 | Az Európai Unió 2030-ban |
Simon Jenkins, a The Guardian cikkírója szerint Nagy-Britanniában hatmillió háztartásnak kell szembenéznie azzal a lehetőséggel, hogy az Oroszország elleni szankciók miatt ezen a télen reggel és este áramszünetek lesznek, és ugyanezzel kell számolnia az európai lakosságnak is. Frans Timmermens, az Európai Bizottság elnökhelyettese és az európai klímapolitika fő felelőse pedig azt ajánlja, hogy az emberek fűtsenek kevesebbet, ritkán zuhanyozzanak, a ruhákat meg rendszeres mosás helyett csak szellőztessék ki, mert ezzel is csökkenthetik az Oroszországból származó energiaimportot és ezáltal Putyin háborújának finanszírozását.
Ha mindez megvalósul, a valamikor fényes és elegáns nyugat-Európa sötét, hideg és büdös lesz.
De mennyire kapcsolódik mindez Putyin háborújához? Kevéssé. Nyugat-Európa több országában már jóval az orosz–ukrán háború kitörése előtt is rövid oktatóvideókkal igyekeztek felkészíteni a lakosságot az energiaszolgáltatás esetleges kimaradására. Németországban például arra tanítják a lakosságot, hogy hogyan fűtsön gyertya és virágcserép segítségével, és hogyan szigetelje le az ablakot. Eme legújabb hisztéria tehát nem a háborúhoz és az Oroszország elleni szankciókhoz, hanem egyéb, meglehetősen sötét ideológiákhoz kapcsolódik.
Világvége-ideológiák a történelem során már sokszor felmerültek, az első, amiről tudomásunk van, az a rómaiakhoz kötődik. A világvége a város alapítása utáni 120. évben, Kr. e. 634-ben következett volna be. Ezt követően a világvége eljövetelével kapcsolatos hiedelmek már a keresztény hithez kapcsolódtak. Jézus születésének kerek évfordulóin, így 500-ban és 1000-ben várták a világvégét, és én magam is gyerekkoromban édesanyámtól, aki nagyon vallásos és templomba járó asszony volt, hallottam, hogy „2000 év nem telik be”, amit nyilván valamely szentmise alkalmával hallhatott.
A szekuláris világban azután már tudományos alapra helyezték a világvégejóslatokat, ilyen volt a Római Klub híres, 1972-ben publikált könyve, A növekedés határai, amelyben azt jósolták, hogy 2030-ra az emberiség kifogy az alapvető energia- és nyersanyagforrásokból. Őszintén meg kell mondanom, hogy ez utóbbi munkának magam is hitelt adtam, lázasan keresni kezdtem a megoldást, és írtam is e témában egy tanulmányt Energiatartalékok és hosszú távú gazdasági növekedés címmel, amely most is megtalálható a honlapomon (Makrotrend2000) az 1972–79-es évek anyagai között. Bár a nyersanyag- és energiakészletek kifogyását az Essexi Egyetem ellentanulmánya már akkor cáfolta, a növekedés határai hosszú távra meghatározta a gondolkodásunkat. Abban a tanulmánynak kétségtelenül igaza is volt, hogy a Föld népessége, anyag- és energiafelhasználása nem növekedhet a végtelenségig, de kérdés, hogy hol a határ?
A legújabb világvégevárás a szén-dioxid-kibocsátás klímahatásához kapcsolódik, és azt állítja, hogy ha a szén-dioxid-kibocsátás növekedését nem állítjuk meg, majd nem csökkentjük zéróra, az olyan klímaváltozást eredményez, amelyhez képest a Jelenések könyvének víziói eltörpülnek. A gondolat nem új, erről először Svante Arrhenius svéd fizikus írt még 1896-ban, tehát jó egy és negyedszázaddal ezelőtt.
A szén-dioxid klímahatásával foglalkozó Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC), bár az elmúlt három évtizedben mintegy huszonhétezer oldalnyi tanulmányt írt, mégsem jutott tovább, mint Arrhenius huszonkét oldalas dolgozata. Csak annyi a különbség, hogy míg Arrhenius a Föld felmelegedését jónak tartotta, az IPCC katasztrófának. Bár a szén-dioxid valóban üvegházhatású gáz, semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy közvetlen oksági kapcsolatban lenne a Föld hőmérsékletével, mint ahogy azt az IPCC állítja. Az elmúlt kétezer év klímatörténete is azt bizonyítja, hogy a Föld, legalábbis az északi félteke hol melegebb volt, hol meg lehűlt, anélkül, hogy a levegő szén-dioxid-koncentrációja lényegesen változott volna (lásd Wolfgang Behringer: A klíma kultúrtörténete). Még talán azt tegyünk hozzá, hogy az IPCC huszonhétezer oldalán egy sor sincs arról, hogy az ötleteiket hogyan lehetne megvalósítani.
A klíma-, a gender-, a woke- és más hasonló ideológiáknak tulajdonképpen nem az a szerepük, hogy bármilyen társadalmi, gazdasági vagy természeti kérdésre választ adjanak, hanem az, hogy az ideológiát képviselő csoport uralkodni tudjon mások felett, akaratát másokra kényszeríthesse, és ezzel uralmi vágyát kielégítse. Sokan az ilyenfajta ideológiák mögött anyagi érdeket keresnek, ami esetleg létezik is, de nem az a döntő, hanem a hatalomvágy kielégítése. Ennek egy ikonikus jelenete volt, hogy amikor Magyarországot az Európai Parlamentben egy mondvacsinált jogi ügyben elmarasztalták, az indítvány kezdeményezője, Sargentini asszony, elsírta magát örömében.
Az ukrajnai háború ugyancsak jó lehetőséget ad arra, hogy különböző ötleteket másokra kényszerítsenek. Az ötletek kiagyalói úgy elégíthetik ki uralmi vágyaikat, hogy javaslataik társadalmi és gazdasági hatásaiért semmilyen felelősséget nem kell vállalniuk. Erre nem csak a mostani, Oroszország elleni szankciók mutatnak példát, de korábbról is emlékezetes, hogy az Európai Parlament a 2030-ra kitűzött szén-dioxid-csökkentési célokat 40 százalékról 55-re, majd 60 százalékra emelte anélkül, hogy megvalósításuk lehetőségét bárki vizsgálta volna. A képviselőknek a kézfeltartáson kívül semmit sem kellett tenniük. A reális lehetőségtől teljesen elszakadt kívánalmakat az egyes tagállamok vezetőinek kellene végrehajtaniuk, de mint a német Energiewende kudarca is bizonyítja, ez még a németeknek sem sikerül.
A mostani áremelkedéseknek és a kilátásba helyezett korlátozásoknak sem az az oka, hogy nem lenne elég energia és kapacitás a házak normális fűtésére, az ingek kimosására, az elektromos energia folyamatos szolgáltatására, hanem az, hogy a klímaideológia abnormális ötleteit az európai társadalomra akarják kényszeríteni. Ebből ad hazai ízleltetőt a budapesti főpolgármester közlekedéspolitikája is.
A Föld erőforrásainak észszerű, a természeti értékeket megvédő használata természetesen jó és követendő cél, de a zöld- és hasonló mozgalmak nem erről szólnak. Például ha nekik valóban fontos lenne a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, az atomerőművek felé fordulnának, mert azok segítségével a szén-dioxid-kibocsátás valóban jelentősen csökkenthető. A zöldek azonban hallani sem akarnak az atomerőművekről, sőt a meglévőket is be akarják záratni.
E mozgalmak számára az is fontos, hogy a célok kielégíthetetlenek legyenek, mert a mozgalom akkor lehet tartós, ha mindig valamilyen elérendő célt fel tudnak mutatni, amiért tüntetni, lobbizni – és támogatást kérni – lehet. Ha a célok teljesülnének, megszűnne a mozgalom létalapja és persze az a támogatás is, amelyet valamely alapítványból húznak. Jó példa erre a már említett 2030-as klímacél. Amikor a parlament negyvenszázalékos csökkentést mondott, és a bizottság (és a tanács) elfogadta, akkor a célt 55 százalékra emelték. Amikor ezt Ursula von der Leyen – bizottsági elnöknek való megválasztása érdekében – elfogadta, a célt 60 százalékra emelték. Ezt még senki sem fogadta el, de ha elfogadták volna, a cél már 65 százalék lenne, miközben az eredeti 40 százalék sem teljesíthető – legalábbis az európai gazdaság összeomlása nélkül nem.
Hogy sötétben ülünk-e majd büdös ingünkben a hideg szobában, az nem az energiahordozók rendelkezésre állásán fog múlni (mert nincs energiahiány), hanem azon, hogy képesek leszünk-e megszabadulni a különböző irracionális nyomásgyakorló csoportok befolyásától.
Magyarország missziós feladatot vállal azzal, hogy a józanság mellett foglal állást. Reméljük, lesz kellő kitartásunk addig, amíg a mai európai vezetés ostobaságai már annyira nyilvánvalóak lesznek, hogy egyszer csak egy kisgyerek felkiált: „A király meztelen.”
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap
Ha mindez megvalósul, a valamikor fényes és elegáns nyugat-Európa sötét, hideg és büdös lesz.
De mennyire kapcsolódik mindez Putyin háborújához? Kevéssé. Nyugat-Európa több országában már jóval az orosz–ukrán háború kitörése előtt is rövid oktatóvideókkal igyekeztek felkészíteni a lakosságot az energiaszolgáltatás esetleges kimaradására. Németországban például arra tanítják a lakosságot, hogy hogyan fűtsön gyertya és virágcserép segítségével, és hogyan szigetelje le az ablakot. Eme legújabb hisztéria tehát nem a háborúhoz és az Oroszország elleni szankciókhoz, hanem egyéb, meglehetősen sötét ideológiákhoz kapcsolódik.
Világvége-ideológiák a történelem során már sokszor felmerültek, az első, amiről tudomásunk van, az a rómaiakhoz kötődik. A világvége a város alapítása utáni 120. évben, Kr. e. 634-ben következett volna be. Ezt követően a világvége eljövetelével kapcsolatos hiedelmek már a keresztény hithez kapcsolódtak. Jézus születésének kerek évfordulóin, így 500-ban és 1000-ben várták a világvégét, és én magam is gyerekkoromban édesanyámtól, aki nagyon vallásos és templomba járó asszony volt, hallottam, hogy „2000 év nem telik be”, amit nyilván valamely szentmise alkalmával hallhatott.
A szekuláris világban azután már tudományos alapra helyezték a világvégejóslatokat, ilyen volt a Római Klub híres, 1972-ben publikált könyve, A növekedés határai, amelyben azt jósolták, hogy 2030-ra az emberiség kifogy az alapvető energia- és nyersanyagforrásokból. Őszintén meg kell mondanom, hogy ez utóbbi munkának magam is hitelt adtam, lázasan keresni kezdtem a megoldást, és írtam is e témában egy tanulmányt Energiatartalékok és hosszú távú gazdasági növekedés címmel, amely most is megtalálható a honlapomon (Makrotrend2000) az 1972–79-es évek anyagai között. Bár a nyersanyag- és energiakészletek kifogyását az Essexi Egyetem ellentanulmánya már akkor cáfolta, a növekedés határai hosszú távra meghatározta a gondolkodásunkat. Abban a tanulmánynak kétségtelenül igaza is volt, hogy a Föld népessége, anyag- és energiafelhasználása nem növekedhet a végtelenségig, de kérdés, hogy hol a határ?
A legújabb világvégevárás a szén-dioxid-kibocsátás klímahatásához kapcsolódik, és azt állítja, hogy ha a szén-dioxid-kibocsátás növekedését nem állítjuk meg, majd nem csökkentjük zéróra, az olyan klímaváltozást eredményez, amelyhez képest a Jelenések könyvének víziói eltörpülnek. A gondolat nem új, erről először Svante Arrhenius svéd fizikus írt még 1896-ban, tehát jó egy és negyedszázaddal ezelőtt.
A szén-dioxid klímahatásával foglalkozó Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC), bár az elmúlt három évtizedben mintegy huszonhétezer oldalnyi tanulmányt írt, mégsem jutott tovább, mint Arrhenius huszonkét oldalas dolgozata. Csak annyi a különbség, hogy míg Arrhenius a Föld felmelegedését jónak tartotta, az IPCC katasztrófának. Bár a szén-dioxid valóban üvegházhatású gáz, semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy közvetlen oksági kapcsolatban lenne a Föld hőmérsékletével, mint ahogy azt az IPCC állítja. Az elmúlt kétezer év klímatörténete is azt bizonyítja, hogy a Föld, legalábbis az északi félteke hol melegebb volt, hol meg lehűlt, anélkül, hogy a levegő szén-dioxid-koncentrációja lényegesen változott volna (lásd Wolfgang Behringer: A klíma kultúrtörténete). Még talán azt tegyünk hozzá, hogy az IPCC huszonhétezer oldalán egy sor sincs arról, hogy az ötleteiket hogyan lehetne megvalósítani.
A klíma-, a gender-, a woke- és más hasonló ideológiáknak tulajdonképpen nem az a szerepük, hogy bármilyen társadalmi, gazdasági vagy természeti kérdésre választ adjanak, hanem az, hogy az ideológiát képviselő csoport uralkodni tudjon mások felett, akaratát másokra kényszeríthesse, és ezzel uralmi vágyát kielégítse. Sokan az ilyenfajta ideológiák mögött anyagi érdeket keresnek, ami esetleg létezik is, de nem az a döntő, hanem a hatalomvágy kielégítése. Ennek egy ikonikus jelenete volt, hogy amikor Magyarországot az Európai Parlamentben egy mondvacsinált jogi ügyben elmarasztalták, az indítvány kezdeményezője, Sargentini asszony, elsírta magát örömében.
Az ukrajnai háború ugyancsak jó lehetőséget ad arra, hogy különböző ötleteket másokra kényszerítsenek. Az ötletek kiagyalói úgy elégíthetik ki uralmi vágyaikat, hogy javaslataik társadalmi és gazdasági hatásaiért semmilyen felelősséget nem kell vállalniuk. Erre nem csak a mostani, Oroszország elleni szankciók mutatnak példát, de korábbról is emlékezetes, hogy az Európai Parlament a 2030-ra kitűzött szén-dioxid-csökkentési célokat 40 százalékról 55-re, majd 60 százalékra emelte anélkül, hogy megvalósításuk lehetőségét bárki vizsgálta volna. A képviselőknek a kézfeltartáson kívül semmit sem kellett tenniük. A reális lehetőségtől teljesen elszakadt kívánalmakat az egyes tagállamok vezetőinek kellene végrehajtaniuk, de mint a német Energiewende kudarca is bizonyítja, ez még a németeknek sem sikerül.
A mostani áremelkedéseknek és a kilátásba helyezett korlátozásoknak sem az az oka, hogy nem lenne elég energia és kapacitás a házak normális fűtésére, az ingek kimosására, az elektromos energia folyamatos szolgáltatására, hanem az, hogy a klímaideológia abnormális ötleteit az európai társadalomra akarják kényszeríteni. Ebből ad hazai ízleltetőt a budapesti főpolgármester közlekedéspolitikája is.
A Föld erőforrásainak észszerű, a természeti értékeket megvédő használata természetesen jó és követendő cél, de a zöld- és hasonló mozgalmak nem erről szólnak. Például ha nekik valóban fontos lenne a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, az atomerőművek felé fordulnának, mert azok segítségével a szén-dioxid-kibocsátás valóban jelentősen csökkenthető. A zöldek azonban hallani sem akarnak az atomerőművekről, sőt a meglévőket is be akarják záratni.
E mozgalmak számára az is fontos, hogy a célok kielégíthetetlenek legyenek, mert a mozgalom akkor lehet tartós, ha mindig valamilyen elérendő célt fel tudnak mutatni, amiért tüntetni, lobbizni – és támogatást kérni – lehet. Ha a célok teljesülnének, megszűnne a mozgalom létalapja és persze az a támogatás is, amelyet valamely alapítványból húznak. Jó példa erre a már említett 2030-as klímacél. Amikor a parlament negyvenszázalékos csökkentést mondott, és a bizottság (és a tanács) elfogadta, akkor a célt 55 százalékra emelték. Amikor ezt Ursula von der Leyen – bizottsági elnöknek való megválasztása érdekében – elfogadta, a célt 60 százalékra emelték. Ezt még senki sem fogadta el, de ha elfogadták volna, a cél már 65 százalék lenne, miközben az eredeti 40 százalék sem teljesíthető – legalábbis az európai gazdaság összeomlása nélkül nem.
Hogy sötétben ülünk-e majd büdös ingünkben a hideg szobában, az nem az energiahordozók rendelkezésre állásán fog múlni (mert nincs energiahiány), hanem azon, hogy képesek leszünk-e megszabadulni a különböző irracionális nyomásgyakorló csoportok befolyásától.
Magyarország missziós feladatot vállal azzal, hogy a józanság mellett foglal állást. Reméljük, lesz kellő kitartásunk addig, amíg a mai európai vezetés ostobaságai már annyira nyilvánvalóak lesznek, hogy egyszer csak egy kisgyerek felkiált: „A király meztelen.”
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap