 | Gyászoló Gyülekezet! Rubovszky András evilági élete, földi jelenvalósága lezárult. Égi születésnapjához közeledve több ízben mondogatta: „Rendet akarok hagyni magam után. Rendet a családban, munkában, a Széchenyi Társaságban, vállalt feladataimban.” |
Rubovszky András rendhagyó életét, nyolcvanhárom földi esztendejét unokáinak írt önéletrajzi könyvében így összegzi: „Mindent megkaptam: dicsőséget, hírnevet, megaláztatást, szegénységet, nélkülözést, jómódot, sok izgalmat és nemtelen támadásokat. Boldog családi életet, a gyermeknevelés örömét, megértő, segítő társat.”
Gyászoló Barátaim!
Jómagam a nyolcvanas évek közepétől lehettem Rubovszky András közéleti küzdőtársa, ami az évtizedek súlya alatt barátsággá nemesedett. Erős bizalmi kötésben, történelmi ellenszélben szervezkedtünk, címlistákat cserélgettünk. A Széchenyi Társaság gyűlései Lakitelekre is küldött Nyugat-Európából, a tengerentúlról olyan személyiségeket, akiket Rubovszky András szava hitelesített. A biztató szavak kíséretében tilalmas híreket, könyveket, újságokat, kéziratot hoztak. Tollas Tibor Varázskörét például Irsay György ezredessel, Tarné Lévay Pálma költővel, később Ferencz Béla fafaragó mesterrel bővítette.
A Széchenyi Társaság lendületet adott a rend-szerváltó folyamatnak. Szervező munkatársaival az elmúlt évtizedekben gróf Széchenyi István jövendőnket is gazdagító szellemi hagyatékát dolgozták föl. Minderről hiteles dokumentum Molnár Péter Hinni és hihetni egymásnak című könyve. Ebben a közéleti munkában, de szakterületén, a Gellért Szálló stílust teremtő irányításában, a Szállodaszövetség élén Rubovszky András rendteremtő ember volt, akinek elve a nemzeti minőség, amelyet Kárpát-medencei történelmünk és keresztény hitünk érlel folyamatosan.
A legnehezebb időben lett munkatársam, jött segíteni. 1992 tavaszán tizenkét jelentkező közül őt választottuk a Magyar Demokrata Fórum pártigazgatójának. Reménytelen helyzetben éjt nappá téve dolgoztunk. Jobb híján Illyés Gyula mondatába kapaszkodtunk: „A legfőbb bátorság a remény.”
A választási kudarc ellenére mellettünk, mellettem maradt. Azok se tévesztették meg, akik jobbra indexeltek, de balra tartottak, és politikai karambolba, tömeges balesetbe sodorták az MDF-et. Kizárásunk után mondta András: „A politikai vita, az eszmesúrlódás még a vesztest is erősítheti, de az alattomos hatalomvágy lassan ölő méreg.”
Rubovszky András úgy maradt hűséges Lakitelekhez, hogy szakmai tudásával, közösséget teremtő és megtartó képességével segített bennünket. A Népfőiskolán az első hungarikum-összejövetel, tanácskozás megnyitására 1992-ben kértem fel. A magyar kultúra és a turisztikai vonzerő kapcsolatáról, az egészségturizmusról, gyógyító vizeinkről beszélt. Innen indult az a húszesztendős folyamat, amely elvezetett bennünket a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló, 2012. évi törvényhez, amelyet az Országgyűlés egyhangúan fogadott el. Az, hogy Lakiteleken épül a Hungarikum Liget, leánykori nevén: a Népfőiskola – Rubovszky András szakmai tudásának, tanácsainak is köszönhető. Álomtervünket mindenkor jóindulattal fogadta. Vagy tovább ábrándozott velünk, vagy pedig érvekkel ébresztett bennünket. A Széchenyitől tanult módszer, az eszmesúrlódások gyakorlata erő marad a jövőben is.
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Kedves Rita, Péter, Rubovszky család, közeli és távolabbi rokonság, barátok, munkatársak és akiknek András a családi legendáriumot, honismereti életes könyvét írta, kedves unokák: Cili, Bori, Zsombor és Dorka!
Sokan és sokszor ismételjük: „Múlik az Idő, mondja az Ember. Múlik az Ember, mondja az Idő.” Ehhez mi keresztény hitünkkel tesszük hozzá: az Embernek csak a földi élete múlik el. András ma, égi jegyesével, Erzsikével valahol a fényvilágban éli újra a végtelent. Hagyatékuk – és ez az igazi magyar örökség: a Hit, Haza, Család szentháromsága. Ez adjon nekünk vigasztaló és gyógyító időt, most és mindörökké! Ámen.
Isten Veled, kedves Barátom, András!
Isten velünk, gyászoló Barátaim!
Elhangzott 2020. október 26-án Budapesten, a Szent Gellért-templomban.
(A szerző író, az Országgyűlés alelnöke)
Magyar Hírlap
Gyászoló Barátaim!
Jómagam a nyolcvanas évek közepétől lehettem Rubovszky András közéleti küzdőtársa, ami az évtizedek súlya alatt barátsággá nemesedett. Erős bizalmi kötésben, történelmi ellenszélben szervezkedtünk, címlistákat cserélgettünk. A Széchenyi Társaság gyűlései Lakitelekre is küldött Nyugat-Európából, a tengerentúlról olyan személyiségeket, akiket Rubovszky András szava hitelesített. A biztató szavak kíséretében tilalmas híreket, könyveket, újságokat, kéziratot hoztak. Tollas Tibor Varázskörét például Irsay György ezredessel, Tarné Lévay Pálma költővel, később Ferencz Béla fafaragó mesterrel bővítette.
A Széchenyi Társaság lendületet adott a rend-szerváltó folyamatnak. Szervező munkatársaival az elmúlt évtizedekben gróf Széchenyi István jövendőnket is gazdagító szellemi hagyatékát dolgozták föl. Minderről hiteles dokumentum Molnár Péter Hinni és hihetni egymásnak című könyve. Ebben a közéleti munkában, de szakterületén, a Gellért Szálló stílust teremtő irányításában, a Szállodaszövetség élén Rubovszky András rendteremtő ember volt, akinek elve a nemzeti minőség, amelyet Kárpát-medencei történelmünk és keresztény hitünk érlel folyamatosan.
A legnehezebb időben lett munkatársam, jött segíteni. 1992 tavaszán tizenkét jelentkező közül őt választottuk a Magyar Demokrata Fórum pártigazgatójának. Reménytelen helyzetben éjt nappá téve dolgoztunk. Jobb híján Illyés Gyula mondatába kapaszkodtunk: „A legfőbb bátorság a remény.”
A választási kudarc ellenére mellettünk, mellettem maradt. Azok se tévesztették meg, akik jobbra indexeltek, de balra tartottak, és politikai karambolba, tömeges balesetbe sodorták az MDF-et. Kizárásunk után mondta András: „A politikai vita, az eszmesúrlódás még a vesztest is erősítheti, de az alattomos hatalomvágy lassan ölő méreg.”
Rubovszky András úgy maradt hűséges Lakitelekhez, hogy szakmai tudásával, közösséget teremtő és megtartó képességével segített bennünket. A Népfőiskolán az első hungarikum-összejövetel, tanácskozás megnyitására 1992-ben kértem fel. A magyar kultúra és a turisztikai vonzerő kapcsolatáról, az egészségturizmusról, gyógyító vizeinkről beszélt. Innen indult az a húszesztendős folyamat, amely elvezetett bennünket a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló, 2012. évi törvényhez, amelyet az Országgyűlés egyhangúan fogadott el. Az, hogy Lakiteleken épül a Hungarikum Liget, leánykori nevén: a Népfőiskola – Rubovszky András szakmai tudásának, tanácsainak is köszönhető. Álomtervünket mindenkor jóindulattal fogadta. Vagy tovább ábrándozott velünk, vagy pedig érvekkel ébresztett bennünket. A Széchenyitől tanult módszer, az eszmesúrlódások gyakorlata erő marad a jövőben is.
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Kedves Rita, Péter, Rubovszky család, közeli és távolabbi rokonság, barátok, munkatársak és akiknek András a családi legendáriumot, honismereti életes könyvét írta, kedves unokák: Cili, Bori, Zsombor és Dorka!
Sokan és sokszor ismételjük: „Múlik az Idő, mondja az Ember. Múlik az Ember, mondja az Idő.” Ehhez mi keresztény hitünkkel tesszük hozzá: az Embernek csak a földi élete múlik el. András ma, égi jegyesével, Erzsikével valahol a fényvilágban éli újra a végtelent. Hagyatékuk – és ez az igazi magyar örökség: a Hit, Haza, Család szentháromsága. Ez adjon nekünk vigasztaló és gyógyító időt, most és mindörökké! Ámen.
Isten Veled, kedves Barátom, András!
Isten velünk, gyászoló Barátaim!
Elhangzott 2020. október 26-án Budapesten, a Szent Gellért-templomban.
(A szerző író, az Országgyűlés alelnöke)
Magyar Hírlap