 | Látom, nagy volt az izgalom az ellenzéki térfélen. Orbán Viktor a parlamentben, most lehet csak igazán megmutatni, milyen kemények ezek a csávókák és csajszikák. |
Gondolom egész hétvégén lázban égtek, és bőszen telefonoztak egymással, hogy kinek milyen szerep jut majd, hogy aztán azt rendesen be tudják otthon gyakorolni.
Most következne az a rész, hogy szépen végigveszem Jakab Péter, Gyurcsány Ferenc vagy Szabó Tímea nagy műgonddal összerakott előadásait. Szabó Tímea még táblával is készült a jeles alkalomra, Fekete-Győr András meg a parlamenten kívül próbált rálicitálni a partnereire, és a partvonalról, ugrándozva igyekezett nagyokat mondani.
Nyilván értékelhetném a magam módján az igyekezetüket, hiszen biztosan nagyon sokat készültek ezekre a performance-okra. A gazdijaik is biztosan nagyon elégedettek voltak velük, és adták nekik a támogatásokat, hogy aztán a virtuális térben szétszórhassák és hirdessék az idióta videókat arról, milyen nagyon tökösek voltak, és most aztán tényleg megbukott az Orbán. Nyilván van bennem egy erős késztetés arra, hogy némi iróniával fűszerezve tálaljam az ellenzéki moslék legújabb förmedvényeit.
Azonban már nincsen kedvem sem nevetni, sem szánakozni, sem ironizálni rajtuk, mert szemmel láthatóan még mindig van mögöttük egy masszív tábor, akik a szavazataikkal készek támogatni a kormányra jutásukat. Ezek azok a választók, akiket nem zavar, hogy böszmeségek és bohóckodások színterévé degradálják a parlamentet, miközben tényleges munkát nem végeznek az általuk beküldött képviselők. Pedig ellenzékre szükség van. Mindig. Ők adják a kontrollt, mutatnak alternatívákat, és segítik az ország kormányázását azzal, hogy rávilágítanak a hibákra, és veszélyérzetet adnak. Ez utóbbi persze most is megvan, érezzük annak a veszélyét, hogy mi lesz akkor, ha – ne adj’ Isten – ezek a hatalom közelébe férkőznek.
Ez azonban nem a szokásos, a versengésből adódó, egészséges veszélyérzet. Az akkor lehetne, ha a magyar érdekeket, a nemzet jelenét és jövőjét szem előtt tartó ellenzék ülne a padsorokban. Olyan képviselők, akiknek tényleg van elképzelésük, és szolgálják a hazájukat. Szolgálni persze szolgálnak ők is, csak éppen idegen érdekeket képviselnek, a globalista elit marionettbábúiként ténykednek, a víziójuk pedig kimerül annyiban, hogy reszketnek a hatalomért. Látjuk, mi történik az ellenzék által vezetett településeken, erről azonban nem beszélünk annyit, mint kellene.
Miközben mindenhonnan ömlik, hogy Jakab Péter éppen hogyan szállt bele Kövér Lászlóba vagy Orbán Viktorba, vagy Gyurcsány Ferenc hogyan dülöngélt már megint a felszólalása közben, vagy Szabó Tímea hangja elérte már végre azt a frekvenciát, amelyet tényleg csak a kutyák hallanak meg, a lényegről teljesen elterelődik a figyelem. A lényeg pedig az lenne, hogy ezek az emberek, akik magukat már ott látják a kormányzói szerepben ténylegesen, évek óta nem mondanak semmi érdemlegeset azzal kapcsolatban, hogyan képzelik el az ország irányítását.
Annyit hallunk tőlük, a függetlenül objektív sajtójuk lelkes asszisztálásával, hogy O1G, diktatúra, Mészáros, „nincsszabadsajtó”, lopnak, CEU, börtönbe a „propagandistákkal”. Ennyi és nem több. A ténykedésükből meg annyit tudunk, hogy az országot megint eladósítanák, és újra a Nyugat gyarmatává tennék, nem a munkát, hanem annak kerülését támogatnák a segélyekkel, benyomnák mindenhová a szivárványos propagandát, miközben egymással marakodnának a pozíciókon, és persze a nyakunkra engednék a migránsokat. Ez az, ami biztos.
Persze tamtamolhatják, hogy ingyen pénzt adnak meg örök életet, csak éppen ez nem program. Szemfényvesztés, pontosan olyan, mint amit a parlamentben művelnek felszólalások címén. Rengeteg kérdésre azonban nem adnak választ.
Mi lesz a jól működő családtámogatási rendszerrel? Mi lesz a fejlesztésekkel? Mi lesz a gazdasággal? Milyen programokat indítanának a munkahelyek védelme és teremtése érdekében? Milyen konkrét terveik vannak az egészségügyet vagy az oktatást illetően, ha már ennyit szajkózzák ezeket? Hogyan képzelik el Magyarország szerepét az Európai Unióban és a világban? Mi lenne a keleti nyitás politikájával? Milyen elképzeléseik vannak a nemzetpolitika kérdésében? Mit tartanának meg, és mit szeretnének megváltoztatni az elmúlt tizenkét év programjaiból?
Ezer és ezer kérdésünk van, amire semmilyen értékelhető, normális választ nem adnak. Nem is akarnak adni, mert nincsenek válaszaik. Ezért van szükségük a közösségi média buborékvilágára, a fakenews-gyárakra és arra, hogy mindenki arról beszéljen, hogy Jakab éppen milyen kirohanást hajtott végre a parlamentben, és nem pedig arról, hogy miről szólt a felszólalása.
Winston Churchill mondta azt, hogy „amikor a sasok hallgatnak, a papagájok kezdenek fecsegni”. Az ellenzéki térfélén sasok már régen nincsenek, helyette halljuk azt a fülsértő rikácsolást, amit a Szabó–Karácsony–Jakab–Fekete-Győr-kánon művel minden áldott nap. Folyamatosan ugyanazt tolják, tények és valós tartalom nélkül, újra és újra. Nekik ez a szerep jutott, amit lelkesen el is játszanak.
Ám azt is látni kell, hogy az ellenzéki papagájok mögött keselyűk bújnak meg. Keselyűk, akik alig várják, hogy mindent szétcincáljanak, és a nemzetünkből nagy darabokat kiszakítva, elégedetten lakmározzanak, miközben minden szétesik. Ennél nagyobb veszély pedig nem fenyegetheti egy nemzet jövőjét. Mert lehet, hogy akik az előtérben vannak, azok bohóckodnak, de a mögöttük megbúvó erők már korántsem viccelnek.
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap
Most következne az a rész, hogy szépen végigveszem Jakab Péter, Gyurcsány Ferenc vagy Szabó Tímea nagy műgonddal összerakott előadásait. Szabó Tímea még táblával is készült a jeles alkalomra, Fekete-Győr András meg a parlamenten kívül próbált rálicitálni a partnereire, és a partvonalról, ugrándozva igyekezett nagyokat mondani.
Nyilván értékelhetném a magam módján az igyekezetüket, hiszen biztosan nagyon sokat készültek ezekre a performance-okra. A gazdijaik is biztosan nagyon elégedettek voltak velük, és adták nekik a támogatásokat, hogy aztán a virtuális térben szétszórhassák és hirdessék az idióta videókat arról, milyen nagyon tökösek voltak, és most aztán tényleg megbukott az Orbán. Nyilván van bennem egy erős késztetés arra, hogy némi iróniával fűszerezve tálaljam az ellenzéki moslék legújabb förmedvényeit.
Azonban már nincsen kedvem sem nevetni, sem szánakozni, sem ironizálni rajtuk, mert szemmel láthatóan még mindig van mögöttük egy masszív tábor, akik a szavazataikkal készek támogatni a kormányra jutásukat. Ezek azok a választók, akiket nem zavar, hogy böszmeségek és bohóckodások színterévé degradálják a parlamentet, miközben tényleges munkát nem végeznek az általuk beküldött képviselők. Pedig ellenzékre szükség van. Mindig. Ők adják a kontrollt, mutatnak alternatívákat, és segítik az ország kormányázását azzal, hogy rávilágítanak a hibákra, és veszélyérzetet adnak. Ez utóbbi persze most is megvan, érezzük annak a veszélyét, hogy mi lesz akkor, ha – ne adj’ Isten – ezek a hatalom közelébe férkőznek.
Ez azonban nem a szokásos, a versengésből adódó, egészséges veszélyérzet. Az akkor lehetne, ha a magyar érdekeket, a nemzet jelenét és jövőjét szem előtt tartó ellenzék ülne a padsorokban. Olyan képviselők, akiknek tényleg van elképzelésük, és szolgálják a hazájukat. Szolgálni persze szolgálnak ők is, csak éppen idegen érdekeket képviselnek, a globalista elit marionettbábúiként ténykednek, a víziójuk pedig kimerül annyiban, hogy reszketnek a hatalomért. Látjuk, mi történik az ellenzék által vezetett településeken, erről azonban nem beszélünk annyit, mint kellene.
Miközben mindenhonnan ömlik, hogy Jakab Péter éppen hogyan szállt bele Kövér Lászlóba vagy Orbán Viktorba, vagy Gyurcsány Ferenc hogyan dülöngélt már megint a felszólalása közben, vagy Szabó Tímea hangja elérte már végre azt a frekvenciát, amelyet tényleg csak a kutyák hallanak meg, a lényegről teljesen elterelődik a figyelem. A lényeg pedig az lenne, hogy ezek az emberek, akik magukat már ott látják a kormányzói szerepben ténylegesen, évek óta nem mondanak semmi érdemlegeset azzal kapcsolatban, hogyan képzelik el az ország irányítását.
Annyit hallunk tőlük, a függetlenül objektív sajtójuk lelkes asszisztálásával, hogy O1G, diktatúra, Mészáros, „nincsszabadsajtó”, lopnak, CEU, börtönbe a „propagandistákkal”. Ennyi és nem több. A ténykedésükből meg annyit tudunk, hogy az országot megint eladósítanák, és újra a Nyugat gyarmatává tennék, nem a munkát, hanem annak kerülését támogatnák a segélyekkel, benyomnák mindenhová a szivárványos propagandát, miközben egymással marakodnának a pozíciókon, és persze a nyakunkra engednék a migránsokat. Ez az, ami biztos.
Persze tamtamolhatják, hogy ingyen pénzt adnak meg örök életet, csak éppen ez nem program. Szemfényvesztés, pontosan olyan, mint amit a parlamentben művelnek felszólalások címén. Rengeteg kérdésre azonban nem adnak választ.
Mi lesz a jól működő családtámogatási rendszerrel? Mi lesz a fejlesztésekkel? Mi lesz a gazdasággal? Milyen programokat indítanának a munkahelyek védelme és teremtése érdekében? Milyen konkrét terveik vannak az egészségügyet vagy az oktatást illetően, ha már ennyit szajkózzák ezeket? Hogyan képzelik el Magyarország szerepét az Európai Unióban és a világban? Mi lenne a keleti nyitás politikájával? Milyen elképzeléseik vannak a nemzetpolitika kérdésében? Mit tartanának meg, és mit szeretnének megváltoztatni az elmúlt tizenkét év programjaiból?
Ezer és ezer kérdésünk van, amire semmilyen értékelhető, normális választ nem adnak. Nem is akarnak adni, mert nincsenek válaszaik. Ezért van szükségük a közösségi média buborékvilágára, a fakenews-gyárakra és arra, hogy mindenki arról beszéljen, hogy Jakab éppen milyen kirohanást hajtott végre a parlamentben, és nem pedig arról, hogy miről szólt a felszólalása.
Winston Churchill mondta azt, hogy „amikor a sasok hallgatnak, a papagájok kezdenek fecsegni”. Az ellenzéki térfélén sasok már régen nincsenek, helyette halljuk azt a fülsértő rikácsolást, amit a Szabó–Karácsony–Jakab–Fekete-Győr-kánon művel minden áldott nap. Folyamatosan ugyanazt tolják, tények és valós tartalom nélkül, újra és újra. Nekik ez a szerep jutott, amit lelkesen el is játszanak.
Ám azt is látni kell, hogy az ellenzéki papagájok mögött keselyűk bújnak meg. Keselyűk, akik alig várják, hogy mindent szétcincáljanak, és a nemzetünkből nagy darabokat kiszakítva, elégedetten lakmározzanak, miközben minden szétesik. Ennél nagyobb veszély pedig nem fenyegetheti egy nemzet jövőjét. Mert lehet, hogy akik az előtérben vannak, azok bohóckodnak, de a mögöttük megbúvó erők már korántsem viccelnek.
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap