A „hegemón” történelmi és politikai szakszó, görög eredetű, fővezért jelent, és olyan értelemben használják, hogy valakinek döntő hatalma van mások felett. Brzezinski a Nagy sakktábla című könyvének rögtön az első fejezetében elemezte azokat a feltételeket, amelyek egy országot vagy birodalmat alkalmassá tesznek arra, hogy mások felett uralkodjon. |
Brzezinski azzal a megállapítással kezdi, hogy a hegemóniára való törekvés egyidős az emberiséggel. Amerika jelenlegi globális fölénye azonban megkülönböztető jegyeket mutat mind megjelenésének gyorsaságában, mind globális kiterjedésében, mind a hatalom gyakorlásának módjában. Egyetlen évszázad alatt Amerika a nyugati féltekén viszonylag elszigetelt országból példátlan méretű világhatalommá vált.
Az 1898-as spanyol–amerikai háború volt Amerika első tengeren túli háborúja, amelynek során megszerezte Spanyolország utolsó jelentős tengerentúli gyarmatait, Kubát, a Fülöp-szigeteket, Puerto Ricót és Guam szigetét, és ezzel hatalmát kiterjesztette messze a Csendes-óceánba. Hamarosan olyan flottát épített ki, amely felvette a versenyt az angollal, majd meg is haladta azt, ebben nagy segítségre volt a Panama-csatorna 1914-es átadása, amely lehetővé tette a hajók mozgását a Csendes- és az Atlanti-óceán között. Ezzel már könnyen érvényt szerezhetett a száz évvel korábban kiformált első amerikai külpolitikai doktrínának, a Monroe-elvnek, vagyis, hogy Amerika az amerikaiaké. E doktrínával Amerika felhatalmazta magát, hogy az amerikai kontinensen – „biztonsága védelmében” – katonailag is beavatkozzon, ha azt szükségesnek véli. Az amerikai katonai erő tömegesen az első világháború során jelent meg az amerikai kontinensen kívül és a háború után Amerika, már a világ egyik, de legerősebb vezető hatalma lett. E hatalmi pozíciót globálissá tette a második világháború, amelynek eredményeként Amerika a kommunista blokkon kívüli világ vezetőjévé, hegemónjává vált.
Brzezinski hosszasan elemzi, hogy mi tette lehetővé, hogy Amerika és az olyan korábbi birodalmak, mint a Római Birodalom, Kína, a Mongol Birodalom, majd később a spanyolok, franciák és angolok az adott korszak egyeduralkodói lehettek, és hangsúlyozza, hogy ezekhez képest Amerika egy új típust képvisel, amely a korábbi birodalmaktól eltérően nem egy hierarchikus rendszer, hanem egy sok elemből álló, összefonódó univerzum központja.
Róma hatalmát politikai és a gazdasági szerveződése révén tudta érvényesíteni. A fővárosból kiinduló szárazföldi és tengeri útvonalak rendszere lehetővé tette a különböző vazallusállamokban és -tartományokban állomásozó római légiók gyors átcsoportosítását és összpontosítását, ha erre biztonsági okokból szükség volt. Róma Birodalmi hatalma azonban egy fontos pszichológiai tényezőből is eredt. A Civis Romanus sum – „Római polgár vagyok” – volt a lehető legmagasabb öndefiníció, a büszkeség forrása és sokak vágya. A római polgár emelkedett státusza a kulturális felsőbbrendűség kifejeződése volt, amely igazolta a császári hatalom küldetéstudatát. Ez nemcsak Róma uralmát legitimálta, hanem arra is késztette az alávetetteket, hogy asszimilációra és a birodalmi struktúrába való beilleszkedésre vágyjanak.
Kína története az egyesítés, a terjeszkedés, majd a hanyatlás és a széttöredezés azután újbóli felemelkedés ciklusait tartalmazta. A rómaiakhoz hasonlóan a birodalom egy összetett pénzügyi, gazdasági, oktatási és biztonsági szervezet volt. A hatalmas terület feletti ellenőrzést a központi politikai hatalom gyakorolta, amelyet egy szakmailag képzett és versenyszerűen kiválasztott bürokrácia szolgált ki. A birodalom egységét erősítette, legitimálta és fenntartotta – mint Róma esetében is – a kulturális felsőbbrendűség erős és mélyen gyökerező érzése, amelyet a konfucianizmus, egy birodalmi célokat szolgáló filozófia, a harmónia, a hierarchia és a fegyelem hangsúlyozásával még tovább erősített. Kínát – az Égi Birodalmat – a világegyetem központjának tekintették, amelynek perifériáján és azon túl csak barbárok éltek. A kínai rendszer önálló és önfenntartó voltát elsősorban az etnikai homogenitásra épülő identitástudat biztosította.
A mongoloknak nem volt kulturális fölényük a meghódított népek felett. A birodalom úgy tartotta fenn magát, hogy közvetlenül a katonai hódításra támaszkodott. Dzsingisz kán és utódai a regionális uralkodóik legyőzésével központosított ellenőrzést hoztak létre, amelyet a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodás (sőt, asszimiláció) követett. Dzsingisz kán egyik unokája, aki a nagy birodalom kínai részének császára lett, a konfucianizmus buzgó hirdetőjévé vált, egy másik unoka, perzsa szultánként, hívő muszlim lett.
Európa felemelkedése, az európai országok birodalomépítési képessége nagyban volt köszönhető a tudomány és a technika fejlődésének és ennek nyomán a gazdasági erő megsokszorozódásának majd a meghódított területek emberi és természeti erőforrásai kihasználásának. A háromszögletű – a széllel szemben hajózást is lehetővé tévő – latin vitorla használatának elterjedése meghatározó szerepet játszott a középkori tengeri hajózásban és lehetővé tette távoli földrészekkel való rendszeres kapcsolat kiépítését, a gőzgép feltalálásával azután beindult az az ipari forradalom, amely évszázadokon keresztül biztosította Európa gazdasági és katonai fölényét.
Amerika világelsősége is a technikai fejlődéssel és egy olyan rugalmas gazdasági mechanizmussal van összefüggésben, amely biztosította a meghódított Új Világ szinte korlátlan természeti erőforrásainak kihasználását (beleértve az Afrikából importált munkaerőt) és ezzel összefüggésben gyors gazdasági fejlődést tett lehetővé. Az I. világháború kitörésekor Amerika növekvő gazdasági ereje már a globális GNP mintegy 33 százalékát tette ki, kiszorítva Nagy-Britanniát a világelsőségből, a II. világháború után pedig ez az arány elérte az 50 százalékot. Később, elsősorban az ázsiai országok felemelkedése következtében az USA súlya a világ GNP-jében csökkent, de első helyét mindmáig megtartotta. De talán még ennél is fontosabb, hogy Amerika megőrizte, sőt még növelte is technológiai előnyét, amelyet hatékonyan használt fel hadserege megerősítésére létrehozva egy globális, a világ bármely pontján tömegesen bevethető haderőt.
Mindez kiegészül a kulturális dominanciával. Az amerikai tömegkultúra mágneses vonzerőt gyakorol, különösen a világ fiataljaira. Az amerikai televíziós műsorok és filmek a világpiac mintegy háromnegyedét teszik ki. Az amerikai könnyűzene ugyanilyen meghatározó, míg az amerikai divathóbortokat, étkezési szokásokat egyre inkább utánozzák világszerte. Az internet nyelve az angol, és a számítógépes programok túlnyomó része is Amerikából származik. Végül pedig Amerika a felsőoktatásra vágyók Mekkájává vált, sokszázezer külföldi diák áramlik az Egyesült Államok egyetemeire, és a legtehetségesebbek közül sokan soha nem térnek haza.
E tulajdonságok nagy része a régebbi birodalmakban is megvolt, de ami Amerikát egy új típusú hegemónná teszi az az, hogy míg a korábbi birodalmak hierarchikus rendszert alkottak, Amerika egy hatalmas és összetett globális univerzum középpontja. Ezt az univerzumot egymásra épülő intézmények összetett struktúráját alkotja, amelynek egyik pillére az atlanti szövetség, amelyet a NATO testesít meg. Ezen kívül az amerikai rendszer részének kell tekinteni a szakosodott szervezetek globális hálóját, különösen a pénzügyi intézményeket, a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) a Világbankot, de a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) is. Ebben a globális rendszerben a hatalom gyakorlása folyamatos alkudozás, párbeszéd és a formális konszenzus keresése révén történik, de a hatalom végső soron egyetlen forrásból, nevezetesen Washingtonból származik, és ott kell játszani a hatalmi játékot, mégpedig Amerika hazai szabályai szerint.
Brzezinski szerint tehát hegemón az lehet, aki megfelelő gazdasági, katonai technológiai és kulturális fölénnyel rendelkezik, de ehhez még kell a vezető elitek magabiztossága és e magabiztosság alátámasztását szolgáló ideológia, amely pozitív jövőt, boldogulást ígér mindenki számára, aki aláveti magát a hegemón uralmának. Brezinski nem említi a médiát, amely a könyv keletkezésekor (1997) még nem játszott olyan kiemelkedő szerepet, mint most, amikor hatása katonai csapásmérő eszközzel mérhető össze. Jelenleg – mondja Brezinski 1997-ben – az amerikai globális hegemóniának nincs vetélytársa, de vajon, teszi fel a kérdést, ez a hegemónia az elkövetkező években is megmarad? Könyve végén maga válaszolja meg a kérdést és mi is így fogunk tenni a hatodik, befejező folytatásban.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap
Az 1898-as spanyol–amerikai háború volt Amerika első tengeren túli háborúja, amelynek során megszerezte Spanyolország utolsó jelentős tengerentúli gyarmatait, Kubát, a Fülöp-szigeteket, Puerto Ricót és Guam szigetét, és ezzel hatalmát kiterjesztette messze a Csendes-óceánba. Hamarosan olyan flottát épített ki, amely felvette a versenyt az angollal, majd meg is haladta azt, ebben nagy segítségre volt a Panama-csatorna 1914-es átadása, amely lehetővé tette a hajók mozgását a Csendes- és az Atlanti-óceán között. Ezzel már könnyen érvényt szerezhetett a száz évvel korábban kiformált első amerikai külpolitikai doktrínának, a Monroe-elvnek, vagyis, hogy Amerika az amerikaiaké. E doktrínával Amerika felhatalmazta magát, hogy az amerikai kontinensen – „biztonsága védelmében” – katonailag is beavatkozzon, ha azt szükségesnek véli. Az amerikai katonai erő tömegesen az első világháború során jelent meg az amerikai kontinensen kívül és a háború után Amerika, már a világ egyik, de legerősebb vezető hatalma lett. E hatalmi pozíciót globálissá tette a második világháború, amelynek eredményeként Amerika a kommunista blokkon kívüli világ vezetőjévé, hegemónjává vált.
Brzezinski hosszasan elemzi, hogy mi tette lehetővé, hogy Amerika és az olyan korábbi birodalmak, mint a Római Birodalom, Kína, a Mongol Birodalom, majd később a spanyolok, franciák és angolok az adott korszak egyeduralkodói lehettek, és hangsúlyozza, hogy ezekhez képest Amerika egy új típust képvisel, amely a korábbi birodalmaktól eltérően nem egy hierarchikus rendszer, hanem egy sok elemből álló, összefonódó univerzum központja.
Róma hatalmát politikai és a gazdasági szerveződése révén tudta érvényesíteni. A fővárosból kiinduló szárazföldi és tengeri útvonalak rendszere lehetővé tette a különböző vazallusállamokban és -tartományokban állomásozó római légiók gyors átcsoportosítását és összpontosítását, ha erre biztonsági okokból szükség volt. Róma Birodalmi hatalma azonban egy fontos pszichológiai tényezőből is eredt. A Civis Romanus sum – „Római polgár vagyok” – volt a lehető legmagasabb öndefiníció, a büszkeség forrása és sokak vágya. A római polgár emelkedett státusza a kulturális felsőbbrendűség kifejeződése volt, amely igazolta a császári hatalom küldetéstudatát. Ez nemcsak Róma uralmát legitimálta, hanem arra is késztette az alávetetteket, hogy asszimilációra és a birodalmi struktúrába való beilleszkedésre vágyjanak.
Kína története az egyesítés, a terjeszkedés, majd a hanyatlás és a széttöredezés azután újbóli felemelkedés ciklusait tartalmazta. A rómaiakhoz hasonlóan a birodalom egy összetett pénzügyi, gazdasági, oktatási és biztonsági szervezet volt. A hatalmas terület feletti ellenőrzést a központi politikai hatalom gyakorolta, amelyet egy szakmailag képzett és versenyszerűen kiválasztott bürokrácia szolgált ki. A birodalom egységét erősítette, legitimálta és fenntartotta – mint Róma esetében is – a kulturális felsőbbrendűség erős és mélyen gyökerező érzése, amelyet a konfucianizmus, egy birodalmi célokat szolgáló filozófia, a harmónia, a hierarchia és a fegyelem hangsúlyozásával még tovább erősített. Kínát – az Égi Birodalmat – a világegyetem központjának tekintették, amelynek perifériáján és azon túl csak barbárok éltek. A kínai rendszer önálló és önfenntartó voltát elsősorban az etnikai homogenitásra épülő identitástudat biztosította.
A mongoloknak nem volt kulturális fölényük a meghódított népek felett. A birodalom úgy tartotta fenn magát, hogy közvetlenül a katonai hódításra támaszkodott. Dzsingisz kán és utódai a regionális uralkodóik legyőzésével központosított ellenőrzést hoztak létre, amelyet a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodás (sőt, asszimiláció) követett. Dzsingisz kán egyik unokája, aki a nagy birodalom kínai részének császára lett, a konfucianizmus buzgó hirdetőjévé vált, egy másik unoka, perzsa szultánként, hívő muszlim lett.
Európa felemelkedése, az európai országok birodalomépítési képessége nagyban volt köszönhető a tudomány és a technika fejlődésének és ennek nyomán a gazdasági erő megsokszorozódásának majd a meghódított területek emberi és természeti erőforrásai kihasználásának. A háromszögletű – a széllel szemben hajózást is lehetővé tévő – latin vitorla használatának elterjedése meghatározó szerepet játszott a középkori tengeri hajózásban és lehetővé tette távoli földrészekkel való rendszeres kapcsolat kiépítését, a gőzgép feltalálásával azután beindult az az ipari forradalom, amely évszázadokon keresztül biztosította Európa gazdasági és katonai fölényét.
Amerika világelsősége is a technikai fejlődéssel és egy olyan rugalmas gazdasági mechanizmussal van összefüggésben, amely biztosította a meghódított Új Világ szinte korlátlan természeti erőforrásainak kihasználását (beleértve az Afrikából importált munkaerőt) és ezzel összefüggésben gyors gazdasági fejlődést tett lehetővé. Az I. világháború kitörésekor Amerika növekvő gazdasági ereje már a globális GNP mintegy 33 százalékát tette ki, kiszorítva Nagy-Britanniát a világelsőségből, a II. világháború után pedig ez az arány elérte az 50 százalékot. Később, elsősorban az ázsiai országok felemelkedése következtében az USA súlya a világ GNP-jében csökkent, de első helyét mindmáig megtartotta. De talán még ennél is fontosabb, hogy Amerika megőrizte, sőt még növelte is technológiai előnyét, amelyet hatékonyan használt fel hadserege megerősítésére létrehozva egy globális, a világ bármely pontján tömegesen bevethető haderőt.
Mindez kiegészül a kulturális dominanciával. Az amerikai tömegkultúra mágneses vonzerőt gyakorol, különösen a világ fiataljaira. Az amerikai televíziós műsorok és filmek a világpiac mintegy háromnegyedét teszik ki. Az amerikai könnyűzene ugyanilyen meghatározó, míg az amerikai divathóbortokat, étkezési szokásokat egyre inkább utánozzák világszerte. Az internet nyelve az angol, és a számítógépes programok túlnyomó része is Amerikából származik. Végül pedig Amerika a felsőoktatásra vágyók Mekkájává vált, sokszázezer külföldi diák áramlik az Egyesült Államok egyetemeire, és a legtehetségesebbek közül sokan soha nem térnek haza.
E tulajdonságok nagy része a régebbi birodalmakban is megvolt, de ami Amerikát egy új típusú hegemónná teszi az az, hogy míg a korábbi birodalmak hierarchikus rendszert alkottak, Amerika egy hatalmas és összetett globális univerzum középpontja. Ezt az univerzumot egymásra épülő intézmények összetett struktúráját alkotja, amelynek egyik pillére az atlanti szövetség, amelyet a NATO testesít meg. Ezen kívül az amerikai rendszer részének kell tekinteni a szakosodott szervezetek globális hálóját, különösen a pénzügyi intézményeket, a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) a Világbankot, de a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) is. Ebben a globális rendszerben a hatalom gyakorlása folyamatos alkudozás, párbeszéd és a formális konszenzus keresése révén történik, de a hatalom végső soron egyetlen forrásból, nevezetesen Washingtonból származik, és ott kell játszani a hatalmi játékot, mégpedig Amerika hazai szabályai szerint.
Brzezinski szerint tehát hegemón az lehet, aki megfelelő gazdasági, katonai technológiai és kulturális fölénnyel rendelkezik, de ehhez még kell a vezető elitek magabiztossága és e magabiztosság alátámasztását szolgáló ideológia, amely pozitív jövőt, boldogulást ígér mindenki számára, aki aláveti magát a hegemón uralmának. Brezinski nem említi a médiát, amely a könyv keletkezésekor (1997) még nem játszott olyan kiemelkedő szerepet, mint most, amikor hatása katonai csapásmérő eszközzel mérhető össze. Jelenleg – mondja Brezinski 1997-ben – az amerikai globális hegemóniának nincs vetélytársa, de vajon, teszi fel a kérdést, ez a hegemónia az elkövetkező években is megmarad? Könyve végén maga válaszolja meg a kérdést és mi is így fogunk tenni a hatodik, befejező folytatásban.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap