Nem csupán a Nyugat és az iszlám világa tekint idegenként a másikra, a fejlett világon belüli ellentétek is egyre végletesebbek. A tőkés világrendszer lerombolt minden anyagi és erkölcsi torlaszt a szerzés útján. A világbéke jobban hangzik, mint a világháború. A nyíltszívűség is a bezártságnál. A türelem a türelmetlenségnél. Még ha az emberben működnek is gonosz hajlamok, megvan benne a jóra törekvés. A józan ész is azt sugallja, hogy hasznos lehet az emberek, közösségek közötti korlátok csökkentése.
Azt persze hozzáteszi a meggondolás, hogy az ilyen folyamat csak akkor eredményes, ha kölcsönös és kiegyensúlyozott. Mert ha egy duzzasztott tó gátját bontjuk le, megszűnhet a tó is. Az ember jóindulatával tehát vissza is lehet élni. A fogalmakat ki lehet forgatni, ha van rá érdek. A fényhez és meleghez kellemes érzéseink társulnak. Ám mi van akkor, ha az ördögöt Lucifernek, „fényt keltőnek” nevezik, vagy ha egy eltévelyedésre húzzák rá a „meleg” szót? A hírgyártás fősodrában általában nem megbeszélés, még csak nem is vita van, hanem sulykolás. Az uralkodó liberális szemlélet a piaci automatizmust elfogadja rendező elvnek. Eszerint a személyes és csoportérdekek zűrzavarából spontán kialakul a rendezett működés. Ez lenne a piac önszabályozása. Nyilvánvaló, hogy az képviseli ezt a gondolatot, aki erőfölényben van, és csak akadályoznák felhalmozó habzsolásában a korlátozó szabályok. Neki érdeke a nyitás gyenge és erős között, mert az erő az ő oldalán van. (Ilyenformán nyitottuk meg piacunkat az EU-nak még csatlakozásunk előtt.)
A globalizmussal is ez a helyzet. Mindenki belátja, hogy önmagában a világ kitárulása, a gondolatok, személyek, javak, szolgáltatások fokozatos kiterjedése világunkra alapvetően lehet jó dolog, teremthet értéket. Az is nyilvánvaló, hogy vannak olyan méretű kihívások, amelyek túlnőnek az egyes országokon, s így eredményesen nem intézhetők nemzeti, állami szinten. Ilyen a környezetszennyezés vagy az éghajlatváltozás, általában a természeti adottságokkal való gazdálkodás – és az ezekre vonatkozó döntésekben az egész emberiség érdekelt. A lehetőségek is adottak, mivel a kapcsolattartás műszaki lehetőségeinek megteremtése után – Marshall McLuhan találó kifejezésével élve – a Föld átalakul világfaluvá. Ám valójában mit jelent ez? Ami megtörtént: a földgolyó nagy része egyetlen, a nap huszonnégy órájában nyitott piaccá vált. A „Homo faber”, a természetet átalakító ember már-már mindenhatónak kezdte érezni magát, sokáig nem törődve a káros következményekkel. (A kommunizmusban meg is hirdették a természet legyőzését.)
A nagy kiterjesztést a „termelő zabálás” elve a szerzés és fogyasztás szintjére süllyesztette. Ugyanakkor a hatás-visszahatás elve nemcsak a fizikában, de itt is érvényesül: a fősodor mellett megjelenik a világot érteni akaró, töprengő ember szava is, az elhallgatás zárját felpattintó, az uralkodó elbeszélésmódot kikezdő szabad eszmecsere: az alternatív média. Ennek csatornáin ki lehet mondani, hogy az erők szabad játéka, még ha a globalizáció cégére alatt zajlik is, nem rendezettséget hoz, hanem anarchiába, zűrzavarba torkollik. A mohó haszonszerzés hogyan hatna a közjó irányába? Aki ezt tényleg elhiszi, az arra bólint rá, hogy ha sokan, sokfelől összehalmozunk építőanyagot, abból magától megépül a ház.
Szükség van tehát hatékony nemzetközi szervezetekre – de nem jók a tapasztalataink.
Vegyük példának a legtipikusabbat, az ENSZ-t. Vajon hogyan lehetséges, hogy a világszervezet főtitkára az embercsoportok tömeges szabályozatlan vándorlását még fokozni is kívánja? Ez lenne a közös megoldás felé vezető út? Vagy itt van a legújabb botrány uniós kapcsolatunkban: a „börtönbiznisz”. Senki sem hiheti, hogy az segítené a bűnözés megelőzését, a társadalom igazságérzetének megfelelő megoldást, ha az elítélt kap anyagi elismerést.
A globalizáció vadhajtásai megindítottak egy újfajta gondolkodást. A Bécsben élő, egy független svájci újságnak dolgozó Hans Köchler, a nemzetközi jogról és a világrendről Svájcban megrendezett konferenciákat kötetbe foglaló kutató és egyetemi tanár a zűrzavaros helyzet okait elemezvén azt kéri, vegyük már észre: sehol sem fejlődött ki az emberekben semmiféle világszintű (globális) összetartozás-tudat – bár ezt nekünk előírnák a „globalisták”. Természetesen a nemzettudat helyére építve. Közben pedig a nemzetközi gazdasági verseny kőkeményen cáfolja azt a hiedelmet, hogy a piac szabadsága valamiféle mindenkinek jó (win-win) állapotot teremt. Jámbor – vagy éppen hazug – üdvtörténet azt állítani, hogy minden gondunk megoldódik egy egész világra kiterjedő, nagy keretben.
Az immár riasztó mértékű és elterjedtségű „szankciós” gazdasági háborúk pedig éppen ellentmondanak a világszabadság álmának. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) fennen hangoztatott elvével, a világ szabadkereskedelmének elsőbbségével szemben itt a valóság a katonai és politikai túlerő uralmát támasztja alá. Valójában a megtorló gazdasági intézkedések politikája a globalizmus kimondatlan egyedüli célját szolgálja: a világesemények irányításában eddig is döntő erő minél teljesebb érvényesülését.
Ez a fajta globalitás végül is kizárólagosságra tör: totalitárius. Szemben áll a népek önrendelkezésével – és mivel ellenállást vált ki, nem is tartós. Csupán önmegerősítés a privilegizált államoknak, de – bár szavakban igen – lényegileg nem törődik bolygónk valódi gazdasági és társadalmi állapotával. Ezért aztán a bizalmatlanság eluralkodott. Már nem csupán a Nyugat és az iszlám világa tekint ellenséges idegenként a másikra, hanem a fejlett világon belüli ellentétek is egyre végletesebbek. A tőkés világrendszer lerombolt minden anyagi és erkölcsi torlaszt a szerzés útján. Az erők szabad játéka zajlik a globalizáció cégére alatt, s ez a rendezetlenség felé tart. Új csoportosulások emelik fel fejüket a mindenre kiterjedő, univerzális hatalomra törekvés ellen, ilyen a BRICS, a Sanghaji Együttműködés Szervezete, az Eurázsiai Unió. Az összecsapások elsősorban nem katonai formában jelentkeznek, hanem gazdasági szövetkezésekben, válaszul a liberális ideológia türelmetlen kizárólagosságára, a neoliberális modellre. Az eddig betapasztott szájúak kezdik megvallani értékeiket, hangsúlyozzák önazonosságukat, félrelökik a politikailag korrekt (pc) mellébeszélést. Nő az ellenállás a világelittel szemben.
Ezt az ellenállást a globalisták populizmusként fogadják, a modernizáció ellenzéseként. A többséget így megbélyegezvén, azután a gondolkodást is megfojtani igyekeznek.
(Folytatjuk)
A szerző a nemzeti Fórum alelnöke.
Magyar Hírlap
A globalizmussal is ez a helyzet. Mindenki belátja, hogy önmagában a világ kitárulása, a gondolatok, személyek, javak, szolgáltatások fokozatos kiterjedése világunkra alapvetően lehet jó dolog, teremthet értéket. Az is nyilvánvaló, hogy vannak olyan méretű kihívások, amelyek túlnőnek az egyes országokon, s így eredményesen nem intézhetők nemzeti, állami szinten. Ilyen a környezetszennyezés vagy az éghajlatváltozás, általában a természeti adottságokkal való gazdálkodás – és az ezekre vonatkozó döntésekben az egész emberiség érdekelt. A lehetőségek is adottak, mivel a kapcsolattartás műszaki lehetőségeinek megteremtése után – Marshall McLuhan találó kifejezésével élve – a Föld átalakul világfaluvá. Ám valójában mit jelent ez? Ami megtörtént: a földgolyó nagy része egyetlen, a nap huszonnégy órájában nyitott piaccá vált. A „Homo faber”, a természetet átalakító ember már-már mindenhatónak kezdte érezni magát, sokáig nem törődve a káros következményekkel. (A kommunizmusban meg is hirdették a természet legyőzését.)
A nagy kiterjesztést a „termelő zabálás” elve a szerzés és fogyasztás szintjére süllyesztette. Ugyanakkor a hatás-visszahatás elve nemcsak a fizikában, de itt is érvényesül: a fősodor mellett megjelenik a világot érteni akaró, töprengő ember szava is, az elhallgatás zárját felpattintó, az uralkodó elbeszélésmódot kikezdő szabad eszmecsere: az alternatív média. Ennek csatornáin ki lehet mondani, hogy az erők szabad játéka, még ha a globalizáció cégére alatt zajlik is, nem rendezettséget hoz, hanem anarchiába, zűrzavarba torkollik. A mohó haszonszerzés hogyan hatna a közjó irányába? Aki ezt tényleg elhiszi, az arra bólint rá, hogy ha sokan, sokfelől összehalmozunk építőanyagot, abból magától megépül a ház.
Szükség van tehát hatékony nemzetközi szervezetekre – de nem jók a tapasztalataink.
Vegyük példának a legtipikusabbat, az ENSZ-t. Vajon hogyan lehetséges, hogy a világszervezet főtitkára az embercsoportok tömeges szabályozatlan vándorlását még fokozni is kívánja? Ez lenne a közös megoldás felé vezető út? Vagy itt van a legújabb botrány uniós kapcsolatunkban: a „börtönbiznisz”. Senki sem hiheti, hogy az segítené a bűnözés megelőzését, a társadalom igazságérzetének megfelelő megoldást, ha az elítélt kap anyagi elismerést.
A globalizáció vadhajtásai megindítottak egy újfajta gondolkodást. A Bécsben élő, egy független svájci újságnak dolgozó Hans Köchler, a nemzetközi jogról és a világrendről Svájcban megrendezett konferenciákat kötetbe foglaló kutató és egyetemi tanár a zűrzavaros helyzet okait elemezvén azt kéri, vegyük már észre: sehol sem fejlődött ki az emberekben semmiféle világszintű (globális) összetartozás-tudat – bár ezt nekünk előírnák a „globalisták”. Természetesen a nemzettudat helyére építve. Közben pedig a nemzetközi gazdasági verseny kőkeményen cáfolja azt a hiedelmet, hogy a piac szabadsága valamiféle mindenkinek jó (win-win) állapotot teremt. Jámbor – vagy éppen hazug – üdvtörténet azt állítani, hogy minden gondunk megoldódik egy egész világra kiterjedő, nagy keretben.
Az immár riasztó mértékű és elterjedtségű „szankciós” gazdasági háborúk pedig éppen ellentmondanak a világszabadság álmának. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) fennen hangoztatott elvével, a világ szabadkereskedelmének elsőbbségével szemben itt a valóság a katonai és politikai túlerő uralmát támasztja alá. Valójában a megtorló gazdasági intézkedések politikája a globalizmus kimondatlan egyedüli célját szolgálja: a világesemények irányításában eddig is döntő erő minél teljesebb érvényesülését.
Ez a fajta globalitás végül is kizárólagosságra tör: totalitárius. Szemben áll a népek önrendelkezésével – és mivel ellenállást vált ki, nem is tartós. Csupán önmegerősítés a privilegizált államoknak, de – bár szavakban igen – lényegileg nem törődik bolygónk valódi gazdasági és társadalmi állapotával. Ezért aztán a bizalmatlanság eluralkodott. Már nem csupán a Nyugat és az iszlám világa tekint ellenséges idegenként a másikra, hanem a fejlett világon belüli ellentétek is egyre végletesebbek. A tőkés világrendszer lerombolt minden anyagi és erkölcsi torlaszt a szerzés útján. Az erők szabad játéka zajlik a globalizáció cégére alatt, s ez a rendezetlenség felé tart. Új csoportosulások emelik fel fejüket a mindenre kiterjedő, univerzális hatalomra törekvés ellen, ilyen a BRICS, a Sanghaji Együttműködés Szervezete, az Eurázsiai Unió. Az összecsapások elsősorban nem katonai formában jelentkeznek, hanem gazdasági szövetkezésekben, válaszul a liberális ideológia türelmetlen kizárólagosságára, a neoliberális modellre. Az eddig betapasztott szájúak kezdik megvallani értékeiket, hangsúlyozzák önazonosságukat, félrelökik a politikailag korrekt (pc) mellébeszélést. Nő az ellenállás a világelittel szemben.
Ezt az ellenállást a globalisták populizmusként fogadják, a modernizáció ellenzéseként. A többséget így megbélyegezvén, azután a gondolkodást is megfojtani igyekeznek.
(Folytatjuk)
A szerző a nemzeti Fórum alelnöke.
Magyar Hírlap