 | Érdekes dolog figyelni, hogyan hatalmasodik el a Jobbik képviselőin a skizofrénia és a demencia: Gyurcsány Ferenccel bratyiznak és közben a kormánypártiakat elvtársazzák |
Elnézve és hallgatva az ellenzéki képviselők hétfői parlamenti felszólalásait, szerintem már remegve várták, hogy beszabadulhassanak a helyükre, és előadhassák a hetek óta gyakorolt szövegeiket. Remegtek már egy kis akcióért, így mindenki igyekezett megragadni a saját nyolcperces hírnevét.
Azt már régen elengedtem, hogy valami értelmes, előremutató és megfontolandó gondolatot várjak tőlük. Nyilván egy jobb világban, életképes ellenzékkel ez lenne az alapvető minimum, hiszen egy demokráciában nagyon is szükség van az ellenzékre és a munkájára. Nincs ez másképpen hazánk esetében sem, névleg meg is van az ellentábor, sőt nagyon hangosak is, csak éppen semmi értelmes nem hagyja el a szájukat. Néha persze megesik, hogy sikerül valamit megfogalmazniuk, de az előadásmódjuk nem igazán segít abban, hogy befogadjuk, amit mondanak.
Egy szó, mint száz, már túl vagyok az elvárásokon, így inkább azt figyeltem, kit mennyire ragad majd el a szereplési vágya. Érdekes és megdöbbentő performanszokból nem volt hiány, az egyszer biztos. Kezdjük rögtön azzal, hogy Tordai Bence megint szükségét érezte annak, hogy aláássa a T. Ház tekintélyét. Mondjuk most a síp, a dob és a nádi hegedű elmaradt, és az oldalbordája is otthon hagyta a bábokat, így megelégedett azzal, hogy piros-fehér szalagokat tegyen a miniszterelnök székére. Elmés dolog volt, látszott is, mennyire meg van magával elégedve. Olyannyira, hogy ezzel el is intézte a munkáját aznapra.
Persze nem maradtunk felszólalások nélkül. Gyurcsány Ferenc egyből bekezdett, de sokat téblábolhatott a színművészetis blokád körül, mert még teátrálisabban adta elő a mondanivalóját, mint általában. Az előadását hallgatva kicsit azért elérzékenyültem, mert azt hittem, végre bocsánatot fog kérni a tetteiért, a színlelt kormányzásért, a gőgért és felfuvalkodottságért, amit az idők folyamán tökélyre fejlesztett Dobrev Klárával, és majd az lesz az egész felszólalásának a vége, hogy letészi a lantot, visszaadja az Apró-villát a jogos tulajdonosoknak, Klárikával kézen fogva elszaladnak a naplementébe és befejezik nemzetünk bomlasztását. Erre szokták mondani, hogy álmodozni szép dolog. Fletót azonban nem olyan kígyóból faragták. Ő inkább Kára emlékeztet A dzsungel könyvéből, ezért szépen kivonaglotta magát, fröcsögött a méregtől, és közben megbűvölte a körülötte helyet foglaló ellenzékieket.
Jakab Péter biztosan a hatása alá került, mert ismét sikerült neki egy tökéletesen színvonaltalan, bunkó, színjátszás terén a mesterétől igencsak elmaradó kirohanást intéznie, amiben elvtársazott is keményen. Érdekes dolog figyelni, hogyan hatalmasodik el a Jobbik képviselőin a skizofrénia és a demencia: Gyurcsánnyal bratyiznak és közben a kormánypártiakat elvtársazzák. Zavar támadt az erőben, Péter, tényleg nem ártana visszanézni ezeket a felszólalásokat, ha már az volt a bevezető, hogy az okos ember a hibáiból tanul. Ami azért Jakabnak sorozatosan nem sikerül. Sajnos így marad az a feltételezés, hogy a Jobbik vezére továbbra is sötét, mint a kommunizmus kísértete, ami a hatalmába kerítette őt és pártját.
Tóth Bertalan szegény hiába igyekszik másképpen viselkedni, mint a szövetségesei, ha közben megalszik a tej a szájában. Ő a mi Sleepy Bertink. Ilyennek is kell lenni, színesíti a palettát, csak sajnos azon kívül, hogy nem szereti megméretni magát, nem igazán tudunk mondani róla semmit. Nem csoda, hogy három százalékon áll az MSZP. Az viszont becsülendő, hogy ő legalább nem ordít. Ellentétben Szabó Tímeával, aki továbbra sem képes méltóságteljesen viselkedni, miközben megpróbálja előadni, mennyi megtört, éhező, szegény ember van ebben az országban. Én értem, hogy aznap volt a magyar dráma napja, de a műfajt nem sikerült eltalálni, és maradt a horrornál.
Voltak még egyéb próbálkozások is, de annyira súlytalan volt az egész, hogy szót sem érdemel. A lényeget értettük: az ellenzék tökéletesen alkalmatlan és ráadásul halálra rémült Orbán Viktor hétfőn megjelent esszéjétől. Mondjuk ezen éppen nem csodálkozom, biztosan félelmetes látni azt, hogy van, aki komolyan veszi a politikát, a feladatát, van világképe, van miért harcolnia, és ebben mások is készek követni. Eddig is ordítóan nagy volt a különbség az ellenzék kígyózó vezetői és a miniszterelnök között, de most már csak a gyűlölettől megvakult ember nem veszi észre, hogy jelenleg Orbán Viktor az egyetlen, akinek van programja, elképzelése, lehetősége, és képessége is az ország vezetésére.
Persze világképük van a hős ellenzékieknek is: a globalizmus, amiben fel akarják oldani a nemzetet. Az emberanyag és a megvalósítás terén akadnak már gondok. A gazdik pénzt és nemzetközi sajtóvisszhangot ugyan tudnak adni, de tehetséget és képességet már nem. Így marad a hisztériakeltés, a fakenews-gyártás, a fröcsögés és a vergődés. Látszik, hogy remegve áhítoznak a hatalomért, és ezért bármire képesek, nem véletlen, hogy saját magukat szembe köpve, Gyurcsány mellett kígyóznak. Persze, erre mindig azt mondják, hogy az Orbán miatt van ez is, ők csak áldozatok. Csak éppen itt eszünkbe juthat egy párbeszéd Rejtő Jenő: A szőke ciklon című művéből, amely így hangzik: „– Mit csinál ott fent? / – Nem tudok lejönni. / – Az nem ok arra, hogy felmenjen.”
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap
Azt már régen elengedtem, hogy valami értelmes, előremutató és megfontolandó gondolatot várjak tőlük. Nyilván egy jobb világban, életképes ellenzékkel ez lenne az alapvető minimum, hiszen egy demokráciában nagyon is szükség van az ellenzékre és a munkájára. Nincs ez másképpen hazánk esetében sem, névleg meg is van az ellentábor, sőt nagyon hangosak is, csak éppen semmi értelmes nem hagyja el a szájukat. Néha persze megesik, hogy sikerül valamit megfogalmazniuk, de az előadásmódjuk nem igazán segít abban, hogy befogadjuk, amit mondanak.
Egy szó, mint száz, már túl vagyok az elvárásokon, így inkább azt figyeltem, kit mennyire ragad majd el a szereplési vágya. Érdekes és megdöbbentő performanszokból nem volt hiány, az egyszer biztos. Kezdjük rögtön azzal, hogy Tordai Bence megint szükségét érezte annak, hogy aláássa a T. Ház tekintélyét. Mondjuk most a síp, a dob és a nádi hegedű elmaradt, és az oldalbordája is otthon hagyta a bábokat, így megelégedett azzal, hogy piros-fehér szalagokat tegyen a miniszterelnök székére. Elmés dolog volt, látszott is, mennyire meg van magával elégedve. Olyannyira, hogy ezzel el is intézte a munkáját aznapra.
Persze nem maradtunk felszólalások nélkül. Gyurcsány Ferenc egyből bekezdett, de sokat téblábolhatott a színművészetis blokád körül, mert még teátrálisabban adta elő a mondanivalóját, mint általában. Az előadását hallgatva kicsit azért elérzékenyültem, mert azt hittem, végre bocsánatot fog kérni a tetteiért, a színlelt kormányzásért, a gőgért és felfuvalkodottságért, amit az idők folyamán tökélyre fejlesztett Dobrev Klárával, és majd az lesz az egész felszólalásának a vége, hogy letészi a lantot, visszaadja az Apró-villát a jogos tulajdonosoknak, Klárikával kézen fogva elszaladnak a naplementébe és befejezik nemzetünk bomlasztását. Erre szokták mondani, hogy álmodozni szép dolog. Fletót azonban nem olyan kígyóból faragták. Ő inkább Kára emlékeztet A dzsungel könyvéből, ezért szépen kivonaglotta magát, fröcsögött a méregtől, és közben megbűvölte a körülötte helyet foglaló ellenzékieket.
Jakab Péter biztosan a hatása alá került, mert ismét sikerült neki egy tökéletesen színvonaltalan, bunkó, színjátszás terén a mesterétől igencsak elmaradó kirohanást intéznie, amiben elvtársazott is keményen. Érdekes dolog figyelni, hogyan hatalmasodik el a Jobbik képviselőin a skizofrénia és a demencia: Gyurcsánnyal bratyiznak és közben a kormánypártiakat elvtársazzák. Zavar támadt az erőben, Péter, tényleg nem ártana visszanézni ezeket a felszólalásokat, ha már az volt a bevezető, hogy az okos ember a hibáiból tanul. Ami azért Jakabnak sorozatosan nem sikerül. Sajnos így marad az a feltételezés, hogy a Jobbik vezére továbbra is sötét, mint a kommunizmus kísértete, ami a hatalmába kerítette őt és pártját.
Tóth Bertalan szegény hiába igyekszik másképpen viselkedni, mint a szövetségesei, ha közben megalszik a tej a szájában. Ő a mi Sleepy Bertink. Ilyennek is kell lenni, színesíti a palettát, csak sajnos azon kívül, hogy nem szereti megméretni magát, nem igazán tudunk mondani róla semmit. Nem csoda, hogy három százalékon áll az MSZP. Az viszont becsülendő, hogy ő legalább nem ordít. Ellentétben Szabó Tímeával, aki továbbra sem képes méltóságteljesen viselkedni, miközben megpróbálja előadni, mennyi megtört, éhező, szegény ember van ebben az országban. Én értem, hogy aznap volt a magyar dráma napja, de a műfajt nem sikerült eltalálni, és maradt a horrornál.
Voltak még egyéb próbálkozások is, de annyira súlytalan volt az egész, hogy szót sem érdemel. A lényeget értettük: az ellenzék tökéletesen alkalmatlan és ráadásul halálra rémült Orbán Viktor hétfőn megjelent esszéjétől. Mondjuk ezen éppen nem csodálkozom, biztosan félelmetes látni azt, hogy van, aki komolyan veszi a politikát, a feladatát, van világképe, van miért harcolnia, és ebben mások is készek követni. Eddig is ordítóan nagy volt a különbség az ellenzék kígyózó vezetői és a miniszterelnök között, de most már csak a gyűlölettől megvakult ember nem veszi észre, hogy jelenleg Orbán Viktor az egyetlen, akinek van programja, elképzelése, lehetősége, és képessége is az ország vezetésére.
Persze világképük van a hős ellenzékieknek is: a globalizmus, amiben fel akarják oldani a nemzetet. Az emberanyag és a megvalósítás terén akadnak már gondok. A gazdik pénzt és nemzetközi sajtóvisszhangot ugyan tudnak adni, de tehetséget és képességet már nem. Így marad a hisztériakeltés, a fakenews-gyártás, a fröcsögés és a vergődés. Látszik, hogy remegve áhítoznak a hatalomért, és ezért bármire képesek, nem véletlen, hogy saját magukat szembe köpve, Gyurcsány mellett kígyóznak. Persze, erre mindig azt mondják, hogy az Orbán miatt van ez is, ők csak áldozatok. Csak éppen itt eszünkbe juthat egy párbeszéd Rejtő Jenő: A szőke ciklon című művéből, amely így hangzik: „– Mit csinál ott fent? / – Nem tudok lejönni. / – Az nem ok arra, hogy felmenjen.”
(A szerző politológus, az IKoN elnöke)
Magyar Hírlap