Ursula von der Leyen a nyári szünidőt arra használta fel, hogy találkozzon a tagországok vezetőivel, és megbeszélje velük azt, amit ők, mármint a tagországi vezetők a legfontosabbaknak tartanak.
Ez egy jó kezdet, mert azt jelenti, hogy mielőtt az új bizottsági elnök áldását kívánná adni bármilyen uniós politikára, először fel akarja mérni, hogy melyik országnak mi fontos, és mint hangsúlyozta, ki akarja egyensúlyozni északot a déllel, keletet a nyugattal, a kicsiket a nagyokkal. Ez nem könnyű feladat, de nem lehetetlen, hiszen ezek az érdekek nem mindig ellentétesek egymással, hanem kitérőek, vagyis néhány országnak az egyik, másoknak a másik kérdés fontos, és ha Von der Leyen azt felismeri, hogy egy jól működő Európához nem szükséges mindenkire ugyanazt a kényszerzubbonyt rákényszerítenie, akkor nyert ügye van.
Vegyünk egy példát. Ma az egyik legmegosztóbb kérdés az unión belül a bevándorlás, de nem azért, mert nem lehetne megtalálni az érdekek összhangját, hanem azért, mert Európában olyan erők működnek – és befolyásuk erős –, amelyek a saját értékrendjüket akarják másokra rákényszeríteni, olyan homályos, pontosan meghatározhatatlan fogalmak alapján, mint például az emberi jogok, a menekültstátusz, a jogállam és hasonlók. Olaszország például lezárta határait a bevándorlók előtt, ennek ellenére civil szervezetek tömegével viszik oda a Líbia partjainál összeszedett bevándorolni szándékozókat, holott például Németország (legalábbis elvben) befogadná őket. A cél nyilvánvalóan az, hogy Olaszország vesse magát alá a civil szervezetek és támogatóik értékrendjének. És, bár semmilyen uniós jog nem támogatja ezeket a civil szervezeteket, hiszen elvben az unió külső határait meg kellene védeni, és az is nyilvánvaló, hogy itt nem menekültekről, hanem embercsempészek által támogatott bevándorlókról van szó, a liberális média és a liberálisok által uralt bíróságok melléjük állnak.
Ha például Németország úgy gondolja, hogy mindenképpen szüksége van muszlim bevándorlókra, mert még nincs ott elég, akkor azt is megtehetné, hogy ezeket az embereket közvetlenül hajókon vagy repülőn Németországba szállítja, és nem kényszeríti civil szervezetei és médiája segítségével az olaszokat arra, hogy befogadják ezt az embertömeget, amelynek nagy részét azután persze nem veszik át, hanem visszaküldik Olaszországba.
Nagyon egyszerű a megoldás: a határokat le kell zárni, és minden uniós ország annyi bevándorlót fogadjon, amennyit jónak lát. A már benn lévő felesleget meg nem szétosztani kell, pláne nem azon országok számára, amelyek semmiképpen sem felelősek az unió irracionális bevándorlási politikájáért, hanem visszaküldeni őket oda, ahonnan jöttek. Az ázsiai és afrikai országok népességrobbanásból adódó problémáit Európa amúgy sem tudja megoldani, egyszerűen a nagyságrendek miatt. Európa egy 500 milliós térség, a fejlődő világ népessége pedig – ahonnan a potenciális bevándorlók származhatnak – a következő húsz évben másfél milliárddal fog növekedni, és eléri a 8 milliárd főt. Az ENSZ felfogása szerint e 8 milliárd ember mindegyikének joga van Európába bevándorolni, mert a vándorlás emberi jog.
Ez egyszerűen képtelenség, de ha akár több tízmilliót is befogadunk, az Európa tönkretételére alkalmas ugyan, de nem oldja meg a 8 milliárd problémáit. Amiben lehet segíteni, az a helyszíni támogatás olyan formában, amely segíti ezeket a kevésbé fejlett országokat saját problémáik megoldásában. Ez pedig finanszírozható az unió közös költségvetéséből, legfeljebb meg kell emelni a befizetési kvótákat.
Amit ezzel kapcsolatban Von der Leyen ír az Európáról szóló programjában (A Union that strives for more – My agenda for Europe) az nem túlságosan biztató. Például azt mondja, hogy erős külső határokra van szükség, de hozzáteszi, hogy humanitárius folyosókat kell biztosítani, de hogy hol és kik számára, az nem derül ki. Ami még rosszabb, hogy úgy gondolja, hogy Európának morális kötelezettsége, hogy az üldözötteknek és konfliktus elől menekülőknek segítő kezet nyújtson. Mindez a gyakorlat nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy az akármilyen bevándorlók háborítatlanul eljuthatnak a humanitárius folyosókon keresztül az unió tagországainak határaira, és ott kell eldönteni, hogy a semmilyen igazolással nem rendelkezők menekültek-e vagy sem. És ha a válasz az, hogy nem, akkor – ugye – ki lesznek utasítva, ám nem mennek el, hanem ott maradnak, és halal ételt fognak követelni, és ha nem kapnak, akkor az őket segítő civil szervezetek az Európai Bizottsághoz fordulnak, az Európai Bizottság pedig eljárást indít az adott ország ellen.
Ám tételezzük fel, hogy valóban menekültek. Ez azt jelenti, hogy ha két afrikai nép elkezdi egymást mészárolni (például a hutu–tuszi konfliktus), akkor valamennyiüknek joga van menekültstátust kapni az Európai Unióban? Vagy mi legyen a muszlim országok nagyjából ötvenmillióra becsülhető LMBT embereivel – ha ezen az alapon jogot formálnak uniós menedékre? Amin ez a képtelenség alapszik, az ENSZ által a II. világháború után (1948-ban) elfogadott nyilatkozat az emberi jogokról. Amely – eső után köpönyeg – kimondta, hogy „minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni”. (14. cikk 1.) Az előzmény az, hogy a nácik elől menekülni kívánó zsidókat csak igen korlátozottan fogadták be más országok, emlékezetes például, amikor 1939-ben a St. Louis óceánjárón érkező, mintegy kilencszáz zsidót az Amerikai Egyesült Államok elutasította, nem fogadta be.
Az emberi jogok jó szándékú nyilatkozata azonban a gyakorlatban kivitelezhetetlen. Tudniillik azóta sem fordult elő, hogy Amerika vagy Európa tömegesen fogadott volna be valódi menekülteket. A tényleges menekültek nagy számban általában a környező országokban vannak, így például Törökországban (2,9 millió). Németországban az ENSZ adatai szerint 650 ezer menekültet tartanak nyilván, csakhogy aki Európa határát eléri, az nem menekült, hanem gazdasági bevándorló.
Az elmondottakkal nyilvánvalóan Von der Leyen is tisztában van, és az is nyilvánvaló, hogy programját úgy kellett megfogalmaznia, hogy az lehetőleg mindenki számára elfogadható legyen, mert különben nem választották volna meg. Így most nagy a várakozás, hogy a programból majd mit tud megvalósítani. De ha feltételezzük, hogy például a menekültkérdésben sikerülne neki egy józan álláspontot kialakítani és azt az érintett országok vezetőivel is elfogadtatni, még kérdés, mit szól hozzá a liberális média, egyes civil szervezetek és megmondóemberek, vagyis a háttérhatalom.
Ismételten tanúi vagyunk annak, hogy nem választott, vagyis demokratikus felhatalmazás nélküli intézmények, elsősorban a sajtó és különböző civil szervezetek beavatkoznak az európai politikába. A legutóbbi példa, amikor a Soros finanszírozta Magyar Helsinki Bizottság feljelentette a Magyar Kormányt az Európai Bizottságnál és az Emberi Jogok Európai Bíróságánál, hogy nem ad enni a menekülteknek. Válaszul a Bíróság elrendelte, hogy Magyarországnak etetni kell egy ghánai fiatalembert, a Bizottság pedig felszólította Magyarországot, hogy adjon magyarázatot az ételnyújtás megtagadására (a valóságban az történik, hogy a kiutasítottak nem akarják elhagyni Szerbia felé a tranzitzónát). A nyugati média természetesen tele van a Magyarország kegyetlenségéről és az Európai Bizottság felszólításáról szóló hírekkel. A konkrét esettel például a Financial Times, a The Guardian és számos, sokak által olvasott internetes portál, közöttük az EUobserver, az Euronews, a Politico foglalkozik.
Mindez azt jelenti, hogy nem elég pusztán más vezetőket választani (bár Ursula von der Leyen azért nagy siker), hanem a feltételeket is meg kell teremteni ahhoz, hogy alternatív politikát tudjanak végrehajtani. Ehhez pedig elengedhetetlen egy olyan európai média- (tévé, rádió, internetes hírportál) hálózat és kutatóintézeti háttér kialakítása, amely bátorságot tud adni az embereknek, hogy azt merjék mondani, amit gondolnak. Erre nem szabad sajnálni a pénzt, Soros és a hozzá hasonlók sem sajnálják. Különben hiába várunk arra, hogy Von der Leyen lényeges változásokat tud majd végrehajtani.
A szerző a Nemzeti Fórum gazdasági szakértője
Magyar Hírlap
Vegyünk egy példát. Ma az egyik legmegosztóbb kérdés az unión belül a bevándorlás, de nem azért, mert nem lehetne megtalálni az érdekek összhangját, hanem azért, mert Európában olyan erők működnek – és befolyásuk erős –, amelyek a saját értékrendjüket akarják másokra rákényszeríteni, olyan homályos, pontosan meghatározhatatlan fogalmak alapján, mint például az emberi jogok, a menekültstátusz, a jogállam és hasonlók. Olaszország például lezárta határait a bevándorlók előtt, ennek ellenére civil szervezetek tömegével viszik oda a Líbia partjainál összeszedett bevándorolni szándékozókat, holott például Németország (legalábbis elvben) befogadná őket. A cél nyilvánvalóan az, hogy Olaszország vesse magát alá a civil szervezetek és támogatóik értékrendjének. És, bár semmilyen uniós jog nem támogatja ezeket a civil szervezeteket, hiszen elvben az unió külső határait meg kellene védeni, és az is nyilvánvaló, hogy itt nem menekültekről, hanem embercsempészek által támogatott bevándorlókról van szó, a liberális média és a liberálisok által uralt bíróságok melléjük állnak.
Ha például Németország úgy gondolja, hogy mindenképpen szüksége van muszlim bevándorlókra, mert még nincs ott elég, akkor azt is megtehetné, hogy ezeket az embereket közvetlenül hajókon vagy repülőn Németországba szállítja, és nem kényszeríti civil szervezetei és médiája segítségével az olaszokat arra, hogy befogadják ezt az embertömeget, amelynek nagy részét azután persze nem veszik át, hanem visszaküldik Olaszországba.
Nagyon egyszerű a megoldás: a határokat le kell zárni, és minden uniós ország annyi bevándorlót fogadjon, amennyit jónak lát. A már benn lévő felesleget meg nem szétosztani kell, pláne nem azon országok számára, amelyek semmiképpen sem felelősek az unió irracionális bevándorlási politikájáért, hanem visszaküldeni őket oda, ahonnan jöttek. Az ázsiai és afrikai országok népességrobbanásból adódó problémáit Európa amúgy sem tudja megoldani, egyszerűen a nagyságrendek miatt. Európa egy 500 milliós térség, a fejlődő világ népessége pedig – ahonnan a potenciális bevándorlók származhatnak – a következő húsz évben másfél milliárddal fog növekedni, és eléri a 8 milliárd főt. Az ENSZ felfogása szerint e 8 milliárd ember mindegyikének joga van Európába bevándorolni, mert a vándorlás emberi jog.
Ez egyszerűen képtelenség, de ha akár több tízmilliót is befogadunk, az Európa tönkretételére alkalmas ugyan, de nem oldja meg a 8 milliárd problémáit. Amiben lehet segíteni, az a helyszíni támogatás olyan formában, amely segíti ezeket a kevésbé fejlett országokat saját problémáik megoldásában. Ez pedig finanszírozható az unió közös költségvetéséből, legfeljebb meg kell emelni a befizetési kvótákat.
Amit ezzel kapcsolatban Von der Leyen ír az Európáról szóló programjában (A Union that strives for more – My agenda for Europe) az nem túlságosan biztató. Például azt mondja, hogy erős külső határokra van szükség, de hozzáteszi, hogy humanitárius folyosókat kell biztosítani, de hogy hol és kik számára, az nem derül ki. Ami még rosszabb, hogy úgy gondolja, hogy Európának morális kötelezettsége, hogy az üldözötteknek és konfliktus elől menekülőknek segítő kezet nyújtson. Mindez a gyakorlat nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy az akármilyen bevándorlók háborítatlanul eljuthatnak a humanitárius folyosókon keresztül az unió tagországainak határaira, és ott kell eldönteni, hogy a semmilyen igazolással nem rendelkezők menekültek-e vagy sem. És ha a válasz az, hogy nem, akkor – ugye – ki lesznek utasítva, ám nem mennek el, hanem ott maradnak, és halal ételt fognak követelni, és ha nem kapnak, akkor az őket segítő civil szervezetek az Európai Bizottsághoz fordulnak, az Európai Bizottság pedig eljárást indít az adott ország ellen.
Ám tételezzük fel, hogy valóban menekültek. Ez azt jelenti, hogy ha két afrikai nép elkezdi egymást mészárolni (például a hutu–tuszi konfliktus), akkor valamennyiüknek joga van menekültstátust kapni az Európai Unióban? Vagy mi legyen a muszlim országok nagyjából ötvenmillióra becsülhető LMBT embereivel – ha ezen az alapon jogot formálnak uniós menedékre? Amin ez a képtelenség alapszik, az ENSZ által a II. világháború után (1948-ban) elfogadott nyilatkozat az emberi jogokról. Amely – eső után köpönyeg – kimondta, hogy „minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni”. (14. cikk 1.) Az előzmény az, hogy a nácik elől menekülni kívánó zsidókat csak igen korlátozottan fogadták be más országok, emlékezetes például, amikor 1939-ben a St. Louis óceánjárón érkező, mintegy kilencszáz zsidót az Amerikai Egyesült Államok elutasította, nem fogadta be.
Az emberi jogok jó szándékú nyilatkozata azonban a gyakorlatban kivitelezhetetlen. Tudniillik azóta sem fordult elő, hogy Amerika vagy Európa tömegesen fogadott volna be valódi menekülteket. A tényleges menekültek nagy számban általában a környező országokban vannak, így például Törökországban (2,9 millió). Németországban az ENSZ adatai szerint 650 ezer menekültet tartanak nyilván, csakhogy aki Európa határát eléri, az nem menekült, hanem gazdasági bevándorló.
Az elmondottakkal nyilvánvalóan Von der Leyen is tisztában van, és az is nyilvánvaló, hogy programját úgy kellett megfogalmaznia, hogy az lehetőleg mindenki számára elfogadható legyen, mert különben nem választották volna meg. Így most nagy a várakozás, hogy a programból majd mit tud megvalósítani. De ha feltételezzük, hogy például a menekültkérdésben sikerülne neki egy józan álláspontot kialakítani és azt az érintett országok vezetőivel is elfogadtatni, még kérdés, mit szól hozzá a liberális média, egyes civil szervezetek és megmondóemberek, vagyis a háttérhatalom.
Ismételten tanúi vagyunk annak, hogy nem választott, vagyis demokratikus felhatalmazás nélküli intézmények, elsősorban a sajtó és különböző civil szervezetek beavatkoznak az európai politikába. A legutóbbi példa, amikor a Soros finanszírozta Magyar Helsinki Bizottság feljelentette a Magyar Kormányt az Európai Bizottságnál és az Emberi Jogok Európai Bíróságánál, hogy nem ad enni a menekülteknek. Válaszul a Bíróság elrendelte, hogy Magyarországnak etetni kell egy ghánai fiatalembert, a Bizottság pedig felszólította Magyarországot, hogy adjon magyarázatot az ételnyújtás megtagadására (a valóságban az történik, hogy a kiutasítottak nem akarják elhagyni Szerbia felé a tranzitzónát). A nyugati média természetesen tele van a Magyarország kegyetlenségéről és az Európai Bizottság felszólításáról szóló hírekkel. A konkrét esettel például a Financial Times, a The Guardian és számos, sokak által olvasott internetes portál, közöttük az EUobserver, az Euronews, a Politico foglalkozik.
Mindez azt jelenti, hogy nem elég pusztán más vezetőket választani (bár Ursula von der Leyen azért nagy siker), hanem a feltételeket is meg kell teremteni ahhoz, hogy alternatív politikát tudjanak végrehajtani. Ehhez pedig elengedhetetlen egy olyan európai média- (tévé, rádió, internetes hírportál) hálózat és kutatóintézeti háttér kialakítása, amely bátorságot tud adni az embereknek, hogy azt merjék mondani, amit gondolnak. Erre nem szabad sajnálni a pénzt, Soros és a hozzá hasonlók sem sajnálják. Különben hiába várunk arra, hogy Von der Leyen lényeges változásokat tud majd végrehajtani.
A szerző a Nemzeti Fórum gazdasági szakértője
Magyar Hírlap