Tisztelt Kongresszus, Miniszterelnök Úr, Barátaim!
Nem cifrázom, sorsdöntő választásra készülünk. A 106 választókerületben és szerte a Kárpát-medencében most is időszerű, hogy visszhangozzon a költő, Reményik Sándor:
„Kicsi, fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi, fehér templom-padokban
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!”
Igen, igen barátaim, szüleink és nagyszüleink kezdték el 1956. október 23-án a kommunista rendszer lebontását, a rendszerváltoztató folyamatot, amit a szovjet tankok eltiportak. Ott, a lakiteleki sátorban, 1987 szeptemberében 1956-ot a költő, Nagy László szavaival így idéztem meg: „A torkon vágott forradalmak pirosát és gyászát viseljük belül, és az újabb torokra mért ütés végzetes, önmegsemmisítő lehet.”
A költő gondolata bennem így módosult 2006 októberének véres gyalázata után: „A torkon vágott rendszerváltás pirosát és gyászát viseljük belül, s hogy nem lett végzetes az újabb torokra mért ütés, az az elmúlt közel tizenkét esztendő kétharmados összefogásának, nemzetünk teljesítményének köszönhető.”
Ebbe a nemzeti erőtérbe mindenki jött valahonnan. Én Lakitelekről, az MDF-ből jövök. Ez a párt ma már nem létezik. A tagság jelentős része itt, a Fidesz–KDNP-pártszövetségben talált otthonra. Itt érvényesül mindaz, ami az MDF első két évében 1987–1990-ig jellemezte, meghatározta a Magyar Demokrata Fórumot, amíg programjában és erkölcsében meg nem változtatták.
A Nemzeti Fórum Egyesület és az IKON, az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért fiatal közösség azért szövetséges, mert ebben a politikai erőtérben látjuk a jövőt, azoknak az értékeknek a továbbéltetőjét, amelyekért a pártállam idején az MDF Lakitelekről megszerveződött, és 1990-ben megnyerte az első szabad választást.
Barátaim!
Tegnap este választókerületemben, Ágasegyházán jártam, a helyi polgárőr egyesület vendége voltam. Polgárőreink a Magyar Falu Program keretében nyert pályázati összegből új gépkocsit vásároltak.
Az átadó ünnepségen és az azt követő beszélgetésben újra érzékelhettem, hogy polgárőreink – a Duna–Tisza közének valamennyi településén – tisztességgel végzik szolgálatukat, munkájukat, közösségben gondolkodnak, és ha szükséges, akkor segítenek a déli határvédelemben, a migránshadak feltartóztatásában. Arról is beszéltünk, hogy csak együtt leszünk képesek legyűrni a tömeggyilkos járványt.
Háború van, barátaim! Ezt a háborút csak úgy lehet megnyerni, ha a hazai és a nemzetközi ellenerőket megszervezzük. Ha tanulunk a magyar történelemből – tudva és jól értve –, hogy a magyarságnak – miközben Európát védi – elsősorban önmagát kell megvédenie. Ehhez újra a „nyugodt erő” kell, amely véd és támad, de mindig megfontoltan és késedelem nélkül.
Igen, támadnak bennünket belülről, egy balliberális, globalista csoport, amely több sorvadó pártocskából lett összeszőve. Támadnak bennünket a szivárványosok, a genderek, az LMBTQ aktivistái, akik az iskolák és már az óvodák színterén is igyekeznek megjelenni, és a természet alaptörvényeit is tagadva akarják érdekeiket érvényre juttatni. És támadnak bennünket Brüsszelből, támad a nyugati sajtó nagy része, minden téren és minden eszközzel.
Hazánknak, Magyarországnak, a Kárpát-medencei magyaroknak, a térségnek ezek az ellenségei. Mégis, mindezek ellenére, a brüsszeli fenyegetettség ellenében, 2010 óta aranykort érlelő történelmi időt él nemzetünk. Új alkotmányunk, Alaptörvényünk 2011-ben olyan kétharmados nemzeti programot adott, amely a Kárpát-medencei létünk valamennyi területének megújulását alakítja, formálja.
Ezért is sorsdöntő a tavaszi parlamenti választás. Valóban: jövőnk a tét.
Jól tudom, hogy a 106 választókerület nem egyforma politikai terep. Az egyik nehéz, a másik nehezebb, és vannak a már-már reménytelennek tűnő választókerületek.
Szun-Ce író, filozófus, hadvezér 2500 esztendő távolából ezt a tanácsot küldi most nekünk: „Nehéz terepen: ne állj meg, folytasd az utat! Bekerített terepen: dolgozz ki stratégiát! Halálos terepen: harcolj!” Mindehhez a politikai küzdelemhez jó idegrendszert, önfegyelmet, szívbéli jóságot és megértő, támogató családot, társakat kívánok szeretettel!
Elhangzott 2021. november 14-én, vasárnap, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség XXIX. tisztújító kongresszusán
(A szerző író, költő, az Országgyűlés alelnöke)
Magyar Hírlap