Nemzeti Fórum
  • Hírek
  • Publicisztikák
  • Interjúk
  • Képtár
    • VK Képtár
  • Kölcsey Kör
  • Keresztény Élet
  • Történet
  • Tisztségviselők
  • Képviselők
    • Országgyűlési Képviselők >
      • Bartos Mónika
      • Bóna Zoltán
      • Erdős Norbert
      • Font Sándor
      • Kovács Sándor
      • Lezsák Sándor
      • Dr. Tilki Attila
      • V. Németh Zsolt
    • Vármegyei közgyűlési elnökök
    • Vármegyei főispán >
      • Tanárki Gábor
    • Vármegyei képviselők
    • Polgármesterek
    • Önkormányzati képviselők
  • Szervezetek
  • Munkacsoportok
  • Szövetségeseink
  • Médiapartnereink
  • Dokumentumok
  • Kapcsolat
"A Nemzeti Fórum egy hajlíthatatlan, rendíthetetlen nemzeti erő, egy olyan erő, amelyre biztosan igaz a Szózatnak az a szava, hogy rendületlenül." 
​(Orbán Viktor)

Kelemen András: Valami Amerika (2.)

10/2/2020

 
Picture
​Dan P. McAdams amerikai pszichológus, egyetemi tanár azt állítja, hogy szakmája szempontjából egészen különleges eset Donald J. Trump személyisége. Nézzük, mire alapozza ezt
Lélektani elemzése szerint az elnök szűk látókörű, mert minden pillanatban felülkerekedni vágyik. A világ Trump számára dzsungel, az élet csaták sorozata, ő pedig mindegyiket meg akarja nyerni. Nincsenek távlati elképzelései. Csatái nem állnak össze háborúvá, s mivel így epizódok maradnak, az elemző szerint sohasem lehet tudni, mit miért tesz. Szakértőkre nem hallgat, rábízza magát ösztöneire. Kiszámíthatatlan. Gyakran idézi az ökölvívó Mike Tyson szavait: „Mindenkinek van terve mindaddig, amíg nem kap egy nagyot a pofájára.”

Igencsak felróják neki az önimádatot. Húszas évei táján kifejezetten playboy híre támadt, s házasságai történetéből az amerikai lélekbúvár arra következtet, hogy tárgyként kezeli a nőket. Óriási egójáról tanúskodnak a róla elnevezett tárgyak és létesítmények: vannak felhőkarcolók, szállodák, kaszinók, golfpályák, repülők; van Trump Egyetem és a nevét viselő vendéglő, nevet adott divatkollekciónak és modellügynökségnek; viseli a nevét beszélő játékbaba és társasjáték, de van Trump-hússzelet, Trump-bor, Trump-vodka, Trump-víz, Trump-kölni és az csak természetes, hogy a választási kampányfelszerelések is őt hirdetik.

Mindehhez azonban azt is tudni kell, hogy korábban a The Apprentice elnevezésű tévés valóságvetélkedőnek lelke és szereplője is volt. Már ott kiderült, hogy érdeklődésének előterében a versengés és a hírnév áll. A sajtóhíreket éjjel-nappal követi, bár szava szerint a sajtó a nép ellensége. Ugyanakkor még az ebédlőjében is ott villog a nagyképernyős tévé; lenémítva ugyan, de beszélgetés közben oda-odasandít. Tudjuk, hogy rengeteg időt szán klipekre, tweetekre.

McAdams úgy véli, hogy hiányzik belőle a mások érzelmeinek felfogására való képesség, s a beszélgetés nála célratörő. (Nincs „small talk”, csevegés.) Állítja, hogy a beleérző képesség hiányában a másik felet dehumanizálja, nem emberként kezeli. (Miközben elemzésében láthatólag maga McAdams is dehumanizálja Trumpot.) Vezetői stílusa nem az elfogadottságra épít, hanem a félelemkeltésre. De láthatjuk, hogy az ellene irányuló támadások is sokszor embertelenek.

Nagy súllyal esik a latba a könyvben, hogy Trump hazug ember. A Washington Post egyszer összeszámlálta, hogy az új elnöknek csupán első évében 2140 hamis vagy félrevezető kijelentése volt. Ebbe persze beleszámítottak mindenféle „nem korrekt” állítást is; kezdve életrajzi megnyilatkozásaitól egészen a választási kampányban és a politikában tett bizonyítatlan kijelentéseiig, például, hogy Ted Cruz texasi szenátor (az ő republikánus vetélytársa) érintett a Kennedy-gyilkosságban, továbbá az Egyesült Államok kormánya jó előre tudott a 9/11-es merényletsorozatról, hogy Obama lehallgattatta őt, hogy több államban választási csalást követtek el az ő kárára.

Politikai megnyilatkozásait is besorolták hamis közlései közé, például hogy a kínaiak árfolyam-manipulációval rontják az Egyesült Államok pénzügyi helyzetét, hogy egyes korábbi amerikai titkosszolgálati személyek eszközök a politika kezében, s hogy a bevándorlók között idegen hatalmak ügynökei vannak. És persze idesorolják Trumpnak a saját sikereiről tett kijelentéseit is: az őt ünneplő tömeg nagyságáról s arról, hogy úgy értékelte, már első évében többet tett Amerikáért, mint bármelyik elődje.

Ezek után a fanyalgó lélekbúvár fel is teszi a kérdést: vajon miért támogatnak az emberek egy ilyen megbízhatatlan vezetőt. S mindenféle lelki működéssel igyekszik magyarázni ezt. Holott a dolog sokkal egyszerűbb.

Amint a felsorolásomból is látható, hazugságként róják fel neki azt is, ha szépet mond saját magáról, ha politikailag nem korrekt (de talán lényegileg mégiscsak igaz) állítást tesz és ha – mint minden politikus – sikerpropagandát folytat. Hazugságnak a politikában nem ezeket szoktuk számítani, hanem például azt, ahogy egy magányos merénylő nyakába varrták a Kennedy-gyilkosságot, vagy ahogy hazug indokkal robbantott ki Irak elleni háborút az a G. W. Bush, aki szerint „tudom, hogy miben hiszek, és hiszem, hogy amiben hiszek, az helyes”.

Ami Trump ilyen-olyan kijelentéseinél és megjegyzéseinél sokkal lényegesebb, hogy – szemben más politikusokkal – választási ígéreteit igyekszik betartani. Vegyük csak a munkahelyek hazahozatalát külföldről és a munkanélküliség csökkentését még a koronavírus-járvány körülményei között is, a tömeges határsértéssel folyó bevándorlás elleni falépítést, és hogy következetesen a jog és a rend pártján áll a belső (BLM-) zavargásokkal szemben. Sőt legutóbb határozottan intézkedett a közszolgálatban dolgozók ellenséges „érzékenyítő tréningje” ellen is.

Hazugságként megbélyegzett állításai közé sorolták, hogy hazáját elszegényedő, tönkremenőben lévő országnak írta le, és a „Tegyük újra naggyá Amerikát!” jelszavával meghirdette ennek a folyamatnak a megfordítását. Mozgalmáról az elemző azt írja, hogy kettészakította az országát, holott csak kimondta a meztelen valóságot. Azt, hogy az Egyesült Államokban tényleg vannak az „ezek”: a Trump törekvéseit akadályozó csoportok, a washingtoni hatalom belső köreihez tartozó liberálisok és a konzervatívok hozzájuk simuló része, a szövetségi tisztviselők tízezreivel s a kulturális elitcsoportokkal, a fősodratú hírközléssel, az akadémiával, a jogszolgáltatással, a tudományos felépítménnyel, környezetvédőkkel, feministákkal, az afro-amerikaiak nevében zavargókkal, a muszlim erőszakkal és a beözönlő migránsokkal. Ám szerzőnk szerint sem építhet az elnök saját minisztériumaira, sőt az FBI-ra és a CIA-ra sem, mert a végrehajtott személyi változások ellenére ezek a már kiépített világkormányzó hatalmi szerkezet részeiAkkor kikre számíthat Trump? A főleg nem a központokban élő amerikaiakra; mindazokra, akik ragaszkodnak hagyományaikhoz, s ezért gyakran fundamentalistáknak nevezi őket a liberális sajtó, mint amilyenek például az elnököt erőteljesen támogató evangéliumi keresztények. De támogatják jó helyzetben levő republikánus üzletemberek, általában a szabad vállalkozás hívei is. S hozzá kell tennem: egyre inkább mindazok, akik félnek a felfordulástól. McAdams úgy látja, hogy az elnök teremt zűrzavart, háborús körülményeket, pedig azt – én úgy látom – a programjával szembeni lankadatlan ellenállás szüli.

Kétezer-tizennyolc áprilisában egy újságíró, arra célozva, hogy Trump életvezetése nem tekinthető példásan keresztényinek, feltette a nem éppen jóindulatú kérdést az evangéliumi keresztények egyik amerikai vezetőjének, hogyan szavazhat olyan emberre, aki ismételten megcsalta a feleségét. A hölgy (Peggy Young Nance) kész válasszal szolgált: „Mi nem férjet kerestünk, hanem testőrt.”

Itthon is divat a jobboldal politikusait magánéleti botlásaik kapcsán balról megítélni. Olyanok hánytorgatják fel a politikánk keresztény voltának csorbulásait, akik eleve a szemétkosárba dobnák értékeinket. Az ilyenek nem látszanak tudni azt a tényt, hogy a Biblia szerint az Úr szemében nem az érdemesség, hanem az alkalmasság a feladatra való kiválasztás alapja. S ha kell, ehhez az alkalmatlant alkalmassá segíti Isten. Mit mondott Mózes: „Kérlek, Uram, én nem vagyok ékesen szóló.” A válasz ez volt: „Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!”

Így a kampányvég csapkodó indulatai között végül is hadd szögezzem le: nem az a kérdés, hogy miért ilyen „különös”, ütésre keményedő személyiség Trump, hanem az, hogy miért erre van szüksége az Egyesült Államoknak? Vagy kérdezhetem úgy is: miért beteg az Egyesült Államok? S lesz-e ereje továbblépni, vagy visszazökken a hanyatlásba? Vagy elnyeli az örvény?

(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)

Magyar Hírlap


Comments are closed.