Májusban európai parlamenti választások lesznek, amitől alig négy hónap választ el bennünket.
Ez az az időszak, amikor mindenki a maga igazáról akarja meggyőzni az európai polgárokat. Az már biztos, hogy a választási kampány fő kérdése a bevándorlás, illetve a bevándorlókhoz való viszony lesz, bár számos más probléma is létezik Európában, a valóban hosszú távra – talán örökre – kiható sorskérdés mégiscsak a migráció.
Ezt a helyzetet, pontosabban az európaiak bevándorláshoz való viszonyát mérte fel egy nemrég alakult és magát „More in Common”-nak nevező, (magyarra talán „Közösen többre megyünk”-re lefordítható) kezdeményezés, amely az elmúlt két évben az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban és Olaszországban készíttetett felméréseket arról, hogy az adott ország hogyan vélekedik a nemzeti identitásról, a bevándorlásról és a menekültekről.
A kezdeményezés nem csinált titkot abból, hogy az általuk megindított felmérések lényege, hogy a közvéleményt ellenállóbbá tegyék az idegengyűlölettel és a tekintélyelvű populizmussal szemben. Mint maguk írják: „A »More in Common« különböző tevékenységeinek célja, hogy összetartóbb és befogadóbb társadalmak jöjjenek létre, amelyek ellenállnak az idegengyűlölet és a tekintélyelvű populizmus vonzerejének. Célunk, hogy támogassuk a civil társadalom és azon kulcsfontosságú befolyásoló szereplők erőfeszítéseit, akik a nyitott és befogadó társadalmak értékeit képviselik, és segítenek más, ezen értékeket előmozdító új kezdeményezéseknek.” A kezdeményezést, amelynek fő támogatói különböző filantróp szervezetek, azért alakították 2017-ben, hogy kiderítsék, a fejlett demokráciák miért nem voltak képesek megfelelően reagálni a menekültválságra és annak belpolitikai hatására, vagyis miért nem voltak képesek megakadályozni, hogy a tömeges bevándorlás nyomán a „populista” erők előretörjenek.
Magát a vizsgálatot az Ipsos helyi kutatóintézeteivel végeztették el, eddig az említett négy országban, de az ez évi tervekben Görögország és Hollandia is szerepel. A felmérések lényege annak kiderítése, hogy melyek az egyes országok társadalmainak azon részei, amelyek a „megfelelő üzenetekkel” a liberális értékrend felé lennének hajlíthatók. A 2018 augusztusában elkészült olasz vizsgálat szerint például az olasz társadalom a liberális értékrend, illetve a bevándorláshoz való hozzáállás szempontjából hét csoportra bontható. Ezek közül kettőt, az olasz kozmopolitákat és humanitárius katolikusokat a „nyitott” szegmensbe sorolták, legfőbb jellemzőjük, hogy ugyan különböző meggondolásokból, de támogatják a bevándorlást. E két csoport együtt a lakosság huszonnyolc százalékát teszi ki. Az „ellenséges nacionalisták” és a „kultúra védelmezői” a „zárt” szegmensbe kerültek, fő jellemzőjük, hogy elutasítják a bevándorlást (huszonnégy százalék). Végül a maradék három csoport, a „lemaradók”, a „biztonságért aggódók” és a „mérsékelt el nem kötelezettek” a középső szegmensbe került, és erről, a lakosság mintegy a felét képviselő rétegről feltételezték, hogy megfelelő üzenetekkel a bevándorlást támogató vagy legalábbis nem ellenző, a nyitott és befogadó társadalmak értékeit elfogadó táborba csábíthatók. A vizsgálat kiterjedt az egyes csoportok demográfiai jellemzőire és politikai affinitásaira is, és nem meglepő módon kiderült, hogy a kozmopoliták többségükben a baloldali, a nemzetiek és a kultúra védelmezői a jobboldali pártokra szavaznak, míg a közbülsők mindkét irányzathoz tartozhatnak.
A felmérés eredménye az volt, hogy az olaszok elégedetlenek az országukban fennálló helyzettel, mély bizalmatlanság él bennük az elittel szemben, és hogy a globalizáció veszteseinek tekintik magukat. A hagyományos identitás fontos az olaszok számára, és többségük aggódik amiatt, hogy ezt az identitást elvesztik. A bevándorlást a többség negatív folyamatnak tekinti, és szerintük a bevándorlók nem is akarnak integrálódni az olasz társadalomba. Az is többségi vélemény, hogy az olasz identitás összeegyeztethetetlen az iszlámmal. Csalódottak, hogy a menekültválságban az Európai Unió nem támogatta őket.
A kutatás ajánlásaival azonban az olasz és európai liberális körök nem mennek sokra, mert lényegében csak arra terjed ki, hogy a középső csoportot kellene meggyőzni arról, hogy az olaszok és a bevándorlók együtt nagyszerű dolgokra képesek, ami nehezen fog menni.
A francia felmérés még kedvezőtlenebb képet nyújt a lakosság pszichés állapotáról. A másfél évvel ezelőtti vizsgálat szerint kétharmaduk érez félelmet, a társadalom fele pedig kifejezett haragot amiatt, ahogy a dolgok mennek Franciaországban. Félnek a globalizáció hatásaitól, és védelmet követelnek ellenük. Ami a bevándorlást illeti, a többségnek az a véleménye, hogy erős kapcsolat van a bevándorlás és a terrorizmus között. Emellett többségi vélemény, hogy az iszlám összeegyeztethetetlen a francia identitással és az országhoz való lojalitással.
A szintén másfél éve készült német felmérés kedvezőbb képet mutat a lakosság kedélyállapotáról, többen optimisták, mint pesszimisták Németországban, amit nem nagyon lehet csodálni, hiszen az Európai Unió és különösen az euró bevezetésének fő nyertesei a németek. A kedvezőbb gazdasági helyzet ellenére Németországban is a bevándorlás az aggodalmak egyik fő forrása. A németek többsége ugyanis nem hisz abban, hogy a bevándorlók sikeresen integrálódni fognak, és fenntartásaik vannak azzal kapcsolatban is, hogy a német kultúra összeegyeztethető-e a muszlim vallással.
A németek életérzéséről megdöbbentő képet fest a Der Spiegel egy tavalyi szerkesztőségi cikke. Megdöbbentő azért, mert olyan témákról ír, amelyek ugyan közismert tényeknek számítanak, de amiket eddig jobbára csak a „populista” és „szélsőjobboldali” magyar politikusoktól lehet hallani. Már a cikk címe is sokatmondó: „Németország és a bevándorlás, az ország változó arca” és az alcím: „Sok német idegennek érzi magát saját hazájában, és attól fél, hogy a bevándorlás gyorsan megváltoztatja a hazájukat. Minden ötödik német bevándorló hátterű, és az arányuk tovább fog növekedni”. Ez utóbbi kijelentéshez rögtön statisztikát is mellékel a cikk, amely szerint a német nőknek átlagosan 1,2 gyermekük van, míg a bevándoroltaknak 1,6, ami ugyan nem éri el a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es értéket, ám a csökkenő népességben a muszlimok aránya rohamosan nőni fog. Már minden negyedik, Németországban született gyermek bevándorlóhátterű volt 2016-ban. A németek ennek egyáltalán nem örülnek, és hogy milyen mély haragot és dühöt éreznek, arra jellemző az az elterjedt összeesküvés-elmélet, amely szerint a kancellár (Angela Merkel), más bűnös erőkkel szövetkezve, külföldiekkel akarja felváltani a németeket – írja a Der Spiegel szerkesztőségi cikke. A cikk idézi Horst Seehofer belügyminisztert is, aki szerint az iszlám nem tartozik Németországhoz, és hozzáteszi, hogy ezzel a kijelentéssel a német lakosság nagy része egyetért. Emellett a cikk több példát idéz, hogy egyes területek – a mindennapi fenyegetettség miatt – hogyan válnak lakhatatlanná a németek számára, és, hogy egyesek már azon gondolkodnak, hogy kivándorolnak Uruguayba vagy Magyarországra. Hittük volna ezt néhány évtizeddel ezelőtt?
Mindebből azt a következtetést lehetne levonni, hogy a májusi európai parlamenti választások döntő változásokat fognak hozni a parlament összetételében és egyúttal az Európai Unió politikájában, hiszen az unió három legnagyobb, meghatározó országában a bevándorlást megakadályozni kívánó erők vannak többségben. Ám nem árt az óvatosság. Az európai képviselőket ugyanis nem a „nép” választja meg egyéni kvalitások alapján, hanem pártlistákról fognak bekerülni. Márpedig, hogy ki kerül a listára, azt az eddig meghatározó szerepet játszó bal- és jobbközép pártok bevándorlásbarát vezetősége fogja meghatározni. Legyünk tehát türelemmel, Rómát sem egy nap alatt építették fel.
A szerző a Nemzeti Fórum gazdasági szakértője
Magyar Hírlap
Ezt a helyzetet, pontosabban az európaiak bevándorláshoz való viszonyát mérte fel egy nemrég alakult és magát „More in Common”-nak nevező, (magyarra talán „Közösen többre megyünk”-re lefordítható) kezdeményezés, amely az elmúlt két évben az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban és Olaszországban készíttetett felméréseket arról, hogy az adott ország hogyan vélekedik a nemzeti identitásról, a bevándorlásról és a menekültekről.
A kezdeményezés nem csinált titkot abból, hogy az általuk megindított felmérések lényege, hogy a közvéleményt ellenállóbbá tegyék az idegengyűlölettel és a tekintélyelvű populizmussal szemben. Mint maguk írják: „A »More in Common« különböző tevékenységeinek célja, hogy összetartóbb és befogadóbb társadalmak jöjjenek létre, amelyek ellenállnak az idegengyűlölet és a tekintélyelvű populizmus vonzerejének. Célunk, hogy támogassuk a civil társadalom és azon kulcsfontosságú befolyásoló szereplők erőfeszítéseit, akik a nyitott és befogadó társadalmak értékeit képviselik, és segítenek más, ezen értékeket előmozdító új kezdeményezéseknek.” A kezdeményezést, amelynek fő támogatói különböző filantróp szervezetek, azért alakították 2017-ben, hogy kiderítsék, a fejlett demokráciák miért nem voltak képesek megfelelően reagálni a menekültválságra és annak belpolitikai hatására, vagyis miért nem voltak képesek megakadályozni, hogy a tömeges bevándorlás nyomán a „populista” erők előretörjenek.
Magát a vizsgálatot az Ipsos helyi kutatóintézeteivel végeztették el, eddig az említett négy országban, de az ez évi tervekben Görögország és Hollandia is szerepel. A felmérések lényege annak kiderítése, hogy melyek az egyes országok társadalmainak azon részei, amelyek a „megfelelő üzenetekkel” a liberális értékrend felé lennének hajlíthatók. A 2018 augusztusában elkészült olasz vizsgálat szerint például az olasz társadalom a liberális értékrend, illetve a bevándorláshoz való hozzáállás szempontjából hét csoportra bontható. Ezek közül kettőt, az olasz kozmopolitákat és humanitárius katolikusokat a „nyitott” szegmensbe sorolták, legfőbb jellemzőjük, hogy ugyan különböző meggondolásokból, de támogatják a bevándorlást. E két csoport együtt a lakosság huszonnyolc százalékát teszi ki. Az „ellenséges nacionalisták” és a „kultúra védelmezői” a „zárt” szegmensbe kerültek, fő jellemzőjük, hogy elutasítják a bevándorlást (huszonnégy százalék). Végül a maradék három csoport, a „lemaradók”, a „biztonságért aggódók” és a „mérsékelt el nem kötelezettek” a középső szegmensbe került, és erről, a lakosság mintegy a felét képviselő rétegről feltételezték, hogy megfelelő üzenetekkel a bevándorlást támogató vagy legalábbis nem ellenző, a nyitott és befogadó társadalmak értékeit elfogadó táborba csábíthatók. A vizsgálat kiterjedt az egyes csoportok demográfiai jellemzőire és politikai affinitásaira is, és nem meglepő módon kiderült, hogy a kozmopoliták többségükben a baloldali, a nemzetiek és a kultúra védelmezői a jobboldali pártokra szavaznak, míg a közbülsők mindkét irányzathoz tartozhatnak.
A felmérés eredménye az volt, hogy az olaszok elégedetlenek az országukban fennálló helyzettel, mély bizalmatlanság él bennük az elittel szemben, és hogy a globalizáció veszteseinek tekintik magukat. A hagyományos identitás fontos az olaszok számára, és többségük aggódik amiatt, hogy ezt az identitást elvesztik. A bevándorlást a többség negatív folyamatnak tekinti, és szerintük a bevándorlók nem is akarnak integrálódni az olasz társadalomba. Az is többségi vélemény, hogy az olasz identitás összeegyeztethetetlen az iszlámmal. Csalódottak, hogy a menekültválságban az Európai Unió nem támogatta őket.
A kutatás ajánlásaival azonban az olasz és európai liberális körök nem mennek sokra, mert lényegében csak arra terjed ki, hogy a középső csoportot kellene meggyőzni arról, hogy az olaszok és a bevándorlók együtt nagyszerű dolgokra képesek, ami nehezen fog menni.
A francia felmérés még kedvezőtlenebb képet nyújt a lakosság pszichés állapotáról. A másfél évvel ezelőtti vizsgálat szerint kétharmaduk érez félelmet, a társadalom fele pedig kifejezett haragot amiatt, ahogy a dolgok mennek Franciaországban. Félnek a globalizáció hatásaitól, és védelmet követelnek ellenük. Ami a bevándorlást illeti, a többségnek az a véleménye, hogy erős kapcsolat van a bevándorlás és a terrorizmus között. Emellett többségi vélemény, hogy az iszlám összeegyeztethetetlen a francia identitással és az országhoz való lojalitással.
A szintén másfél éve készült német felmérés kedvezőbb képet mutat a lakosság kedélyállapotáról, többen optimisták, mint pesszimisták Németországban, amit nem nagyon lehet csodálni, hiszen az Európai Unió és különösen az euró bevezetésének fő nyertesei a németek. A kedvezőbb gazdasági helyzet ellenére Németországban is a bevándorlás az aggodalmak egyik fő forrása. A németek többsége ugyanis nem hisz abban, hogy a bevándorlók sikeresen integrálódni fognak, és fenntartásaik vannak azzal kapcsolatban is, hogy a német kultúra összeegyeztethető-e a muszlim vallással.
A németek életérzéséről megdöbbentő képet fest a Der Spiegel egy tavalyi szerkesztőségi cikke. Megdöbbentő azért, mert olyan témákról ír, amelyek ugyan közismert tényeknek számítanak, de amiket eddig jobbára csak a „populista” és „szélsőjobboldali” magyar politikusoktól lehet hallani. Már a cikk címe is sokatmondó: „Németország és a bevándorlás, az ország változó arca” és az alcím: „Sok német idegennek érzi magát saját hazájában, és attól fél, hogy a bevándorlás gyorsan megváltoztatja a hazájukat. Minden ötödik német bevándorló hátterű, és az arányuk tovább fog növekedni”. Ez utóbbi kijelentéshez rögtön statisztikát is mellékel a cikk, amely szerint a német nőknek átlagosan 1,2 gyermekük van, míg a bevándoroltaknak 1,6, ami ugyan nem éri el a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es értéket, ám a csökkenő népességben a muszlimok aránya rohamosan nőni fog. Már minden negyedik, Németországban született gyermek bevándorlóhátterű volt 2016-ban. A németek ennek egyáltalán nem örülnek, és hogy milyen mély haragot és dühöt éreznek, arra jellemző az az elterjedt összeesküvés-elmélet, amely szerint a kancellár (Angela Merkel), más bűnös erőkkel szövetkezve, külföldiekkel akarja felváltani a németeket – írja a Der Spiegel szerkesztőségi cikke. A cikk idézi Horst Seehofer belügyminisztert is, aki szerint az iszlám nem tartozik Németországhoz, és hozzáteszi, hogy ezzel a kijelentéssel a német lakosság nagy része egyetért. Emellett a cikk több példát idéz, hogy egyes területek – a mindennapi fenyegetettség miatt – hogyan válnak lakhatatlanná a németek számára, és, hogy egyesek már azon gondolkodnak, hogy kivándorolnak Uruguayba vagy Magyarországra. Hittük volna ezt néhány évtizeddel ezelőtt?
Mindebből azt a következtetést lehetne levonni, hogy a májusi európai parlamenti választások döntő változásokat fognak hozni a parlament összetételében és egyúttal az Európai Unió politikájában, hiszen az unió három legnagyobb, meghatározó országában a bevándorlást megakadályozni kívánó erők vannak többségben. Ám nem árt az óvatosság. Az európai képviselőket ugyanis nem a „nép” választja meg egyéni kvalitások alapján, hanem pártlistákról fognak bekerülni. Márpedig, hogy ki kerül a listára, azt az eddig meghatározó szerepet játszó bal- és jobbközép pártok bevándorlásbarát vezetősége fogja meghatározni. Legyünk tehát türelemmel, Rómát sem egy nap alatt építették fel.
A szerző a Nemzeti Fórum gazdasági szakértője
Magyar Hírlap