vezető magatartási és tanulásbeli zavarokat. Foglalkozik az elemzés a munkaerőpiaci igényekhez való alkalmazkodás örökzöld kérdésével, és megpendít egy népesedésre is kiható gondot: a tanárnők (vagy tágabban a diplomás nők) pártalálásának, így családalapításának nehézségét.
Ez az elemzés olyan volt, mint egy vízbe dobott nagy kő. (Ezért jelent meg lelki szemeim előtt Szilágyi István regényének címe: Kő hull apadó kútba.) Ellenzéki napilap így fogadta: „Jól illeszkedik az Orbán-kormány filozófiájába az Állami Számvevőszék idén júliusban publikált ’Pink education’ jelenség Magyarországon?! című elemzése.” Mert ugyan micsoda férfisovinizmus (a készítők túlnyomó része nő!) kell ahhoz, hogy a nők „túlreprezentáltságáról” beszéljünk e területen?! Pedig a tanulmány hozza a kemény adatokat: például hogy 2021-ben a közoktatásban 82 százalék a nőoktatók aránya. (Persze diplomatikusabb lett volna úgy fogalmazni, hogy alulreprezentáltak a férfiak. De a lényeg ugyanaz.) A legtöbb támadás azért a feltételezésért érte az elemzést, hogy az aránytalanul sok diplomás nő miatt csökken a pártalálás és így a gyermekvállalás esélye. (Mivel a diplomás nők diplomás társat igyekeznek találni.) Azonban mélyen igaz az ÁSZ-anyag azon megállapítása, hogy a nők igazi érdeke az, hogy a férfiak sikeresek legyenek. Így tehát rossz értelmezés azzal támadni a szövegét, hogy állítása szerint demográfiai válságot okoznak a képzett nők.
Az ÁSZ fel akarta hívni a figyelmet a jövőnket fenyegető egyik jelenségre. Bele mert nyúlni a felbolydult kaptárba, hiszen a nemiséggel – s különösen a társadalmi nemmel – kapcsolatos kérdések, állítások és viták sűrűjében ehhez kellett némi elszántság. Kissé sokat markolt, hiszen a népesedés, a genderizmus és az oktatás nagy kérdései mind-mind külön kifejtést igényelnek. Felfogásom szerint az oktatás női túlsúlya megváltoztatására megfelelő ösztönzők kidolgozására volna szükség, amelyek rendszere egyben az oktatás-nevelés szintjét is emelni képes. Az egyes munkakörök női vagy férfi jellegének kialakulásában pedig nem mellőzhető a társadalom történeti folyamatainak szemrevételezése (a háborús férfihiánytól a szakmák eltartóképességéig). S ha már egyszer leszögeztük, hogy számunkra az apa férfi, az anya nő, akkor a demográfiai kérdések is a közös tehervállalás alapján oldhatók meg. Ennek a lehetőségeit kell kutatnunk.
Bedő Imre, épp a Férfiak Klubjának alapítója mondta ki, hogy a demográfiai válság megoldása a férfiak kezében van. A nők többsége egy gyermeket akar, mert úgy gondolja, hogy egy gyermekkel még el tud futni, és a második, harmadik gyermeket akkor meri vállalni, ha az első születése után nem marad egyedül, ha egy stabil, biztonságot adó férfi áll mellette. Míg a nők gyermekük születése pillanatban anyává válnak, mert egy védtelen csecsemőről kell minden pillanatban gondoskodniuk, addig a férfiak apává válása nem ilyen magától értetődő. Megalapozott véleménye szerint a fiatalok akkor vállalnak gyermeket, ha hisznek abban, hogy együtt fogják felnevelni.
A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke
Magyar Hírlap