Vajon Hans Köchler, a bölcseleten és jogon nevelkedett osztrák tudós, a nemzetközi joggal és az alakuló világrenddel foglalkozó konferenciák központi alakja, egyben a kulturális diplomácia berlini egyetemi tanára, hol keresi a megoldást a jelenlegi nemzetközi gazdasági és pénzügyi rendszer okozta ellentmondásos helyzetre?
Köchler abból indul ki, hogy környezetünktől és körülményeinktől függetlenül mindnyájan az emberiség tagjai vagyunk (ezt fejezi ki az ENSZ: „Egység a különbözőségben” jelszavával). A jelenlegi helyzet alternatívája legyen tehát a szabadság fenntartása gazdasági kényszerítés és katonai fenyegetés nélkül. Tartsuk szem előtt, hogy az életesélyt ne csak saját közösségünk, de az egész emberiség számára kell biztosítani: például azt, hogy Amazónia erdei nemcsak a braziloknak fontosak, hanem mindnyájunknak. Végül pedig törekedjünk az egyenlőség megvalósítására a világkereskedelemben. Ne kizárólag a saját érdeküket kövessék a benne részt vevők, hanem legyen kölcsönösség. E gondolatok követése közelebb hozhatja a világ ténylegesen békés (együtt)működését.
Mondhatjuk erre, hogy álom. Hiszen ENSZ- charta már tartalmazza a be nem avatkozás, az erőszakkerülés, a szuverén államok közötti kölcsönösség (reciprocitás) elveit. A Kereskedelmi Világszervezet, a WTO pedig vallja a kivételezettség elutasítását (non-diszkriminációt) a nemzetközi kereskedelemben. Ha ezek az elvek átmennének a gyakorlatba, már nem is lenne szükség arra, hogy világkormány alakuljon, amely beleszól szuverén államok dolgába, elég lenne az összehangolás az egyenlők között. Nem kormányzás lenne ez, hanem közös irányítás, terjedő műszóval government helyett governance.
Ám akkor tekintetbe kellene venni, hogy a nemzetközi méretű versengés torzító hatásait az esélyegyenlőség elfogadásával lehet csak kiküszöbölni. (Ennek félresöprése vezetett az EU-n belül az északi és a déli államok közötti euróválsághoz. Mert ugyan van egységes pénz, az euró, de nincs egységes gazdaságpolitikai és pénzügyi rendszer.) Számos szuverén állam szociális, gazdasági és jogi rendszere eltérő. Egyesek szociális piacgazdaság felé orientálódnak, mások nem. A szociális normák országonként, országcsoportonként változnak. Ha egyszerre eltöröljük a gátakat, az a szabad piacgazdaságot zsákmányszerző, törvénytelen versengéssé változtatja. Beszerzés az olcsóbb helyekről, még ha ott a normák gyengébbek is. Az iparosodott országokban ez munkahelyvesztéshez vezet és csökken az életnívó. („Bérdömping” – mondják erre.)
Előbb a társadalmi normákat kell összehangolni, azután lehet szó a munkavállalók és a termelés szabad költöztetéséről. Az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború egyik fő oka, hogy folyik a tolakodás oda, ahol ugyanazt a munkát olcsóbban végzik el. Ezért kell etikai szempontból alkalmazni a társadalmi normákat, hogy ne a vadnyugat és vadkelet kapitalizmusa alakuljon ki. A nyakló nélküli tőkekihelyezés és a tömeges, szabályozatlan bevándorlási roham ugyanazon érem két oldala.
A szabadkereskedelemnek megvan a hajlama, hogy kizsákmányolássá, igazságtalanná váljék. A szuverén állam e helyzetben visszaperli beleszólását, autoritását. Ugyanakkor világszinten el kell gondolkozni a munka világának igazságosságán. Minden népnek, mint felelős polgárok közösségének kell meghatároznia és megvalósítania saját identitását, benne a gazdaságit is. Ezt itthon úgy szoktuk mondani, hogy egy igazi nemzetközi közösségben minden állam egyenlőként ül az közös asztalhoz és egyiket sem tálalják fel. Meg kéne őriznünk a fogalom tisztaságát: a nemzetközi szervezet ne váljék nemzetek fölöttivé! Ahogy Thierry Baudet írja A határok jelentősége című könyvében: azért vagyunk állampolgárok, mert egy állam jogalanyai vagyunk. A nemzeti polgárság kialakulásának lényege az, hogy alattvalóból döntéshozatalba beleszóló polgár lett. Ez csak csoportban (kollektíve) gyakorolható, tehát a polgár a közösség tagja. Vagyis
a nemzeté.
Hogyan egyeztethető össze mindez a világméretű megoldandó ügyek kezelésével? Tisztességesen kivitatott szabályok alapján. Tehát nem lehet egyszerűen alávetni az emberiséget a világözönnek, mint egy péppé gyúrt embertömeget! Nem világállam kell a birodalmak mintájára, hanem a nemzetállamok együttműködése az egész emberi közösség – így nemcsak az egyes államok saját polgárai számára. Szemmel láthatólag Köchlernek jobban tetszik a közös felelősség alapján történő együttműködés, mint a világállam parancsuralma. Megértem. Most már csak az ezt akaró erőket kell összefogni és felerősíteni.
A szerző a nemzeti Fórum alelnöke.
Magyar Hírlap
Mondhatjuk erre, hogy álom. Hiszen ENSZ- charta már tartalmazza a be nem avatkozás, az erőszakkerülés, a szuverén államok közötti kölcsönösség (reciprocitás) elveit. A Kereskedelmi Világszervezet, a WTO pedig vallja a kivételezettség elutasítását (non-diszkriminációt) a nemzetközi kereskedelemben. Ha ezek az elvek átmennének a gyakorlatba, már nem is lenne szükség arra, hogy világkormány alakuljon, amely beleszól szuverén államok dolgába, elég lenne az összehangolás az egyenlők között. Nem kormányzás lenne ez, hanem közös irányítás, terjedő műszóval government helyett governance.
Ám akkor tekintetbe kellene venni, hogy a nemzetközi méretű versengés torzító hatásait az esélyegyenlőség elfogadásával lehet csak kiküszöbölni. (Ennek félresöprése vezetett az EU-n belül az északi és a déli államok közötti euróválsághoz. Mert ugyan van egységes pénz, az euró, de nincs egységes gazdaságpolitikai és pénzügyi rendszer.) Számos szuverén állam szociális, gazdasági és jogi rendszere eltérő. Egyesek szociális piacgazdaság felé orientálódnak, mások nem. A szociális normák országonként, országcsoportonként változnak. Ha egyszerre eltöröljük a gátakat, az a szabad piacgazdaságot zsákmányszerző, törvénytelen versengéssé változtatja. Beszerzés az olcsóbb helyekről, még ha ott a normák gyengébbek is. Az iparosodott országokban ez munkahelyvesztéshez vezet és csökken az életnívó. („Bérdömping” – mondják erre.)
Előbb a társadalmi normákat kell összehangolni, azután lehet szó a munkavállalók és a termelés szabad költöztetéséről. Az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború egyik fő oka, hogy folyik a tolakodás oda, ahol ugyanazt a munkát olcsóbban végzik el. Ezért kell etikai szempontból alkalmazni a társadalmi normákat, hogy ne a vadnyugat és vadkelet kapitalizmusa alakuljon ki. A nyakló nélküli tőkekihelyezés és a tömeges, szabályozatlan bevándorlási roham ugyanazon érem két oldala.
A szabadkereskedelemnek megvan a hajlama, hogy kizsákmányolássá, igazságtalanná váljék. A szuverén állam e helyzetben visszaperli beleszólását, autoritását. Ugyanakkor világszinten el kell gondolkozni a munka világának igazságosságán. Minden népnek, mint felelős polgárok közösségének kell meghatároznia és megvalósítania saját identitását, benne a gazdaságit is. Ezt itthon úgy szoktuk mondani, hogy egy igazi nemzetközi közösségben minden állam egyenlőként ül az közös asztalhoz és egyiket sem tálalják fel. Meg kéne őriznünk a fogalom tisztaságát: a nemzetközi szervezet ne váljék nemzetek fölöttivé! Ahogy Thierry Baudet írja A határok jelentősége című könyvében: azért vagyunk állampolgárok, mert egy állam jogalanyai vagyunk. A nemzeti polgárság kialakulásának lényege az, hogy alattvalóból döntéshozatalba beleszóló polgár lett. Ez csak csoportban (kollektíve) gyakorolható, tehát a polgár a közösség tagja. Vagyis
a nemzeté.
Hogyan egyeztethető össze mindez a világméretű megoldandó ügyek kezelésével? Tisztességesen kivitatott szabályok alapján. Tehát nem lehet egyszerűen alávetni az emberiséget a világözönnek, mint egy péppé gyúrt embertömeget! Nem világállam kell a birodalmak mintájára, hanem a nemzetállamok együttműködése az egész emberi közösség – így nemcsak az egyes államok saját polgárai számára. Szemmel láthatólag Köchlernek jobban tetszik a közös felelősség alapján történő együttműködés, mint a világállam parancsuralma. Megértem. Most már csak az ezt akaró erőket kell összefogni és felerősíteni.
A szerző a nemzeti Fórum alelnöke.
Magyar Hírlap