 | A történelemben mindig előfordultak hisztérikus időszakok, amikor az emberek jelentős része félt valamitől, és félelmének valamilyen okát keresve, azt másokra vetítette ki. |
A klímaváltozással összekapcsolható félelmekről és hisztériákról Wolfgang Behringer német történész, a középkor kutatója kitűnő könyvet írt A klíma kultúrtörténete címmel. Bár a könyv magyar fordítása a Corvina kiadásában éppen tíz éve jelent meg, kevés nyomot hagyott a hazai közgondolkodásban, pedig szinte minden, amit a klímáról a jégkorszaktól a globális felmelegedésig egy érdeklődő nem szakembernek tudni érdemes, a könyvben megtalálható.
Behringer könyvét azért említem, mert egyrészt rámutat arra, hogy az elmúlt tízezer évben hányszor változott a klíma melegebbre vagy hidegebbre, másrészt az hogyan hatott a gazdaságra és az emberek reakcióira. Különösen figyelemre méltó, hogy a középkori kis jégkorszak rossz terméseiért gyakorta a boszorkányokat tették felelőssé, tehát a klímaváltozás antropogén (ember okozta) jellege már akkor felmerült. Ám hiába égették el a boszorkányokat, a klíma ettől nem lett jobb, amire már a kor józanabb gondolkodói is rámutattak, és később fel is hagytak a klímaharc eme módszerével. Ma annyiban vagyunk jobb helyzetben, hogy a klímaváltozásért nem a boszorkányokat (vagy alternatívaként a zsidókat), hanem a szén-dioxidot teszik felelőssé, és hozzáteszik, hogy ebben a tudósok 97 százaléka egyetért. Ez koránt sincsen így, de nézzük az érveket és az ellenérveket.
A klímaváltozással kapcsolatos alapvető tanulmányokat a Meteorológiai Világszervezet és az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja által közösen létrehozott Éghajlat-változási Kormányközi Testület – angol nevének rövidítésével IPCC – adja ki, tudósok ezreinek munkáit felhasználva. Az IPCC létrehozása óta mintegy 25 ezer oldalnyi anyag jelent meg, amelyből 12 ezer oldalt magam is átnéztem, több ezer oldalt el is olvasva. A sok ezer oldal, különböző hangszerelésben ugyanazt ismétli és részletezi: az emberi tevékenységhez kapcsolódó (antropogén) szén-dioxid kibocsátás miatt a Föld felmelegszik, ami sok negatív hatást eredményez, és azért, hogy ezt meg lehessen akadályozni, az antropogén szén-dioxid kibocsátást 2050-re zéróra kell csökkenteni.
Az IPCC-tanulmányok alapjait a klímamodellek képezik, amelyek rendkívül bonyolultak ugyan, a végeredményük mégis egy y=a+bx alakú lineáris egyismeretlenes egyenlet, ahol az y a Föld hőmérsékletnövekedése, az x pedig a kibocsátott szén-dioxid felhalmozódott mennyisége (a és b pedig a megfelelő paraméterek, konstansok). Az IPCC-modellek abból indulnak ki, hogy a Föld melegszik (ez igaz), hogy a levegő szén-dioxid tartalma növekszik (ez is igaz), hogy a szén-dioxid egy üvegházhatású gáz (ez is igaz), és hogy a globális felmelegedés alapvető oka az emberi tevékenység szén-dioxid emissziója – na, ez az, amit sokan vitatnak.
Mielőtt jó magyar szokás szerint a külföldi szaktekintélyeket idéznénk, nézzünk körül a saját portánkon, így az érdeklődők magyar nyelven juthatnak a szükséges információkhoz. Aki az IPCC logikája melletti érvelést szeretné megismerni, keresse meg a YouTube-on Bartholy Judit, Ferencz Orsolya, Haszpra László, Hetesi Zsolt, Mika János vagy Ürge-Vorsatz Diána előadásait, ha viszont az IPCC-modellek kritikájára kíváncsi, azt megtalálja Fügedi Ubul, Héjjas István, Jánosi Imre, Miskolczi Ferenc, Mőcsényi Mihály, Szarka László előadásaiban.
A külföldiek közül elsőként szeretném kiemelni Berrien Moore III amerikai atmoszféra-fizikust, akinek annyi címe van, hogy itt nehéz lenne felsorolni, de ami a lényeg, ő maga is vezető szerzője, összefoglalója volt a 2001-ben kiadott harmadik IPCC-jelentésnek. Moore III kijelentette, és benne is van a harmadik jelentés 14.2.2. fejezetében, hogy: „Az éghajlat-kutatás és a modellezés során fel kell ismernünk, hogy egy kapcsolt nemlineáris kaotikus rendszerrel van dolgunk, ezért a jövőbeli éghajlati állapotok hosszú távú előrejelzése nem lehetséges.” Azt már én tenném hozzá, hogy még kevésbé lehetséges úgy szabályozni a Föld hőmérsékletét, mintha az a lakásunkban lévő cirkófűtéshez lenne hasonló.
Egy másik Moore, Patrick Moore abból a szempontból érdekes, hogy ő az IPCC-modelleket politikai oldalról leginkább támogató Greenpeace alapító tagja (1971) és kanadai ágának vezetője volt. Akkor hagyta ott őket 1986-ban, amikor a Greenpeace a klórt akarta úgy a vádlottak padjára ültetni, mint most a szén-dioxidot. Patrick Moore írásaiban rámutat arra, hogy a Greenpeace eltávolodott a tudománytól és politikai mozgalommá vált. Moore szerint nincs rá bizonyíték, hogy a Föld utóbbi háromszáz évben (a kis jégkorszak csúcsa óta) megfigyelhető melegedését a szén-dioxid okozza. Ötszáznegyvenmillió évvel ezelőtt például a szén-dioxid koncentrációja a Föld légkörében a jelenleginél tizenhétszer nagyobb volt, a Föld hőmérséklete mégsem tért el lényegesen a jelenlegitől.
Legutóbb, 2019-ben, hétszáz tudós tett egy Európai Klímanyilatkozatot, amelyben – többek között – kijelentik, hogy a középkori kis jégkorszak 1850 körül ért véget, természetes tehát, hogy a Föld most melegszik, hogy az IPCC klímamodelljei nem megfelelően írják le a valóságot, hogy a felmelegedés sokkal kisebb, mint amit ezek a modellek előre jeleznek. Ugyanezt a véleményt fejtette ki kilencven olasz klímatudós is, hangsúlyozva, hogy a klímaváltozás okai tekintetében messze nincs az az egyetértés, amit az IPCC-előrejelzések hívei sugallnak.
Magam több okból nem hiszek az IPCC-jelentéseknek. Egyrészt elég részletesen átnéztem őket, és főleg a kezdeteknél világosan látható volt, hogy ez néhány ember kezdeményezése, ami azután különböző nézetek és érdekek mellett igen erős politikai és anyagi támogatást kapott. Aki nem értett egyet az elmélettel, azt nem hagyták szóhoz jutni, aki támogatta, az bőséges honoráriumokban részesülhetett. De még így sem igaz, hogy azok az ezrek, akik – mint hozzájárulók – az IPCC-
jelentésekben fel vannak sorolva, mind támogatták volna az elméletet. Megkapták a feladatot, miszerint mit eredményez, ha a tengerek szintje ennyivel vagy annyival növekszik, ha bizonyos területek kiszáradnak, másokat árvizek pusztítanak, és ők a legjobb tudásuk szerint megmondták. És tegyük hozzá, az egyes megállapításokhoz valószínűségi változókat rendelnek, és néha ezek elég alacsonyak, vagyis maguk a kutatók mondják, hogy amit előre jeleznek, az vagy megvalósul, vagy nem.
Másrészt az elmúlt ötven évben számos hosszú távú előrejelzést olvastam, illetve magam is készítettem (ez is volt a munkafeladatom), és tudom, hogy sok olyan feltételezésből, illetve előrejelzésből, amit ötven évvel ezelőtt szinte biztosra vettünk – például, hogy a kőolajkészletek kifogynak –, semmi sem lett. A klímaváltozás esetében is lehet, hogy azoknak lesz igazuk, akik a Milankovics-elméletre alapozva inkább újabb tartós lehűlésre számítanak.
Ha a fentiek nem lennének mások, mint tudóscsoportok közötti viták, ahogy ez mindig is volt a történelemben, nem volna nagyobb baj. Az IPCC-jelentések, illetve az azokból származtatott követelmények azonban az európai gazdaság-, és ezen belül az iparpolitika gerincét képezik. És míg az elméleten lehet vitatkozni, a hozzá kapcsolt gazdaságpolitika esetében már egyértelműen ki lehet számítani annak következményeit. Így például százszázalékos biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy a szén-dioxid-kibocsátást nem lehet 2050-ig zéróra csökkenteni a világban, de még az Európai Unióban sem, a hagyományos erőműveket szél- és naperőművekkel helyettesítve különösen nem. Csak egy jellemző adat: amikor Kiotóban elhatározták a szén-dioxid csökkentését, a világ évi kibocsátása huszonkét gigatonna volt, jelenleg közelíti a negyvenet. A németeknél, akik a „klímavédelem” területén eminens diákok akarnak lenni, a villamos energia ára rövid idő alatt a háromszorosára növekedett. A már megépített és épülő nap- és szélerőművekből húsz év múlva veszélyes hulladék lesz, aminek a feldolgozása komoly erőforrásokat fog lekötni.
És míg a figyelem a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányul, elmaradnak azok az intézkedések, amelyek a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáshoz lennének szükségesek, mindenekelőtt a vízgazdálkodás és a növénynemesítés területén.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap
Behringer könyvét azért említem, mert egyrészt rámutat arra, hogy az elmúlt tízezer évben hányszor változott a klíma melegebbre vagy hidegebbre, másrészt az hogyan hatott a gazdaságra és az emberek reakcióira. Különösen figyelemre méltó, hogy a középkori kis jégkorszak rossz terméseiért gyakorta a boszorkányokat tették felelőssé, tehát a klímaváltozás antropogén (ember okozta) jellege már akkor felmerült. Ám hiába égették el a boszorkányokat, a klíma ettől nem lett jobb, amire már a kor józanabb gondolkodói is rámutattak, és később fel is hagytak a klímaharc eme módszerével. Ma annyiban vagyunk jobb helyzetben, hogy a klímaváltozásért nem a boszorkányokat (vagy alternatívaként a zsidókat), hanem a szén-dioxidot teszik felelőssé, és hozzáteszik, hogy ebben a tudósok 97 százaléka egyetért. Ez koránt sincsen így, de nézzük az érveket és az ellenérveket.
A klímaváltozással kapcsolatos alapvető tanulmányokat a Meteorológiai Világszervezet és az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja által közösen létrehozott Éghajlat-változási Kormányközi Testület – angol nevének rövidítésével IPCC – adja ki, tudósok ezreinek munkáit felhasználva. Az IPCC létrehozása óta mintegy 25 ezer oldalnyi anyag jelent meg, amelyből 12 ezer oldalt magam is átnéztem, több ezer oldalt el is olvasva. A sok ezer oldal, különböző hangszerelésben ugyanazt ismétli és részletezi: az emberi tevékenységhez kapcsolódó (antropogén) szén-dioxid kibocsátás miatt a Föld felmelegszik, ami sok negatív hatást eredményez, és azért, hogy ezt meg lehessen akadályozni, az antropogén szén-dioxid kibocsátást 2050-re zéróra kell csökkenteni.
Az IPCC-tanulmányok alapjait a klímamodellek képezik, amelyek rendkívül bonyolultak ugyan, a végeredményük mégis egy y=a+bx alakú lineáris egyismeretlenes egyenlet, ahol az y a Föld hőmérsékletnövekedése, az x pedig a kibocsátott szén-dioxid felhalmozódott mennyisége (a és b pedig a megfelelő paraméterek, konstansok). Az IPCC-modellek abból indulnak ki, hogy a Föld melegszik (ez igaz), hogy a levegő szén-dioxid tartalma növekszik (ez is igaz), hogy a szén-dioxid egy üvegházhatású gáz (ez is igaz), és hogy a globális felmelegedés alapvető oka az emberi tevékenység szén-dioxid emissziója – na, ez az, amit sokan vitatnak.
Mielőtt jó magyar szokás szerint a külföldi szaktekintélyeket idéznénk, nézzünk körül a saját portánkon, így az érdeklődők magyar nyelven juthatnak a szükséges információkhoz. Aki az IPCC logikája melletti érvelést szeretné megismerni, keresse meg a YouTube-on Bartholy Judit, Ferencz Orsolya, Haszpra László, Hetesi Zsolt, Mika János vagy Ürge-Vorsatz Diána előadásait, ha viszont az IPCC-modellek kritikájára kíváncsi, azt megtalálja Fügedi Ubul, Héjjas István, Jánosi Imre, Miskolczi Ferenc, Mőcsényi Mihály, Szarka László előadásaiban.
A külföldiek közül elsőként szeretném kiemelni Berrien Moore III amerikai atmoszféra-fizikust, akinek annyi címe van, hogy itt nehéz lenne felsorolni, de ami a lényeg, ő maga is vezető szerzője, összefoglalója volt a 2001-ben kiadott harmadik IPCC-jelentésnek. Moore III kijelentette, és benne is van a harmadik jelentés 14.2.2. fejezetében, hogy: „Az éghajlat-kutatás és a modellezés során fel kell ismernünk, hogy egy kapcsolt nemlineáris kaotikus rendszerrel van dolgunk, ezért a jövőbeli éghajlati állapotok hosszú távú előrejelzése nem lehetséges.” Azt már én tenném hozzá, hogy még kevésbé lehetséges úgy szabályozni a Föld hőmérsékletét, mintha az a lakásunkban lévő cirkófűtéshez lenne hasonló.
Egy másik Moore, Patrick Moore abból a szempontból érdekes, hogy ő az IPCC-modelleket politikai oldalról leginkább támogató Greenpeace alapító tagja (1971) és kanadai ágának vezetője volt. Akkor hagyta ott őket 1986-ban, amikor a Greenpeace a klórt akarta úgy a vádlottak padjára ültetni, mint most a szén-dioxidot. Patrick Moore írásaiban rámutat arra, hogy a Greenpeace eltávolodott a tudománytól és politikai mozgalommá vált. Moore szerint nincs rá bizonyíték, hogy a Föld utóbbi háromszáz évben (a kis jégkorszak csúcsa óta) megfigyelhető melegedését a szén-dioxid okozza. Ötszáznegyvenmillió évvel ezelőtt például a szén-dioxid koncentrációja a Föld légkörében a jelenleginél tizenhétszer nagyobb volt, a Föld hőmérséklete mégsem tért el lényegesen a jelenlegitől.
Legutóbb, 2019-ben, hétszáz tudós tett egy Európai Klímanyilatkozatot, amelyben – többek között – kijelentik, hogy a középkori kis jégkorszak 1850 körül ért véget, természetes tehát, hogy a Föld most melegszik, hogy az IPCC klímamodelljei nem megfelelően írják le a valóságot, hogy a felmelegedés sokkal kisebb, mint amit ezek a modellek előre jeleznek. Ugyanezt a véleményt fejtette ki kilencven olasz klímatudós is, hangsúlyozva, hogy a klímaváltozás okai tekintetében messze nincs az az egyetértés, amit az IPCC-előrejelzések hívei sugallnak.
Magam több okból nem hiszek az IPCC-jelentéseknek. Egyrészt elég részletesen átnéztem őket, és főleg a kezdeteknél világosan látható volt, hogy ez néhány ember kezdeményezése, ami azután különböző nézetek és érdekek mellett igen erős politikai és anyagi támogatást kapott. Aki nem értett egyet az elmélettel, azt nem hagyták szóhoz jutni, aki támogatta, az bőséges honoráriumokban részesülhetett. De még így sem igaz, hogy azok az ezrek, akik – mint hozzájárulók – az IPCC-
jelentésekben fel vannak sorolva, mind támogatták volna az elméletet. Megkapták a feladatot, miszerint mit eredményez, ha a tengerek szintje ennyivel vagy annyival növekszik, ha bizonyos területek kiszáradnak, másokat árvizek pusztítanak, és ők a legjobb tudásuk szerint megmondták. És tegyük hozzá, az egyes megállapításokhoz valószínűségi változókat rendelnek, és néha ezek elég alacsonyak, vagyis maguk a kutatók mondják, hogy amit előre jeleznek, az vagy megvalósul, vagy nem.
Másrészt az elmúlt ötven évben számos hosszú távú előrejelzést olvastam, illetve magam is készítettem (ez is volt a munkafeladatom), és tudom, hogy sok olyan feltételezésből, illetve előrejelzésből, amit ötven évvel ezelőtt szinte biztosra vettünk – például, hogy a kőolajkészletek kifogynak –, semmi sem lett. A klímaváltozás esetében is lehet, hogy azoknak lesz igazuk, akik a Milankovics-elméletre alapozva inkább újabb tartós lehűlésre számítanak.
Ha a fentiek nem lennének mások, mint tudóscsoportok közötti viták, ahogy ez mindig is volt a történelemben, nem volna nagyobb baj. Az IPCC-jelentések, illetve az azokból származtatott követelmények azonban az európai gazdaság-, és ezen belül az iparpolitika gerincét képezik. És míg az elméleten lehet vitatkozni, a hozzá kapcsolt gazdaságpolitika esetében már egyértelműen ki lehet számítani annak következményeit. Így például százszázalékos biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy a szén-dioxid-kibocsátást nem lehet 2050-ig zéróra csökkenteni a világban, de még az Európai Unióban sem, a hagyományos erőműveket szél- és naperőművekkel helyettesítve különösen nem. Csak egy jellemző adat: amikor Kiotóban elhatározták a szén-dioxid csökkentését, a világ évi kibocsátása huszonkét gigatonna volt, jelenleg közelíti a negyvenet. A németeknél, akik a „klímavédelem” területén eminens diákok akarnak lenni, a villamos energia ára rövid idő alatt a háromszorosára növekedett. A már megépített és épülő nap- és szélerőművekből húsz év múlva veszélyes hulladék lesz, aminek a feldolgozása komoly erőforrásokat fog lekötni.
És míg a figyelem a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányul, elmaradnak azok az intézkedések, amelyek a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáshoz lennének szükségesek, mindenekelőtt a vízgazdálkodás és a növénynemesítés területén.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap