 | Arra kell számítanunk, hogy a háttérhatalom minden követ meg fog mozgatni a renitens vezetők elmozdítása érdekében, mint ahogy ezt máshol és máskor is tette és teszi. Nem kétséges, mozgalmas jövő vár ránk! |
Hat- vagy hétéves lehettem, amikor egy könyvben megláttam New Yorkot egy nagy hajóval az emblematikus Szabadság-szobor előtt, azóta vágytam rá, hogy oda mehessek. Alig telt el negyvenhárom év, és pont az ötvenedik születésnapomon életemben első alkalommal New Yorkban voltam, és mint ahogy minden turista, aki először van ott, körülhajóztam a Manhattan-szigetet. Amerika olyan volt, mint ahogy vártam, nagy és gazdag, tele barátságos, a turistáknak mindenkor segíteni kész emberekkel. Azóta megint eltelt majdnem harminc év, és utoljára az ikertornyok lerombolásakor jártam New Yorkban, még láttam a füstölgő romokat, sőt Washingtonban a Pentagon romos épületszárnyát is megnéztem, igaz, egy kicsit félve, mert egy páncélautón kívül nem volt ott senki, de miután a szembejövő katonák tisztelegtek, kissé megnyugodtam, hogy nem fogok a kíváncsiságom miatt egy börtönben kikötni. A Rákosi-korszakban, a recsegő-ropogó Amerika hangját és a Szabad Európa Rádiót hallgatva Amerika úgy égett be az agyamba, mint a szabadság, a demokrácia földje. 1956-ban némileg csalódtam, de a segítség helyett kárpótlásul kapott élelmiszercsomag, az amerikai nép ajándéka a magyar népnek nagyon jól jött, és nem szeretném, ha erről az utókor megfeledkezne.
Mint mérnök, csodáltam Amerika űrkutatási eredményeit, a holdra szálláskor hajnaltól a televízió előtt ülve vártam, hogy az első ember a Holdra tegye a lábát. Amikor angolul kezdtem tanulni – a hatvanas években –, az egyik olvasmány az amerikai választásokról szólt. A szöveg szerint a választásokkor az amerikaiak két táborra szakadnak, de amikor megvan az eredmény, a két tábor az új elnök mögött egyesül, elásva a csatabárdot. Igen, ilyen lehet a demokrácia – gondoltam.
Az első döbbenet, ami Amerikával kapcsolatban ért, az a Kennedy-gyilkosság volt. Mondják, mindenki emlékszik, hol volt, amikor adását megszakítva a rádió bemondta a merénylet hírét, én is emlékszem, akárcsak a 6–3-ra (lehet, hogy nagy idők tanúi voltunk?).
A második döbbenet számomra a Bill Clinton elleni alkotmányos vádemelés (impeachment) volt. Európában egészen biztosan egy mínuszos hírt sem ért volna, ha egy elnök (különösen, például ha francia) a titkárnőjével, hát no, hogy mit csinált, ez volt a nagy nyilvánosság előtt zajló, 40 millió dollárt felemésztő per vitatott tárgya (szexuális kapcsolat-e az orális szex?).
Engem az eljárás megdöbbentett: Amerika megengedheti magának, hogy elnökét, aki nemcsak amerikai elnök, hanem az egész nyugati világ vezetője, egy pitiáner nőüggyel ország-világ előtt lejárassa?
Megdöbbentett a hazugságra épülő, több mint félmillió emberéletet követelő iraki háború is. Hát ezt így lehet? Később utánaolvasgattam, igen, lehet, sőt talán csak így lehet, így kezdődött a vietnami és az első iraki háború is. De a történet még régebbi, Aiszóposz is azt mesélte, hogy a farkas állt feljebb. A következő döbbenet a 2016-os amerikai elnökválasztás sajtókísérete. Trumpot az első pillanattól kezdve, amikor 2016 elején feltűnt a jelöltek között, a sajtó bugrisnak, elnökségre alkalmatlannak tüntette fel. És nemcsak az amerikai, hanem az európai is, holott nekünk igazán nincs közünk ahhoz, hogy Amerika milyen elnököt választ. A Trump elleni általános sajtókampány azonban egy szempontból hasznos volt, írásbeli bizonyítékát adta a háttérhatalom létezésének, amelyről támogatói mindig azt mondták, hogy nem létezik, és aki mégis ilyet állít, az minden alapot nélkülöző összeesküvés-elméletet gyárt.
A 2016-os választás, amely alatt a háttérhatalom amerikai és nem amerikai sajtója elmondta Trumpot rasszistának, antiszemitának, nőgyűlőnek, homofóbnak, és talán nem is teljes a lista, azonban szinte semmi volt ahhoz képest, ami az elnöksége idején következett. Már az első pillanatban alkotmányos vádemelést akartak kezdeni ellene, ráfogták, hogy győzelme érdekében összejátszott az oroszokkal, és feltüzelték a különböző szélsőbaloldali és fekete mozgalmakat, hogy randalírozásukkal bizonytalan politikai helyzetet teremtsenek, és ezt Trump rasszizmusa bizonyítékaként mutathassák be.
Trump minden politikai lépését ostobaságnak tüntették fel, holott egy semleges szemlélő szemével nem tett mást, mint Amerika nemzeti érdekeit védte. Kilépett a párizsi egyezményből? Egy évtizeden belül ki fog derülni, hogy ez az egyezmény egy betarthatatlan ostobaság, ráadásul nagyon is kétséges, hogy a Föld hőmérsékletét be lehet úgy állítani, mint otthon a cirkogejzírét. Felmondta a kereskedelmi egyezményeket? Ezeket az egyezményeket az amerikai munkások kárára kötötték meg. A multik a munkahelyeket kivitték külföldre, az olcsó munkaerőből származó profitot zsebre vágták, az amerikaiak jelentős részét pedig munkanélkülivé tették. Ezt a tendenciát akarta visszafordítani Trump. Meg akarta védeni Amerika határait az illegális bevándorlók ellen? Miért kellett volna illegális bevándorlókat beengednie? Hogy nyomják le a munkabéreket? Csökkenteni akarta a Kínával és Németországgal szembeni 300, illetve 100 milliárd dolláros külkereskedelmi deficitet? Ez is az amerikai gazdaság élénkítését szolgálta volna. Végül talán egy hibája volt, hogy nem indított háborút, mint elődeinek sora, így béke-Nobel-díjat sem kaphatott, mint Obama, aki elnöksége mind a nyolc évében háborúzott, amelyekből kiemelhetők a Líbia leromboláshoz vezető és a Szíria ellen viselt légi háborúk.
Hogy elcsalták-e most a választásokat, mint azt Trump és hívei állítják? Trump megválasztásakor a demokraták mondták ugyanezt. Nincs pro vagy kontra bizonyítékunk, de például Magyarországon biztos nem lenne elfogadható egy olyan választási rendszer, amely a halottaknak is ad lehetőséget a szavazásra. A Capitolium megrohamozása tudatos provokáció volt-e, mint sokan gondolják? Erre sincs bizonyítékunk, de arra van, hogy a Black Lives Matter mozgalmat a demokraták támogatták. A BLM vezetője, Patrisse Cullors, a mozgalom egyik megalapítója és a randalírozások fő szervezője meg is kérte az árát. A Joe Bidennek és alelnökének, a fekete bőrű Kamala Harrisnek írott levelében a következőket mondja: „A fekete emberek nyerték meg ezeket a választásokat… Mi valamit akarunk a szavazatainkért.”
Arra is van bizonyíték, hogy az első és második iraki, valamint a vietnami háború hamis titkosszolgálati információkra épült. Titkosszolgálatok ma is működnek, de azért titkosak, hogy ne hozzák nyilvánosságra, mit tesznek. Néha azonban, nem sokkal a haláluk előtt, a „mély torkok” (Watergate-ügy) megszólalnak. Lehet, hogy egyszer a mostani választásokról is kiderül az igazság?
Szerintem Trump hibát követett el, amikor a bírósági verdikteket nem fogadta el. Be kellett volna látnia, hogy sajtó, ideológia, háttérintézmények és saját csapat nélkül a küzdelem reménytelen. Most lesz négy éve, hogy ezeket a hiányosságokat pótolja. Paul Craig Roberts, aki Ronald Reagan elnöksége alatt pénzügyminiszter-helyettes volt, tehát elég jól ismerheti Washington belső ügyeit, azt írta pár napja megjelent cikkében: „Trumpot még a beiktatása előtt démonizálták… A világ nem érti, hogy az amerikai establishment olyan propagandagépezettel rendelkezik, amely megszégyeníti a Joseph Goebbels által létrehozott szervezetet. A soha nem túlságosan független amerikai média a Clinton-rezsim idején elvesztette még az önállóság látszatát is, amikor az amerikai média kilencven százalékát hat kézbe koncentrálták, és az establishment teljesen engedelmes eszközévé tették.”
Craig Roberts szerint megfélemlítés és kirakatperek várhatók. Számomra ez könnyen elképzelhető, hiszen ilyent mi is átéltünk a Rákosi- és a korai Kádár- időszakban, de nem biztos, hogy Trump 70 millió követőjét könnyen el lehet majd hallgattatni, hiszen Amerika felemelkedésének megvalósítói mégiscsak ők, és nem a rájuk telepedett „mély állam”.
Ma itthon sokan úgy gondolják, hogy az amerikai elnökváltással majd olyan nagykövetet kapunk, aki megregulázza Orbánt. Én ettől nem nagyon félnék. Mindenesetre demokrácia vagy jogállamiság tekintetében –az amerikai példára hivatkozva – keveset hányhatnak a szemünkre. Az antiszemitizmus vádját is megszoktuk már, szinte hiányozna. Nagyobb médiakampányt folytatni ellenünk pedig szerintem már a világsajtó terjedelmi korlátai miatt sem lehetne. Arra viszont számítanunk kell, hogy a háttérhatalom minden követ meg fog mozgatni a renitens vezetők elmozdítása érdekében, mint ahogy ezt máshol és máskor is tette és teszi. Nem kétséges, mozgalmas jövő vár ránk!
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap
Mint mérnök, csodáltam Amerika űrkutatási eredményeit, a holdra szálláskor hajnaltól a televízió előtt ülve vártam, hogy az első ember a Holdra tegye a lábát. Amikor angolul kezdtem tanulni – a hatvanas években –, az egyik olvasmány az amerikai választásokról szólt. A szöveg szerint a választásokkor az amerikaiak két táborra szakadnak, de amikor megvan az eredmény, a két tábor az új elnök mögött egyesül, elásva a csatabárdot. Igen, ilyen lehet a demokrácia – gondoltam.
Az első döbbenet, ami Amerikával kapcsolatban ért, az a Kennedy-gyilkosság volt. Mondják, mindenki emlékszik, hol volt, amikor adását megszakítva a rádió bemondta a merénylet hírét, én is emlékszem, akárcsak a 6–3-ra (lehet, hogy nagy idők tanúi voltunk?).
A második döbbenet számomra a Bill Clinton elleni alkotmányos vádemelés (impeachment) volt. Európában egészen biztosan egy mínuszos hírt sem ért volna, ha egy elnök (különösen, például ha francia) a titkárnőjével, hát no, hogy mit csinált, ez volt a nagy nyilvánosság előtt zajló, 40 millió dollárt felemésztő per vitatott tárgya (szexuális kapcsolat-e az orális szex?).
Engem az eljárás megdöbbentett: Amerika megengedheti magának, hogy elnökét, aki nemcsak amerikai elnök, hanem az egész nyugati világ vezetője, egy pitiáner nőüggyel ország-világ előtt lejárassa?
Megdöbbentett a hazugságra épülő, több mint félmillió emberéletet követelő iraki háború is. Hát ezt így lehet? Később utánaolvasgattam, igen, lehet, sőt talán csak így lehet, így kezdődött a vietnami és az első iraki háború is. De a történet még régebbi, Aiszóposz is azt mesélte, hogy a farkas állt feljebb. A következő döbbenet a 2016-os amerikai elnökválasztás sajtókísérete. Trumpot az első pillanattól kezdve, amikor 2016 elején feltűnt a jelöltek között, a sajtó bugrisnak, elnökségre alkalmatlannak tüntette fel. És nemcsak az amerikai, hanem az európai is, holott nekünk igazán nincs közünk ahhoz, hogy Amerika milyen elnököt választ. A Trump elleni általános sajtókampány azonban egy szempontból hasznos volt, írásbeli bizonyítékát adta a háttérhatalom létezésének, amelyről támogatói mindig azt mondták, hogy nem létezik, és aki mégis ilyet állít, az minden alapot nélkülöző összeesküvés-elméletet gyárt.
A 2016-os választás, amely alatt a háttérhatalom amerikai és nem amerikai sajtója elmondta Trumpot rasszistának, antiszemitának, nőgyűlőnek, homofóbnak, és talán nem is teljes a lista, azonban szinte semmi volt ahhoz képest, ami az elnöksége idején következett. Már az első pillanatban alkotmányos vádemelést akartak kezdeni ellene, ráfogták, hogy győzelme érdekében összejátszott az oroszokkal, és feltüzelték a különböző szélsőbaloldali és fekete mozgalmakat, hogy randalírozásukkal bizonytalan politikai helyzetet teremtsenek, és ezt Trump rasszizmusa bizonyítékaként mutathassák be.
Trump minden politikai lépését ostobaságnak tüntették fel, holott egy semleges szemlélő szemével nem tett mást, mint Amerika nemzeti érdekeit védte. Kilépett a párizsi egyezményből? Egy évtizeden belül ki fog derülni, hogy ez az egyezmény egy betarthatatlan ostobaság, ráadásul nagyon is kétséges, hogy a Föld hőmérsékletét be lehet úgy állítani, mint otthon a cirkogejzírét. Felmondta a kereskedelmi egyezményeket? Ezeket az egyezményeket az amerikai munkások kárára kötötték meg. A multik a munkahelyeket kivitték külföldre, az olcsó munkaerőből származó profitot zsebre vágták, az amerikaiak jelentős részét pedig munkanélkülivé tették. Ezt a tendenciát akarta visszafordítani Trump. Meg akarta védeni Amerika határait az illegális bevándorlók ellen? Miért kellett volna illegális bevándorlókat beengednie? Hogy nyomják le a munkabéreket? Csökkenteni akarta a Kínával és Németországgal szembeni 300, illetve 100 milliárd dolláros külkereskedelmi deficitet? Ez is az amerikai gazdaság élénkítését szolgálta volna. Végül talán egy hibája volt, hogy nem indított háborút, mint elődeinek sora, így béke-Nobel-díjat sem kaphatott, mint Obama, aki elnöksége mind a nyolc évében háborúzott, amelyekből kiemelhetők a Líbia leromboláshoz vezető és a Szíria ellen viselt légi háborúk.
Hogy elcsalták-e most a választásokat, mint azt Trump és hívei állítják? Trump megválasztásakor a demokraták mondták ugyanezt. Nincs pro vagy kontra bizonyítékunk, de például Magyarországon biztos nem lenne elfogadható egy olyan választási rendszer, amely a halottaknak is ad lehetőséget a szavazásra. A Capitolium megrohamozása tudatos provokáció volt-e, mint sokan gondolják? Erre sincs bizonyítékunk, de arra van, hogy a Black Lives Matter mozgalmat a demokraták támogatták. A BLM vezetője, Patrisse Cullors, a mozgalom egyik megalapítója és a randalírozások fő szervezője meg is kérte az árát. A Joe Bidennek és alelnökének, a fekete bőrű Kamala Harrisnek írott levelében a következőket mondja: „A fekete emberek nyerték meg ezeket a választásokat… Mi valamit akarunk a szavazatainkért.”
Arra is van bizonyíték, hogy az első és második iraki, valamint a vietnami háború hamis titkosszolgálati információkra épült. Titkosszolgálatok ma is működnek, de azért titkosak, hogy ne hozzák nyilvánosságra, mit tesznek. Néha azonban, nem sokkal a haláluk előtt, a „mély torkok” (Watergate-ügy) megszólalnak. Lehet, hogy egyszer a mostani választásokról is kiderül az igazság?
Szerintem Trump hibát követett el, amikor a bírósági verdikteket nem fogadta el. Be kellett volna látnia, hogy sajtó, ideológia, háttérintézmények és saját csapat nélkül a küzdelem reménytelen. Most lesz négy éve, hogy ezeket a hiányosságokat pótolja. Paul Craig Roberts, aki Ronald Reagan elnöksége alatt pénzügyminiszter-helyettes volt, tehát elég jól ismerheti Washington belső ügyeit, azt írta pár napja megjelent cikkében: „Trumpot még a beiktatása előtt démonizálták… A világ nem érti, hogy az amerikai establishment olyan propagandagépezettel rendelkezik, amely megszégyeníti a Joseph Goebbels által létrehozott szervezetet. A soha nem túlságosan független amerikai média a Clinton-rezsim idején elvesztette még az önállóság látszatát is, amikor az amerikai média kilencven százalékát hat kézbe koncentrálták, és az establishment teljesen engedelmes eszközévé tették.”
Craig Roberts szerint megfélemlítés és kirakatperek várhatók. Számomra ez könnyen elképzelhető, hiszen ilyent mi is átéltünk a Rákosi- és a korai Kádár- időszakban, de nem biztos, hogy Trump 70 millió követőjét könnyen el lehet majd hallgattatni, hiszen Amerika felemelkedésének megvalósítói mégiscsak ők, és nem a rájuk telepedett „mély állam”.
Ma itthon sokan úgy gondolják, hogy az amerikai elnökváltással majd olyan nagykövetet kapunk, aki megregulázza Orbánt. Én ettől nem nagyon félnék. Mindenesetre demokrácia vagy jogállamiság tekintetében –az amerikai példára hivatkozva – keveset hányhatnak a szemünkre. Az antiszemitizmus vádját is megszoktuk már, szinte hiányozna. Nagyobb médiakampányt folytatni ellenünk pedig szerintem már a világsajtó terjedelmi korlátai miatt sem lehetne. Arra viszont számítanunk kell, hogy a háttérhatalom minden követ meg fog mozgatni a renitens vezetők elmozdítása érdekében, mint ahogy ezt máshol és máskor is tette és teszi. Nem kétséges, mozgalmas jövő vár ránk!
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
Magyar Hírlap