 | Gyermekkorban, amikor tanultam a középkori boszorkányégetésekről, sokat törtem a fejemet azon, hogy hogyan lehettek az akkori emberek olyan ostobák, hogy hittek a boszorkányságban. |
Azóta eltelt jó néhány évtized, és ma már egyre inkább úgy gondolom, hogy Goebbelsnek volt igaza, aki szerint az emberek mindent elhisznek, csak jó sokszor kell nekik elmondani. Na, a mai korban ilyen az, hogy megújuló energiákkal el lehet látni az ipari társadalmak energiaigényét.
A klímapolitikusok Európa-szerte és hazánkban is meg-megújuló rohamokat intéznek a fizikáról és matematikáról keveset hallott politikusok felé, hogy zárják be a hagyományos és atomerőműveket, és helyette nap- és szélerőműveket építsenek. A szakemberek hiába ismétlik, hogy amit a klímaaktivisták követelnek (például a szén-dioxid-kibocsátás zéróra csökkentését 2050-ig) az a legelső ránézésre is megvalósíthatatlan, de különösen megvalósíthatatlan nap- és szélerőművekkel, a politikusok döntéseikben a közhangulatot veszik figyelembe, amit viszont a klímaaktivisták akciói és azok médiatámogatása alakít. Ha valaki egy nap százszor hallja, hogy a Föld záros időn belül elpusztul, ha a szén-dioxid-kibocsátást nem lehet zéróra csökkenteni, és ez a cél csak a nap- és szélerőművekkel érhető el, az hajlamos lesz elhinni, hiszen mindenki azt mondja. Angela Merkel például képes volt bezáratni a német atomerőműveket (20-ból 17-et), mert a fukusimai atomerőmű balesete után (elöntötte egy cunami) a német zöldek hatalmas tüntetéseket rendeztek az atomerőművek ellen. A tüntetés önmagában még nem lett volna baj, de a zöldek egy helyi választásokon még előre is törtek, ami megrémisztette Merkelt, és politikusi énje a fizikusi fölé kerekedett.
Nálunk korábban a kormány hozott egy szabályozást, amely – nagyon helyesen – gyakorlatilag kizárta újabb szélerőművek építését, ezt a klímaaktivisták most teljes erővel támadják. A hazai zöldlobbi (LMP) például elérte Brüsszelben, hogy az uniós energetikai források kifizetésének egyik feltételéül szabják a szabályozás olyan megváltoztatását (a településektől való távolság lecsökkentését), amely további szélerőművek építését teszi lehetővé. Az érvelés „tudományos” megalapozásában jelentős szerepet játszott az Eötvös Loránd Tudományegyetem energiaföldrajzi kutatócsoportja.
Nincs olyan energetikával foglalkozó mérnök (de azt is írhatnám, hogy józanul gondolkodó és számolni tudó ember), aki ne látná világosan, hogy a szél- és naperőművek építése egy költséges, környezetromboló zsákutca. De most idézzünk egy angol úriembert bizonyos Wade Allisont, az Oxfordi Egyetem professzor emeritusát, aki matematikát és fizikát tanít Oxfordban, kutat a CERN-ben (világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma), és számos tudományos testület tagja. Egy rövid írásában (The inadequacy of wind power – A szélenergia alkalmatlansága) bebizonyítja, hogy a szélerőművek, amellett, hogy a madarak útjában állnak, rendkívül megbízhatatlanok, és a teljesítményváltozásaik miatt kieső energiát nem lehet akkumulátorokkal kiegyenlíteni. Összehasonlítást tesz egy 3200 MW-os atomerőmű (a jelenlegi paksi 2400 MW-os) és egy ugyanilyen névleges teljesítményű szélfarm között és rámutat, a szélkerekek ahhoz, hogy ezt a teljesítményt (optimális esetben) leadják, 5,5 millió négyzetméteren kaszálnak és akadályozzák a madarak útját, vagy meg is ölik őket. Emellett bemutat egy statisztikát, hogy az Egyesült Királyság tengeri szélenergia-termelése 2022 márciusában 200 és 10 000 MW között, tehát ötvenszeres különbséggel változott, és március végén nyolc napon keresztül alig fújt a szél, és az átlagos teljesítmény 1200 MW-ra esett vissza. Ha a kieső 8800 MW-nyi kapacitást akkumulátorral kellett volna pótolni (nyilván a valóságban szén- vagy gázerőművekkel pótolták), akkor az akkumulátor kapacitásának 24*8*8800 = 1 689 600 MWh-nak kellett volna lenni. Ez kereken ezerszerese a világ legnagyobb, Moss Landingsben lévő energiatárolójának.
Az olvasótól (ha eddig egyáltalán eljutott az olvasásban) elnézést kérek a rengeteg és nagyon hosszú számokért (a számok azért hosszúak, mert nem akarom még a mértékegységek változtatásával – giga, terra, peta – is terhelni az olvasót), de nem lehet másképp bizonyítani, hogy a zöldek zöldségeket beszélnek. Ez a badarság mind Európának, mind Magyarországnak nagyon sokba került már eddig is, és még sokkal többe fog kerülni a jövőben.
Azért az angol szerző számításait még kiegészíteném a sajátommal, de már számok nélkül csak az eredményt bemutatva, a részletes számítások megtalálhatók a honlapomon, vagy a könyvemben: Világvége helyett. Azt számítottam ki, hogy mit eredményezne, ha – ahogy ma elképzelik az unió vezetői – az unió összes energiaigényét szél- és napenergiával akarnák kielégíteni. Az eredmény az volt, hogy napelemmel egy Dánia nagyságú, szélerőművekkel pedig az Nagy-Britannia nagyságú területet kellene lefedni. Emellett az ingadozások kiegyenlítésére egy olyan akkumulátorparkot kellene létrehozni, ami – Elon Musk akkumulátorával számolva – az Európai Unió több évtizednyi GDP-jét emésztené fel, ráadásul tíz év után az egészet ki kellene cserélni. A számokat lehet csűrni-csavarni, de a nagyságrendek nem fognak változni, ami világosan mutatja a zöldek és az általuk és a média által vezérelt uniós vezetők elgondolásainak képtelenségét.
Wade Allison kis tanulmánya végén megjegyzi, hogy az Egyesült Királyság kormánya figyelmen kívül hagyja a bizonyítékokat, idézi Boris Johnsont, aki szerint „2030-ra a szélerőművek minden otthont ellátnak energiával. A vízforraló, a mosógép, a tűzhely, a fűtés, az elektromos jármű mindegyike tisztán és bűntudat nélkül kapja majd az energiát a szelektől, amelyek ezeken a szigeteken fújnak”.
Angliát csak azért hoztam fel, mert némi nacionalista beütésből kímélni kívántam a hazai politikusokat, akik némelyikének e tekintetben nem kellene szégyenkeznie Boris Johnson mellett. De egy példát azért mondanék, nem a saját kútfejemből, hanem Hárfás Zsolttól, aki lankadatlan energiával próbálja meggyőzni a közvéleményt és így a döntéshozókat is, hogy a megújulók erőltetése egy csődtömeghez fog vezetni (ő maga nem fogalmaz ilyen élesen, igaz nem is nyugdíjas). A konkrét példa, amit egy vele a Magyar Nemzet által készített interjúban említ, a paksi atomerőmű teljesítményének visszaterhelése a megújuló energiák igénybevétele miatt.
Tavaly év végén a paksi üzemelő blokkokat nagyrészt azért kellett tíz alkalommal több órán keresztül jelentős mértékben visszaterhelni (vagyis csökkenteni a teljesítményét) mert éppen sütött a nap, és a naperőművek által termelt villamos energiát a hálózati ellátó rendszernek kötelezően át kellett venni. A visszaterhelés kilowattóránként 12 forint kiesést jelent a Paksnak és kétszer annyi többletköltséget a rendszerirányítónak, mert a napenergia előírt átvételi ára majdnem háromszor akkora, mint amennyiért Paks termel. Amennyiben a hazai nap- és szélerőmű-kapacitások tovább növekszenek, ez a probléma még jobban ki fog éleződni, hatalmas veszteséget okozva nem csak Paksnak, de az ország egészének is.
Persze tisztában vagyok azzal, hogy Brüsszelt nehéz arról meggyőzni, hogy változtasson a gazdasági csődbe (és ráadásul háborúba) vezető politikáján, de legalább tartsuk olyan távol magunkat tőlük, amennyire csak lehet. Sajnos ebben az ellenzék lényegében ellenség, ellensége a józan észnek és az ország érdekeinek. Brüsszellel karöltve igyekszik egy irracionális politikát ránk kényszeríteni.
Nem könnyű a helyzet, de azért bízom abban, hogy a nyilvánvaló kudarcok nyomán az európai és a hazai közvélemény áthangolódik, és megpróbál gátat szabni a valóságtól elrugaszkodott ötleteknek.
A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója
Magyar Hírlap
A klímapolitikusok Európa-szerte és hazánkban is meg-megújuló rohamokat intéznek a fizikáról és matematikáról keveset hallott politikusok felé, hogy zárják be a hagyományos és atomerőműveket, és helyette nap- és szélerőműveket építsenek. A szakemberek hiába ismétlik, hogy amit a klímaaktivisták követelnek (például a szén-dioxid-kibocsátás zéróra csökkentését 2050-ig) az a legelső ránézésre is megvalósíthatatlan, de különösen megvalósíthatatlan nap- és szélerőművekkel, a politikusok döntéseikben a közhangulatot veszik figyelembe, amit viszont a klímaaktivisták akciói és azok médiatámogatása alakít. Ha valaki egy nap százszor hallja, hogy a Föld záros időn belül elpusztul, ha a szén-dioxid-kibocsátást nem lehet zéróra csökkenteni, és ez a cél csak a nap- és szélerőművekkel érhető el, az hajlamos lesz elhinni, hiszen mindenki azt mondja. Angela Merkel például képes volt bezáratni a német atomerőműveket (20-ból 17-et), mert a fukusimai atomerőmű balesete után (elöntötte egy cunami) a német zöldek hatalmas tüntetéseket rendeztek az atomerőművek ellen. A tüntetés önmagában még nem lett volna baj, de a zöldek egy helyi választásokon még előre is törtek, ami megrémisztette Merkelt, és politikusi énje a fizikusi fölé kerekedett.
Nálunk korábban a kormány hozott egy szabályozást, amely – nagyon helyesen – gyakorlatilag kizárta újabb szélerőművek építését, ezt a klímaaktivisták most teljes erővel támadják. A hazai zöldlobbi (LMP) például elérte Brüsszelben, hogy az uniós energetikai források kifizetésének egyik feltételéül szabják a szabályozás olyan megváltoztatását (a településektől való távolság lecsökkentését), amely további szélerőművek építését teszi lehetővé. Az érvelés „tudományos” megalapozásában jelentős szerepet játszott az Eötvös Loránd Tudományegyetem energiaföldrajzi kutatócsoportja.
Nincs olyan energetikával foglalkozó mérnök (de azt is írhatnám, hogy józanul gondolkodó és számolni tudó ember), aki ne látná világosan, hogy a szél- és naperőművek építése egy költséges, környezetromboló zsákutca. De most idézzünk egy angol úriembert bizonyos Wade Allisont, az Oxfordi Egyetem professzor emeritusát, aki matematikát és fizikát tanít Oxfordban, kutat a CERN-ben (világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma), és számos tudományos testület tagja. Egy rövid írásában (The inadequacy of wind power – A szélenergia alkalmatlansága) bebizonyítja, hogy a szélerőművek, amellett, hogy a madarak útjában állnak, rendkívül megbízhatatlanok, és a teljesítményváltozásaik miatt kieső energiát nem lehet akkumulátorokkal kiegyenlíteni. Összehasonlítást tesz egy 3200 MW-os atomerőmű (a jelenlegi paksi 2400 MW-os) és egy ugyanilyen névleges teljesítményű szélfarm között és rámutat, a szélkerekek ahhoz, hogy ezt a teljesítményt (optimális esetben) leadják, 5,5 millió négyzetméteren kaszálnak és akadályozzák a madarak útját, vagy meg is ölik őket. Emellett bemutat egy statisztikát, hogy az Egyesült Királyság tengeri szélenergia-termelése 2022 márciusában 200 és 10 000 MW között, tehát ötvenszeres különbséggel változott, és március végén nyolc napon keresztül alig fújt a szél, és az átlagos teljesítmény 1200 MW-ra esett vissza. Ha a kieső 8800 MW-nyi kapacitást akkumulátorral kellett volna pótolni (nyilván a valóságban szén- vagy gázerőművekkel pótolták), akkor az akkumulátor kapacitásának 24*8*8800 = 1 689 600 MWh-nak kellett volna lenni. Ez kereken ezerszerese a világ legnagyobb, Moss Landingsben lévő energiatárolójának.
Az olvasótól (ha eddig egyáltalán eljutott az olvasásban) elnézést kérek a rengeteg és nagyon hosszú számokért (a számok azért hosszúak, mert nem akarom még a mértékegységek változtatásával – giga, terra, peta – is terhelni az olvasót), de nem lehet másképp bizonyítani, hogy a zöldek zöldségeket beszélnek. Ez a badarság mind Európának, mind Magyarországnak nagyon sokba került már eddig is, és még sokkal többe fog kerülni a jövőben.
Azért az angol szerző számításait még kiegészíteném a sajátommal, de már számok nélkül csak az eredményt bemutatva, a részletes számítások megtalálhatók a honlapomon, vagy a könyvemben: Világvége helyett. Azt számítottam ki, hogy mit eredményezne, ha – ahogy ma elképzelik az unió vezetői – az unió összes energiaigényét szél- és napenergiával akarnák kielégíteni. Az eredmény az volt, hogy napelemmel egy Dánia nagyságú, szélerőművekkel pedig az Nagy-Britannia nagyságú területet kellene lefedni. Emellett az ingadozások kiegyenlítésére egy olyan akkumulátorparkot kellene létrehozni, ami – Elon Musk akkumulátorával számolva – az Európai Unió több évtizednyi GDP-jét emésztené fel, ráadásul tíz év után az egészet ki kellene cserélni. A számokat lehet csűrni-csavarni, de a nagyságrendek nem fognak változni, ami világosan mutatja a zöldek és az általuk és a média által vezérelt uniós vezetők elgondolásainak képtelenségét.
Wade Allison kis tanulmánya végén megjegyzi, hogy az Egyesült Királyság kormánya figyelmen kívül hagyja a bizonyítékokat, idézi Boris Johnsont, aki szerint „2030-ra a szélerőművek minden otthont ellátnak energiával. A vízforraló, a mosógép, a tűzhely, a fűtés, az elektromos jármű mindegyike tisztán és bűntudat nélkül kapja majd az energiát a szelektől, amelyek ezeken a szigeteken fújnak”.
Angliát csak azért hoztam fel, mert némi nacionalista beütésből kímélni kívántam a hazai politikusokat, akik némelyikének e tekintetben nem kellene szégyenkeznie Boris Johnson mellett. De egy példát azért mondanék, nem a saját kútfejemből, hanem Hárfás Zsolttól, aki lankadatlan energiával próbálja meggyőzni a közvéleményt és így a döntéshozókat is, hogy a megújulók erőltetése egy csődtömeghez fog vezetni (ő maga nem fogalmaz ilyen élesen, igaz nem is nyugdíjas). A konkrét példa, amit egy vele a Magyar Nemzet által készített interjúban említ, a paksi atomerőmű teljesítményének visszaterhelése a megújuló energiák igénybevétele miatt.
Tavaly év végén a paksi üzemelő blokkokat nagyrészt azért kellett tíz alkalommal több órán keresztül jelentős mértékben visszaterhelni (vagyis csökkenteni a teljesítményét) mert éppen sütött a nap, és a naperőművek által termelt villamos energiát a hálózati ellátó rendszernek kötelezően át kellett venni. A visszaterhelés kilowattóránként 12 forint kiesést jelent a Paksnak és kétszer annyi többletköltséget a rendszerirányítónak, mert a napenergia előírt átvételi ára majdnem háromszor akkora, mint amennyiért Paks termel. Amennyiben a hazai nap- és szélerőmű-kapacitások tovább növekszenek, ez a probléma még jobban ki fog éleződni, hatalmas veszteséget okozva nem csak Paksnak, de az ország egészének is.
Persze tisztában vagyok azzal, hogy Brüsszelt nehéz arról meggyőzni, hogy változtasson a gazdasági csődbe (és ráadásul háborúba) vezető politikáján, de legalább tartsuk olyan távol magunkat tőlük, amennyire csak lehet. Sajnos ebben az ellenzék lényegében ellenség, ellensége a józan észnek és az ország érdekeinek. Brüsszellel karöltve igyekszik egy irracionális politikát ránk kényszeríteni.
Nem könnyű a helyzet, de azért bízom abban, hogy a nyilvánvaló kudarcok nyomán az európai és a hazai közvélemény áthangolódik, és megpróbál gátat szabni a valóságtól elrugaszkodott ötleteknek.
A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója
Magyar Hírlap