 | Kína nemzetközi befolyását – szemben a Nyugat fegyveres intervencióival és ideológiai imperializmusával – a kereskedelem révén éri el. |
A sors úgy hozta, hogy akkor voltam Kínában, amikor Kína kulturális forradalom utáni felemelkedése még csak elkezdődött a kilencvenes évek elején. Az ország még szegény volt a mostanihoz képest, hiszen az egy főre jutó GDP-je, csak egytizede volt a mainak, de az ország mozgásban volt, szó szerint, az utcán csupa sietős embereket láttam, akik húztak, vontak valamit, vagy siettek valahová.
Ez éles ellentétben volt azzal a képpel, amit egy évvel azelőtt Amerikában láttam, amikor – először lévén ott – a Pennsylvania sugárúton végigsétálva kerestem a Fehér Házat, és a parkokban, kis tereken, amelyek mellett elhaladtam dologtalan fiatalembereket láttam, akinek szemmel láthatólag más dolguk nem akadt, mint hogy az aznapi söradagjukat elfogyasszák. Ez a különbség azután évtizedek múlva látványosan nyilvánult meg abban, hogy a valamikor lekicsinyelt Kína nemcsak létszámban, de gazdasági fejlettségben is a világ élvonalába került, és mára a vásárlóerő alapján mért GDP tekintetében lehagyta az Egyesült Államokat.
Ehhez persze az kellett, hogy Kína az elmúlt három évtizedben, évi átlagban 9,2 százalékos ütemben fejlődjön, míg a nyugati világ évi két százalék körüli növekedést ért el. Ez a különbség bizonyos fokig természetes, mert egy alacsonyabb szintről induló ország a fejlettebb, termelékenyebb technika átvétele, lemásolása révén gyorsabban tud fejlődni, mint a már fejlettek.
Ami viszont összehasonlítható, az a jövedelmek elosztása. Míg az elmúlt harminc évet a nyugati világban a jövedelmek polarizálódása, a valamikori középosztályok szétesése, jelentős részének elszegényedése jellemezte, addig Kínában széles középosztály alakult ki, amellett persze, hogy a piacgazdaság természetes következményeként itt is kialakult egy gazdag vállalkozói réteg.
Kína ezeket az eredményeket a terv- és a piacgazdaság célszerű kombinációjával érte el, amit részben tőlünk vett át, csak sokkal okosabban alkalmazta. Még valamikor a nyolcvanas évek elején járt az Országos Tervhivatalban egy kínai delegáció, amellyel én is találkoztam. A fő érdeklődési területük az volt, hogy a nálunk akkor már több mint egy évtizede bevezetett új gazdasági mechanizmus hogyan működik.
Magyaráztam én is meg mások is, akikkel találkoztak. Emlékszem a velem való beszélgetés végén a delegáció vezetője azt mondta, hogy ez a modell megfelel nekik is. Ez abban az időben történt, amikor Teng Hsziao-ping, ez az alacsony kis emberke azt mondta, hogy mindegy, hogy a macska fehér vagy fekete, a lényeg, hogy megfogja az egeret, vagyis nagyon pragmatikusan állt hozzá a gazdasági rendszerhez, ami meg is hozta az eredményét. Én őt tartom a modern, a Nyugattal versenyképes Kína megteremtőjének.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nálunk az új mechanizmus azért nem hozta meg a kínaihoz hasonló sikert, mert átvettük a nyugati neoliberális szemléletet, és a megszentelt piacgazdasági elvekre hivatkozva – különösen a rendszerváltáskor – szétvertük az egész magyar gazdaságot, százéves tradícióval rendelkező iparágakat és azok teljes szellemi hátterét számolva fel.)
Nemrég bementem egy boltba valamilyen elektronikai cikket vásárolni, kérdeztem, milyen gyártmány, kínai, válaszolta az eladó, ami nem kínai, az mind hamisítvány. Eredetileg műszaki ember lévén engem leginkább Kína műszaki fejlődése fogott meg, különösen a mágneses lebegtetésű vasút, amit a németek fejlesztettek ki, de köznapi használatára Kínában került sor, azután az atomerőművek fejlesztésében elért eredmények, különösen a tömeggyártásra alkalmas kisméretű atomerőművek terén.
Ha ez így megy tovább, egy idő után bemehetünk a kis Li sarki boltjába, és rendelhetünk egy atomerőművet, aki esetleg szabadkozni fog, hogy csak egy hét múlva tudja szállítani. Ez persze ebben a formájában vicc, de például egy német cég is hirdet kis atomerőműveket, mégpedig úgy, hogy azok lakótelepek közepén helyezkednek el, és áram mellett esetleg meleg vizet is szolgáltatnak. Egy kis atomerőmű harminc méter hosszú és három méter átmérőjű henger, teljesen biztonságos és akár a föld alá is elhelyezhető.
Míg a Nyugat a különböző atomerőmű-ellenes mozgalmak hatására hátat fordított az atomenergia fejlesztésének, Kínában (és Oroszországban is) rohamléptékben történik a fejlesztésük és gyártásuk, és így hihető lehet, amit Hszi Csin-ping kínai elnök mond, hogy Kína 2060-ra klímasemleges lesz, míg a Nyugat szél- és naperőműivel csak azt fogja elérni, hogy a földgázerőműveket kapcsolgatja le és föl annak megfelelően, ahogy a szél fúj, vagy a nap süt.
Kína fejlődése természetesen megváltoztatta a geopolitikai viszonyokat is. A Szovjetunió összeomlásával a nyugati világ héjái az egypólusú világról ábrándoztak, azt gondolván, hogy ezzel a történelemnek is vége, például Yosihiro Francis Fukuyama amerikai filozófus, politikai közgazdász és író. Kína fejlődése – Oroszország megerősödése mellett – világossá tette, hogy a világ többpólusúvá vált.
Ezen nem sokat változtat az új amerikai elnök fenyegetőzése, a NATO-repülőgépek Norvégiába telepítése vagy a hadihajók Tajvani-szorosba küldése, ami kétségtelenül növelni fogja a politikai feszültségeket, és mini hidegháborúhoz vezethet, de az alapvető gazdasági erőviszonyokat és azok változási irányát nem változtatja meg. Márpedig a gazdasági erő az, ami a geopolitikai helyzetet elsődlegesen meghatározza.
A gazdaság elsődlegességéről beszél Kishore Mahbubani, a Szingapúri Nemzeti Egyetem Ázsiakutató Intézetének munkatársa is, aki egy a Foreign Policy című amerikai hírportálon megjelent cikkében azt magyarázza, hogy miért nem lesz eredményes az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán és India által Kínával szemben létrehozott négyoldalú biztonsági rendszer, a Quadrilateral Security Dialogue (Quad), egyfajta ázsiai NATO.
A cikkíró szerint alapvetően azért, mert mind a négy országnak más az érdeke. Ausztrália külkereskedelmének harminc százalékát Kínával bonyolítja, míg az Egyesült Államokra csak öt százalék jut, India ambivalens Amerika Kína-politikájával szemben, Japánnak meg érdeke, hogy erős szomszédjával békében éljen, mint ahogy tette évezredeken át, kivéve a 20. század első felét. A gazdasági realitások tehát egyben politikai, geopolitikai realitások is, és Kína még sokáig a Nyugatot meghaladó ütemben fog fejlődni, minden szempontból kinőve magát a világ legerősebb és legfejlettebb gazdaságává a 21. században.
Ugyanakkor Kína nemzetközi befolyásának növekedését – szemben a Nyugat fegyveres intervencióival és ideológiai imperializmusával – a kereskedelem terén éri el (Délkelet-Ázsia kereskedői ma is többnyire kínaiak), és nem tart igényt ideológiája másokra erőltetésére.
Ebből a szempontból az Európai Unió számára is nagyon megszívlelendő lenne, amit Hszi Csin-ping mondott a 2021. évi virtuális davosi konferencián: „Nincs két egyforma falevél a világon, és történelmek, kultúrák vagy társadalmi rendszerek sem azonosak. Minden ország egyedülálló a maga történelmével, kultúrájával és társadalmi rendszerével, és egyik sem áll fentebb a másiknál.
A legjobb mérce az, hogy egy ország története, kultúrája és társadalmi rendszere megfelel-e sajátos helyzetének, élvezi-e az emberek támogatását, szolgálja-e a politikai stabilitást, a társadalmi haladást és a jobb életet, és hozzájárul-e az emberiség fejlődéséhez. (…) A különbségek önmagukban nem lehetnek okai a riadalomkeltésnek. De riaszthat az arrogancia, az előítéletek és a gyűlölet; az emberi civilizáció hierarchiájának kikényszerítése vagy a saját történelem, kultúra és társadalmi rendszer másokra kényszerítése.”
Hszi Csin-ping még a békés együttélés alapelveiről is beszélt, amelynek egyik lényeges pontja az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, ami az Európai Unió szempontjából is nagyon megszívlelendő lenne, mind az unió belső ügyeit, mind az unió külpolitikáját tekintve.
Az elmúlt ötszáz évben birodalmak felemelkedésének és hanyatlásának lehettünk tanúi. Kezdődött a portugál gyarmatosítással, majd folytatódott a spanyol, a holland és francia hódításokkal. A 19. század a Brit Birodalom, a 20. Amerika felemelkedésének korszaka volt.
A jelenlegi fejlődési tendenciák alapján egyértelmű, hogy a 21. század Ázsia és ebben mindenekelőtt Kína évszázada lesz. A birodalomváltásokat eddig mindig háborúk kísérték, reméljük, most a több évezredes keleti bölcsesség győzni fog a Nyugat kardcsörtetésével szemben.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap
Ez éles ellentétben volt azzal a képpel, amit egy évvel azelőtt Amerikában láttam, amikor – először lévén ott – a Pennsylvania sugárúton végigsétálva kerestem a Fehér Házat, és a parkokban, kis tereken, amelyek mellett elhaladtam dologtalan fiatalembereket láttam, akinek szemmel láthatólag más dolguk nem akadt, mint hogy az aznapi söradagjukat elfogyasszák. Ez a különbség azután évtizedek múlva látványosan nyilvánult meg abban, hogy a valamikor lekicsinyelt Kína nemcsak létszámban, de gazdasági fejlettségben is a világ élvonalába került, és mára a vásárlóerő alapján mért GDP tekintetében lehagyta az Egyesült Államokat.
Ehhez persze az kellett, hogy Kína az elmúlt három évtizedben, évi átlagban 9,2 százalékos ütemben fejlődjön, míg a nyugati világ évi két százalék körüli növekedést ért el. Ez a különbség bizonyos fokig természetes, mert egy alacsonyabb szintről induló ország a fejlettebb, termelékenyebb technika átvétele, lemásolása révén gyorsabban tud fejlődni, mint a már fejlettek.
Ami viszont összehasonlítható, az a jövedelmek elosztása. Míg az elmúlt harminc évet a nyugati világban a jövedelmek polarizálódása, a valamikori középosztályok szétesése, jelentős részének elszegényedése jellemezte, addig Kínában széles középosztály alakult ki, amellett persze, hogy a piacgazdaság természetes következményeként itt is kialakult egy gazdag vállalkozói réteg.
Kína ezeket az eredményeket a terv- és a piacgazdaság célszerű kombinációjával érte el, amit részben tőlünk vett át, csak sokkal okosabban alkalmazta. Még valamikor a nyolcvanas évek elején járt az Országos Tervhivatalban egy kínai delegáció, amellyel én is találkoztam. A fő érdeklődési területük az volt, hogy a nálunk akkor már több mint egy évtizede bevezetett új gazdasági mechanizmus hogyan működik.
Magyaráztam én is meg mások is, akikkel találkoztak. Emlékszem a velem való beszélgetés végén a delegáció vezetője azt mondta, hogy ez a modell megfelel nekik is. Ez abban az időben történt, amikor Teng Hsziao-ping, ez az alacsony kis emberke azt mondta, hogy mindegy, hogy a macska fehér vagy fekete, a lényeg, hogy megfogja az egeret, vagyis nagyon pragmatikusan állt hozzá a gazdasági rendszerhez, ami meg is hozta az eredményét. Én őt tartom a modern, a Nyugattal versenyképes Kína megteremtőjének.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nálunk az új mechanizmus azért nem hozta meg a kínaihoz hasonló sikert, mert átvettük a nyugati neoliberális szemléletet, és a megszentelt piacgazdasági elvekre hivatkozva – különösen a rendszerváltáskor – szétvertük az egész magyar gazdaságot, százéves tradícióval rendelkező iparágakat és azok teljes szellemi hátterét számolva fel.)
Nemrég bementem egy boltba valamilyen elektronikai cikket vásárolni, kérdeztem, milyen gyártmány, kínai, válaszolta az eladó, ami nem kínai, az mind hamisítvány. Eredetileg műszaki ember lévén engem leginkább Kína műszaki fejlődése fogott meg, különösen a mágneses lebegtetésű vasút, amit a németek fejlesztettek ki, de köznapi használatára Kínában került sor, azután az atomerőművek fejlesztésében elért eredmények, különösen a tömeggyártásra alkalmas kisméretű atomerőművek terén.
Ha ez így megy tovább, egy idő után bemehetünk a kis Li sarki boltjába, és rendelhetünk egy atomerőművet, aki esetleg szabadkozni fog, hogy csak egy hét múlva tudja szállítani. Ez persze ebben a formájában vicc, de például egy német cég is hirdet kis atomerőműveket, mégpedig úgy, hogy azok lakótelepek közepén helyezkednek el, és áram mellett esetleg meleg vizet is szolgáltatnak. Egy kis atomerőmű harminc méter hosszú és három méter átmérőjű henger, teljesen biztonságos és akár a föld alá is elhelyezhető.
Míg a Nyugat a különböző atomerőmű-ellenes mozgalmak hatására hátat fordított az atomenergia fejlesztésének, Kínában (és Oroszországban is) rohamléptékben történik a fejlesztésük és gyártásuk, és így hihető lehet, amit Hszi Csin-ping kínai elnök mond, hogy Kína 2060-ra klímasemleges lesz, míg a Nyugat szél- és naperőműivel csak azt fogja elérni, hogy a földgázerőműveket kapcsolgatja le és föl annak megfelelően, ahogy a szél fúj, vagy a nap süt.
Kína fejlődése természetesen megváltoztatta a geopolitikai viszonyokat is. A Szovjetunió összeomlásával a nyugati világ héjái az egypólusú világról ábrándoztak, azt gondolván, hogy ezzel a történelemnek is vége, például Yosihiro Francis Fukuyama amerikai filozófus, politikai közgazdász és író. Kína fejlődése – Oroszország megerősödése mellett – világossá tette, hogy a világ többpólusúvá vált.
Ezen nem sokat változtat az új amerikai elnök fenyegetőzése, a NATO-repülőgépek Norvégiába telepítése vagy a hadihajók Tajvani-szorosba küldése, ami kétségtelenül növelni fogja a politikai feszültségeket, és mini hidegháborúhoz vezethet, de az alapvető gazdasági erőviszonyokat és azok változási irányát nem változtatja meg. Márpedig a gazdasági erő az, ami a geopolitikai helyzetet elsődlegesen meghatározza.
A gazdaság elsődlegességéről beszél Kishore Mahbubani, a Szingapúri Nemzeti Egyetem Ázsiakutató Intézetének munkatársa is, aki egy a Foreign Policy című amerikai hírportálon megjelent cikkében azt magyarázza, hogy miért nem lesz eredményes az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán és India által Kínával szemben létrehozott négyoldalú biztonsági rendszer, a Quadrilateral Security Dialogue (Quad), egyfajta ázsiai NATO.
A cikkíró szerint alapvetően azért, mert mind a négy országnak más az érdeke. Ausztrália külkereskedelmének harminc százalékát Kínával bonyolítja, míg az Egyesült Államokra csak öt százalék jut, India ambivalens Amerika Kína-politikájával szemben, Japánnak meg érdeke, hogy erős szomszédjával békében éljen, mint ahogy tette évezredeken át, kivéve a 20. század első felét. A gazdasági realitások tehát egyben politikai, geopolitikai realitások is, és Kína még sokáig a Nyugatot meghaladó ütemben fog fejlődni, minden szempontból kinőve magát a világ legerősebb és legfejlettebb gazdaságává a 21. században.
Ugyanakkor Kína nemzetközi befolyásának növekedését – szemben a Nyugat fegyveres intervencióival és ideológiai imperializmusával – a kereskedelem terén éri el (Délkelet-Ázsia kereskedői ma is többnyire kínaiak), és nem tart igényt ideológiája másokra erőltetésére.
Ebből a szempontból az Európai Unió számára is nagyon megszívlelendő lenne, amit Hszi Csin-ping mondott a 2021. évi virtuális davosi konferencián: „Nincs két egyforma falevél a világon, és történelmek, kultúrák vagy társadalmi rendszerek sem azonosak. Minden ország egyedülálló a maga történelmével, kultúrájával és társadalmi rendszerével, és egyik sem áll fentebb a másiknál.
A legjobb mérce az, hogy egy ország története, kultúrája és társadalmi rendszere megfelel-e sajátos helyzetének, élvezi-e az emberek támogatását, szolgálja-e a politikai stabilitást, a társadalmi haladást és a jobb életet, és hozzájárul-e az emberiség fejlődéséhez. (…) A különbségek önmagukban nem lehetnek okai a riadalomkeltésnek. De riaszthat az arrogancia, az előítéletek és a gyűlölet; az emberi civilizáció hierarchiájának kikényszerítése vagy a saját történelem, kultúra és társadalmi rendszer másokra kényszerítése.”
Hszi Csin-ping még a békés együttélés alapelveiről is beszélt, amelynek egyik lényeges pontja az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, ami az Európai Unió szempontjából is nagyon megszívlelendő lenne, mind az unió belső ügyeit, mind az unió külpolitikáját tekintve.
Az elmúlt ötszáz évben birodalmak felemelkedésének és hanyatlásának lehettünk tanúi. Kezdődött a portugál gyarmatosítással, majd folytatódott a spanyol, a holland és francia hódításokkal. A 19. század a Brit Birodalom, a 20. Amerika felemelkedésének korszaka volt.
A jelenlegi fejlődési tendenciák alapján egyértelmű, hogy a 21. század Ázsia és ebben mindenekelőtt Kína évszázada lesz. A birodalomváltásokat eddig mindig háborúk kísérték, reméljük, most a több évezredes keleti bölcsesség győzni fog a Nyugat kardcsörtetésével szemben.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap