 | A Washington állambeli Seattle-ben fegyveres tüntetők elfoglalták a város egy részét, amelyet „Black Lives Matter Seattle King County”-nak neveztek el (A Fekete Életek Számítanak Seattle Nagymegye) |
A „szabad államnak” kormánya is van, egy tíztagú direktóriumot neveztek ki, ahol úgy látszik, demokratikus elvek érvényesülnek, mert az általában a keresztnevükön szereplő kormánytagok beosztását nem ismertették, a programjukat viszont igen. Eszerint a szervezet a feketék és más színes emberek megerősítésére és felszabadítására összpontosít részben érdekképviselet, részben direkt akciók révén. A BLM Seattle fekete leszbikusok, nők és queer emberekre helyezi a hangsúlyt, és közvetlen akciókat szervez, hogy a fekete-ellenes rendszert és elnyomó politikát felszámolják. Június 12-ére egy „országos” (értsd Washington állam) akciónapot szerveztek, amelynek része volt egy egynapos sztrájk és felvonulás a város elfoglalt területén.
Június 11-én Trump elnök azt üzente a város és az állam vezetőinek, hogy „vegyétek vissza a városokat most, ha nem teszitek, én fogom. Ez nem játék, ezeket az undorító anarchistákat meg kell állítani”. Az elnök azt is felvetette, hogy a helyi kormányzók vegyék igénybe a nemzeti gárdát a rend helyreállítására. Erre Seattle város polgármestere azt üzente vissza: „Hagyj bennünket békén. Menj vissza a bunkeredbe”. A „bunker” utalás arra, hogy mikor a tüntetők a Fehér Ház közvetlen közelében randalíroztak, az elnököt rövid időre egy biztonságos helyre menekítették. Washington állam kormányzója is válaszolt, mégpedig a következőképpen: „Az az ember, aki teljesen alkalmatlan a vezetésre, ne szóljon bele Washington állam ügyeibe”.
Talán említenem sem kell, hogy mindkét vezető demokratapárti. Ugyanazon a napon a New York-i rendőrszakszervezet sajtótájékoztatót tartott, ahol kikeltek az ellen, hogy míg ők szó szerint az életüket kockáztatják (a tüntetések kezdete óta is több rendőr vesztette életét), a politikusok és a sajtó nemhogy nem védi meg őket, de ellenük hangolják a közvéleményt. A felszólaló szakszervezeti vezetők között volt fehér is, fekete is, rámutatva, hogy a rendőrség utálatánál nem a bőrszín, hanem a rend utálata számít. Paul Craig Roberts, a neves amerikai publicista szerint a politikusok és a fősodratú sajtó rendőrellenességének alapvető oka, hogy a rendőrséget a „mély állam” még nem tudta úgy maga alá gyűrni, mint a Pentagont. Évekkel ezelőtt a hadsereget támadták hasonlóképpen, de a Pentagon már az ellenőrzésük alá került és így a katonák elleni támadások is megszűntek.
Craig Roberts véleményét látszik igazolni, hogy a demokraták elnökjelöltje, Joe Biden azzal fenyegetőzött, hogy ha választási vereség esetén Trump nem akarná átadni a hatalmat, akkor a katonasággal fogja kikísértetni őt a Fehér Házból. Pontosabban a CNN egy riporterének kérdésére Joe Biden azt válaszolta: „Biztosíthatom önt, abszolút meg vagyok arról győződve, hogy (a katonaság) sietve fogja őt kikísérni a Fehér Házból”. De hát erre a katonaságot valakinek fel kell kérni, mert a hadsereg főparancsnoka a hivatalban lévő elnök.
A rendőrség elleni támadásokkal egy időben folyik az ország történelmének átírása is. A tüntetők sorra döntik le azokat a szobrokat, amelyek szerintük a rabszolgatartó múltra emlékeztetnek és – többek között – követelik a déli államok valamikori vezetőiről elnevezett katonai támaszpontok átnevezését, amire Trump határozott nemet mondott. Erre válaszul Nancy Pelosi, a Képviselőház demokratapárti elnöke levelet küldött a Kongresszus épületében elhelyezett szobrokért felelős bizottságnak, követelve tizenegy szobor eltávolítását, amelyeket valamikor a déli államok küldtek a nemzeti szoborcsarnok számára. Az indok az, ahogy fogalmazott, hogy a déli államok valamikori vezetői „a gyűlöletnek, nem pedig a történelmi örökségnek adnak tiszteletet”. A levéllel egyébként republikánusok is egyetértettek. A nyolcvan éves Nancy Pelosi 1987 óta tagja a Képviselőháznak, hogyhogy ez eddig nem jutott eszébe?
A hirtelen feltámadt történettudat-módosulásnak oka az az országos felháborodás, amit, ahogy a legtöbb liberális lap írja, egy fegyvertelen fekete férfi, George Floyd egy fehér rendőr általi meggyilkolása váltott ki. Mint a lapok írják, a férfi letartóztatásakor a rendőr csaknem kilenc percig térdelt a fekete férfi nyakán. Azt azonban ugyanezen lapok nem írják meg, hogy a szerencsétlen eset azzal kezdődött, hogy George Floyd hamis pénzzel akart fizetni, és egy bolttulajdonos kihívta a rendőrséget. Floyd a rendőri intézkedésnek ellenállt, és ezt követte a kényszerítő intézkedés, amire egyébként a rendőröket az ilyen esetekre kiképzik. A hivatalos halottvizsgálat szerint a halál oka szívelégtelenség, amit a „fojtófogás” okozott a kábítószer hatása alatt álló férfinak. Ezt az eredményt azonban a család nem fogadta el. Az általuk megbízott halottkém a halál okát a nyaki erekre gyakorolt nyomással hozta összefüggésbe, ami korlátozta az agy vérellátását és a légzést. A híradások azt sem említik, hogy a halálával „nemzeti hőssé” vált George Floyd ötször volt már korábban büntetve, főleg minősített (élet kioltására alkalmas tárgyal való fenyegetéssel elkövetett) rablások miatt.
Floyd halála azonban csak ürügy volt az amerikai társadalomban meglévő feszültségek felszínre kerülésére. A valamikor olvasztótégelyként emlegetett amerikai társadalom már régen nem olvasztótégely, ha valaha is az volt. Az amerikai társadalomban több törésvonal van, amelyek időről időre erőszakos formában kerülnek felszínre. A törésvonalak egy része etnikai jellegű. E tekintetben három nagy csoportot lehet elkülöníteni: a lakosság hatvan százalékát alkotó fehéreket, a tizennyolc százalékot kitevő spanyol ajkúakat, akik ugyan fehérek, de nyelvi, kulturális és történelmi szempontból eltérnek a főleg német, ír és angol gyökerekkel rendelkező fehérektől, valamint a tizenhárom százalékot kitevő, afrikai felmenőkkel rendelkező feketéket. E három rassz területileg is elkülönül. Az Egyesült Államok délnyugati részén egyre inkább a spanyol ajkúak kerülnek többségbe, a délkeleti részeken a fekete etnikum jelentős, míg az ország északi–északnyugati részén a fehérek dominálnak. Az etnikai különbségek főleg a most is főszerepet játszó „Fekete Életek Számítanak” mozgalom formájában erőszakosan is megjelennek.
Az etnikai mellett jelentősek az életszínvonalbeli különbségek is. Az elmúlt negyven év neoliberális reformjai az amerikai társadalmat nagymértékben polarizálták, a demokrácia bázisa, a középosztály számottevően erodálódott. A szélsőséges jövedelemkülönbségek és a szegényebb rétegek (jellemezően a fekete etnikum) létbizonytalansága a társadalmi feszültségek egyik forrása.
A törésvonalak harmadik típusa az ideológiai megosztottság, ebből a szempontból főleg a számban ugyan elenyésző, de a nagyvárosokban hatalmas káoszt okozni tudó szélsőbal mozgalmak, ezen belül az „antifasiszták” ideológiája és akciói emelhetők ki, amit ebben a pillanatban épp a Seattle-i „szabad állam” jelenít meg. De ide sorolható az amerikai kampuszokon már hosszú ideje folyó ideológiai terror is, a szabad beszédet korlátozó, sőt tiltó „biztonságos zónák” gyakorlata, vagy a médiumokban megnyilvánuló véleményterror, amelynek friss példája, hogy az egyik philadelphiai lap menesztette főszerkesztőjét, mert egy, egyébként a tüntetőkkel szimpatizáló, cikkének azt a címet adta, hogy „az épületek is számítanak” – mármint amit a tüntetők tönkretesznek.
Végül a legnagyobb törésvonal az amerikai társadalom és a „mély állam”, vagyis a tényleges hatalmat gyakorló New York-i–washingtoni pénzügyi–politikai elit és a történelmi Amerika között feszül. Az iraki háború, de a mostani zavargásokban a Nancy Pelosi által elfoglalt álláspont is világosan jelzi, hogy a „mély állam” nem Amerika nemzeti érdekeit képviseli.
Trump, akit a két nagy párt összefogása ellenére választottak meg négy éve az Egyesült Államok elnökének, ezen a helyzeten kívánt változtatni, és innen ered az iránta megnyilvánuló engesztelhetetlen gyűlölet a „mély állam” mindkét párti képviselői részéről.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap
Június 11-én Trump elnök azt üzente a város és az állam vezetőinek, hogy „vegyétek vissza a városokat most, ha nem teszitek, én fogom. Ez nem játék, ezeket az undorító anarchistákat meg kell állítani”. Az elnök azt is felvetette, hogy a helyi kormányzók vegyék igénybe a nemzeti gárdát a rend helyreállítására. Erre Seattle város polgármestere azt üzente vissza: „Hagyj bennünket békén. Menj vissza a bunkeredbe”. A „bunker” utalás arra, hogy mikor a tüntetők a Fehér Ház közvetlen közelében randalíroztak, az elnököt rövid időre egy biztonságos helyre menekítették. Washington állam kormányzója is válaszolt, mégpedig a következőképpen: „Az az ember, aki teljesen alkalmatlan a vezetésre, ne szóljon bele Washington állam ügyeibe”.
Talán említenem sem kell, hogy mindkét vezető demokratapárti. Ugyanazon a napon a New York-i rendőrszakszervezet sajtótájékoztatót tartott, ahol kikeltek az ellen, hogy míg ők szó szerint az életüket kockáztatják (a tüntetések kezdete óta is több rendőr vesztette életét), a politikusok és a sajtó nemhogy nem védi meg őket, de ellenük hangolják a közvéleményt. A felszólaló szakszervezeti vezetők között volt fehér is, fekete is, rámutatva, hogy a rendőrség utálatánál nem a bőrszín, hanem a rend utálata számít. Paul Craig Roberts, a neves amerikai publicista szerint a politikusok és a fősodratú sajtó rendőrellenességének alapvető oka, hogy a rendőrséget a „mély állam” még nem tudta úgy maga alá gyűrni, mint a Pentagont. Évekkel ezelőtt a hadsereget támadták hasonlóképpen, de a Pentagon már az ellenőrzésük alá került és így a katonák elleni támadások is megszűntek.
Craig Roberts véleményét látszik igazolni, hogy a demokraták elnökjelöltje, Joe Biden azzal fenyegetőzött, hogy ha választási vereség esetén Trump nem akarná átadni a hatalmat, akkor a katonasággal fogja kikísértetni őt a Fehér Házból. Pontosabban a CNN egy riporterének kérdésére Joe Biden azt válaszolta: „Biztosíthatom önt, abszolút meg vagyok arról győződve, hogy (a katonaság) sietve fogja őt kikísérni a Fehér Házból”. De hát erre a katonaságot valakinek fel kell kérni, mert a hadsereg főparancsnoka a hivatalban lévő elnök.
A rendőrség elleni támadásokkal egy időben folyik az ország történelmének átírása is. A tüntetők sorra döntik le azokat a szobrokat, amelyek szerintük a rabszolgatartó múltra emlékeztetnek és – többek között – követelik a déli államok valamikori vezetőiről elnevezett katonai támaszpontok átnevezését, amire Trump határozott nemet mondott. Erre válaszul Nancy Pelosi, a Képviselőház demokratapárti elnöke levelet küldött a Kongresszus épületében elhelyezett szobrokért felelős bizottságnak, követelve tizenegy szobor eltávolítását, amelyeket valamikor a déli államok küldtek a nemzeti szoborcsarnok számára. Az indok az, ahogy fogalmazott, hogy a déli államok valamikori vezetői „a gyűlöletnek, nem pedig a történelmi örökségnek adnak tiszteletet”. A levéllel egyébként republikánusok is egyetértettek. A nyolcvan éves Nancy Pelosi 1987 óta tagja a Képviselőháznak, hogyhogy ez eddig nem jutott eszébe?
A hirtelen feltámadt történettudat-módosulásnak oka az az országos felháborodás, amit, ahogy a legtöbb liberális lap írja, egy fegyvertelen fekete férfi, George Floyd egy fehér rendőr általi meggyilkolása váltott ki. Mint a lapok írják, a férfi letartóztatásakor a rendőr csaknem kilenc percig térdelt a fekete férfi nyakán. Azt azonban ugyanezen lapok nem írják meg, hogy a szerencsétlen eset azzal kezdődött, hogy George Floyd hamis pénzzel akart fizetni, és egy bolttulajdonos kihívta a rendőrséget. Floyd a rendőri intézkedésnek ellenállt, és ezt követte a kényszerítő intézkedés, amire egyébként a rendőröket az ilyen esetekre kiképzik. A hivatalos halottvizsgálat szerint a halál oka szívelégtelenség, amit a „fojtófogás” okozott a kábítószer hatása alatt álló férfinak. Ezt az eredményt azonban a család nem fogadta el. Az általuk megbízott halottkém a halál okát a nyaki erekre gyakorolt nyomással hozta összefüggésbe, ami korlátozta az agy vérellátását és a légzést. A híradások azt sem említik, hogy a halálával „nemzeti hőssé” vált George Floyd ötször volt már korábban büntetve, főleg minősített (élet kioltására alkalmas tárgyal való fenyegetéssel elkövetett) rablások miatt.
Floyd halála azonban csak ürügy volt az amerikai társadalomban meglévő feszültségek felszínre kerülésére. A valamikor olvasztótégelyként emlegetett amerikai társadalom már régen nem olvasztótégely, ha valaha is az volt. Az amerikai társadalomban több törésvonal van, amelyek időről időre erőszakos formában kerülnek felszínre. A törésvonalak egy része etnikai jellegű. E tekintetben három nagy csoportot lehet elkülöníteni: a lakosság hatvan százalékát alkotó fehéreket, a tizennyolc százalékot kitevő spanyol ajkúakat, akik ugyan fehérek, de nyelvi, kulturális és történelmi szempontból eltérnek a főleg német, ír és angol gyökerekkel rendelkező fehérektől, valamint a tizenhárom százalékot kitevő, afrikai felmenőkkel rendelkező feketéket. E három rassz területileg is elkülönül. Az Egyesült Államok délnyugati részén egyre inkább a spanyol ajkúak kerülnek többségbe, a délkeleti részeken a fekete etnikum jelentős, míg az ország északi–északnyugati részén a fehérek dominálnak. Az etnikai különbségek főleg a most is főszerepet játszó „Fekete Életek Számítanak” mozgalom formájában erőszakosan is megjelennek.
Az etnikai mellett jelentősek az életszínvonalbeli különbségek is. Az elmúlt negyven év neoliberális reformjai az amerikai társadalmat nagymértékben polarizálták, a demokrácia bázisa, a középosztály számottevően erodálódott. A szélsőséges jövedelemkülönbségek és a szegényebb rétegek (jellemezően a fekete etnikum) létbizonytalansága a társadalmi feszültségek egyik forrása.
A törésvonalak harmadik típusa az ideológiai megosztottság, ebből a szempontból főleg a számban ugyan elenyésző, de a nagyvárosokban hatalmas káoszt okozni tudó szélsőbal mozgalmak, ezen belül az „antifasiszták” ideológiája és akciói emelhetők ki, amit ebben a pillanatban épp a Seattle-i „szabad állam” jelenít meg. De ide sorolható az amerikai kampuszokon már hosszú ideje folyó ideológiai terror is, a szabad beszédet korlátozó, sőt tiltó „biztonságos zónák” gyakorlata, vagy a médiumokban megnyilvánuló véleményterror, amelynek friss példája, hogy az egyik philadelphiai lap menesztette főszerkesztőjét, mert egy, egyébként a tüntetőkkel szimpatizáló, cikkének azt a címet adta, hogy „az épületek is számítanak” – mármint amit a tüntetők tönkretesznek.
Végül a legnagyobb törésvonal az amerikai társadalom és a „mély állam”, vagyis a tényleges hatalmat gyakorló New York-i–washingtoni pénzügyi–politikai elit és a történelmi Amerika között feszül. Az iraki háború, de a mostani zavargásokban a Nancy Pelosi által elfoglalt álláspont is világosan jelzi, hogy a „mély állam” nem Amerika nemzeti érdekeit képviseli.
Trump, akit a két nagy párt összefogása ellenére választottak meg négy éve az Egyesült Államok elnökének, ezen a helyzeten kívánt változtatni, és innen ered az iránta megnyilvánuló engesztelhetetlen gyűlölet a „mély állam” mindkét párti képviselői részéről.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap