 | Tavaly, még épp a Covid-19 előtti időkben, mint újságíró meglátogattam régi európai parlamenti pártcsoportomat az Identitás és Demokrácia csoportot (ID) és a hozzá hasonló felfogású Európai Konzervatívok és Reformisták csoportját (ECR), hogy munkámhoz uniós ügyekről első kézből kapjak információt. |
Amit akkor mindenki kérdezett tőlem az volt, hogy a Fidesz európai parlamenti tagjai mikor hagyják ott a néppárti csoportot, mert mint kiderült, mindkét parlamenti csoportban szívesen látják. Természetesen nem tudtam az ilyen kérdésekre válaszolni, de azóta a Fidesz képviselői valóban kiléptek a néppárti frakcióból, és potenciális lehetőségük van, hogy az egyik vagy másik frakcióba lépjenek, vagy esetleg új csoportot alakítsanak.
Jelenleg az Európai Parlamentben hét csoport működik és vannak az el nem kötelezettek. A legnagyobb a néppárti csoport 175 képviselővel, ezt követik a szocialisták 155 képviselővel, majd az Európa megújítására törekvő csoport, Guy Verhofstadt liberális csoportja 97 fővel. Ezek gazdasági kérdésekben a neoliberális álláspontot képviselik, támogatják a bevándorlást, a genderpropagandát és a további centralizáció, a föderális állam megvalósításának hívei. Ők együtt a 705 fős parlament túlnyomó többségét adják.
Eddig is az történt, amit ez a három csoport, közülük is az első kettő, a szocialisták és a néppártiak akartak. A zöldek (73 képviselő) csak annyiban térnek el, hogy a neoliberális gazdaságpolitikát kritizálják, viszont a klímapolitikára egyszerűsödött környezetvédelem terén radikális, lényegében teljesíthetetlen követelésekkel állnak elő. A baloldali csoport (39 képviselő) a neoliberális gazdaságpolitikát kritizálja, de a legtöbb kérdésben ők is a főirányt követik.
A jelenlegi fejlődési iránnyal szemben alternatívát csak a maradék két csoport az ID és az ECR kínál, ezek azonban egyenként 60-70 fős csoportok és együtt is legfeljebb a képviselők kétötödét adják, amivel az unió politikáját ugyan nem lehetne megváltoztatni, viszont ha egyesítenék erejüket, az általuk képviselt nézeteket ki lehetne szabadítani abból a karanténból, amelybe a jelenlegi többség szorítja a másképp gondolkodókat.
Ha a Fidesz képviselői egyik vagy másik csoporthoz csatlakoznának, vagy a Liga és a PiS bázisán egy új csoportot hoznának létre, az nem sokat változtatna a jelenlegi helyzeten, sőt még jobban szétforgácsolná a föderalista áramlattal szemben álló erőket. Az igazi jelentős lépés a két csoport egyesítése lenne, annál is inkább, mivel a lengyel PiS az ECR, az olasz Liga az ID csoportban van.
A két csoport honlapján olvasható programpontokban sok a hasonlóság, és még több lenne, ha az ECR programjában nagyobb súlyt kapna az amúgy a csoport gerincét alkotó PiS programja. Ugyanis míg az ECR jelenleg olvasható programjának zöme a szabadkereskedelem elősegítésével foglalkozik, a PiS nemzeti programjában sokkal nagyobb hangsúllyal szerepel a családpolitika, a szociális politika, a bevándorlás elutasítása, a nemzetállamok szuverenitásának megvédése.
E politika és értékek jobban tükröződnek a ID programjában, amelynek két nagyjából egyenlő meghatározó ereje az Olasz Liga (28 képviselő) és a francia, Marine Le Pen vezette Nemzeti Gyűlés (23 képviselő). Az ID programjában világosan megfogalmazza, hogy elutasít minden olyan politikát, amelynek célja egy szuperállam vagy bármilyen szupranacionális modell létrehozása, és hogy politikai szövetségüket az egyes népek sajátosságainak megfelelően az európai népek és nemzetek identitásának megőrzésére alapozzák. Kiállnak a bevándorlás korlátozása, a szólásszabadság és a saját kultúra megőrzése mellett.
Biztosan lehet négy-öt olyan kérdést találni, amelyek mindkét csoport számára fontosak, és amelyek mentén egyesíteni lehetne a csoportokat. Ilyenek mindenekelőtt az európai szuperállam elutasítása, a bevándorlás szabályozása, a határok megvédése, a tagországok szuverenitásának elismerése, a demográfiai helyzet javítása, hogy csak néhány példát említsek. Egy ilyen egyesített csoportban azután a Fidesz képviselői jelentős szerepet játszhatnának. Kellő munkával nyilván lehetne több közös érdeket is találni, más területeken pedig mindenki olyan álláspontot foglalna el, amelyik az általa képviselt politikából következik.
Ugyanakkor nem becsülném le a nehézségeket sem. Mindenekelőtt azt, hogy e két csoport, de különösen az ID csoport tagjait a nemzetközi sajtó, a kutatóintézeti tanulmányok, ennek nyomán a közösségi média, az internet szélsőségesekként bélyegez meg. Ennek nyilvánvaló célja, hogy akadályozzák e pártok összefogását, hiszen, ha valaki egy szélsőséges párttal, vagy egyénnel fog össze, akkor őt magát is szélsőségesnek nyilvánítják, annak minden egzisztenciális kihatásával együtt, amit kevesen mernek vállalni.
Azonban véletlenül, tusa nélkül csatát nem nyerünk – hogy József Attilát idézzem. Minél többen fognak össze, annál nehezebb lesz a háttérhatalom sajtójának megbélyegezni a hagyományos európai értékekhez, a nemzeti szuverenitás megtartásához ragaszkodókat.
Egy fontos terület, ahol nyilvánvalóan ellentétek lesznek, az a külpolitika, ezen belül is elsősorban az Oroszországhoz való viszony. Teljesen érthető, hogy történelmi okokból egyes országok képviselői erősen oroszellenesek. De lehet, hogy ez esetben a volt angol külügyminiszter és miniszterelnök Lord Palmerston bölcsességét kellene segítségül hívni, aki szerint Angliának nincsenek örök barátai és örök ellenségei, csak örök érdekei vannak, politikusainak az a kötelessége, hogy ezeket az érdekeket védjék.
Ma Európát, az európai értékeket és érdekeket (értve ez alatt a hagyományos kultúrát, a nemzetállamok létét és szuverenitását) nem az oroszok fenyegetik, hanem a bevándorlás és ennek nyomán Európa zónásodása, a párhuzamos társadalmak kialakulása továbbá a háttérhatalom nemzetállamokat felszámolni akaró törekvése. Nem a múlt, hanem a jelen harcait kell megvívnunk.
Egy további nehézség, hogy míg számtalan dokumentum található, amely az unió föderális állam irányába való fejlődésének szükségességét igyekszik alátámasztani, e tanokkal vitatkozó dokumentumok alig vannak, és ha vannak is, ismeretlenek a politikusok számára. Erre egy példa az 1977-es MacDougall jelentés, amely körvonalazta egy szövetségi állam gazdasági előfeltételeit (15-20 százalékos központi költségvetés szükségességét), amit egy ország sem fogadna el.
Ez nyilvánvalóan megkérdőjelezi a szövetségi állam irányába történő fejlődést, ennek ellenére a vitákban soha senki nem hivatkozik e tanulmány mondanivalójára. Megfelelő szintű és minőségű tanulmányokkal szinte minden területen be lehetne bizonyítani, hogy az uniós törekvések fizikai, gazdasági, vagy társadalmi oldalról megvalósíthatatlanok.
Erre a közeljövőben egy jó példa lesz a klímasemlegesség, amelyekről egyszerű számításokkal már ma bizonyítani lehet, hogy az az erősen támogatott megújuló erőforrásokkal megvalósíthatatlan lesz. Megítélésem szerint a szélsőségesként való megbélyegzés elleni harcot csak megfelelő szintű tanulmányokkal és azoknak a köztudatba való átültetésével lehet felvenni.
E tekintetben kulcsszerepe van a médiának, amely teljes egészében a liberális kezekben, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a háttérhatalom kezében van. Abban a pillanatban, ahogy egy jelentős, a mai fő irányt ellenző csoport az Európai Parlamentben megalakulna, azonnal úgy özönlene feléje a folyamatos támadás, mint ahogy azt Donald Trump ellen is az első pillanattól kezdve, ahogy a politika szinterén feltűnt.
Nyilvánvaló, hogy a saját álláspont védelmének kulcskérdése, hogy a leendő új parlamenti csoport programja, üzenetei minél szélesebb réteghez érjenek el, és lehet, hogy értő fülekre is fognak találni, hiszen a liberális nyilvánosság által mutatott kép egyre inkább szembe kerül az átlagemberek által érzékelhető valósággal.
Én reálisnak tartom egy, a hagyományos európai értékeket, az európai kultúrát, a nemzetállamok szuverenitását védő nagyobb parlamenti csoport kialakítását, csak igen nagy munkát kell befektetni a szerteágazó érdekek összehangolásába.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap
Jelenleg az Európai Parlamentben hét csoport működik és vannak az el nem kötelezettek. A legnagyobb a néppárti csoport 175 képviselővel, ezt követik a szocialisták 155 képviselővel, majd az Európa megújítására törekvő csoport, Guy Verhofstadt liberális csoportja 97 fővel. Ezek gazdasági kérdésekben a neoliberális álláspontot képviselik, támogatják a bevándorlást, a genderpropagandát és a további centralizáció, a föderális állam megvalósításának hívei. Ők együtt a 705 fős parlament túlnyomó többségét adják.
Eddig is az történt, amit ez a három csoport, közülük is az első kettő, a szocialisták és a néppártiak akartak. A zöldek (73 képviselő) csak annyiban térnek el, hogy a neoliberális gazdaságpolitikát kritizálják, viszont a klímapolitikára egyszerűsödött környezetvédelem terén radikális, lényegében teljesíthetetlen követelésekkel állnak elő. A baloldali csoport (39 képviselő) a neoliberális gazdaságpolitikát kritizálja, de a legtöbb kérdésben ők is a főirányt követik.
A jelenlegi fejlődési iránnyal szemben alternatívát csak a maradék két csoport az ID és az ECR kínál, ezek azonban egyenként 60-70 fős csoportok és együtt is legfeljebb a képviselők kétötödét adják, amivel az unió politikáját ugyan nem lehetne megváltoztatni, viszont ha egyesítenék erejüket, az általuk képviselt nézeteket ki lehetne szabadítani abból a karanténból, amelybe a jelenlegi többség szorítja a másképp gondolkodókat.
Ha a Fidesz képviselői egyik vagy másik csoporthoz csatlakoznának, vagy a Liga és a PiS bázisán egy új csoportot hoznának létre, az nem sokat változtatna a jelenlegi helyzeten, sőt még jobban szétforgácsolná a föderalista áramlattal szemben álló erőket. Az igazi jelentős lépés a két csoport egyesítése lenne, annál is inkább, mivel a lengyel PiS az ECR, az olasz Liga az ID csoportban van.
A két csoport honlapján olvasható programpontokban sok a hasonlóság, és még több lenne, ha az ECR programjában nagyobb súlyt kapna az amúgy a csoport gerincét alkotó PiS programja. Ugyanis míg az ECR jelenleg olvasható programjának zöme a szabadkereskedelem elősegítésével foglalkozik, a PiS nemzeti programjában sokkal nagyobb hangsúllyal szerepel a családpolitika, a szociális politika, a bevándorlás elutasítása, a nemzetállamok szuverenitásának megvédése.
E politika és értékek jobban tükröződnek a ID programjában, amelynek két nagyjából egyenlő meghatározó ereje az Olasz Liga (28 képviselő) és a francia, Marine Le Pen vezette Nemzeti Gyűlés (23 képviselő). Az ID programjában világosan megfogalmazza, hogy elutasít minden olyan politikát, amelynek célja egy szuperállam vagy bármilyen szupranacionális modell létrehozása, és hogy politikai szövetségüket az egyes népek sajátosságainak megfelelően az európai népek és nemzetek identitásának megőrzésére alapozzák. Kiállnak a bevándorlás korlátozása, a szólásszabadság és a saját kultúra megőrzése mellett.
Biztosan lehet négy-öt olyan kérdést találni, amelyek mindkét csoport számára fontosak, és amelyek mentén egyesíteni lehetne a csoportokat. Ilyenek mindenekelőtt az európai szuperállam elutasítása, a bevándorlás szabályozása, a határok megvédése, a tagországok szuverenitásának elismerése, a demográfiai helyzet javítása, hogy csak néhány példát említsek. Egy ilyen egyesített csoportban azután a Fidesz képviselői jelentős szerepet játszhatnának. Kellő munkával nyilván lehetne több közös érdeket is találni, más területeken pedig mindenki olyan álláspontot foglalna el, amelyik az általa képviselt politikából következik.
Ugyanakkor nem becsülném le a nehézségeket sem. Mindenekelőtt azt, hogy e két csoport, de különösen az ID csoport tagjait a nemzetközi sajtó, a kutatóintézeti tanulmányok, ennek nyomán a közösségi média, az internet szélsőségesekként bélyegez meg. Ennek nyilvánvaló célja, hogy akadályozzák e pártok összefogását, hiszen, ha valaki egy szélsőséges párttal, vagy egyénnel fog össze, akkor őt magát is szélsőségesnek nyilvánítják, annak minden egzisztenciális kihatásával együtt, amit kevesen mernek vállalni.
Azonban véletlenül, tusa nélkül csatát nem nyerünk – hogy József Attilát idézzem. Minél többen fognak össze, annál nehezebb lesz a háttérhatalom sajtójának megbélyegezni a hagyományos európai értékekhez, a nemzeti szuverenitás megtartásához ragaszkodókat.
Egy fontos terület, ahol nyilvánvalóan ellentétek lesznek, az a külpolitika, ezen belül is elsősorban az Oroszországhoz való viszony. Teljesen érthető, hogy történelmi okokból egyes országok képviselői erősen oroszellenesek. De lehet, hogy ez esetben a volt angol külügyminiszter és miniszterelnök Lord Palmerston bölcsességét kellene segítségül hívni, aki szerint Angliának nincsenek örök barátai és örök ellenségei, csak örök érdekei vannak, politikusainak az a kötelessége, hogy ezeket az érdekeket védjék.
Ma Európát, az európai értékeket és érdekeket (értve ez alatt a hagyományos kultúrát, a nemzetállamok létét és szuverenitását) nem az oroszok fenyegetik, hanem a bevándorlás és ennek nyomán Európa zónásodása, a párhuzamos társadalmak kialakulása továbbá a háttérhatalom nemzetállamokat felszámolni akaró törekvése. Nem a múlt, hanem a jelen harcait kell megvívnunk.
Egy további nehézség, hogy míg számtalan dokumentum található, amely az unió föderális állam irányába való fejlődésének szükségességét igyekszik alátámasztani, e tanokkal vitatkozó dokumentumok alig vannak, és ha vannak is, ismeretlenek a politikusok számára. Erre egy példa az 1977-es MacDougall jelentés, amely körvonalazta egy szövetségi állam gazdasági előfeltételeit (15-20 százalékos központi költségvetés szükségességét), amit egy ország sem fogadna el.
Ez nyilvánvalóan megkérdőjelezi a szövetségi állam irányába történő fejlődést, ennek ellenére a vitákban soha senki nem hivatkozik e tanulmány mondanivalójára. Megfelelő szintű és minőségű tanulmányokkal szinte minden területen be lehetne bizonyítani, hogy az uniós törekvések fizikai, gazdasági, vagy társadalmi oldalról megvalósíthatatlanok.
Erre a közeljövőben egy jó példa lesz a klímasemlegesség, amelyekről egyszerű számításokkal már ma bizonyítani lehet, hogy az az erősen támogatott megújuló erőforrásokkal megvalósíthatatlan lesz. Megítélésem szerint a szélsőségesként való megbélyegzés elleni harcot csak megfelelő szintű tanulmányokkal és azoknak a köztudatba való átültetésével lehet felvenni.
E tekintetben kulcsszerepe van a médiának, amely teljes egészében a liberális kezekben, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a háttérhatalom kezében van. Abban a pillanatban, ahogy egy jelentős, a mai fő irányt ellenző csoport az Európai Parlamentben megalakulna, azonnal úgy özönlene feléje a folyamatos támadás, mint ahogy azt Donald Trump ellen is az első pillanattól kezdve, ahogy a politika szinterén feltűnt.
Nyilvánvaló, hogy a saját álláspont védelmének kulcskérdése, hogy a leendő új parlamenti csoport programja, üzenetei minél szélesebb réteghez érjenek el, és lehet, hogy értő fülekre is fognak találni, hiszen a liberális nyilvánosság által mutatott kép egyre inkább szembe kerül az átlagemberek által érzékelhető valósággal.
Én reálisnak tartom egy, a hagyományos európai értékeket, az európai kultúrát, a nemzetállamok szuverenitását védő nagyobb parlamenti csoport kialakítását, csak igen nagy munkát kell befektetni a szerteágazó érdekek összehangolásába.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap