Ám ez csupán egy tünet. Arra utal, hogy a járvány a politikával is összefonódik.
Hiányosságnak tartom, hogy a történelem oktatásában a visszatérőleg pusztító járványok szerepéről legfeljebb említés szintjén hallhatunk. Valamikor a fekete himlő évente félmillió emberéletet követelt. Leginkább közismert az 1347 és 1353 között dúló pestisjárvány. Viszont szinte fel sem mérhető a 6. század közepén Kelet-Afrikából érkező pestis több egymás utáni hulláma. Olyan pusztítást végzett, amely megváltoztatta Európa politikai térképét. Az általa elindított a folyamathoz köthető, hogy Galliából Franciaország lett, hogy a vizigót birodalom átadta helyét Spanyolországnak, s hogy kialakult az angolszász túlsúly Britanniában.
Magyar vonatkozásban ismert, hogy a 18. században Magyarországon tízévente végigfutott négy-öt nagyobb járvány: tífusz, pestis, diftéria, himlő vagy vérhas. 1831-től pedig a kolera (melynek egyik nagy hírű áldozata Kazinczy Ferenc volt).
A Covid–19 elsősorban terjedésének dinamikája miatt vált világméretűvé a globalizálódó világban, s mutációi között akad, ami ezt még fokozta is. Mint új jelenség, sok jellemzője tisztázatlan. Különössége, hogy a betegség lefolyása hihetetlenül változatos a tünetmentes megfertőződéstől a halálos kimenetelig. Új hullámai révén az emberi közösségeket folyamatosan fenyegeti.
Ezenkívül egyre gyűlnek a tapasztalatok arról, hogy a kórokozó komoly nyomokat hagy maga után az emberi testben és lélekben: ez az úgy nevezett posztcovid tünetcsoport, amelynek lefolyása az idő rövidsége miatt még nem tisztázott. Különösen az érintőlegesen említett történelmi példák mutatják, hogy fontos politikai erőeltolódást eredményezhet a világjárvány. Éppen ezért a Föld hatalmi rendszerét átalakítani kívánó erők eszközt látnak benne. Miért is ne látnának? Van olyan hatékony, mint a háború vagy a népvándoroltatás, a migráció. Elsöprő erejű külső erőként alkalmas a lokális közösségeket megszervező rend felbomlasztására.
Az ezt lehetővé tevő zavarkeltésre pedig már felkészült az irányított álhír-művek hálózata. A helyzet annyira áttekinthetetlen, hogy a megoldás felé mutató lehetőségek sokszor még az esetleg jó szándékú embereknek sem világosak. Nálam például kiverte a biztosítékot Carlo Maria Viganò érsek legutóbbi főpapi nyilatkozatának a járványra vonatkozó megítélése. Ez eredetileg a Deutsche Wirtschaftsnachrichtenben jelent meg ugyan, de tapasztalataim szerint gépről gépre, egyik levelezőlistáról a másikra adják magyar fordításban is.
Ebben a katolikus egyházon belüli személyi és – mondhatni – világnézeti vitákból ismert főpap (aki korábban már Ferenc pápát szólította fel lemondásra az egyházi szexuális visszaélések miatt), most a világjárványról így nyilatkozik: „…annak ellenére, hogy aggasztóan sok embernél voltak az úgynevezett vakcinának káros mellékhatásai, vagy meghaltak miatta, továbbra is az oltási kötelezettséget mantrázzák, habár már nyilvánvaló az is, hogy ez nem garantálja az immunitást, és hogy nem mentesít sem a társadalmi távolságtartás, sem a kötelező maszkviselés alól. – Ki is mondja: számára – a probléma nem önmagában a covid, hanem annak felhasználása.”
Vagyis a „mély állam” és a szerinte ahhoz hasonló „mély egyház” zsarnoki kényszerítésétől tartva, s látván a média tudattorzító hatását, az érsek szem elől veszti a jelenség biológiai oldalát, és a háttérhatalommal küszködve eljut a járvány tagadásáig. Mert igaz lehet, hogy a vírus okozta félelem a hatalom fegyelmező eszközévé válhat, és talán még annak is megvan a veszélye, hogy a vakcinát visszautasítókat hátrányos intézkedések érik. Hiszen a vészhelyzetben csorbulnak az emberi jogok. Az sem kizárható, hogy a Great Reset, a Nagy Újraindítás szervezőinek ez alkalmat jelenhet a demokrácia félretolására. Ám akárhogy is alakult ki, a járvány létező, fenyegető valóság!
Minden egyes vírus okozta fulladásos halál: borzasztó tény. A tömeggyilkos járványok ellen csakis Jenner lángeszű találmánya, a vakcináció a döntő fegyver, s a tapasztalt mellékhatások, igenis, elenyészők. Oltási kötelezettség a covid esetében nem áll fenn, de az sem volna ördögtől való. Ezt épp Magyarországon tudhatjuk leginkább; lakosságunkat a kötelezővé tett oltások mentették meg számos rémes betegségtől. Kell-e annál szembeötlőbb bizonyíték, mint hogy a járványos gyermekbénulás az elmúlt több mint fél évszázadban épp a védőoltások következtében csaknem megszűnt; de a védekezést mellőző országokban új járványok törtek ki.
Kimondhatjuk, hogy a vírus terjedésének megakadályozására törekvő eljárások és eszközök (szájmaszk, térbeli távolságtartás, a tömeges mozgás korlátozása és a karantén) szükségesek. De nem azért, mert, mint az említett nyilatkozat állítja, hogy a vakcina ne biztosítaná az immunitást. Hanem mert a védettség mértéke statisztikai adat, nem minden emberre vonatkozó garancia.
A megbetegedés/újrafertőződés senkinél sem kizárt. Azonkívül a vírus átlépi a számára tényleg virtuális országhatárokat, s mindenütt ki tudja magának mazsolázni a „nyájimmunitás” gondolatába kapaszkodó, be nem oltott embereket. Az óvatosság azért fontos továbbra is, mert elegendő tapasztalat híján nem tudjuk még fölmérni, hogy hány ember lesz védett, milyen mértékben, meddig, és hogy milyen mutációk bukkanhatnak még fel. Az azonban biztos, hogy a járványok elleni védekezés egyetlen igazán bevált módja az immunizálással történő megelőzés. Ezt szolgálják a védőoltások.
Aki elfogadja, megszabadult a bal-vélemények járványától is.
(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)
Magyar Hírlap
Hiányosságnak tartom, hogy a történelem oktatásában a visszatérőleg pusztító járványok szerepéről legfeljebb említés szintjén hallhatunk. Valamikor a fekete himlő évente félmillió emberéletet követelt. Leginkább közismert az 1347 és 1353 között dúló pestisjárvány. Viszont szinte fel sem mérhető a 6. század közepén Kelet-Afrikából érkező pestis több egymás utáni hulláma. Olyan pusztítást végzett, amely megváltoztatta Európa politikai térképét. Az általa elindított a folyamathoz köthető, hogy Galliából Franciaország lett, hogy a vizigót birodalom átadta helyét Spanyolországnak, s hogy kialakult az angolszász túlsúly Britanniában.
Magyar vonatkozásban ismert, hogy a 18. században Magyarországon tízévente végigfutott négy-öt nagyobb járvány: tífusz, pestis, diftéria, himlő vagy vérhas. 1831-től pedig a kolera (melynek egyik nagy hírű áldozata Kazinczy Ferenc volt).
A Covid–19 elsősorban terjedésének dinamikája miatt vált világméretűvé a globalizálódó világban, s mutációi között akad, ami ezt még fokozta is. Mint új jelenség, sok jellemzője tisztázatlan. Különössége, hogy a betegség lefolyása hihetetlenül változatos a tünetmentes megfertőződéstől a halálos kimenetelig. Új hullámai révén az emberi közösségeket folyamatosan fenyegeti.
Ezenkívül egyre gyűlnek a tapasztalatok arról, hogy a kórokozó komoly nyomokat hagy maga után az emberi testben és lélekben: ez az úgy nevezett posztcovid tünetcsoport, amelynek lefolyása az idő rövidsége miatt még nem tisztázott. Különösen az érintőlegesen említett történelmi példák mutatják, hogy fontos politikai erőeltolódást eredményezhet a világjárvány. Éppen ezért a Föld hatalmi rendszerét átalakítani kívánó erők eszközt látnak benne. Miért is ne látnának? Van olyan hatékony, mint a háború vagy a népvándoroltatás, a migráció. Elsöprő erejű külső erőként alkalmas a lokális közösségeket megszervező rend felbomlasztására.
Az ezt lehetővé tevő zavarkeltésre pedig már felkészült az irányított álhír-művek hálózata. A helyzet annyira áttekinthetetlen, hogy a megoldás felé mutató lehetőségek sokszor még az esetleg jó szándékú embereknek sem világosak. Nálam például kiverte a biztosítékot Carlo Maria Viganò érsek legutóbbi főpapi nyilatkozatának a járványra vonatkozó megítélése. Ez eredetileg a Deutsche Wirtschaftsnachrichtenben jelent meg ugyan, de tapasztalataim szerint gépről gépre, egyik levelezőlistáról a másikra adják magyar fordításban is.
Ebben a katolikus egyházon belüli személyi és – mondhatni – világnézeti vitákból ismert főpap (aki korábban már Ferenc pápát szólította fel lemondásra az egyházi szexuális visszaélések miatt), most a világjárványról így nyilatkozik: „…annak ellenére, hogy aggasztóan sok embernél voltak az úgynevezett vakcinának káros mellékhatásai, vagy meghaltak miatta, továbbra is az oltási kötelezettséget mantrázzák, habár már nyilvánvaló az is, hogy ez nem garantálja az immunitást, és hogy nem mentesít sem a társadalmi távolságtartás, sem a kötelező maszkviselés alól. – Ki is mondja: számára – a probléma nem önmagában a covid, hanem annak felhasználása.”
Vagyis a „mély állam” és a szerinte ahhoz hasonló „mély egyház” zsarnoki kényszerítésétől tartva, s látván a média tudattorzító hatását, az érsek szem elől veszti a jelenség biológiai oldalát, és a háttérhatalommal küszködve eljut a járvány tagadásáig. Mert igaz lehet, hogy a vírus okozta félelem a hatalom fegyelmező eszközévé válhat, és talán még annak is megvan a veszélye, hogy a vakcinát visszautasítókat hátrányos intézkedések érik. Hiszen a vészhelyzetben csorbulnak az emberi jogok. Az sem kizárható, hogy a Great Reset, a Nagy Újraindítás szervezőinek ez alkalmat jelenhet a demokrácia félretolására. Ám akárhogy is alakult ki, a járvány létező, fenyegető valóság!
Minden egyes vírus okozta fulladásos halál: borzasztó tény. A tömeggyilkos járványok ellen csakis Jenner lángeszű találmánya, a vakcináció a döntő fegyver, s a tapasztalt mellékhatások, igenis, elenyészők. Oltási kötelezettség a covid esetében nem áll fenn, de az sem volna ördögtől való. Ezt épp Magyarországon tudhatjuk leginkább; lakosságunkat a kötelezővé tett oltások mentették meg számos rémes betegségtől. Kell-e annál szembeötlőbb bizonyíték, mint hogy a járványos gyermekbénulás az elmúlt több mint fél évszázadban épp a védőoltások következtében csaknem megszűnt; de a védekezést mellőző országokban új járványok törtek ki.
Kimondhatjuk, hogy a vírus terjedésének megakadályozására törekvő eljárások és eszközök (szájmaszk, térbeli távolságtartás, a tömeges mozgás korlátozása és a karantén) szükségesek. De nem azért, mert, mint az említett nyilatkozat állítja, hogy a vakcina ne biztosítaná az immunitást. Hanem mert a védettség mértéke statisztikai adat, nem minden emberre vonatkozó garancia.
A megbetegedés/újrafertőződés senkinél sem kizárt. Azonkívül a vírus átlépi a számára tényleg virtuális országhatárokat, s mindenütt ki tudja magának mazsolázni a „nyájimmunitás” gondolatába kapaszkodó, be nem oltott embereket. Az óvatosság azért fontos továbbra is, mert elegendő tapasztalat híján nem tudjuk még fölmérni, hogy hány ember lesz védett, milyen mértékben, meddig, és hogy milyen mutációk bukkanhatnak még fel. Az azonban biztos, hogy a járványok elleni védekezés egyetlen igazán bevált módja az immunizálással történő megelőzés. Ezt szolgálják a védőoltások.
Aki elfogadja, megszabadult a bal-vélemények járványától is.
(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)
Magyar Hírlap