 | Ma már nem állíthatná Ferdinand Braudel, hogy Európára egyszerre érvényes a kereszténység, a humanizmus és az eszünket használó racionális gondolkodás, ugyanakkor a soknemzeti összetettség. |
A korábban hangoztatott európai „egység a sokféleségben” a kulturális marxizmussal összefoglalható ideológiai támadássorozat hatására megszűnt. Épp úgy, ahogy a helyébe lépő „egyre szorosabb unió” elve megszüntetni törekszik a politikai váltás lehetőségét.
Európa két öngyilkos világháborúja eredményeként és a bipoláris világ féloldalas örökségeként immár a tengeren túlról érkezik az irányítás. Ennek igen látványos példája volt, amikor az Európai Bizottság korábbi elnöke, Jean-Claude Juncker nyugati állami vezetőknél is szokatlan dörgölődzéssel köszöntötte amerikai vendégét, a hivatalosan nem is létező Soros György pénzembert. (Annyira, hogy az a mi nemzedékünknek a Brezsnyev–Honecker-csókot juttatta eszébe.) Ma tehát az a helyzet, hogy a katonai ütőerő is és a pénzvilág irányítása is az óceánon túlra került.
Az minden hangoztatott európai önállósodási törekvés ellenére nyilvánvaló, hogy területeink megvédése az amerikaiak irányította NATO-tól függ. A legutóbbi pénzügyi válságban pedig bizony Amerikának kellett megtámogatnia az európai bankrendszert. Korábban volt egy szállóige, hogy Európa gazdasági óriás, de politikai törpe. Ám ma már az állítás első fele sem igaz. Ez akadályozza meg, hogy kikeveredjék az elhúzódó vezetési válságból.
Az Európai Unió szervezetét jelenleg háromfejű bürokrácia igazgatja. A feladatmegosztás szerint eredetileg az Európai Tanács – a tagállamok vezetőinek testülete – volt a döntéshozatal helye, az Európai Bizottság a végrehajtás szervezete, az Európai Parlament pedig a demokratikus deficitet kendőző fügefalevél. A demokratikus irányítás, vagyis a megválasztás és bizalommegvonás lehetősége csupán a nemzeti kormányokból alakult szervnél adott. A legzavaróbb a rendszerben tehát az Európai Parlament. Hiszen nincs „európai nép”, nem is lehet mindaddig, amíg nincs közös terv a jövőre. Így ez a képviselet a nemzeti parlamentekkel vetélkedve működik, ez pedig csak a rendezetlenséget növeli.
Jellemző, hogy az Európai Parlamentbe történő európai választások a polgárokat nem mozgatják meg, hacsak leplezetten nem az adott országok kormányáról akarnak véleményt mondani. Ezért az EP nagy formátumú kádertemető. Ám ebbe nem nyugszik bele: át akarja venni összeurópai szinten a nemzeti parlamentek szerepét. Ezért erősíti a nyomásgyakorlást az Európai Bizottságon, összhangban azzal, hogy az meg eredeti feladatán túlterjeszkedve a végrehajtás mellett a politikacsinálás testületévé igyekszik válni. Mind az EP-ben, mind a végrehajtást intéző irodákban, mind a bírói testületekben ott vannak már a Nagy Testvér zsoldosai. Ahogy a népek hangját túlharsogó NGO-kban is. A folyton recsegő trombita, a média szavára ezek mind felsorakoznak a nemzetek döntéshozóival szemben. Akik maguk is megosztottak, mivel természetes módon léteznek közöttük érdekellentétek.
A helyzet egyre súlyosabb, ahogy nyilvánvalóvá válik a pénzügyi futószáron tartás, a harmadik világból bezúduló korlátlan elözönléssel szembeni kiszolgáltatottság, lelki gerinctörésnek pedig az önpusztító világnézet: a vallás és nemzet után a család és nemi azonosság elleni elsöprő propaganda. A nyugati világban fősodorrá váló, feje tetejére álló „értékrend” a megújuló eszközeivel mindenkit egyre szorosabban bepólyáló média soktestű kígyójával, a marokra fogott hivatásos forradalmár NGO-k szakadatlan hullámverésében kivette – vagy ahol még nem, ott azon dolgozik, hogy kivegye – a választás lehetőségét a választópolgárok kezéből. A politika elszakadt az emberektől, sőt elsöpörni törekszik a nagy félsziget eredeti lakosságának hagyományait és érdekeit.
Az Európai Uniónak – ha el akarja kerülni a fölösleges világnézeti vitákat és a soha meg nem választott erőközpontok kényszerítő hatását – ki kell lépnie abból, hogy „nem azonosítható politikai tárgy” (non-identified political object: Jacques Delors meghatározása) maradjon. Vagyis a világpolitika szereplői között valami azonosítatlan tárgy, UFO (unidentified flying object).
A szekerét a mára szellemi kalodává alakító, elfajult liberalizmushoz kötő pénzügyi–gazdasági, politikai és kulturális vezetőréteg egyre messzebbre szakad a köznéptől. Érezvén, hogy elakadtunk a sárban, látványos fordulatot hajtott végre. Meghirdette az Európa jövőjéről szóló konferenciát.
Itt minden európai kieresztheti magából a gőzt. (Úgy, ahogy ezt Ön-agyonülésezés címmel tavaly december 17-i cikkemben már leírtam.) A vita figyelmesebb követői azonban máris észrevették, hogy az értékelésekben valahogyan nem szerepelnek a nálunk legelterjedtebb vélemények. A kifogások módosulnak, a bírálatok eltűnnek, viszont a központosított föderatív Európa támogatói kapnak hangot. Úgy vagyunk ezzel a véleménykéréssel, mint a szovjet gyermekkocsigyár dolgozója: akárhogy rakja össze az alkatrészeket, tank lesz belőle.
A világerőktől befogott európai „elit”-nek nevezett szolgasereg persze tudja, hogy az Európa jövőjére vonatkozó – készen kapott – elképzeléseit az EU polgárainak túlnyomó többsége a folyamatos agymosás ellenére is elutasítja (l. a korábbi népszavazások kudarcát, mint amilyen volt Dániában még Maastricht kapcsán, Írországban a nizzai és Franciaországban és Hollandiában a köznyelvben „európai alkotmány”-nak nevezett római szerződés kapcsán). A polgárokkal való vesződés, szövegmódosítások, megismételt népszavazások helyett ezért jöjjön inkább a parttalan vita, mintsem egy egyértelmű kérdés közakarattal történő megválaszolása. Erről a nagy konferenciasorozatról is bízvást elmondhatjuk, hogy annyit segít, mint fuldoklónak a szalmaszál.
A további hanyatlás elkerülése végett vissza kéne térni a közakarat követéséhez. De a vezetők többsége részéről csak hamis, sehová sem vezető kezdeményezésre futja. Honnan lenne erejük kiszakítani magukat Laokoón kígyói közül? A 17. század híres nagyotmondója, Münchhausen báró mesélte el az ivócimboráknak, hogy egyszer a lova besüppedt az ingoványba, amely majdnem elnyelte őt. Ámde feltalálta magát: saját parókájának copfjánál fogva húzza ki magát a mocsárból. Akármilyen hihetetlen, ezt a fizikai lehetetlenséget mi már egyszer megtettük. Az alattunk már süllyedőfélben levő országot saját erőből húztuk ki a sárból.
Ám ehhez nem manipulált jövőkép és őszinte összefogás kell! Ezért van égető szükség választóiknak felelős kormányokra, s ha ezek képesek együttműködni, akkor olyan államközi – és nem államok feletti! – szervezetre, amelynek politikusai felelősek választóik előtt. Ha pedig nem látják el a közösségükért vállalt feladatukat, akkor akár visszahívhatók is. Lehessen erre lehetősége a választókat megjelenítő szerveknek, első sorban az Európai Tanácsnak –, vagy akár kezdeményezhessék ezt közvetlenül a polgárok is. Az Európai Parlament pedig a kontraszelekció melegágyából alakuljon át a nemzeti parlamentek képviseletévé, ahol a nemzeti parlamentek küldöttei képviselik
Európa együttműködő népeit.
Ha összefogunk mindazokkal, akik nem kapnak hangot, talán még Európa vagy legalább abból a lényeg – Boldogasszonynak az európai zászlóba becsempészett 12 csillagos éke – még megmenthető.
(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)
Magyar Hírlap
Európa két öngyilkos világháborúja eredményeként és a bipoláris világ féloldalas örökségeként immár a tengeren túlról érkezik az irányítás. Ennek igen látványos példája volt, amikor az Európai Bizottság korábbi elnöke, Jean-Claude Juncker nyugati állami vezetőknél is szokatlan dörgölődzéssel köszöntötte amerikai vendégét, a hivatalosan nem is létező Soros György pénzembert. (Annyira, hogy az a mi nemzedékünknek a Brezsnyev–Honecker-csókot juttatta eszébe.) Ma tehát az a helyzet, hogy a katonai ütőerő is és a pénzvilág irányítása is az óceánon túlra került.
Az minden hangoztatott európai önállósodási törekvés ellenére nyilvánvaló, hogy területeink megvédése az amerikaiak irányította NATO-tól függ. A legutóbbi pénzügyi válságban pedig bizony Amerikának kellett megtámogatnia az európai bankrendszert. Korábban volt egy szállóige, hogy Európa gazdasági óriás, de politikai törpe. Ám ma már az állítás első fele sem igaz. Ez akadályozza meg, hogy kikeveredjék az elhúzódó vezetési válságból.
Az Európai Unió szervezetét jelenleg háromfejű bürokrácia igazgatja. A feladatmegosztás szerint eredetileg az Európai Tanács – a tagállamok vezetőinek testülete – volt a döntéshozatal helye, az Európai Bizottság a végrehajtás szervezete, az Európai Parlament pedig a demokratikus deficitet kendőző fügefalevél. A demokratikus irányítás, vagyis a megválasztás és bizalommegvonás lehetősége csupán a nemzeti kormányokból alakult szervnél adott. A legzavaróbb a rendszerben tehát az Európai Parlament. Hiszen nincs „európai nép”, nem is lehet mindaddig, amíg nincs közös terv a jövőre. Így ez a képviselet a nemzeti parlamentekkel vetélkedve működik, ez pedig csak a rendezetlenséget növeli.
Jellemző, hogy az Európai Parlamentbe történő európai választások a polgárokat nem mozgatják meg, hacsak leplezetten nem az adott országok kormányáról akarnak véleményt mondani. Ezért az EP nagy formátumú kádertemető. Ám ebbe nem nyugszik bele: át akarja venni összeurópai szinten a nemzeti parlamentek szerepét. Ezért erősíti a nyomásgyakorlást az Európai Bizottságon, összhangban azzal, hogy az meg eredeti feladatán túlterjeszkedve a végrehajtás mellett a politikacsinálás testületévé igyekszik válni. Mind az EP-ben, mind a végrehajtást intéző irodákban, mind a bírói testületekben ott vannak már a Nagy Testvér zsoldosai. Ahogy a népek hangját túlharsogó NGO-kban is. A folyton recsegő trombita, a média szavára ezek mind felsorakoznak a nemzetek döntéshozóival szemben. Akik maguk is megosztottak, mivel természetes módon léteznek közöttük érdekellentétek.
A helyzet egyre súlyosabb, ahogy nyilvánvalóvá válik a pénzügyi futószáron tartás, a harmadik világból bezúduló korlátlan elözönléssel szembeni kiszolgáltatottság, lelki gerinctörésnek pedig az önpusztító világnézet: a vallás és nemzet után a család és nemi azonosság elleni elsöprő propaganda. A nyugati világban fősodorrá váló, feje tetejére álló „értékrend” a megújuló eszközeivel mindenkit egyre szorosabban bepólyáló média soktestű kígyójával, a marokra fogott hivatásos forradalmár NGO-k szakadatlan hullámverésében kivette – vagy ahol még nem, ott azon dolgozik, hogy kivegye – a választás lehetőségét a választópolgárok kezéből. A politika elszakadt az emberektől, sőt elsöpörni törekszik a nagy félsziget eredeti lakosságának hagyományait és érdekeit.
Az Európai Uniónak – ha el akarja kerülni a fölösleges világnézeti vitákat és a soha meg nem választott erőközpontok kényszerítő hatását – ki kell lépnie abból, hogy „nem azonosítható politikai tárgy” (non-identified political object: Jacques Delors meghatározása) maradjon. Vagyis a világpolitika szereplői között valami azonosítatlan tárgy, UFO (unidentified flying object).
A szekerét a mára szellemi kalodává alakító, elfajult liberalizmushoz kötő pénzügyi–gazdasági, politikai és kulturális vezetőréteg egyre messzebbre szakad a köznéptől. Érezvén, hogy elakadtunk a sárban, látványos fordulatot hajtott végre. Meghirdette az Európa jövőjéről szóló konferenciát.
Itt minden európai kieresztheti magából a gőzt. (Úgy, ahogy ezt Ön-agyonülésezés címmel tavaly december 17-i cikkemben már leírtam.) A vita figyelmesebb követői azonban máris észrevették, hogy az értékelésekben valahogyan nem szerepelnek a nálunk legelterjedtebb vélemények. A kifogások módosulnak, a bírálatok eltűnnek, viszont a központosított föderatív Európa támogatói kapnak hangot. Úgy vagyunk ezzel a véleménykéréssel, mint a szovjet gyermekkocsigyár dolgozója: akárhogy rakja össze az alkatrészeket, tank lesz belőle.
A világerőktől befogott európai „elit”-nek nevezett szolgasereg persze tudja, hogy az Európa jövőjére vonatkozó – készen kapott – elképzeléseit az EU polgárainak túlnyomó többsége a folyamatos agymosás ellenére is elutasítja (l. a korábbi népszavazások kudarcát, mint amilyen volt Dániában még Maastricht kapcsán, Írországban a nizzai és Franciaországban és Hollandiában a köznyelvben „európai alkotmány”-nak nevezett római szerződés kapcsán). A polgárokkal való vesződés, szövegmódosítások, megismételt népszavazások helyett ezért jöjjön inkább a parttalan vita, mintsem egy egyértelmű kérdés közakarattal történő megválaszolása. Erről a nagy konferenciasorozatról is bízvást elmondhatjuk, hogy annyit segít, mint fuldoklónak a szalmaszál.
A további hanyatlás elkerülése végett vissza kéne térni a közakarat követéséhez. De a vezetők többsége részéről csak hamis, sehová sem vezető kezdeményezésre futja. Honnan lenne erejük kiszakítani magukat Laokoón kígyói közül? A 17. század híres nagyotmondója, Münchhausen báró mesélte el az ivócimboráknak, hogy egyszer a lova besüppedt az ingoványba, amely majdnem elnyelte őt. Ámde feltalálta magát: saját parókájának copfjánál fogva húzza ki magát a mocsárból. Akármilyen hihetetlen, ezt a fizikai lehetetlenséget mi már egyszer megtettük. Az alattunk már süllyedőfélben levő országot saját erőből húztuk ki a sárból.
Ám ehhez nem manipulált jövőkép és őszinte összefogás kell! Ezért van égető szükség választóiknak felelős kormányokra, s ha ezek képesek együttműködni, akkor olyan államközi – és nem államok feletti! – szervezetre, amelynek politikusai felelősek választóik előtt. Ha pedig nem látják el a közösségükért vállalt feladatukat, akkor akár visszahívhatók is. Lehessen erre lehetősége a választókat megjelenítő szerveknek, első sorban az Európai Tanácsnak –, vagy akár kezdeményezhessék ezt közvetlenül a polgárok is. Az Európai Parlament pedig a kontraszelekció melegágyából alakuljon át a nemzeti parlamentek képviseletévé, ahol a nemzeti parlamentek küldöttei képviselik
Európa együttműködő népeit.
Ha összefogunk mindazokkal, akik nem kapnak hangot, talán még Európa vagy legalább abból a lényeg – Boldogasszonynak az európai zászlóba becsempészett 12 csillagos éke – még megmenthető.
(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)
Magyar Hírlap