Ha túl leszünk a járványon, végig lehet gondolni, hogy min kell változtatnunk.
Minden reggel izgatottan nézem a koronavírusra vonatkozó adatokat, részben azért, mert két kategóriában is a veszélyeztetettek közé tartozom, no meg azért is, mert mint közgazdász a meglévő és az újabb és újabb adatok alapján előrejelzéseket készítek a járvány alakulásáról és figyelem, hogy a koronavírus engedelmeskedik-e az én görbéimnek. Az első ilyen előrejelzésem a hazai esetekre március 26-ára vonatkozott, ekkorra a modellem háromszázöt fertőzöttet jelzett előre, a tény háromszáz volt, amit elég jó egyezésnek tartok. Az alkalmazott módszer egyszerű, azt nézem, hogy az egymást követő napok aktív (tehát akkor éppen a fertőzöttnek tekinthető) betegeinek egymáshoz való aránya hogyan alakul. Amíg ez az arány egy felett van, az azt jelenti, hogy az aktív betegek száma nő, ha a csökkenő tendencia eléri az egyet, akkor lesz a csúcspont, és ezt követően, ha egy alá esik a mutató, akkor már enyhül a járvány.
A járvány lefolyására az alaptendenciát a kínai adatok mutatják, azokból igyekszem megérteni a járvány más országokban való lefolyását. Ha a járvány beindulását az első napnak vesszük, ami Kína esetében ötszáz, Magyarország esetében tíz és a szintén figyelt Olaszország esetében száz beteget jelent, akkor az látható, hogy Kínában a járvány négy hét alatt érte el maximumát, majd öt hét alatt csökkent le arra a minimumra, amikor már kijelenthető, hogy a járványt lényegében sikerült megfékezni. Mint tudjuk, ehhez drasztikus intézkedésekre volt szükség.
Ha Kínát és Olaszországot a járvány beindulásától kezdve összehasonlítjuk, akkor világosan látszik, hogy Olaszországban a drasztikus intézkedések megkéstek, és ha minden jól megy, akkor a beindulástól számított két hónap alatt, valamikor április harmadik hetében érik el a maximumot mintegy kétszázezer aktív beteggel és csak június végére, július közepére sikerül majd lényegében megfékezni a kórt. Magyarország esetében – hasonlóképpen szigorú korlátozásokat feltételezve – április közepére várható a maximum, mintegy 1600 aktív beteggel és május végére sikerül megfékezni a kórt (a korlátozó intézkedések betartása mellett). Kína esetében egymillió lakosra 58 megbetegedett jutott, Magyarország esetében ez az adat 250–300 körül várható. Természetesen én is és a modell is tévedhet, ez az oka annak, hogy komoly szakemberek nem nyilatkoznak a kór végéről, de egy közgazdász ezt megteheti.
Ami viszont már nem a járványügyi szakemberek, hanem a közgazdászok feladata a várható gazdasági hatások megítélése. Mindenekelőtt azt kell felismerni, hogy a járványt kísérő korlátozások igen különböző mértékben érintik a lakosság és a gazdaság egyes szektorait. A létfontosságú gazdasági tevékenységeket, tehát az alapvető kommunális ellátásokat (víz, gáz, elektromos áram, hőellátás, szemétszállítás) alapvető élelmiszerekből és fogyasztási cikkekből való ellátást fenn kell tartani. Az ezekhez tartozó üzlethálózatokat és a patikákat működtetni kell és ez esetben problémát jelenthet, hogy ezekben a szolgáltató ágazatokban elég magas az idősebb dolgozók aránya. Az is előfordulhat (és már elő is fordult), hogy egy megbetegedés miatt egy patikát be kellett zárni, ami két problémát is hoz magával. Ott, ahol kevés a patika (vidéken), egynek a kiesése is nehézséget okozhat a gyógyszerek beszerzésében, különösen, hogy az idősebbeknek nem ajánlott kimozdulni az otthonukból. Másrészt e patikák esetében is jelentkezhet az a probléma, hogy bevétel nincs, de költségek lesznek.
Még inkább így van ez a személyes szolgáltatást végző vállalkozások esetében (fodrász, szépségszalonok, szervízek, vendéglátás stb.) és természetesen azon vállalatok esetében, amelyek a járvány fékezése, alkatrészhiány vagy megrendelés híján kénytelenek tevékenységüket felfüggeszteni, míg az állandó költségek jórészt megmaradnak. Itt az a probléma is jelentkezik, hogy az érintett lakosság nagy része a rendszeres havi bevételéből (fizetéséből) él, és ha ez elmarad, nemigen van tartaléka, hogy a rezsit és a megélhetési költségeket fedezze. Nyilvánvaló, hogy a kieső jövedelmeket valamilyen fokig pótolni kell, úgy, hogy a társadalom egésze vállalja magára azok segítését, akiket a jövedelem-kiesés a legjobban érint.
Nagyon nehéz megbecsülni, hogy nemzetgazdasági szinten mekkora jövedelem-kiesésre lehet számítani, ezért nem is nagyon vállalkoznak erre a feladatra a döntéshozók, de egy kényelmes nyugdíjas pozícióból ez megkísérelhető. Ha azt tételezem fel, hogy egy negyedévig a gazdaság teljesítőképessége mintegy negyven százalékkal esik vissza, akkor éves szinten a jövedelemcsökkenés tízszázalékos lesz, nagyságrendileg ennyit kell visszapótolni a gazdaságba. Az Egyesült Államok szenátusa éppen most fogadott el egy 2000 milliárd dolláros gazdaságtámogató csomagot, ami az amerikai GDP-nek mintegy tíz százaléka, a német kormány 750 milliárd eurós csomagot fogadott el, ami a német GDP húsz százaléka. Ezeket az adatokat figyelembe véve úgy gondolom, hogy hazánk esetében a GDP tíz százalékát kitevő gazdaságtámogató csomag a reális kategóriába esik. Mivel a magyar GDP 42 ezermilliárd forint körül mozog, a tízszázalékos arány egy négyezermilliárd forintos gazdaságsegítő csomagot jelent, nagyjából ennyibe került volna a lemondott olimpia megrendezése is.
A válság kezelésénél nyilvánvalóan el kell felejteni a közgazdasági tankönyveket, mert azokat nem koronavírus-járvány idejére dolgozták ki (más esetekben sem használhatók) és különösen el kell felejteni a lisszaboni szerződést és a maastrichti kritériumokat. A szerződés ugyanis kimondja, hogy a vállalatoknak állami támogatás nem adható, és a költségvetés nem finanszírozható jegybanki kölcsönökkel, a maastrichti kritériumok meg előírják az államháztartási hiány három százalék alatt tartását és államadósság folyamatos csökkentését, míg el nem éri a GDP hatvan százalékát. Nyilvánvaló, hogy a járvány okozta gazdasági válság közepette egyik előírás sem teljesíthető, ami azt is jelenti, hogy az Európai Unió a jelenlegi formájában nem életképes, semmilyen kihívásra nem képes érdemi választ adni, legyen az pénzügyi válság, tömeges bevándorlás vagy járvány. Igaz, a fel nem használt költségvetési pénzekből az unió 37 milliárd eurót válságkezelésre fordít és ebből mi is kaphatunk 5,6 milliárdot, és ez a becsült 4000 milliárd forint felét finanszírozhatja, uniós szinten azonban az összeg nulla, az uniós GDP három ezreléke, míg, a hathatós válságkezelési csomagok ennél közel két nagyságrenddel nagyobbak. És az is igaz, hogy most a Bizottság egy közleményében felmentést ad az állami támogatások tilalma alól, de csak korlátozott ideig és engedélykéréssel, ami időt vesz igénybe. Azzal példálóznak, hogy Dániában egy, a koronavírus miatt elmaradt tömegrendezvény esetében ezt az engedélyt 24 órán belül megadták, de mi lesz, amikor tömegével érkeznek be ilyen kérelmek?
Most nem arra van szükség, hogy a háromszázalékos költségvetési limitet betartsuk, vagy, hogy a költségvetés hiányát államkötvények kibocsátásával fedezzük, és ezzel növeljük az államadósságot és annak kamatterheit, hanem arra, hogy a jegybank adjon kölcsönt az államháztartásnak (nyomtassa ki a szükséges pénzt), amit egyébként a lisszaboni szerződés tilt. Ily módon lehet leginkább szétteríteni a terheket a gazdaságon, igaz az infláció némi emelkedése árán. Az is meggondolandó, hogy feladjuk az egykulcsos személyi jövedelemadót, ami bevezetésekor évi 600 milliárd forintot vett ki a költségvetésből.
A nehéz időket úgy kell átvészelnünk, mint a medvéknek, amelyek téli álmot alszanak. Ilyenkor az anyagcseréjük a minimálisra csökken és csak akkor ébrednek fel, amikor újból találnak élelmet.
Ha túl leszünk a járványon, végig lehet gondolni, hogy min kell változtatnunk. Nyilvánvalóan fel kell vetni a működésképtelen uniós szerződések átalakításának kérdését, legjobb lenne visszatérni a Maastricht előtti állapotokhoz, a jól működő Európai Gazdasági Közösséget jellemző szabályokhoz. A hazai gazdaság tekintetében pedig végig kellene gondolnunk, hogy hogyan tudjuk úgy zárni a gazdaság belső vertikumait, hogy kisebb mértékben legyünk kitéve a külső eredetű gazdasági hatásoknak.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
A járvány lefolyására az alaptendenciát a kínai adatok mutatják, azokból igyekszem megérteni a járvány más országokban való lefolyását. Ha a járvány beindulását az első napnak vesszük, ami Kína esetében ötszáz, Magyarország esetében tíz és a szintén figyelt Olaszország esetében száz beteget jelent, akkor az látható, hogy Kínában a járvány négy hét alatt érte el maximumát, majd öt hét alatt csökkent le arra a minimumra, amikor már kijelenthető, hogy a járványt lényegében sikerült megfékezni. Mint tudjuk, ehhez drasztikus intézkedésekre volt szükség.
Ha Kínát és Olaszországot a járvány beindulásától kezdve összehasonlítjuk, akkor világosan látszik, hogy Olaszországban a drasztikus intézkedések megkéstek, és ha minden jól megy, akkor a beindulástól számított két hónap alatt, valamikor április harmadik hetében érik el a maximumot mintegy kétszázezer aktív beteggel és csak június végére, július közepére sikerül majd lényegében megfékezni a kórt. Magyarország esetében – hasonlóképpen szigorú korlátozásokat feltételezve – április közepére várható a maximum, mintegy 1600 aktív beteggel és május végére sikerül megfékezni a kórt (a korlátozó intézkedések betartása mellett). Kína esetében egymillió lakosra 58 megbetegedett jutott, Magyarország esetében ez az adat 250–300 körül várható. Természetesen én is és a modell is tévedhet, ez az oka annak, hogy komoly szakemberek nem nyilatkoznak a kór végéről, de egy közgazdász ezt megteheti.
Ami viszont már nem a járványügyi szakemberek, hanem a közgazdászok feladata a várható gazdasági hatások megítélése. Mindenekelőtt azt kell felismerni, hogy a járványt kísérő korlátozások igen különböző mértékben érintik a lakosság és a gazdaság egyes szektorait. A létfontosságú gazdasági tevékenységeket, tehát az alapvető kommunális ellátásokat (víz, gáz, elektromos áram, hőellátás, szemétszállítás) alapvető élelmiszerekből és fogyasztási cikkekből való ellátást fenn kell tartani. Az ezekhez tartozó üzlethálózatokat és a patikákat működtetni kell és ez esetben problémát jelenthet, hogy ezekben a szolgáltató ágazatokban elég magas az idősebb dolgozók aránya. Az is előfordulhat (és már elő is fordult), hogy egy megbetegedés miatt egy patikát be kellett zárni, ami két problémát is hoz magával. Ott, ahol kevés a patika (vidéken), egynek a kiesése is nehézséget okozhat a gyógyszerek beszerzésében, különösen, hogy az idősebbeknek nem ajánlott kimozdulni az otthonukból. Másrészt e patikák esetében is jelentkezhet az a probléma, hogy bevétel nincs, de költségek lesznek.
Még inkább így van ez a személyes szolgáltatást végző vállalkozások esetében (fodrász, szépségszalonok, szervízek, vendéglátás stb.) és természetesen azon vállalatok esetében, amelyek a járvány fékezése, alkatrészhiány vagy megrendelés híján kénytelenek tevékenységüket felfüggeszteni, míg az állandó költségek jórészt megmaradnak. Itt az a probléma is jelentkezik, hogy az érintett lakosság nagy része a rendszeres havi bevételéből (fizetéséből) él, és ha ez elmarad, nemigen van tartaléka, hogy a rezsit és a megélhetési költségeket fedezze. Nyilvánvaló, hogy a kieső jövedelmeket valamilyen fokig pótolni kell, úgy, hogy a társadalom egésze vállalja magára azok segítését, akiket a jövedelem-kiesés a legjobban érint.
Nagyon nehéz megbecsülni, hogy nemzetgazdasági szinten mekkora jövedelem-kiesésre lehet számítani, ezért nem is nagyon vállalkoznak erre a feladatra a döntéshozók, de egy kényelmes nyugdíjas pozícióból ez megkísérelhető. Ha azt tételezem fel, hogy egy negyedévig a gazdaság teljesítőképessége mintegy negyven százalékkal esik vissza, akkor éves szinten a jövedelemcsökkenés tízszázalékos lesz, nagyságrendileg ennyit kell visszapótolni a gazdaságba. Az Egyesült Államok szenátusa éppen most fogadott el egy 2000 milliárd dolláros gazdaságtámogató csomagot, ami az amerikai GDP-nek mintegy tíz százaléka, a német kormány 750 milliárd eurós csomagot fogadott el, ami a német GDP húsz százaléka. Ezeket az adatokat figyelembe véve úgy gondolom, hogy hazánk esetében a GDP tíz százalékát kitevő gazdaságtámogató csomag a reális kategóriába esik. Mivel a magyar GDP 42 ezermilliárd forint körül mozog, a tízszázalékos arány egy négyezermilliárd forintos gazdaságsegítő csomagot jelent, nagyjából ennyibe került volna a lemondott olimpia megrendezése is.
A válság kezelésénél nyilvánvalóan el kell felejteni a közgazdasági tankönyveket, mert azokat nem koronavírus-járvány idejére dolgozták ki (más esetekben sem használhatók) és különösen el kell felejteni a lisszaboni szerződést és a maastrichti kritériumokat. A szerződés ugyanis kimondja, hogy a vállalatoknak állami támogatás nem adható, és a költségvetés nem finanszírozható jegybanki kölcsönökkel, a maastrichti kritériumok meg előírják az államháztartási hiány három százalék alatt tartását és államadósság folyamatos csökkentését, míg el nem éri a GDP hatvan százalékát. Nyilvánvaló, hogy a járvány okozta gazdasági válság közepette egyik előírás sem teljesíthető, ami azt is jelenti, hogy az Európai Unió a jelenlegi formájában nem életképes, semmilyen kihívásra nem képes érdemi választ adni, legyen az pénzügyi válság, tömeges bevándorlás vagy járvány. Igaz, a fel nem használt költségvetési pénzekből az unió 37 milliárd eurót válságkezelésre fordít és ebből mi is kaphatunk 5,6 milliárdot, és ez a becsült 4000 milliárd forint felét finanszírozhatja, uniós szinten azonban az összeg nulla, az uniós GDP három ezreléke, míg, a hathatós válságkezelési csomagok ennél közel két nagyságrenddel nagyobbak. És az is igaz, hogy most a Bizottság egy közleményében felmentést ad az állami támogatások tilalma alól, de csak korlátozott ideig és engedélykéréssel, ami időt vesz igénybe. Azzal példálóznak, hogy Dániában egy, a koronavírus miatt elmaradt tömegrendezvény esetében ezt az engedélyt 24 órán belül megadták, de mi lesz, amikor tömegével érkeznek be ilyen kérelmek?
Most nem arra van szükség, hogy a háromszázalékos költségvetési limitet betartsuk, vagy, hogy a költségvetés hiányát államkötvények kibocsátásával fedezzük, és ezzel növeljük az államadósságot és annak kamatterheit, hanem arra, hogy a jegybank adjon kölcsönt az államháztartásnak (nyomtassa ki a szükséges pénzt), amit egyébként a lisszaboni szerződés tilt. Ily módon lehet leginkább szétteríteni a terheket a gazdaságon, igaz az infláció némi emelkedése árán. Az is meggondolandó, hogy feladjuk az egykulcsos személyi jövedelemadót, ami bevezetésekor évi 600 milliárd forintot vett ki a költségvetésből.
A nehéz időket úgy kell átvészelnünk, mint a medvéknek, amelyek téli álmot alszanak. Ilyenkor az anyagcseréjük a minimálisra csökken és csak akkor ébrednek fel, amikor újból találnak élelmet.
Ha túl leszünk a járványon, végig lehet gondolni, hogy min kell változtatnunk. Nyilvánvalóan fel kell vetni a működésképtelen uniós szerződések átalakításának kérdését, legjobb lenne visszatérni a Maastricht előtti állapotokhoz, a jól működő Európai Gazdasági Közösséget jellemző szabályokhoz. A hazai gazdaság tekintetében pedig végig kellene gondolnunk, hogy hogyan tudjuk úgy zárni a gazdaság belső vertikumait, hogy kisebb mértékben legyünk kitéve a külső eredetű gazdasági hatásoknak.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)