 | Ha lehet hinni az informátoroknak, akkor a Jobbik pártelnöke magából kikelve üvöltözött, és azzal fenyegetőzött, hogy lemond és kiül a függetlenek közé. Micsoda csapás! |
Egy ilyen nagyarányú, megsemmisítő választási vereség után természetes, ha az ellenzéki tábor kicsit visszavonul. Általában azért szokta ezt tenni a vesztes, hogy levonja a konzekvenciát, és megtalálja a hibát, ami a bukáshoz vezetett.
Nos, a mi hibrid ellenzékünknek nyilván ez esze ágában sincsen, náluk annyi történt csupán, hogy mindent Márki-Zay Péter nyakába varrtak, valamint jól egymásnak estek a szövetségesek. Elég csak arra gondolni, hogy a DK és a Momentum cicaharca miatt nem tudták megtartani a Fővárosi Közgyűlést (erre a Demszky-éra óta nem volt példa), vagy eszünkbe juthat a Jobbikon belül kialakult, botrányokkal övezett hatalmi marakodás.
Jakab Péter a közösségi oldalon még mindig nagyon hangos, a parlamentben azonban kevésbé. Elvégre míg a Facebookon tudja moderáltatni a nemkívánatos hozzászólásokat, addig szemtől szemben bizony muszáj lenne elviselnie a számára korántsem kedvező visszavágásokat. Így inkább most kicsit hallgat, mindannyiunk legnagyobb örömére. Azért valljuk be őszintén, sokkal elviselhetőbb így a jelenléte.
Most csak a bután maga elé meredő bamba képét kell néznünk, az ezt kísérő ugatásszerű, kamu tájszólással előadott monológjai elmaradnak a szegény melósok hányattatásairól. Nagy könnyebbség ez nekünk. Nyilván még élvezhetőbbek lennének az ülések, ha Gyurcsány Ferenc vagy Fekete-Győr András is csendben maradnának, valamint Jámbor András is inkább csak lenne, nehogy agyvérzést kapjon a következő felszólalása végére, de ne legyünk telhetetlenek.
Ez azonban még nem jelenti azt, hogy nélkülöznünk kellene a Jakab-show következő epizódját. Hát van itt történés bőven! Először is jött a párton belüli, elnöki székért folytatott acsarkodás, amit állítólag némi rásegítéssel sikerült megtartania Jakabnak. Majd robbant a bomba, és előkerült egy nemi erőszakról szóló ügy is. Amire persze érdemben nem reagáltak. Cáfolat se nagyon hangzott el, ami, maradjunk annyiban, több mint érdekes.
Most pedig jött a következő felvonás: Jakab Péter legbizalmasabb emberétől, Molnár Enikő kabinetfőnöktől a párt megvonta a különleges jogköröket, és a pártvezér ellen fordulva megváltoztatták a szabályzatukat. A leginkább az ízléstelen mamuszok hordásáról elhíresült hölgyemény bizony a Jobbik pártelnökének jobbkeze olyannyira, hogy nélküle Jakab Péter moccanni sem bír. Még munkalakást is fenntartott a kedvéért, olyan keményen dolgoztak. Mondjuk azt nem tudjuk, min, mert a választási eredményeken azért nem látszott a fene nagy munka. De ne vitassuk el az igyekezetet.
Ha minden igaz, akkor ezek a jogkörök például kiterjedtek arra, hogy Jakab oldalbordája azt rúg ki, akit csak akar. Ha pedig valaki meg merte kérdezni, hogy mégis mi volt az indoka ennek a lépésnek, akkor a válasz annyi volt, hogy neki ehhez joga van. Azért ez nem sokkal erősebb a „mert csak” indoklásnál. Ezt is elégelhették meg jó páran a pártban. Ahogyan pedig az egy felelős vezetőtől elvárható, Jakab Péter méltósággal vette tudomásul a történteket, és igyekezett jó politikus módjára feloldani a helyzetet azzal, hogy a borús hangulatot eloszlatja a párt elnökségében, és ő maga hozakodik elő a megoldással.
Leült tehát velük, megbeszélte az ellentétek okát, majd Mamuszos Enikőt is félrehívta, hogy ne maradjon senkiben tüske, hogy aztán újult erővel vessék bele magukat a feladatokba. Oké, tudom, hogy ez teljesen hihetetlen, és tényleg senki ne dőljön be az írói ábrándnak. Hát mikor viselkedett Jakab Péter úgy, ahogyan egy felelős vezetőnek kellene? Szóval, akkor mégis mit csinált? Természetesen átment dedósba, üvöltözött, és mindenkit jól megfenyegetett, hogy ő aztán dönt-borít mindent, ha a rózsaszín hajgumis oldalbordája nem kaphatja vissza a pozícióját, amiért olyan keményen megdolgozott. Ha lehet hinni az informátoroknak, akkor a Jobbik pártelnöke magából kikelve üvöltözött, és azzal fenyegetőzött, hogy lemond és „kiül a függetlenek közé”. Micsoda csapás! – gondolhatták a párttársai.
Egy szó, mint száz a Jobbik néppártosodása, a Gyurcsánnyal való szövetkezés, az elvek feladása és a jakabi ámokfutás végül odáig vezetett, hogy a párt megindult a megsemmisülés felé, és leginkább az érdekli a megmaradt pártkatonákat, hogy a saját megélhetésüket valahogy biztosítani tudják. Én mondjuk előbb vártam ezt, de jobb későn, mint soha. Az mindenesetre tökéletesen mutatja, hova jutott el ez a párt, hogy a puccsisták élére nem akárki állt, mint Potocskáné Kőrösi Anita. Aki azért, maradjunk annyiban, hogy csak egy fokkal nevezhető jelentősebb politikusnak, mint az MSZP-s Tóth Bertalan.
Ez se a tetteinek tudható be, hanem leginkább csak a nevének köszönhető, ami egy picit könnyebbé teszi a megjegyezhetőségét. Most tehát ott tartunk a hírek alapján, hogy Potocskáné lett a Jobbik megmondóembere és a Jakab által puccskísérletnek nevezett megmozdulás vezetője. Persze természetesen mindenki mély hallgatásba burkolódzott, és nem kívánta kommentálni az eseményeket. Ami ugye megint beszédes, különösen annak fényében, hogy Jakab Péter nem intézett ez idáig hosszas kirohanást a Facebook-oldalán, ahogyan azt megszokhattuk tőle. Az viszont elmondható az események alakulását látva, hogy bizony a pártelnököt a mamuszától már megfosztották, marad tehát a továbbiakban a mezítlábas politika. A kérdés csak az, hogy meddig?
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap
Nos, a mi hibrid ellenzékünknek nyilván ez esze ágában sincsen, náluk annyi történt csupán, hogy mindent Márki-Zay Péter nyakába varrtak, valamint jól egymásnak estek a szövetségesek. Elég csak arra gondolni, hogy a DK és a Momentum cicaharca miatt nem tudták megtartani a Fővárosi Közgyűlést (erre a Demszky-éra óta nem volt példa), vagy eszünkbe juthat a Jobbikon belül kialakult, botrányokkal övezett hatalmi marakodás.
Jakab Péter a közösségi oldalon még mindig nagyon hangos, a parlamentben azonban kevésbé. Elvégre míg a Facebookon tudja moderáltatni a nemkívánatos hozzászólásokat, addig szemtől szemben bizony muszáj lenne elviselnie a számára korántsem kedvező visszavágásokat. Így inkább most kicsit hallgat, mindannyiunk legnagyobb örömére. Azért valljuk be őszintén, sokkal elviselhetőbb így a jelenléte.
Most csak a bután maga elé meredő bamba képét kell néznünk, az ezt kísérő ugatásszerű, kamu tájszólással előadott monológjai elmaradnak a szegény melósok hányattatásairól. Nagy könnyebbség ez nekünk. Nyilván még élvezhetőbbek lennének az ülések, ha Gyurcsány Ferenc vagy Fekete-Győr András is csendben maradnának, valamint Jámbor András is inkább csak lenne, nehogy agyvérzést kapjon a következő felszólalása végére, de ne legyünk telhetetlenek.
Ez azonban még nem jelenti azt, hogy nélkülöznünk kellene a Jakab-show következő epizódját. Hát van itt történés bőven! Először is jött a párton belüli, elnöki székért folytatott acsarkodás, amit állítólag némi rásegítéssel sikerült megtartania Jakabnak. Majd robbant a bomba, és előkerült egy nemi erőszakról szóló ügy is. Amire persze érdemben nem reagáltak. Cáfolat se nagyon hangzott el, ami, maradjunk annyiban, több mint érdekes.
Most pedig jött a következő felvonás: Jakab Péter legbizalmasabb emberétől, Molnár Enikő kabinetfőnöktől a párt megvonta a különleges jogköröket, és a pártvezér ellen fordulva megváltoztatták a szabályzatukat. A leginkább az ízléstelen mamuszok hordásáról elhíresült hölgyemény bizony a Jobbik pártelnökének jobbkeze olyannyira, hogy nélküle Jakab Péter moccanni sem bír. Még munkalakást is fenntartott a kedvéért, olyan keményen dolgoztak. Mondjuk azt nem tudjuk, min, mert a választási eredményeken azért nem látszott a fene nagy munka. De ne vitassuk el az igyekezetet.
Ha minden igaz, akkor ezek a jogkörök például kiterjedtek arra, hogy Jakab oldalbordája azt rúg ki, akit csak akar. Ha pedig valaki meg merte kérdezni, hogy mégis mi volt az indoka ennek a lépésnek, akkor a válasz annyi volt, hogy neki ehhez joga van. Azért ez nem sokkal erősebb a „mert csak” indoklásnál. Ezt is elégelhették meg jó páran a pártban. Ahogyan pedig az egy felelős vezetőtől elvárható, Jakab Péter méltósággal vette tudomásul a történteket, és igyekezett jó politikus módjára feloldani a helyzetet azzal, hogy a borús hangulatot eloszlatja a párt elnökségében, és ő maga hozakodik elő a megoldással.
Leült tehát velük, megbeszélte az ellentétek okát, majd Mamuszos Enikőt is félrehívta, hogy ne maradjon senkiben tüske, hogy aztán újult erővel vessék bele magukat a feladatokba. Oké, tudom, hogy ez teljesen hihetetlen, és tényleg senki ne dőljön be az írói ábrándnak. Hát mikor viselkedett Jakab Péter úgy, ahogyan egy felelős vezetőnek kellene? Szóval, akkor mégis mit csinált? Természetesen átment dedósba, üvöltözött, és mindenkit jól megfenyegetett, hogy ő aztán dönt-borít mindent, ha a rózsaszín hajgumis oldalbordája nem kaphatja vissza a pozícióját, amiért olyan keményen megdolgozott. Ha lehet hinni az informátoroknak, akkor a Jobbik pártelnöke magából kikelve üvöltözött, és azzal fenyegetőzött, hogy lemond és „kiül a függetlenek közé”. Micsoda csapás! – gondolhatták a párttársai.
Egy szó, mint száz a Jobbik néppártosodása, a Gyurcsánnyal való szövetkezés, az elvek feladása és a jakabi ámokfutás végül odáig vezetett, hogy a párt megindult a megsemmisülés felé, és leginkább az érdekli a megmaradt pártkatonákat, hogy a saját megélhetésüket valahogy biztosítani tudják. Én mondjuk előbb vártam ezt, de jobb későn, mint soha. Az mindenesetre tökéletesen mutatja, hova jutott el ez a párt, hogy a puccsisták élére nem akárki állt, mint Potocskáné Kőrösi Anita. Aki azért, maradjunk annyiban, hogy csak egy fokkal nevezhető jelentősebb politikusnak, mint az MSZP-s Tóth Bertalan.
Ez se a tetteinek tudható be, hanem leginkább csak a nevének köszönhető, ami egy picit könnyebbé teszi a megjegyezhetőségét. Most tehát ott tartunk a hírek alapján, hogy Potocskáné lett a Jobbik megmondóembere és a Jakab által puccskísérletnek nevezett megmozdulás vezetője. Persze természetesen mindenki mély hallgatásba burkolódzott, és nem kívánta kommentálni az eseményeket. Ami ugye megint beszédes, különösen annak fényében, hogy Jakab Péter nem intézett ez idáig hosszas kirohanást a Facebook-oldalán, ahogyan azt megszokhattuk tőle. Az viszont elmondható az események alakulását látva, hogy bizony a pártelnököt a mamuszától már megfosztották, marad tehát a továbbiakban a mezítlábas politika. A kérdés csak az, hogy meddig?
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap