Bangóné Borbély Ildikó egyik reggel felkelt, szépen felöltözött, megcsináltatta a haját és bement az ATV reggeli műsorába egy kicsit sivalkodni. Lehetett volna ez egy teljesen átlagos nap is, ám Bangóné tett róla, hogy ne így legyen.
A szokásos semmitmondó hiszti helyet úgy döntött, ezúttal tényleg őszinte lesz. Így történhetett, hogy mindenkit, aki nem az ő pártjának támogatója, azt nemes egyszerűséggel lepatkányozott.
A két műsorvezető mellett az egész országot sikerült sokkolnia az MSZP eddig szociális hiperérzékenységet mutató politikusának. Nem is tudta magát kimagyarázni. Nem lehetett azt mondani, hogy hamisított hangfelvétel vagy kiragadott mondat. Nem. Ez egy egyértelmű kérdésre adott félreérthetetlen válasz volt. Böszmeségben még Gyurcsányt is sikerült Bangónénak fölülmúlnia. Ez azért nagy dolog, ne vitassuk el tőle a kétes elismerést.
Ám tekintsünk el egy kicsit a jogos felháborodástól és megrökönyödéstől. Ugyanis, ha jobban belegondolunk, nem ez volt az első eset, amikor a nagy demokraták, jogvédők és szociálisan érzékeny közszereplők kimutatták a foguk fehérjét és azt, hogy mit is gondolnak valójában a választókról, a nemzetük polgárairól és a döntéseikről.
Szanyi Tibor se tudta elfogadni, ha mást preferáltak a választók, ami szerinte csak azért fordulhatott elő, mert: „Intellektuális értelemben nem feltétlenül a legerősebb lakossági körök” vannak vidéken, „ahol jól félre lehetett vezetni az embereket”. Az ilyen megnyilvánulásokra szokott aztán rácsatlakozni a „független-objektív” sajtójuk az olyan szalagcímekkel, mint: „Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország?”
Volt már szó Gyurcsánynak köszönhetően arról is, hogy „El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen!” Szintén ő fejtegette azt, hogy „És akinek egy öregecske felesége van, annak joga van egy fiatalabbra.” Kellően erős gazdaság és családpolitika. Ha pedig már család, akkor Bősz Anettet se felejtsük ki a sorból, aki szerint: „Az anya megnevezés személytelenítő, valamint gyakorta társul valamifajta bírálattal is, ami súlyosan sérti az édesanyák méltóságát.” De eszünkbe juthat Tóta W. Árpád hosszas értekezése arról, hogy a gyermekek rosszabbak a nemzetnek, mint a migránsok.
Ha pedig már nemzetpolitikáról van szó, akkor ne felejtsük el Nyakó István „23 millió román vendégmunkásozását” vagy a Menedék Egyesület azon nyilatkozatát, miszerint „Olyan migránsok érkeznek hozzánk, akik mindenben jobbak a magyar embereknél.” Eme gondolatok kiegészítéseként idézzük fel Papp Réka Kinga szavait, aki elég ingerülten és értetlenül vágta oda egy tévéműsorban, hogy „Akkor Európa iszlám lesz, és akkor mi van?” Hont András kirohanásairól már nem is beszélve. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni, nem elfeledkezve az őszödi beszédről vagy a Jobbik pálfordulásának gyenge magyarázatairól.
A fentebb említett példák árnyaltabbak, nem olyan nyílt és alpári őszinteséggel megfogalmazott vélemények, mint amit Bangóné megengedett magának, de lényegüket és üzenetüket tekintve ugyanarról van szó: a választók és a nemzet semmibevételéről. Az ő világukban csak az lehet, amik ők elképzelnek. Ha pedig nincs így, jöhetnek az agresszív megnyilvánulások és egymás túllicitálása a durva provokálásban. Így lehetséges az, hogy Bangónék, Tordaik, Gyurcsányok és Dobrevek uralják az ellenzéki térfelet, ahelyett hogy eltűnnének a palettáról. Hála Istennek, hogy csak a saját politikai térfelüket sikerült rabigába hajtaniuk, nem az országot.
Bangóné tehát nem tett mást, csak még nagyobbat akart mondani, mint a földön fetrengő, korlátmászó, a választókat hazugságokkal traktáló és folyamatosan provokáló társai. Ezúttal azonban jócskán elszámította magát, megint elfelejtett gondolkodni, most pedig értetlenül áll a felháborodás előtt. Érthető a zavara, hiszen ő csak azt csinálta, amit mindenki más náluk: provokált. Következmény nélkül teheti ezt, hiszen már ki is dobták a videójukat, amiben megint hülyének nézik a választókat és magyarázzák, hogy az nem is úgy volt, csak a Fidesz a patkány. Szép retorika, erős program. Eltartott pár napig azért, amíg kitalálták, mit csináljanak kínjukban.
Erről eszembe jutott az Ők is a fejükre estek című film, amiben az egyik negatív szereplő nem érti, hogy a felettese miért nem adja meg neki a beígért jutalmat, miután igen merész cselekedetre ragadtatta el magát azért, hogy megszerezze a vágyott gyémántot. Mackay az értetlenkedést hallva ezt mondja: „Ha azt hitte, hogy azzal, hogy beletaknyoltatta a dandárparancsnokot a gyümölcssalátájába, kiérdemli a felezést, akkor még nagy csalódások érhetik az életben.” Nincs ez másképpen az ellenzékkel sem. Elmennek a falon túlra, már ha nyílik az ajtó, aztán nem értik, miért nem ők vannak hatalmon.
Az elmúlt években mutatott akcióikat, megnyilvánulásaikat, leépülésüket és a választók döntéseinek figyelmen kívül hagyását látva és hallva egyértelmű: ők tényleg elhiszik, hogy provokálással, partizánkodással vezető szerephez fognak jutni. Tényleg a fejükre estek!
A szerző a Nemzeti Fórum alelnöke, az IKoN elnöke
Magyar Hírlap
A két műsorvezető mellett az egész országot sikerült sokkolnia az MSZP eddig szociális hiperérzékenységet mutató politikusának. Nem is tudta magát kimagyarázni. Nem lehetett azt mondani, hogy hamisított hangfelvétel vagy kiragadott mondat. Nem. Ez egy egyértelmű kérdésre adott félreérthetetlen válasz volt. Böszmeségben még Gyurcsányt is sikerült Bangónénak fölülmúlnia. Ez azért nagy dolog, ne vitassuk el tőle a kétes elismerést.
Ám tekintsünk el egy kicsit a jogos felháborodástól és megrökönyödéstől. Ugyanis, ha jobban belegondolunk, nem ez volt az első eset, amikor a nagy demokraták, jogvédők és szociálisan érzékeny közszereplők kimutatták a foguk fehérjét és azt, hogy mit is gondolnak valójában a választókról, a nemzetük polgárairól és a döntéseikről.
Szanyi Tibor se tudta elfogadni, ha mást preferáltak a választók, ami szerinte csak azért fordulhatott elő, mert: „Intellektuális értelemben nem feltétlenül a legerősebb lakossági körök” vannak vidéken, „ahol jól félre lehetett vezetni az embereket”. Az ilyen megnyilvánulásokra szokott aztán rácsatlakozni a „független-objektív” sajtójuk az olyan szalagcímekkel, mint: „Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország?”
Volt már szó Gyurcsánynak köszönhetően arról is, hogy „El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen!” Szintén ő fejtegette azt, hogy „És akinek egy öregecske felesége van, annak joga van egy fiatalabbra.” Kellően erős gazdaság és családpolitika. Ha pedig már család, akkor Bősz Anettet se felejtsük ki a sorból, aki szerint: „Az anya megnevezés személytelenítő, valamint gyakorta társul valamifajta bírálattal is, ami súlyosan sérti az édesanyák méltóságát.” De eszünkbe juthat Tóta W. Árpád hosszas értekezése arról, hogy a gyermekek rosszabbak a nemzetnek, mint a migránsok.
Ha pedig már nemzetpolitikáról van szó, akkor ne felejtsük el Nyakó István „23 millió román vendégmunkásozását” vagy a Menedék Egyesület azon nyilatkozatát, miszerint „Olyan migránsok érkeznek hozzánk, akik mindenben jobbak a magyar embereknél.” Eme gondolatok kiegészítéseként idézzük fel Papp Réka Kinga szavait, aki elég ingerülten és értetlenül vágta oda egy tévéműsorban, hogy „Akkor Európa iszlám lesz, és akkor mi van?” Hont András kirohanásairól már nem is beszélve. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni, nem elfeledkezve az őszödi beszédről vagy a Jobbik pálfordulásának gyenge magyarázatairól.
A fentebb említett példák árnyaltabbak, nem olyan nyílt és alpári őszinteséggel megfogalmazott vélemények, mint amit Bangóné megengedett magának, de lényegüket és üzenetüket tekintve ugyanarról van szó: a választók és a nemzet semmibevételéről. Az ő világukban csak az lehet, amik ők elképzelnek. Ha pedig nincs így, jöhetnek az agresszív megnyilvánulások és egymás túllicitálása a durva provokálásban. Így lehetséges az, hogy Bangónék, Tordaik, Gyurcsányok és Dobrevek uralják az ellenzéki térfelet, ahelyett hogy eltűnnének a palettáról. Hála Istennek, hogy csak a saját politikai térfelüket sikerült rabigába hajtaniuk, nem az országot.
Bangóné tehát nem tett mást, csak még nagyobbat akart mondani, mint a földön fetrengő, korlátmászó, a választókat hazugságokkal traktáló és folyamatosan provokáló társai. Ezúttal azonban jócskán elszámította magát, megint elfelejtett gondolkodni, most pedig értetlenül áll a felháborodás előtt. Érthető a zavara, hiszen ő csak azt csinálta, amit mindenki más náluk: provokált. Következmény nélkül teheti ezt, hiszen már ki is dobták a videójukat, amiben megint hülyének nézik a választókat és magyarázzák, hogy az nem is úgy volt, csak a Fidesz a patkány. Szép retorika, erős program. Eltartott pár napig azért, amíg kitalálták, mit csináljanak kínjukban.
Erről eszembe jutott az Ők is a fejükre estek című film, amiben az egyik negatív szereplő nem érti, hogy a felettese miért nem adja meg neki a beígért jutalmat, miután igen merész cselekedetre ragadtatta el magát azért, hogy megszerezze a vágyott gyémántot. Mackay az értetlenkedést hallva ezt mondja: „Ha azt hitte, hogy azzal, hogy beletaknyoltatta a dandárparancsnokot a gyümölcssalátájába, kiérdemli a felezést, akkor még nagy csalódások érhetik az életben.” Nincs ez másképpen az ellenzékkel sem. Elmennek a falon túlra, már ha nyílik az ajtó, aztán nem értik, miért nem ők vannak hatalmon.
Az elmúlt években mutatott akcióikat, megnyilvánulásaikat, leépülésüket és a választók döntéseinek figyelmen kívül hagyását látva és hallva egyértelmű: ők tényleg elhiszik, hogy provokálással, partizánkodással vezető szerephez fognak jutni. Tényleg a fejükre estek!
A szerző a Nemzeti Fórum alelnöke, az IKoN elnöke
Magyar Hírlap