 | „Ez volt a dolgom.” – mondaná. Kétezer-kilenc nyarán a Lakiteleki Népfőiskolán sétáltunk. Arról faggatott, hogy mit akarok a Népfőiskolával. Hallgatott, hallgatott, aztán csak annyit mondott: „Mégiscsak van parázs a hamu alatt. Még engem is képes vagy tűzbe hozni.” |
Gyászoló Gyülekezet!
Isten szent hajlékába, Kecskemét ősi templomába jöttünk Pánczél Gyula ravatalához. Család, rokonok, munkatársak, barátok, a közéletben küzdőtársak, Pánczél Gyula földi életének meghitt ismerői. Ne feledkezzünk meg az embergyilkos járvány miatt távol tartott tisztelők sokaságáról, akik csak gondolatban lehetnek velünk itt, a Barátok templomában.
A lakiteleki éjszakában próbálom mondatokba sűríteni Pánczél Gyula földi életútját. Minden gondolatban egyetlen szó éled újra, egyetlen szó világol, ez a szó: a szövetség. Páncél Gyula szövetségese volt egyházának, a természetnek, gyógyító orvosként az embernek. Szövetségesei voltak a gyermekkor eszméltető, riadóztató emlékei. A történelmi leckéket szüleitől és a külvilágtól megtanulta, szükséghelyzetben jelesre vizsgázott.
Hitvallása volt: átélni a teremtett világ csodáit. Nemcsak átélte, de alakította, formálta még a történelmi csodát is, a rendszerváltoztató hónapok helyi és országos történéseit, feszültségét, küzdelmeit. Egyik alapítója volt a Magyar Demokrata Fórum városi szervezetének, 1990-ben országgyűlési képviselőnek választották, nép-nemzeti elkötelezettsége miatt ott volt mindenkor a Nemzeti Fórum helyi és országos tisztikarában, vezette a városi Kölcsey Kört.
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Pánczél Gyula parlamenti felszólalásai időállóak, ma is érvényesek, hitelesek, akár a társadalombiztosítási alapról, akár a tisztiorvosi szolgálatról, területfejlesztésről, az Alföld jövőjéről, akár a kárpótlási törvényről beszélt. Parlamenti munkájával megakadályozta a nemzeti parkok felosztását, az ősgyepek föltörését.
Jómagam az első ciklusban nem voltam képviselő, az MDF központjából is száműzni próbáltak, ezért 1991. tavaszán a Lakitelek Alapítvány margitszigeti irodájában keresett meg Pánczél Gyula, és az indulattól szinte remegve mondta:
„A gyepek, az ősgyepek ügyében engedményt nem adhatunk! Ezek képesek feltörni, kisajátítani. Ha kell lázítani fogok! Sándorkám, segíts föllázítani a vidéket! Ott még nem ment el az emberek józan esze!”
Gyászoló Gyülekezet!
Érthető okok miatt elfogult vagyok, az elemzés, az ítélkezés a történészek dolga és felelőssége, de én ma is úgy vélem, hogy Pánczél Gyula olykor egyszemélyes politikai szabadságharca, később társaival szövetségben politikai küzdelme nélkül a nemzeti parkok sodródtak volna a privatizációs magánérdek, a szinkronizált, harácsoló haramiák csapdájába.
Ezen kívül Pánczél Gyulának az országos politikai életben nem sok sikerélménye volt. 1993 telén a naplójegyzeteim szerint keserűen panaszkodott: „Sok-sok ígéretünk elégett, füstgomolyag lett belőle. Azt szívjuk. Tüdőgyógyász vagyok, tudom, hogy ez milyen kárt okoz.
Beszívjuk, még le is tüdőzzük. Rendszerváltó reményeink pedig hamvába holtak. És tudod, Sándorkám, az a félelmetes, hogy a hamu alatt már nincsen parázs. Itt, az MDF-en belül is egyre fenyegetőbben mondják, hogy jöjjenek a profik, akik értenek a politikához. Nem kellünk már ide, Sándorkám. Téged is kikezdtek újra, Te is útban vagy nekik. Jobban is érzem magam Alsószéktón, a tanyán, mint a sok parlamenti okostojás között.”
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Pánczél Gyula magyar észjárását dolgoztatta szövetségese, a természet ősereje, nemzeti kultúránk, történelmünk ismerete, hűsége a Kárpát-hazához, azon belül a Duna–Tisza közéhez, Kecskeméthez. Legendássá vált mondása szállóige immár: „A nap Alsószéktón is úgy süt, mint a Riviérán!”
Parlamenti munkája után Pánczél Gyula újra betegeket gyógyított. Lelkiismeretesen, szövetségben az emberrel. Ha most megidézném a betegek köszönő szavainak sűrű rengetegét, akkor arca fölfénylene, és szelíd mosolyával hárítaná el a hálatelt mondatokat.
„Ez volt a dolgom.” – mondaná. Kétezer-kilenc nyarán a Lakiteleki Népfőiskolán sétáltunk. Arról faggatott, hogy mit akarok a Népfőiskolával. Hallgatott, hallgatott, aztán csak annyit mondott: „Mégiscsak van parázs a hamu alatt. Még engem is képes vagy tűzbe hozni.”
Ez nagy elismerés volt Tőled, kedves Gyula. Hiteddel szövetségese voltál egyházadnak, a természetnek, gyógyító orvosként az embereknek. Évtizedeken át szövetségesünk, szövetségesem voltál a közéletben, a politikai küzdelmekben.
Köszönjük, köszönöm hűségedet, földi szolgálatodat, erőt sugárzó bizalmadat. Vidd hírül a mieinknek odaátra, a felvilágba, a mennyek birodalmába: ahogy őseink, mi is ügyelünk a családi tűzhelyre, a hamu alatt izzó parázsra.
Ezzel a nyugalommal mondom: Isten veled, kedves Gyula!
Isten velünk, kedves Család, gyászoló gyülekezet!
Elhangzott Pánczél Gyula temetésén, 2021. február 5-én a kecskeméti Barátok templomában
(A szerző író, az Országgyűlés alelnöke)
Magyar Hírlap
Isten szent hajlékába, Kecskemét ősi templomába jöttünk Pánczél Gyula ravatalához. Család, rokonok, munkatársak, barátok, a közéletben küzdőtársak, Pánczél Gyula földi életének meghitt ismerői. Ne feledkezzünk meg az embergyilkos járvány miatt távol tartott tisztelők sokaságáról, akik csak gondolatban lehetnek velünk itt, a Barátok templomában.
A lakiteleki éjszakában próbálom mondatokba sűríteni Pánczél Gyula földi életútját. Minden gondolatban egyetlen szó éled újra, egyetlen szó világol, ez a szó: a szövetség. Páncél Gyula szövetségese volt egyházának, a természetnek, gyógyító orvosként az embernek. Szövetségesei voltak a gyermekkor eszméltető, riadóztató emlékei. A történelmi leckéket szüleitől és a külvilágtól megtanulta, szükséghelyzetben jelesre vizsgázott.
Hitvallása volt: átélni a teremtett világ csodáit. Nemcsak átélte, de alakította, formálta még a történelmi csodát is, a rendszerváltoztató hónapok helyi és országos történéseit, feszültségét, küzdelmeit. Egyik alapítója volt a Magyar Demokrata Fórum városi szervezetének, 1990-ben országgyűlési képviselőnek választották, nép-nemzeti elkötelezettsége miatt ott volt mindenkor a Nemzeti Fórum helyi és országos tisztikarában, vezette a városi Kölcsey Kört.
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Pánczél Gyula parlamenti felszólalásai időállóak, ma is érvényesek, hitelesek, akár a társadalombiztosítási alapról, akár a tisztiorvosi szolgálatról, területfejlesztésről, az Alföld jövőjéről, akár a kárpótlási törvényről beszélt. Parlamenti munkájával megakadályozta a nemzeti parkok felosztását, az ősgyepek föltörését.
Jómagam az első ciklusban nem voltam képviselő, az MDF központjából is száműzni próbáltak, ezért 1991. tavaszán a Lakitelek Alapítvány margitszigeti irodájában keresett meg Pánczél Gyula, és az indulattól szinte remegve mondta:
„A gyepek, az ősgyepek ügyében engedményt nem adhatunk! Ezek képesek feltörni, kisajátítani. Ha kell lázítani fogok! Sándorkám, segíts föllázítani a vidéket! Ott még nem ment el az emberek józan esze!”
Gyászoló Gyülekezet!
Érthető okok miatt elfogult vagyok, az elemzés, az ítélkezés a történészek dolga és felelőssége, de én ma is úgy vélem, hogy Pánczél Gyula olykor egyszemélyes politikai szabadságharca, később társaival szövetségben politikai küzdelme nélkül a nemzeti parkok sodródtak volna a privatizációs magánérdek, a szinkronizált, harácsoló haramiák csapdájába.
Ezen kívül Pánczél Gyulának az országos politikai életben nem sok sikerélménye volt. 1993 telén a naplójegyzeteim szerint keserűen panaszkodott: „Sok-sok ígéretünk elégett, füstgomolyag lett belőle. Azt szívjuk. Tüdőgyógyász vagyok, tudom, hogy ez milyen kárt okoz.
Beszívjuk, még le is tüdőzzük. Rendszerváltó reményeink pedig hamvába holtak. És tudod, Sándorkám, az a félelmetes, hogy a hamu alatt már nincsen parázs. Itt, az MDF-en belül is egyre fenyegetőbben mondják, hogy jöjjenek a profik, akik értenek a politikához. Nem kellünk már ide, Sándorkám. Téged is kikezdtek újra, Te is útban vagy nekik. Jobban is érzem magam Alsószéktón, a tanyán, mint a sok parlamenti okostojás között.”
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Pánczél Gyula magyar észjárását dolgoztatta szövetségese, a természet ősereje, nemzeti kultúránk, történelmünk ismerete, hűsége a Kárpát-hazához, azon belül a Duna–Tisza közéhez, Kecskeméthez. Legendássá vált mondása szállóige immár: „A nap Alsószéktón is úgy süt, mint a Riviérán!”
Parlamenti munkája után Pánczél Gyula újra betegeket gyógyított. Lelkiismeretesen, szövetségben az emberrel. Ha most megidézném a betegek köszönő szavainak sűrű rengetegét, akkor arca fölfénylene, és szelíd mosolyával hárítaná el a hálatelt mondatokat.
„Ez volt a dolgom.” – mondaná. Kétezer-kilenc nyarán a Lakiteleki Népfőiskolán sétáltunk. Arról faggatott, hogy mit akarok a Népfőiskolával. Hallgatott, hallgatott, aztán csak annyit mondott: „Mégiscsak van parázs a hamu alatt. Még engem is képes vagy tűzbe hozni.”
Ez nagy elismerés volt Tőled, kedves Gyula. Hiteddel szövetségese voltál egyházadnak, a természetnek, gyógyító orvosként az embereknek. Évtizedeken át szövetségesünk, szövetségesem voltál a közéletben, a politikai küzdelmekben.
Köszönjük, köszönöm hűségedet, földi szolgálatodat, erőt sugárzó bizalmadat. Vidd hírül a mieinknek odaátra, a felvilágba, a mennyek birodalmába: ahogy őseink, mi is ügyelünk a családi tűzhelyre, a hamu alatt izzó parázsra.
Ezzel a nyugalommal mondom: Isten veled, kedves Gyula!
Isten velünk, kedves Család, gyászoló gyülekezet!
Elhangzott Pánczél Gyula temetésén, 2021. február 5-én a kecskeméti Barátok templomában
(A szerző író, az Országgyűlés alelnöke)
Magyar Hírlap