A kormány az egész ország kormánya, azoké is, akik ellene szavaztak, ezért én úgy gondolom, érdemes lenne gesztusokat tenni az ellenzéki szavazók felé, mert ha jól meggondoljuk, azok a szomszédaink, esetleg a gyermekeink, unokáink, de mindenesetre az ország lakosságának jelentős része. Tegyünk különbséget a szerencsétlenül (és a valósággal ellentétes módon) baloldalinak nevezett pártkoalíció, pártvezérek és a magukat baloldalinak tartó és ezért rájuk szavazó magyar állampolgárok között. Nem anyagi jellegű gesztusokra gondolok, hiszen számos gazdaság- és társadalompolitikai intézkedésében a kormány baloldalibb volt, mit azok a pártok, akik baloldalinak nevezik magukat, hanem inkább jó szavakra a vesztes oldal szavazói felé.
A kétharmados győzelem akkora önbizalmat adhat, hogy akár az ellenzék néhány kritikáját vagy javaslatát is nyugodtan meg lehetne fontolni. Én ezek közül a legfontosabbnak a gazdasági egyensúlyra vonatkozókat tartom. Jelentősen romlik az államháztartási egyensúly, ami veszélyes inflációs folyamatokat indíthat el. Én mégis a fizetési mérleg évek óta romló és 2021-ben már közel ötmilliárd eurós hiányára hívnám fel a figyelmet. Végigéltem és a tehetetlenség miatt – az Országos Tervhivatal munkatársaként – végigbosszankodtam a hetvenes évek eladósodási folyamatát, amikor is néhány éves beavatkozási késlekedés miatt az ország reménytelenül eladósodott. Az 1989. december 31-én fennálló 14,9 milliárd dollárnyi adósságból mindössze 1,2 milliárd volt, amit ténylegesen felhasználtunk, a többi felhalmozódott kamat és árfolyamveszteség. Ennek megismétlődését el kell kerülni, és most kell lépni, nem amikor a folyamatok már fékezhetetlenekké válnak.
Az egyensúly megteremtésében nagy segítséget nyújthat az egykulcsos személyi jövedelemadó progresszív jövedelemadózásra változtatása. Annak idején erről vita volt a Fideszben, amelynek nyomai az interneten, a YouTube-on a mai napig megtalálhatók. Az egykulcsos adó hívei győztek. Ez a győzelem 400–600 milliárd forintot (a teljes egészségügyi vagy oktatási kiadások mintegy a felét) vette ki a költségvetésből, és adta oda a legjobban keresőknek. A magyarázat egy erős középosztály létrehozása volt.
Remélhetőleg ez az erős középosztály az elmúlt bő évtizedben már létrejött, és így progresszív adórendszer formájában hozzá tud járulni (és nyilván jó hazafiként szeretne is) az egyensúlyi helyzet megteremtéséhez. Egyébként egykulcsos személyi jövedelemadó tipikusan az újkapitalista volt szocialista táborra jellemző, de többen (Oroszország, Szlovákia, Csehország, Litvánia, Lettország) már újra progresszíven adóztatja a személyi jövedelmeket. Nyugat-Európában a személyi jövedelemadó felső kulcsa 40–50 az Egyesült Államokban 37 százalék, de ott a neoliberális korszak előtt 70 százalék volt. Most a nagyarányú győzelem és a bizonytalan külső körülmények, olyan lélektani helyzetet teremtettek, amikor ez a lépés politikai hátrányok nélkül megtehető.
A Covid–19 és az orosz–ukrán háború eddigi és a jövőben várható hatásai Európa számára megkérdőjelezték a globalizációról eddig alkotott felfogást. A minden határon túl növekvő tőkekoncentrációra, az olcsó szállítási költségekre és a kevésbé fejlett országok alacsony munkabéreire épülő gazdasági rendszer léte megkérdőjeleződött. A globális gazdaságnak kétségtelenül jelentősek az előnyei: az olcsó áruk, a tőke, a munkaerő szabad mozgása és leginkább a fejlett technológia gyors elterjedése. Ugyanakkor számottevőek a hátrányai is, mindenekelőtt a külső változásoknak való túlzott kitettség, az ebből fakadó bizonytalanság. és kedvezőtlen külső fordulat esetén jelentős gazdasági visszaesés és esetleg eladósodás.
Magyarország nemzetközi kitettsége túlzott, mindenképpen indokolt egy olyan gazdasági szerkezet kialakítása, amely jelentős külső zavarok esetén is egy alacsonyabb szinten, de eladósodás nélkül működőképes. Különösen a villamosenergia-ellátásban van szükségünk arra, hogy ne függjünk a teljesíthetetlen klímacélok miatt háború nélkül is kaotikussá váló európai energiapiactól. A tervezett 6000 MW-nyi napenergia helyett (amely akkor lenne működőképes, ha ugyanennyi gázerőművet is építünk felhős idő vagy egyéb problémák, például éjszaka esetére) kis atomerőművek kooperációs gyártása lehetne a cél.
A környező országok, például Románia és Szlovákia már ebben gondolkodnak. Hírek szerint Klaus Iohannis román államfő John Kerry amerikai klímaügyi különmegbízottal folytatott megbeszélésén szó esett kisméretű moduláris atomreaktorok építésében való együttműködésről. Számunkra talán legegyszerűbb lenne, ha a kis Li sarki szatócsboltjában rendelnénk egyet, mert Kína már gyártja ezeket (Linglong One), de tekintve a Kelet-Ázsiával készülő háborúra (lásd Orwell: 1984) mégis jobb lenne, ha egy európai (például francia) kooperáció után néznénk.
Az ország külső hatásoktól való erőteljesebb óvása azért is nagyon fontos, mert Brüsszel Orbán negyedszeri megválasztását hadüzenetként fogja fel, és ebben nem is téved, itt az ideje, hogy felvegyük a harcot a történelmi Európa lerombolói ellen. John Schindler, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség volt munkatársa úgy látja, hogy Európában és Amerikában a kulturális baloldal (cultural left) és a nagytőkés jobboldal (corporate right) fogott össze a nemzetállamok ellen.
Ez megnyilvánul például az illegális bevándorlás tekintetében, amelyet – hogy Schindlert idézzem: „a kulturális baloldal azért támogat, mert az fokozatosan felszámolja az általuk megvetett hagyományos kultúrát, míg a nagytőkés jobboldal az olcsó munkaerő miatt”. Független, legalábbis az európai ügyektől független, szakértők szerint is a harc nem valamiféle hagyományos jobb- és baloldal, nem is a demokrácia hívei és antidemokratikus erők között, sőt nem is a jogállamiság körül forog, hanem egy nemzetek feletti hatalmi struktúra (amelyet gyakran háttérhatalomnak nevezünk) és egy, Európa hagyományos értékeit, a nemzetállamokat, a keresztény értékeket megóvni akaró politikai erő között, amelyet ma kormányszinten Lengyelországban és Magyarországon képviselnek.
Brüsszelben bizonyára nem ismerik Madách Az ember tragédiáját, de bizonyosan érzékelik annak sorait, miszerint: „S egy talpalatnyi föld elég nekem, / Hol a tagadás lábát megveti, / Világodat meg fogja dönteni.” Lengyelország és most kétharmados többséggel is megerősítve Magyarország az a talpalatnyi föld, ahol a tagadás, Európa lerombolásának, a hagyományos európai kultúra, a hagyományos európai értékek és történelem lerombolásának tagadása megvetette a lábát, de Brüsszel világának megdöntése még sok erőfeszítést igényel.
Mindenekelőtt azt, hogy legyen egy világos koncepciónk, hogy mit akarunk. Van egy általam gyakran idézett kínai közmondás, amely szerint, ha a tigrist le akarjuk győzni, akkor először elméletben kell legyőzni. A jelenlegi Európa-ellenes, nemzetállam-ellenes brüsszeli politikai erőtérnek is megvoltak és meg is vannak az elméleti alapjai: a frankfurti iskola tanítása, amely Európát kulturális gyökereitől akarja megfosztani vagy a Karl Popper által javasolt (és Soros György által szponzorált) „nyílt társadalom”, amely a nemzetállamok létét kérdőjelezi meg.
Én egy Jurij Davidov nevű orosz szerző által 1977-ben publikált A frankfurti iskola című könyvön kívül nem láttam ezen elméletek meglapozott kritikáját, lehet persze, hogy ez az én hibám, ám ha mégis úgy lenne, épp ideje választ adni ezekre az elméletekre. E mellett ki kell dolgoznunk egy saját koncepciót, különösen az európai együttműködésre vonatkozóan, egy olyant, amelyben a háború utáni Ukrajna és a már negyven éve „előszobáztatott” Törökország is részt vehet. Ez ahhoz hasonló megoldást igényel, mint az 1957-es Római Szerződés, amely lényegében egy gazdasági együttműködés politikai-ideológiai kényszerítő eszközök nélkül.
Végezetül még a nyugati sajtó is elismeri, hogy a kétharmados győzelem erős felhatalmazás, a Financial Timesban megjelent egy írás szerint: „Ez a földcsuszamlásszerű győzelem most arra fogja késztetni az EU-t, hogy elfogadja ezt az új status quót: igen, vannak tekintélyelvű tagállamai.” Mi ezt úgy módosítanánk, hogy Brüsszelnek el kell fogadnia, vannak olyan tagállamai is, amelyek védik Európa kulturális gyökereit, védik Európa kulturális és nemzeti sokszínűségét.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap
A kétharmados győzelem akkora önbizalmat adhat, hogy akár az ellenzék néhány kritikáját vagy javaslatát is nyugodtan meg lehetne fontolni. Én ezek közül a legfontosabbnak a gazdasági egyensúlyra vonatkozókat tartom. Jelentősen romlik az államháztartási egyensúly, ami veszélyes inflációs folyamatokat indíthat el. Én mégis a fizetési mérleg évek óta romló és 2021-ben már közel ötmilliárd eurós hiányára hívnám fel a figyelmet. Végigéltem és a tehetetlenség miatt – az Országos Tervhivatal munkatársaként – végigbosszankodtam a hetvenes évek eladósodási folyamatát, amikor is néhány éves beavatkozási késlekedés miatt az ország reménytelenül eladósodott. Az 1989. december 31-én fennálló 14,9 milliárd dollárnyi adósságból mindössze 1,2 milliárd volt, amit ténylegesen felhasználtunk, a többi felhalmozódott kamat és árfolyamveszteség. Ennek megismétlődését el kell kerülni, és most kell lépni, nem amikor a folyamatok már fékezhetetlenekké válnak.
Az egyensúly megteremtésében nagy segítséget nyújthat az egykulcsos személyi jövedelemadó progresszív jövedelemadózásra változtatása. Annak idején erről vita volt a Fideszben, amelynek nyomai az interneten, a YouTube-on a mai napig megtalálhatók. Az egykulcsos adó hívei győztek. Ez a győzelem 400–600 milliárd forintot (a teljes egészségügyi vagy oktatási kiadások mintegy a felét) vette ki a költségvetésből, és adta oda a legjobban keresőknek. A magyarázat egy erős középosztály létrehozása volt.
Remélhetőleg ez az erős középosztály az elmúlt bő évtizedben már létrejött, és így progresszív adórendszer formájában hozzá tud járulni (és nyilván jó hazafiként szeretne is) az egyensúlyi helyzet megteremtéséhez. Egyébként egykulcsos személyi jövedelemadó tipikusan az újkapitalista volt szocialista táborra jellemző, de többen (Oroszország, Szlovákia, Csehország, Litvánia, Lettország) már újra progresszíven adóztatja a személyi jövedelmeket. Nyugat-Európában a személyi jövedelemadó felső kulcsa 40–50 az Egyesült Államokban 37 százalék, de ott a neoliberális korszak előtt 70 százalék volt. Most a nagyarányú győzelem és a bizonytalan külső körülmények, olyan lélektani helyzetet teremtettek, amikor ez a lépés politikai hátrányok nélkül megtehető.
A Covid–19 és az orosz–ukrán háború eddigi és a jövőben várható hatásai Európa számára megkérdőjelezték a globalizációról eddig alkotott felfogást. A minden határon túl növekvő tőkekoncentrációra, az olcsó szállítási költségekre és a kevésbé fejlett országok alacsony munkabéreire épülő gazdasági rendszer léte megkérdőjeleződött. A globális gazdaságnak kétségtelenül jelentősek az előnyei: az olcsó áruk, a tőke, a munkaerő szabad mozgása és leginkább a fejlett technológia gyors elterjedése. Ugyanakkor számottevőek a hátrányai is, mindenekelőtt a külső változásoknak való túlzott kitettség, az ebből fakadó bizonytalanság. és kedvezőtlen külső fordulat esetén jelentős gazdasági visszaesés és esetleg eladósodás.
Magyarország nemzetközi kitettsége túlzott, mindenképpen indokolt egy olyan gazdasági szerkezet kialakítása, amely jelentős külső zavarok esetén is egy alacsonyabb szinten, de eladósodás nélkül működőképes. Különösen a villamosenergia-ellátásban van szükségünk arra, hogy ne függjünk a teljesíthetetlen klímacélok miatt háború nélkül is kaotikussá váló európai energiapiactól. A tervezett 6000 MW-nyi napenergia helyett (amely akkor lenne működőképes, ha ugyanennyi gázerőművet is építünk felhős idő vagy egyéb problémák, például éjszaka esetére) kis atomerőművek kooperációs gyártása lehetne a cél.
A környező országok, például Románia és Szlovákia már ebben gondolkodnak. Hírek szerint Klaus Iohannis román államfő John Kerry amerikai klímaügyi különmegbízottal folytatott megbeszélésén szó esett kisméretű moduláris atomreaktorok építésében való együttműködésről. Számunkra talán legegyszerűbb lenne, ha a kis Li sarki szatócsboltjában rendelnénk egyet, mert Kína már gyártja ezeket (Linglong One), de tekintve a Kelet-Ázsiával készülő háborúra (lásd Orwell: 1984) mégis jobb lenne, ha egy európai (például francia) kooperáció után néznénk.
Az ország külső hatásoktól való erőteljesebb óvása azért is nagyon fontos, mert Brüsszel Orbán negyedszeri megválasztását hadüzenetként fogja fel, és ebben nem is téved, itt az ideje, hogy felvegyük a harcot a történelmi Európa lerombolói ellen. John Schindler, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség volt munkatársa úgy látja, hogy Európában és Amerikában a kulturális baloldal (cultural left) és a nagytőkés jobboldal (corporate right) fogott össze a nemzetállamok ellen.
Ez megnyilvánul például az illegális bevándorlás tekintetében, amelyet – hogy Schindlert idézzem: „a kulturális baloldal azért támogat, mert az fokozatosan felszámolja az általuk megvetett hagyományos kultúrát, míg a nagytőkés jobboldal az olcsó munkaerő miatt”. Független, legalábbis az európai ügyektől független, szakértők szerint is a harc nem valamiféle hagyományos jobb- és baloldal, nem is a demokrácia hívei és antidemokratikus erők között, sőt nem is a jogállamiság körül forog, hanem egy nemzetek feletti hatalmi struktúra (amelyet gyakran háttérhatalomnak nevezünk) és egy, Európa hagyományos értékeit, a nemzetállamokat, a keresztény értékeket megóvni akaró politikai erő között, amelyet ma kormányszinten Lengyelországban és Magyarországon képviselnek.
Brüsszelben bizonyára nem ismerik Madách Az ember tragédiáját, de bizonyosan érzékelik annak sorait, miszerint: „S egy talpalatnyi föld elég nekem, / Hol a tagadás lábát megveti, / Világodat meg fogja dönteni.” Lengyelország és most kétharmados többséggel is megerősítve Magyarország az a talpalatnyi föld, ahol a tagadás, Európa lerombolásának, a hagyományos európai kultúra, a hagyományos európai értékek és történelem lerombolásának tagadása megvetette a lábát, de Brüsszel világának megdöntése még sok erőfeszítést igényel.
Mindenekelőtt azt, hogy legyen egy világos koncepciónk, hogy mit akarunk. Van egy általam gyakran idézett kínai közmondás, amely szerint, ha a tigrist le akarjuk győzni, akkor először elméletben kell legyőzni. A jelenlegi Európa-ellenes, nemzetállam-ellenes brüsszeli politikai erőtérnek is megvoltak és meg is vannak az elméleti alapjai: a frankfurti iskola tanítása, amely Európát kulturális gyökereitől akarja megfosztani vagy a Karl Popper által javasolt (és Soros György által szponzorált) „nyílt társadalom”, amely a nemzetállamok létét kérdőjelezi meg.
Én egy Jurij Davidov nevű orosz szerző által 1977-ben publikált A frankfurti iskola című könyvön kívül nem láttam ezen elméletek meglapozott kritikáját, lehet persze, hogy ez az én hibám, ám ha mégis úgy lenne, épp ideje választ adni ezekre az elméletekre. E mellett ki kell dolgoznunk egy saját koncepciót, különösen az európai együttműködésre vonatkozóan, egy olyant, amelyben a háború utáni Ukrajna és a már negyven éve „előszobáztatott” Törökország is részt vehet. Ez ahhoz hasonló megoldást igényel, mint az 1957-es Római Szerződés, amely lényegében egy gazdasági együttműködés politikai-ideológiai kényszerítő eszközök nélkül.
Végezetül még a nyugati sajtó is elismeri, hogy a kétharmados győzelem erős felhatalmazás, a Financial Timesban megjelent egy írás szerint: „Ez a földcsuszamlásszerű győzelem most arra fogja késztetni az EU-t, hogy elfogadja ezt az új status quót: igen, vannak tekintélyelvű tagállamai.” Mi ezt úgy módosítanánk, hogy Brüsszelnek el kell fogadnia, vannak olyan tagállamai is, amelyek védik Európa kulturális gyökereit, védik Európa kulturális és nemzeti sokszínűségét.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap