Ha bombáról van szó, feltétlenül. A Hirosimára és Nagaszakira dobott bombáknak 75. évfordulóján tisztelegjünk e két atombomba megközelítőleg kétszázötvenezer áldozata előtt, és fejezzük ki azon reményünket, hogy a nukleáris fegyverrel rendelkező országok vezetőinek soha többé nem jut eszükbe, hogy az atom erejét emberek ellen fordítsák. Csak elismerés illetheti azokat a korai mozgalmakat, így a Greenpeace-t is, amelyek elsőként szervezték meg az ellenállást az atomháború rémével szemben.
Az atomháború és az atomenergia háborús célra való használata elleni jogos fellépés azonban nem jelenti azt, hogy ugyanez az ellenzés, az emberi félelmek felgerjesztése, jogos lenne az atomenergia békés felhasználásával szemben is. Különösen úgy nem, hogy az atomenergia békés célra való használatának veszélyességét az atombomba pusztító hatásáig nagyítják fel.
Ha az ember az atomenergia témakörében kutatni kezd az interneten, rendkívül vészjósló adatokat talál az atomerőművi balesetekkel kapcsolatban. Az eddigi legnagyobb, a csernobili atombaleset áldozatainak számát az interneten citált különböző hivatkozások négy–hatvanezerre becsülik, ezzel szemben a tény az, hogy közvetlenül a balesetben harmincan haltak meg, ebből huszonnyolcan a sugárzás következtében, a későbbi idők során pedig mintegy tizenöt rákbetegségben elhunyt személy halála köthető a csernobili baleset során elszenvedett sugárfertőzéshez. A másik két ismert baleset, a Three Mile Island-i (Egyesült Államok, 1979) és a fukusimai (Japán, 2011) nem követelt emberáldozatot, illetve az utóbbi esetében egy évekkel később rákbetegségben elhunyt személy esetében valószínűsítettek kapcsolatot a balesettel. Egy tanulmány felmérte a csernobili időkben (1986 körül) az egyes villamosenergia-termelési módokat jellemző fajlagos haláleseteket. Eszerint szénerőművek esetében 161, olajerőművekében 36, gázerőművekében négy, biomassza erőművek esetében tizenkettő, naperőművekében 0,8, szélerőművekében 0,15 és atomerőművek esetében 0,04 haláleset jut évente egy terawattóra megtermelt villamosenergiára. Vagyis, ha az emberekre való veszélyességet nézzük, az atomerőmű a legbiztonságosabb, mégis az atomerőműveknek van a legrosszabb sajtójuk, szinte nem találni olyan atomerőművel foglalkozó cikket, amelyik ne az atomerőmű veszélyességét hangsúlyozná, messze eltúlozva, sőt eltorzítva az adatokat. Egy jellemző cikkcím például a hazai sajtóból: „18 446 ember halt meg vagy tűnt el a nyolc évvel ezelőtti fukusimai atomkatasztrófában” (Origo, 2019. március 11.). Azután persze a cikkből megtudható, az említettek nem az atombaleset, hanem a cunami áldozatai, de a cím beleég az olvasókba, és félelmet kelt az atomenergiával szemben.
Az atomenergia elleni kampány főleg a Greenpeace mozgalomhoz és a német zöldekhez kapcsolódik, akik sikeresen el is érték, hogy Németországban bezárják az atomerőműveket, de ez nem elég nekik (és az osztrák zöldeknek), hanem azt is erőltetik, hogy a többi országban is számolják fel a nukleáris erőműveket. Az elfogultság akkora, hogy az Európai Parlamentben a zöldek még a termonukleáris kísérleti erőművet, a nagy nemzetközi együttműködésben épülő ITER munkálatait is le akarják állítani, pedig ez, a Napban lejátszódó folyamatokat utánzó erőmű „tiszta” erőmű lenne, ebben nem keletkezne radioaktív hulladék. A zöldek és általában a „környezetvédő” mozgalmak irracionalitására jellemző, hogy miközben teljesíthetetlen követelésekkel állnak elő a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében, pont azt az energiatermelési módot akarják minden erővel felszámolni, amely erre egyedül alkalmas lenne.
Hazánk eddig ellenállt ennek az irracionalitásnak meg a többinek is szerencsére, de kérdés: meddig tudjuk magunkat tartani ilyen külső nyomással szemben? Nekem egyre inkább az a véleményem, hogy az országot gazdaságilag (és lelkileg is) fel kell készíteni arra, hogy ebből az eszement gyülekezetből egy idő után angolosan távozhassunk. Addig is azonban el kellene érni legalább azt, hogy az ország villamosenergia-ellátás szempontjából önálló legyen, vagyis ne legyen szükség a fogyasztás közel egyharmadának importjára. Hogy miért? Elsősorban az ország külső egyensúlyának biztosítása érdekében. Amit meg tudunk termelni, azt belföldön, magyar tulajdonú cégekkel kell megtermelnünk, különben megint el fogunk adósodni, és úgy járunk, mint a görögök vagy az olaszok. A belföldi lehetőségek egyik területe az energiatermelés, mégpedig atomerőművekkel. Míg a Nyugat az atomenergia-ellenes mozgalmak hatására lényegében felhagyott az atomenergia fejlesztésével, Oroszország és Kína, de India is nagy lépéseket tett előre ezen a téren.
Oroszország az első, ahol hálózatra kapcsoltak két úgynevezett gyorsneutronos szaporítóreaktort, amelynek a lényege az, hogy szemben a hagyományos atomerőművekkel, amelyek az urán mindössze 0,7 százalékát kitevő U235-ös izotóppal működtek, ezek a szaporítóreaktorok az urán 99 százalékát kitevő U238-as izotópot is fel tudják használni. Ezzel egyrészt ötvenszeresére növelik az egy kilogramm uránból kinyerhető energiát, másrészt gyakorlatilag megszűnik az atomhulladék. A hagyományos reaktorokban kiégett fűtőanyag ezentúl nem valahol a föld mélyén tárolandó veszélyes hulladék, hanem a gyorsneutronos reaktorok üzemanyaga. Az új reaktortípusnál tulajdonképpen zárják az üzemanyagciklust, az uránból kinyerhető valamennyi energiát felhasználják, ezzel a földi uránkészletek több ezer évre kielégíthetik az emberiség energiaigényét. Emellett a gyors neutronokkal lehetővé válik az erősen sugárzó anyagok lebontása, ártalmatlanítása úgy, hogy az már ne igényeljen drága tárolást, ezáltal megoldható a zöldek egyik legfőbb atomenergia elleni kifogása.
Az elmúlt évtizedekben az atomenergia egy másik fejlesztési iránya az atomerőművek méretének csökkentése volt, hogy azokat járművekben (hajókon) vagy kisebb települések energiaellátására is lehessen használni. E téren Kína is jelentős eredményeket ért el, az ország északi részén sorozatban alkalmaz a kisebb városok villamosenergia- és hőellátására kisméretű (300 MW) atomerőműveket. A kisméretű, 10–300 MW közötti atomerőművek fejlesztése már ott tart, hogy sorozatgyártásukra kerülhet sor és raktárról lehet rendelni őket, ami az árak jelentős esését és az építési idő lerövidítését teszi majd lehetővé.
Miközben a világ világosabb fejű részén gőzerővel folyik az atomerőművek újabb és újabb változatainak fejlesztése, az Európai Parlament „görögdinnye-koalíció” által irányított környezetvédelmi bizottsága képes volt uniós határozatra benyújtani a következő szöveget: „Úgy véli, hogy az atomenergia nem biztonságos, sem környezeti, sem gazdasági szempontból nem fenntartható, ezért azt javasolja, hogy dolgozzanak ki igazságos átmeneti stratégiát az atomenergia fokozatos megszüntetésére az EU-ban, ideértve új munkahelyek biztosítását az atomenergia-ágazatban dolgozók számára, valamint az atomerőművek biztonságos leszerelésének és a biztonságos kezelésnek a terveit és a nukleáris hulladék hosszú távú ártalmatlanítását” (B9-0174/2019, 56.§).
Valami azonban megbicsakolhatott, mert végül az elfogadott szöveg már azt mondja, hogy: „Úgy véli, hogy az atomenergia, mivel nem bocsát ki üvegházhatást okozó gázokat, szerepet játszhat az éghajlati célkitűzések teljesítésében, és egyben biztosíthatja az európai villamosenergia-termelés jelentős részét” (P9_TA(2019)0079 59.§). De amit még hozzátesz a lézerről meg a fúzióról mutatja, hogy az EP-ben fogalmuk sincs mindazokról a fejlesztésekről, amelyekről a fentiekben szó esett.
Az uniós klímapolitika tudományosan megalapozatlan. Olyan zsákutca, amelybe nekünk nem szabad bemennünk. Nem szabad tönkretenni a természeti tájat, a termőföldet száz és száz négyzetkilométereken keresztül húzódó napelemekkel, amelyekből rövidesen veszélyes hulladék lesz. A 21. század energiája az atomenergia, erre kell felkészülnünk.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Forrás: Magyar Hírlap
Az atomháború és az atomenergia háborús célra való használata elleni jogos fellépés azonban nem jelenti azt, hogy ugyanez az ellenzés, az emberi félelmek felgerjesztése, jogos lenne az atomenergia békés felhasználásával szemben is. Különösen úgy nem, hogy az atomenergia békés célra való használatának veszélyességét az atombomba pusztító hatásáig nagyítják fel.
Ha az ember az atomenergia témakörében kutatni kezd az interneten, rendkívül vészjósló adatokat talál az atomerőművi balesetekkel kapcsolatban. Az eddigi legnagyobb, a csernobili atombaleset áldozatainak számát az interneten citált különböző hivatkozások négy–hatvanezerre becsülik, ezzel szemben a tény az, hogy közvetlenül a balesetben harmincan haltak meg, ebből huszonnyolcan a sugárzás következtében, a későbbi idők során pedig mintegy tizenöt rákbetegségben elhunyt személy halála köthető a csernobili baleset során elszenvedett sugárfertőzéshez. A másik két ismert baleset, a Three Mile Island-i (Egyesült Államok, 1979) és a fukusimai (Japán, 2011) nem követelt emberáldozatot, illetve az utóbbi esetében egy évekkel később rákbetegségben elhunyt személy esetében valószínűsítettek kapcsolatot a balesettel. Egy tanulmány felmérte a csernobili időkben (1986 körül) az egyes villamosenergia-termelési módokat jellemző fajlagos haláleseteket. Eszerint szénerőművek esetében 161, olajerőművekében 36, gázerőművekében négy, biomassza erőművek esetében tizenkettő, naperőművekében 0,8, szélerőművekében 0,15 és atomerőművek esetében 0,04 haláleset jut évente egy terawattóra megtermelt villamosenergiára. Vagyis, ha az emberekre való veszélyességet nézzük, az atomerőmű a legbiztonságosabb, mégis az atomerőműveknek van a legrosszabb sajtójuk, szinte nem találni olyan atomerőművel foglalkozó cikket, amelyik ne az atomerőmű veszélyességét hangsúlyozná, messze eltúlozva, sőt eltorzítva az adatokat. Egy jellemző cikkcím például a hazai sajtóból: „18 446 ember halt meg vagy tűnt el a nyolc évvel ezelőtti fukusimai atomkatasztrófában” (Origo, 2019. március 11.). Azután persze a cikkből megtudható, az említettek nem az atombaleset, hanem a cunami áldozatai, de a cím beleég az olvasókba, és félelmet kelt az atomenergiával szemben.
Az atomenergia elleni kampány főleg a Greenpeace mozgalomhoz és a német zöldekhez kapcsolódik, akik sikeresen el is érték, hogy Németországban bezárják az atomerőműveket, de ez nem elég nekik (és az osztrák zöldeknek), hanem azt is erőltetik, hogy a többi országban is számolják fel a nukleáris erőműveket. Az elfogultság akkora, hogy az Európai Parlamentben a zöldek még a termonukleáris kísérleti erőművet, a nagy nemzetközi együttműködésben épülő ITER munkálatait is le akarják állítani, pedig ez, a Napban lejátszódó folyamatokat utánzó erőmű „tiszta” erőmű lenne, ebben nem keletkezne radioaktív hulladék. A zöldek és általában a „környezetvédő” mozgalmak irracionalitására jellemző, hogy miközben teljesíthetetlen követelésekkel állnak elő a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében, pont azt az energiatermelési módot akarják minden erővel felszámolni, amely erre egyedül alkalmas lenne.
Hazánk eddig ellenállt ennek az irracionalitásnak meg a többinek is szerencsére, de kérdés: meddig tudjuk magunkat tartani ilyen külső nyomással szemben? Nekem egyre inkább az a véleményem, hogy az országot gazdaságilag (és lelkileg is) fel kell készíteni arra, hogy ebből az eszement gyülekezetből egy idő után angolosan távozhassunk. Addig is azonban el kellene érni legalább azt, hogy az ország villamosenergia-ellátás szempontjából önálló legyen, vagyis ne legyen szükség a fogyasztás közel egyharmadának importjára. Hogy miért? Elsősorban az ország külső egyensúlyának biztosítása érdekében. Amit meg tudunk termelni, azt belföldön, magyar tulajdonú cégekkel kell megtermelnünk, különben megint el fogunk adósodni, és úgy járunk, mint a görögök vagy az olaszok. A belföldi lehetőségek egyik területe az energiatermelés, mégpedig atomerőművekkel. Míg a Nyugat az atomenergia-ellenes mozgalmak hatására lényegében felhagyott az atomenergia fejlesztésével, Oroszország és Kína, de India is nagy lépéseket tett előre ezen a téren.
Oroszország az első, ahol hálózatra kapcsoltak két úgynevezett gyorsneutronos szaporítóreaktort, amelynek a lényege az, hogy szemben a hagyományos atomerőművekkel, amelyek az urán mindössze 0,7 százalékát kitevő U235-ös izotóppal működtek, ezek a szaporítóreaktorok az urán 99 százalékát kitevő U238-as izotópot is fel tudják használni. Ezzel egyrészt ötvenszeresére növelik az egy kilogramm uránból kinyerhető energiát, másrészt gyakorlatilag megszűnik az atomhulladék. A hagyományos reaktorokban kiégett fűtőanyag ezentúl nem valahol a föld mélyén tárolandó veszélyes hulladék, hanem a gyorsneutronos reaktorok üzemanyaga. Az új reaktortípusnál tulajdonképpen zárják az üzemanyagciklust, az uránból kinyerhető valamennyi energiát felhasználják, ezzel a földi uránkészletek több ezer évre kielégíthetik az emberiség energiaigényét. Emellett a gyors neutronokkal lehetővé válik az erősen sugárzó anyagok lebontása, ártalmatlanítása úgy, hogy az már ne igényeljen drága tárolást, ezáltal megoldható a zöldek egyik legfőbb atomenergia elleni kifogása.
Az elmúlt évtizedekben az atomenergia egy másik fejlesztési iránya az atomerőművek méretének csökkentése volt, hogy azokat járművekben (hajókon) vagy kisebb települések energiaellátására is lehessen használni. E téren Kína is jelentős eredményeket ért el, az ország északi részén sorozatban alkalmaz a kisebb városok villamosenergia- és hőellátására kisméretű (300 MW) atomerőműveket. A kisméretű, 10–300 MW közötti atomerőművek fejlesztése már ott tart, hogy sorozatgyártásukra kerülhet sor és raktárról lehet rendelni őket, ami az árak jelentős esését és az építési idő lerövidítését teszi majd lehetővé.
Miközben a világ világosabb fejű részén gőzerővel folyik az atomerőművek újabb és újabb változatainak fejlesztése, az Európai Parlament „görögdinnye-koalíció” által irányított környezetvédelmi bizottsága képes volt uniós határozatra benyújtani a következő szöveget: „Úgy véli, hogy az atomenergia nem biztonságos, sem környezeti, sem gazdasági szempontból nem fenntartható, ezért azt javasolja, hogy dolgozzanak ki igazságos átmeneti stratégiát az atomenergia fokozatos megszüntetésére az EU-ban, ideértve új munkahelyek biztosítását az atomenergia-ágazatban dolgozók számára, valamint az atomerőművek biztonságos leszerelésének és a biztonságos kezelésnek a terveit és a nukleáris hulladék hosszú távú ártalmatlanítását” (B9-0174/2019, 56.§).
Valami azonban megbicsakolhatott, mert végül az elfogadott szöveg már azt mondja, hogy: „Úgy véli, hogy az atomenergia, mivel nem bocsát ki üvegházhatást okozó gázokat, szerepet játszhat az éghajlati célkitűzések teljesítésében, és egyben biztosíthatja az európai villamosenergia-termelés jelentős részét” (P9_TA(2019)0079 59.§). De amit még hozzátesz a lézerről meg a fúzióról mutatja, hogy az EP-ben fogalmuk sincs mindazokról a fejlesztésekről, amelyekről a fentiekben szó esett.
Az uniós klímapolitika tudományosan megalapozatlan. Olyan zsákutca, amelybe nekünk nem szabad bemennünk. Nem szabad tönkretenni a természeti tájat, a termőföldet száz és száz négyzetkilométereken keresztül húzódó napelemekkel, amelyekből rövidesen veszélyes hulladék lesz. A 21. század energiája az atomenergia, erre kell felkészülnünk.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Forrás: Magyar Hírlap