Azt írja a The Daily Telegraph, hogy Fico Orbán kottájából játszik, mert szemérmetlenül populista kampányt folytat, enyhébb álláspontot foglal el Moszkvával szemben, béketárgyalásokat sürget, a Szlovákiában állomásozó NATO-csapatokat pedig a nácikhoz hasonlította.
A kritika előzménye, mint azt már a szlovák és a magyar lapok is megírták, az, hogy Robert Fico, a Smer-SD elnöke bírálta a NATO Szlovákiában tervezett kampányát, amely az Ukrajnának nyújtott katonai segítség népszerűsítését kívánja szolgálni. Ezt Fico a közelgő parlamenti választásokba történő beavatkozásnak tartja, ugyanis a tájékoztató kampányt a nyárra tervezik, és életkor és iskolázottság szempontjából olyan rétegeket céloznak meg vele, amelyek megfelelnek a Smer-SD szavazótáborának. Fico követeli, hogy ezt a kampányt a NATO a szeptemberi parlamenti választás utánra halassza. Fico vádjait a jelenlegi NATO-barát szlovák kormány természetesen visszautasította, mondván, hogy a NATO-kampány nem azzal a céllal indul, hogy beavatkozzon a választásokba, pusztán a NATO-tagság előnyeit akarják tudatosítani és elmagyarázni, hogy Ukrajna támogatásának mekkora jelentősége van Szlovákia biztonsága szempontjából.
Kétségtelen, hogy erre a magyarázatra szükség is van, mert a NATO saját felmérése szerint a szlovákok alig több mint fele (51 százalék) szavazna a szövetségben maradásra, ha népszavazásra kerülne sor, és a 25 és 64 év közötti korosztály 51-60 százaléka nem akar több segítséget küldeni Ukrajnának. Mindez nem lenne olyan nagy baj, ha az őszi választások előtt Fico pártja nem állna éppen nyerésre. A párt az elmúlt évben négy százalékponttal növelte népszerűségét (15-ről 19 százalékra), míg a rivális szociáldemokraták (HLAS–SD) lényegében ugyanennyit vesztettek (19 százalékról 16 százalékra estek vissza).
A bajt csak tetézi, hogy a Szlovákiával szoros kapcsolatban álló Csehországban is az az Andrej Babis áll az élen, aki ugyancsak Orbán kottájából játszik, különösen a migráció tekintetében. De még lehetne sorolni tovább a szörnyűségeket, mint ahogy a The Daily Telegraph cikke is sorolja: Ausztriában az Osztrák Szabadságpárt vezeti a népszerűségi listát, Németországban az Alternatíva Németországnak (AfD) a második legnépszerűbb párt (az utóbbi 12 hónapban 10-ről 20 százalékra növekedett a támogatottsága), és Görögországban is erősödnek a populista (és oroszbarát) erők, akik ha hatalomhoz jutnak, akadályozhatják az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat.
És ezzel még nem teljes a lista, hiszen ott az olasz vagy a svéd kormány, ahol az Orbán kottájából játszó populista erőknek, vagyis azoknak, akik a nemzeti érdekeket védik, szintén jelentős a befolyásuk. Orbán kottája ugyanis nem más, mint a nemzeti érdekek védelme a nemzetek feletti erők érdekeivel szemben.
Ha az unió vezetői is Orbán kottájából játszanának, akkor mindenekelőtt nem lenne ellenőrizetlen bevándorlás, minden ország annyi bevándorlót fogadhatna, amennyit jónak lát, és nem lenne kötelezően előírt migránsbefogadási kvóta. Emellett nem lenne klímahisztéria, genderőrület, és legfőképp nem lenne orosz–ukrán(NATO)-háború, mert a 2008-as bukaresti NATO-csúcson nem hívták volna meg Ukrajnát és Grúziát a NATO-ba, ami a háború elsődleges oka, és még az ukránok kívánsága is teljesült volna, hiszen ebben az időben az ukránok kétharmada utasította el a NATO-tagságot. Ehhez, pusztán emlékeztetőül tegyük hozzá, hogy Bukarestben Ukrajna és Grúzia meghívását az Európai Gazdasági Közösséget alapító mind a hat ország és Magyarország is ellenezte, de Európa vezetőiben nem volt annyi bátorság és kitartás, hogy a Bush-kormányzat nyomásának ellenálljanak. Azóta a helyzet annyiban romlott, hogy az unió vezetői saját országaik és társadalmaik kárára önként vállalják Sancho Panza szerepét (annak józansága nélkül) az amerikai szélmalomharc kiszolgálására.
Ha Európa Orbán kottájából játszana, nem lenne probléma Európa energiaellátásával, az energiaárak nem emelkedtek volna a jelenlegi magasságokba, és az európai ipar nem épülne le és vesztené el versenyképességét és piacainak jelentős részét. Orbán kottája szerint Európa abban sem lenne érdekelt, hogy az indiai–csendes-óceáni térségben – Európától 15-20 ezer kilométerre – vállaljon rendfenntartó szerepet.
Az orbáni kotta tehát Európa alapvető érdekeit szolgálná, de hogy ez a józanság miért csak a szélsőjobboldalinak bélyegzett pártokban jelenik meg, arra talán a The Daily Telegraph cikkének háttere is rávilágít egy kicsit. A lapot, mint az euroatlanti térség szinte valamennyi meghatározó lapját, valamikor a 19. században alapították, és a 20. század végén vásárolták fel nagy pénzügyi korporációk. Ennek megfelelően ezek a lapok, a The Daily Telegraph is, e pénzügyi hatalmasságok érdekeit szolgálják. Maga a cikkíró, James Crisp, a lap európai ügyekkel foglalkozó szerkesztője, és hogy ne kelljen túl sokat olvasnia a számára érthetetlen nyelvű helyi híreket, riportjainak nagy részét a térséget jobban ismerő szakértők véleménye teszi ki, a jelen esetben a German Marshall Fund of the United States (Az Egyesült Államok Német Marshall alapja) egyik szakértőjének álláspontja. Az alapot magát az Egyesült Államok, annak különböző ügynökségei és egyéb pénzügyi alapok és korporációk finanszírozzák. A szakértőt Daniel Hegedüsnek hívják, akit gyakran idéznek olyan kiadványok, mint az AFP, a Financial Times, a New York Times, az Euractiv, az EU Observer és a Der Spiegel. Ő maga a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult politológiát, történelmet és európai jogot. Honlapján szinte kizárólag Magyarországot bíráló cikkeket találunk, amelyeket a fent említett médiumokban publikált.
Ez a konkrét példa rávilágít arra, hogy mit is jelent a háttérhatalom. Kezdődik az oktatási intézményekkel, ahol a megfelelő szakértőket képzik, illetve kiválogatják. Ők azután elkerülnek nemzetközi intézményekbe, amelyeket egyes kormányok és nagy pénzügyi korporációk finanszíroznak, végül ők adják a muníciót azoknak a médiumoknak, amelyeket ugyancsak a nagy pénzügyi alapok támogatnak. Mivel az euroatlanti térség hírközlése legalább kilencven százalékban így épül fel, az európai átlagember információt lényegében csak ezekből a fősodratú médiumokból kap, az idézett cikk által is bemutatott politikai irányzattal.
A náci propagandaminiszternek Goebbelsnek tulajdonítják azt a mondást, hogy az emberek mindent elhisznek, csak jó sokszor kell nekik elmondani, amit a gyakorlat igazol is. Ha egy nyugati állampolgár, minden általa olvasott vagy nézett médiában azt találja, hogy a számára alternatívát kínáló párt, mint a német AfD vagy az osztrák Szabadságpárt egy szélsőjobboldali párt, akkor kétszer is meggondolja, hogy arra szavazzon, még ha egyet is ért a programjával, nehogy politikai elkötelezettsége esetleg kitudódjon, ami akár az állásába is kerülhet. Ezért van az, hogy ezeknek a szélsőjobboldalinak minősített pártoknak a támogatottsága csak lassan növekszik, noha amikor a közvélemény-kutatók konkrét kérdéseket tesznek fel a lakosságnak, általában kiderül, hogy a többség véleménye ezeknek a pártoknak a politikájához áll közel. Magyarország esetében is így van: ha nem arra kérdeznek, hogy mennyire szimpatikus Orbán, hanem például a rezsicsökkentésre vagy az orosz–ukrán háborúban elfoglalt magyar álláspontra, kiderül, hogy az egyébként a Fidesz ellen szavazók jelentős része is támogatja ezt a politikát.
Az alternatívát kínáló pártok legnagyobb problémája, hogy nincs mögöttük az az anyagi, szellemi és médiatámogatás, amellyel a fősodratú pártok rendelkeznek. Ezen csak nehezen lehet változtatni, én elsősorban a szellemi háttér megteremtésében és az önkéntesek által vállalt úgynevezett alternatív médiumokra való támaszkodásban látom az előrehaladás lehetőségét, mert ez jelentősebb anyagi forrás nélkül is megvalósítható.
Orbán kottáját, vagyis a nemzeti érdekek és a tradicionális értékek megvédésének politikáját egy európai szintű rendszerbe kellene foglalni (hasonlóan ahhoz, amit az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó, 1957-es római szerződés is tartalmazott), és akkor talán nagyobb bátorságuk lenne az európai polgároknak arra, hogy az érdekeiket leginkább képviselő pártokra szavazzanak.
A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója
Magyar Hírlap
A kritika előzménye, mint azt már a szlovák és a magyar lapok is megírták, az, hogy Robert Fico, a Smer-SD elnöke bírálta a NATO Szlovákiában tervezett kampányát, amely az Ukrajnának nyújtott katonai segítség népszerűsítését kívánja szolgálni. Ezt Fico a közelgő parlamenti választásokba történő beavatkozásnak tartja, ugyanis a tájékoztató kampányt a nyárra tervezik, és életkor és iskolázottság szempontjából olyan rétegeket céloznak meg vele, amelyek megfelelnek a Smer-SD szavazótáborának. Fico követeli, hogy ezt a kampányt a NATO a szeptemberi parlamenti választás utánra halassza. Fico vádjait a jelenlegi NATO-barát szlovák kormány természetesen visszautasította, mondván, hogy a NATO-kampány nem azzal a céllal indul, hogy beavatkozzon a választásokba, pusztán a NATO-tagság előnyeit akarják tudatosítani és elmagyarázni, hogy Ukrajna támogatásának mekkora jelentősége van Szlovákia biztonsága szempontjából.
Kétségtelen, hogy erre a magyarázatra szükség is van, mert a NATO saját felmérése szerint a szlovákok alig több mint fele (51 százalék) szavazna a szövetségben maradásra, ha népszavazásra kerülne sor, és a 25 és 64 év közötti korosztály 51-60 százaléka nem akar több segítséget küldeni Ukrajnának. Mindez nem lenne olyan nagy baj, ha az őszi választások előtt Fico pártja nem állna éppen nyerésre. A párt az elmúlt évben négy százalékponttal növelte népszerűségét (15-ről 19 százalékra), míg a rivális szociáldemokraták (HLAS–SD) lényegében ugyanennyit vesztettek (19 százalékról 16 százalékra estek vissza).
A bajt csak tetézi, hogy a Szlovákiával szoros kapcsolatban álló Csehországban is az az Andrej Babis áll az élen, aki ugyancsak Orbán kottájából játszik, különösen a migráció tekintetében. De még lehetne sorolni tovább a szörnyűségeket, mint ahogy a The Daily Telegraph cikke is sorolja: Ausztriában az Osztrák Szabadságpárt vezeti a népszerűségi listát, Németországban az Alternatíva Németországnak (AfD) a második legnépszerűbb párt (az utóbbi 12 hónapban 10-ről 20 százalékra növekedett a támogatottsága), és Görögországban is erősödnek a populista (és oroszbarát) erők, akik ha hatalomhoz jutnak, akadályozhatják az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat.
És ezzel még nem teljes a lista, hiszen ott az olasz vagy a svéd kormány, ahol az Orbán kottájából játszó populista erőknek, vagyis azoknak, akik a nemzeti érdekeket védik, szintén jelentős a befolyásuk. Orbán kottája ugyanis nem más, mint a nemzeti érdekek védelme a nemzetek feletti erők érdekeivel szemben.
Ha az unió vezetői is Orbán kottájából játszanának, akkor mindenekelőtt nem lenne ellenőrizetlen bevándorlás, minden ország annyi bevándorlót fogadhatna, amennyit jónak lát, és nem lenne kötelezően előírt migránsbefogadási kvóta. Emellett nem lenne klímahisztéria, genderőrület, és legfőképp nem lenne orosz–ukrán(NATO)-háború, mert a 2008-as bukaresti NATO-csúcson nem hívták volna meg Ukrajnát és Grúziát a NATO-ba, ami a háború elsődleges oka, és még az ukránok kívánsága is teljesült volna, hiszen ebben az időben az ukránok kétharmada utasította el a NATO-tagságot. Ehhez, pusztán emlékeztetőül tegyük hozzá, hogy Bukarestben Ukrajna és Grúzia meghívását az Európai Gazdasági Közösséget alapító mind a hat ország és Magyarország is ellenezte, de Európa vezetőiben nem volt annyi bátorság és kitartás, hogy a Bush-kormányzat nyomásának ellenálljanak. Azóta a helyzet annyiban romlott, hogy az unió vezetői saját országaik és társadalmaik kárára önként vállalják Sancho Panza szerepét (annak józansága nélkül) az amerikai szélmalomharc kiszolgálására.
Ha Európa Orbán kottájából játszana, nem lenne probléma Európa energiaellátásával, az energiaárak nem emelkedtek volna a jelenlegi magasságokba, és az európai ipar nem épülne le és vesztené el versenyképességét és piacainak jelentős részét. Orbán kottája szerint Európa abban sem lenne érdekelt, hogy az indiai–csendes-óceáni térségben – Európától 15-20 ezer kilométerre – vállaljon rendfenntartó szerepet.
Az orbáni kotta tehát Európa alapvető érdekeit szolgálná, de hogy ez a józanság miért csak a szélsőjobboldalinak bélyegzett pártokban jelenik meg, arra talán a The Daily Telegraph cikkének háttere is rávilágít egy kicsit. A lapot, mint az euroatlanti térség szinte valamennyi meghatározó lapját, valamikor a 19. században alapították, és a 20. század végén vásárolták fel nagy pénzügyi korporációk. Ennek megfelelően ezek a lapok, a The Daily Telegraph is, e pénzügyi hatalmasságok érdekeit szolgálják. Maga a cikkíró, James Crisp, a lap európai ügyekkel foglalkozó szerkesztője, és hogy ne kelljen túl sokat olvasnia a számára érthetetlen nyelvű helyi híreket, riportjainak nagy részét a térséget jobban ismerő szakértők véleménye teszi ki, a jelen esetben a German Marshall Fund of the United States (Az Egyesült Államok Német Marshall alapja) egyik szakértőjének álláspontja. Az alapot magát az Egyesült Államok, annak különböző ügynökségei és egyéb pénzügyi alapok és korporációk finanszírozzák. A szakértőt Daniel Hegedüsnek hívják, akit gyakran idéznek olyan kiadványok, mint az AFP, a Financial Times, a New York Times, az Euractiv, az EU Observer és a Der Spiegel. Ő maga a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult politológiát, történelmet és európai jogot. Honlapján szinte kizárólag Magyarországot bíráló cikkeket találunk, amelyeket a fent említett médiumokban publikált.
Ez a konkrét példa rávilágít arra, hogy mit is jelent a háttérhatalom. Kezdődik az oktatási intézményekkel, ahol a megfelelő szakértőket képzik, illetve kiválogatják. Ők azután elkerülnek nemzetközi intézményekbe, amelyeket egyes kormányok és nagy pénzügyi korporációk finanszíroznak, végül ők adják a muníciót azoknak a médiumoknak, amelyeket ugyancsak a nagy pénzügyi alapok támogatnak. Mivel az euroatlanti térség hírközlése legalább kilencven százalékban így épül fel, az európai átlagember információt lényegében csak ezekből a fősodratú médiumokból kap, az idézett cikk által is bemutatott politikai irányzattal.
A náci propagandaminiszternek Goebbelsnek tulajdonítják azt a mondást, hogy az emberek mindent elhisznek, csak jó sokszor kell nekik elmondani, amit a gyakorlat igazol is. Ha egy nyugati állampolgár, minden általa olvasott vagy nézett médiában azt találja, hogy a számára alternatívát kínáló párt, mint a német AfD vagy az osztrák Szabadságpárt egy szélsőjobboldali párt, akkor kétszer is meggondolja, hogy arra szavazzon, még ha egyet is ért a programjával, nehogy politikai elkötelezettsége esetleg kitudódjon, ami akár az állásába is kerülhet. Ezért van az, hogy ezeknek a szélsőjobboldalinak minősített pártoknak a támogatottsága csak lassan növekszik, noha amikor a közvélemény-kutatók konkrét kérdéseket tesznek fel a lakosságnak, általában kiderül, hogy a többség véleménye ezeknek a pártoknak a politikájához áll közel. Magyarország esetében is így van: ha nem arra kérdeznek, hogy mennyire szimpatikus Orbán, hanem például a rezsicsökkentésre vagy az orosz–ukrán háborúban elfoglalt magyar álláspontra, kiderül, hogy az egyébként a Fidesz ellen szavazók jelentős része is támogatja ezt a politikát.
Az alternatívát kínáló pártok legnagyobb problémája, hogy nincs mögöttük az az anyagi, szellemi és médiatámogatás, amellyel a fősodratú pártok rendelkeznek. Ezen csak nehezen lehet változtatni, én elsősorban a szellemi háttér megteremtésében és az önkéntesek által vállalt úgynevezett alternatív médiumokra való támaszkodásban látom az előrehaladás lehetőségét, mert ez jelentősebb anyagi forrás nélkül is megvalósítható.
Orbán kottáját, vagyis a nemzeti érdekek és a tradicionális értékek megvédésének politikáját egy európai szintű rendszerbe kellene foglalni (hasonlóan ahhoz, amit az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó, 1957-es római szerződés is tartalmazott), és akkor talán nagyobb bátorságuk lenne az európai polgároknak arra, hogy az érdekeiket leginkább képviselő pártokra szavazzanak.
A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója
Magyar Hírlap