 | Nézve a parlamenti közvetítést, jól látszik, hogy az ellenzék neves vezetői rádöbbentek arra, hogy a kormány bizony sikeresen kezeli a járványt, Európában élen járunk, a WHO európai igazgatója elismerően nyilatkozott a magyar járványkezelésről, sőt most már nyugati példaképeik is eljutottak oda, hogy kell nekik orosz és kínai vakcina. Na persze ezt nem lehet elismerni, de annyi intelligenciájuk nincs, hogy legalább lapuljanak a fűben, ahogy az a bizonyos mondás tartja. Nem, ők inkább rátesznek még egy lapáttal, és minősíthetetlen hangnemben sipítoznak a parlamentben. |
Őszintén megmondom, egyre nehezebb nézni a parlamenti közvetítéseket, mert akárhányszor felszólal egy ellenzéki politikus, nem lehet mást érezni, mint szégyent. Az ország házában felelős szereplőknek azért illene önmérsékletet tanúsítaniuk, hiszen mégiscsak embereket, ügyeket, elveket képviselnek, jó pénzért. Értem én, hogy gondban vannak, mert nagyon nehéz importálni a gazdik által megrendelt témákat, és úgy továbbadni, hogy az itthon is létszükségletnek tűnjön.
Azt is értem, hogy kínos a folyamatos bukás. Az is világos, hogy a nagy összeborulás közepette muszáj megindokolniuk, hogy akkor mégis miért kell nekik külön pártokba tömörülniük? A járvány is megnehezíti a dolgukat, hiszen érdemi munkát már egy évtizede nem végeznek, pusztán a felszínes performance-ok szintjén léteznek, ami ideig-óráig jól működik ugyan a közösségi oldalakon, de tényleges politikának és munkának már nehéz eladni. Éppen ezért, mivel nincs lehetőség MTV-székházmászásra, meg festékszórózásra vagy füstgránátozásra, így muszáj a parlamenti felszólalásokkal kitűnni. Ott viszont nemcsak a kormánypártiakat kell leüvölteniük, hanem egymást is.
Jakab Péter például az egyszeri melós szerepében tetszeleg. Értem én, hogy lenézi ezeket az embereket, de azért nem kellene folyamatosan úgy üvöltöznie, mint egy bunkó prolinak. Piros lapokat lenget roppant elmésen, meg dagadt erekkel a nyakán ordibál, és olyan minősíthetetlen hangnemben beszél az ellenfeleivel, hogy ha ezt egy kocsmában tenné, biztosan megütnék. Teszem hozzá, jogosan, elvégre érvei nincsenek, csak ész nélkül gyalázkodik és uszít. Tipikusan azt a karaktert adja elő, akinek az érvelési technikája a „namivan-mivan” kérdés köré összpontosul.
Vadai Ágnes ezzel szemben követi bálványa, Ferenc „testvér” példáját, és negédesen adja elő a fröcsögését. Na persze ettől nem lesz kevésbé undorító az előadása, különösen nem akkor, amikor agymosottaknak meg dilettánsoknak nevezi a jobboldali szavazókat. Pusztán az a különbség, hogy ő nem a hangerővel akar kitűnni az ellenzéki katyvaszból, hanem inkább mosolyogva szemétkedik, csak ahhoz nincs elég esze, hogy ezt kellő iróniába csomagolva megmutassa, hogy többet is tud annál, mint lesötétezni másokat, és börtönnel fenyegetőzni.
Ami ugye visszatérő motívum az ellenzéknél. Jakab ordítva beszél a rácsokról, Vadai vagy éppen Gyurcsány meg mézesmázosan. Magyarul az egyik vicsorogva rakná a jobboldaliak nyakára a kötelet, a másik meg vigyorogva. Az eredmény ugyanaz.
E két delikvens azonban semmi ahhoz képest, amit a mikroszkóppal is kimutathatatlan Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea művel. Ő nem pironkodik, egyből ordít. Már az első szava olyan hangerővel süvít, hogy ha több ideje lenne, akkor a végén már csak a kutyák hallanák meg azt a hangmagasságot, ahová eljutna. Mint egy bespeedezett vérnyúl, úgy kiabál és kapálódzik, vörösen villogó szemekkel, miközben úgy csűri-csavarja, vért izzadva a járványügyi statisztikákat, hogy azzal valahogy bizonyítani tudja az igazát.
Kész szerencse, hogy Fekete-Győr András nem ül bent az Országházban. Mondjuk, ha ő szólalna fel, az maximum annyiban merülne ki, hogy nekifogna nagy svunggal az előadásnak, majd a következő pillanatban értetlenül rázná a fejét, és heves ööö-zések közepette közölné, hogy nem tudja, nincs erről információja. Végül hozzátenné, hogy igen, utólag sikeres volt a kormány politikája, amit ő tudott, csak nem sejtett.
Persze vannak még mások is, MSZP-sek meg LMP-sek, de rájuk már szót sem érdemes vesztegetni, mert egyrészt ugyanazt mondják, mint az összes többi, másrészt nem tudják felvenni vonyításban a versenyt az említett alakokkal, így gyakorlatilag olyan, mintha nem is lennének. Az MSZP-nek csak annyi szerepe van, hogy kamustatisztikákat, kamuvideókat és -épeket gyártson, és még ahhoz sem elég értelmesek, hogy felfogják, Gyurcsány velük viteti el a balhét.
Mert ugye ezeket a többiek is előszeretettel osztogatják meg a közösségi felületeken, hivatkoznak rájuk, ám amikor kiderül, hogy kamu az egész, akkor csendben nézik, hogyan kínlódnak a szövetségeseik. Igazán szép a bajtársiasság és az összefogás, nem igaz?
Az ordítva előadott felszólalásokból semmi más nem hallatszik ki, csak a zavar. Rá lehet persze menni a halálkampányra, elő lehet adni a nyissunk-zárjunk mantrákat, a számokkal is lehet zsonglőrködni, és bizonytalanságot is lehet kelteni az oltásokkal szemben, a végén egyik sem fog számítani.
Az emberek tapasztalata tökéletesen ellentétes mindazzal, amit az ellenzék a járvány kapcsán összehord, így maximum a híveiket tudják áltatni. Ez az ellenzéki formáció csak a szavak és a közösségi média szintjén képes létezni, műsorokban tud gondolkodni, érdemi mondanivalójuk egyáltalán nincsen, éppen ezért továbbra is üres lózungokkal élnek, ferdítenek. A hangerőt pedig azért fokozzák, mert úgy vélik, aki hangosabban üvölt, annak van igaza. Majd kiderül, ez mire lesz elég, de kormányra kerülésre biztosan nem.
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Azt is értem, hogy kínos a folyamatos bukás. Az is világos, hogy a nagy összeborulás közepette muszáj megindokolniuk, hogy akkor mégis miért kell nekik külön pártokba tömörülniük? A járvány is megnehezíti a dolgukat, hiszen érdemi munkát már egy évtizede nem végeznek, pusztán a felszínes performance-ok szintjén léteznek, ami ideig-óráig jól működik ugyan a közösségi oldalakon, de tényleges politikának és munkának már nehéz eladni. Éppen ezért, mivel nincs lehetőség MTV-székházmászásra, meg festékszórózásra vagy füstgránátozásra, így muszáj a parlamenti felszólalásokkal kitűnni. Ott viszont nemcsak a kormánypártiakat kell leüvölteniük, hanem egymást is.
Jakab Péter például az egyszeri melós szerepében tetszeleg. Értem én, hogy lenézi ezeket az embereket, de azért nem kellene folyamatosan úgy üvöltöznie, mint egy bunkó prolinak. Piros lapokat lenget roppant elmésen, meg dagadt erekkel a nyakán ordibál, és olyan minősíthetetlen hangnemben beszél az ellenfeleivel, hogy ha ezt egy kocsmában tenné, biztosan megütnék. Teszem hozzá, jogosan, elvégre érvei nincsenek, csak ész nélkül gyalázkodik és uszít. Tipikusan azt a karaktert adja elő, akinek az érvelési technikája a „namivan-mivan” kérdés köré összpontosul.
Vadai Ágnes ezzel szemben követi bálványa, Ferenc „testvér” példáját, és negédesen adja elő a fröcsögését. Na persze ettől nem lesz kevésbé undorító az előadása, különösen nem akkor, amikor agymosottaknak meg dilettánsoknak nevezi a jobboldali szavazókat. Pusztán az a különbség, hogy ő nem a hangerővel akar kitűnni az ellenzéki katyvaszból, hanem inkább mosolyogva szemétkedik, csak ahhoz nincs elég esze, hogy ezt kellő iróniába csomagolva megmutassa, hogy többet is tud annál, mint lesötétezni másokat, és börtönnel fenyegetőzni.
Ami ugye visszatérő motívum az ellenzéknél. Jakab ordítva beszél a rácsokról, Vadai vagy éppen Gyurcsány meg mézesmázosan. Magyarul az egyik vicsorogva rakná a jobboldaliak nyakára a kötelet, a másik meg vigyorogva. Az eredmény ugyanaz.
E két delikvens azonban semmi ahhoz képest, amit a mikroszkóppal is kimutathatatlan Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea művel. Ő nem pironkodik, egyből ordít. Már az első szava olyan hangerővel süvít, hogy ha több ideje lenne, akkor a végén már csak a kutyák hallanák meg azt a hangmagasságot, ahová eljutna. Mint egy bespeedezett vérnyúl, úgy kiabál és kapálódzik, vörösen villogó szemekkel, miközben úgy csűri-csavarja, vért izzadva a járványügyi statisztikákat, hogy azzal valahogy bizonyítani tudja az igazát.
Kész szerencse, hogy Fekete-Győr András nem ül bent az Országházban. Mondjuk, ha ő szólalna fel, az maximum annyiban merülne ki, hogy nekifogna nagy svunggal az előadásnak, majd a következő pillanatban értetlenül rázná a fejét, és heves ööö-zések közepette közölné, hogy nem tudja, nincs erről információja. Végül hozzátenné, hogy igen, utólag sikeres volt a kormány politikája, amit ő tudott, csak nem sejtett.
Persze vannak még mások is, MSZP-sek meg LMP-sek, de rájuk már szót sem érdemes vesztegetni, mert egyrészt ugyanazt mondják, mint az összes többi, másrészt nem tudják felvenni vonyításban a versenyt az említett alakokkal, így gyakorlatilag olyan, mintha nem is lennének. Az MSZP-nek csak annyi szerepe van, hogy kamustatisztikákat, kamuvideókat és -épeket gyártson, és még ahhoz sem elég értelmesek, hogy felfogják, Gyurcsány velük viteti el a balhét.
Mert ugye ezeket a többiek is előszeretettel osztogatják meg a közösségi felületeken, hivatkoznak rájuk, ám amikor kiderül, hogy kamu az egész, akkor csendben nézik, hogyan kínlódnak a szövetségeseik. Igazán szép a bajtársiasság és az összefogás, nem igaz?
Az ordítva előadott felszólalásokból semmi más nem hallatszik ki, csak a zavar. Rá lehet persze menni a halálkampányra, elő lehet adni a nyissunk-zárjunk mantrákat, a számokkal is lehet zsonglőrködni, és bizonytalanságot is lehet kelteni az oltásokkal szemben, a végén egyik sem fog számítani.
Az emberek tapasztalata tökéletesen ellentétes mindazzal, amit az ellenzék a járvány kapcsán összehord, így maximum a híveiket tudják áltatni. Ez az ellenzéki formáció csak a szavak és a közösségi média szintjén képes létezni, műsorokban tud gondolkodni, érdemi mondanivalójuk egyáltalán nincsen, éppen ezért továbbra is üres lózungokkal élnek, ferdítenek. A hangerőt pedig azért fokozzák, mert úgy vélik, aki hangosabban üvölt, annak van igaza. Majd kiderül, ez mire lesz elég, de kormányra kerülésre biztosan nem.
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)